A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-10 / 45. szám
*3 Remek a hangulatom. Nem fáj a fejem és nem fáj a fogam. Ez elégséges magyarázat lenne pompás hangulatomra, de annyira kézenfekvő, hogy nem fogadhatom el. Az okokat mélyebben kell keresni. Keressük háti Itt van példának okáért az őszi verőfény. A rádióból tudom, hogy tájainkon ma éjjel talajmenti fagyok garázdálkodtak. Üsse kő, mondom munkába menet, elvégre kárt már semmiben sem tehetnek. Ezzel szemben a munkába ezüstös napfényben kocoghattam, tétova darazsak és megtévesztett méhek zümmögtek a fejem körül, s a Duna vize Is mélyen csobogott a sokévi átlag alatt. Ez lenne az oka? Nem hiszem. Sokkal nagyobb hatással volt kedélyemre az az idegen fiatal ember, aki a Dunahídon váratlanul rám köszönt. Soha életemben nem láttam őt, lehet, hogy összetévesztett valakivel, de elképzelhető az Is, annyira rokonszenvesnek talált, hogy szükségesnek tartott ismeretlenül is üdvözölni. Ki tudja. Tegnap viszont mintha az egész világ összefogott volna a hangulatom ellen. Reggel megtudtam, hogy Kajdl János Mexikóvárosban már a selejtezőből kiesett, délben: hogy Hammeri László csak második lett céllövészetben, délután arról értesültem, hogy az amerikai űrrepülők megnáthásodtak, az estéről jobb nem is beszélni. Este történt (az én időszámításom szerint), hogy a bűbájos Kucsinszkaja leesett a felemás korlátról, az amerikaiak újabb négy bombatámadást hajtottak végre Vietnam ellen, Pakisztánban rengett a föld, Tokióban amerikai támaszpontok ellen tüntettek stb. Soroljam-e még? Mindez televízióm jóvoltából. Éjféltájt megfájdult a fejem, zúgott a fülem, hányingerem volt. Lehet, bogy a sok cigarettától? Nem különös? Ma kutyabajomi Sőt, mint mondottam, szinte megteltem derűvel. Talán azért van ez, mivel ebben a verőfényben elmosódik a tegnap emléke, valószínűtlennek tűnik mindaz, ami a technika jóvoltából tegnap tudomásomra jutott. Érthetőbben: megyek az ezüstös őszben, s e tökéletes délelőtti megvilágításban számomra elképzelhetetlen, hogy a XIX. olimpiai játékok legbájosabb résztvevője, Kucsinszkaja leessen a felemás korlátról, hogy a víllámöklű Kajdit bárki Is megverhesse holmi selejtezőben, az amerikaiak négy újabb bombatámadása ebben a délelőtti ragyogásban annyira esztelennek látszik, hogy el sem hihetem. Hunyorogva megyek az utcán, derűs lelkiállapotom abból a mély meggyőződésből fakad, hogy pillanatnyilag, ezekben a percekben, órákban minden rendben van a világgal, hogy sem itt, sem a földgömb túlsó oldalán nem történhet dísznóság: nem lehet földrengés, bombatámadás, biafrai megtorlóintézkedés, nem lehet leesni a szerről, lóról, repülőgépről, nincs magaspolítika, finomdiplomácia, vagy faji megkülönböztetés, Carlosnak és Smithnek nem kell elhagynia a mexikói olimpiai falut, egyszóval, hogy minden tökéletes rendben folyik. Ezért vagyok derűs. Ehhez még hozzájárul, hogy tegnap óta nálunk sem emelkedtek az árak, nem mélyültek a nemzetiségi konfliktusok, nem árad a Duna. Az emberek derűsek, mint jómagam. Ezt a dolgot valahogy tartósítani kellene. Azt hiszem, mától kezdve nem nézek tévét. Nem hallgatok rádiót. Nem olvasok újságot. Mit szólnak -hozzá, uraim?! Zs. Nagy Lajns P. Havran felvétele c 0 (O 0 0 értékelni Kanyarog velem a gyorsvonat Gömörben, és az őszi táj képe anynyira lenyűgöz, hogy szokásomtól eltérően nem olvasok, sem keresztrejtvényt nem fejtek, csak iszom szememmel a pazar tarkaságü s napsugaras ősz szimpompájában fürdő, suhanó, völgyes-dombos táj változatos szépségeit. Amíg szemem kint kalandozik, a fülem önkéntelenül is elkap egyetmást a mellettem ülő utasok beszélgetéséből. Rajtam kívül két aszszony és egy hároméves forma kisfiú ül a kupéban. „Látta múltkor azokat a fiatalkorú bűnözőket a tévében?“ — hallom, és megtudom, hogy a szóban forgó huligánbanda megtámadott egy sétáló fiatal párt és a fiatalembert nyakának szegzett késpengével kényszerítették, hogy véginézze, míg tásnőjét a banda tagjai mebecstelenítík. Megbecstelenítlk... ez a szó még sokáig visszhangzik a fülemben akkor is, amikor útitársaim már egészen másról beszélnek. Megbecstelenítlk... Akit, vagy amit megbecstelenltenek, az nyilván elveszíti a becsét. Fiatal lány legfőbb becsét évezredeken át szüzessége jelentette, és vannak helyek, ahol ez a mai napig sincs másképp. Ezt a barbár értékelést mi már régen nem alkalmazzuk, hiszen egy embernek már akkor is, ha történetesen nő és fiatal, más tulajdonságai, jellemzői adják meg értékét, nem szüzessége. És lám, még ma sem tudunk jobb kifejezést arra, ha egy nőn nemi erőszakot követnek el, mint: megbecstelenítés. Jó lenne, ha a mai modern korban, amikor sok mindent átértékeltünk, pontosabban fogalmaznánk, megfelelőbb szóval tudnánk jelölni azt a gaztettet, amely napjainkban sajnos éppúgy előfordul, mint a távoli múltban. Akit pedig megbecstelenltenek, az ezek szerint becstelen. De miért lenne becstelen egy különben 'becsületes, okos, dolgos nő — ha történetesen megerőszakolták?! Ez lehet szerencsétlenség, tragédia, mélyen elszomorító, sajnálatos dolog ránézve, de ettől még semmiképpen nem lesz „becstelen“. Vagy akadnak még nálunk olyanok, akiknek szemében valóban becsét veszti az, aki az ilyen gaztett passzív szenvedő alanya? A becstelen szónak nagyon erős pejoratív értelme van. Aki becstelen, az kívül áll a tisztességes emberek társadalmán, attól távol tartjuk magunkat. Semmiképpen sem lehet ezt a szót alkalmazni arra a nőre, akit megerőszakoltak. Becstelen legfeljebb a támadó, aki ezzel a tettével önmagát becsteleníti meg, nem az áldozatot. Persze, ha kimondjuk: megbecstelenítés — rendszerint nem gondolunk a szó valódi értelmére, bár ezt az Idők folyamán még nem vesztette el. Elgondolkodni egy-egy Ilyen apróság fölött valóban csak vonatozás, tájnézés, semmittevés közben van alkalma az embernek. De kis dolgokban sem haszontalanság helyesen értékelni, különbséget tenni. Ordődy Katalin mm 20
