A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-20 / 42. szám
motor i zá It betyárok Valamikor lovon jártak a betyárok. Mostanában gépkocsin. Valamikor elkötötték a lovat, aztán illaberek, nádakerek, s üthették a betyár nyomát. Modern Idők, modern módszerek. A lovat kiszorította a gépkocsi, ló helyett a gépkocsit „kötik el“ a betyárok. Csillagos ég, suttogó fenyvesek. A gépkocsi fényszórói végigpásztázzák az országutat. Száguld az acélparipa, nyeli a kilométereket. Atsuhan a csendes tátrai falvakon, telepeken. Halkan szűrődik a zene a rádióból, modern dzsessz, a kormánykerék fölött izzó szempár. A száj szögletében parázsló cigaretta. — Van még elég benzin a tartályban? Kellemes női hang. Bársonyos. Jaro meg tudja válogatni alkalmi ismerőseit. — Sose aggódj, kicsikém. Csorbáig eljutunk. Ott majd kocsit cserélünk. Nincsen különösebb baj. Feltűnik a csorbái szálló sziluettje. Előtte felsorakozva a gépkocsik. Halkan suhan melléjük most érkező társuk. Nem csikorog a fék, kikapcsolt motorral teszi meg az utolsó métereket. Zajtalanul nyílik az ajtó és kilép Jaro. Szakértő szemmel vizsgálgatja a parkoló gépkocsikat. — Ezt a Símcát olajra léptetjük.A felöltő zsebéből előkerül a esavarhúzó. A Simca hátsó ablaka az első kísérletre enged. Szakértő kéz, biztos mozdulat. Gyakorlat teszi a mestert. A többi már gyerekjáték. A jobbkéz besiklik a keskeny nyíláson, és máris nyílik a hátsó ajtó. Jaro kényelmesen belép a kocsiba és a hátsó ülésről ellenőrzi a talált tárgyakat. — Ilyen könnyelműség. Minden itt van, iratok, személyi Cjjtmányok, sőt még egy kis pénz is. A hátsó ablaknál fényképezőgépek. Mennyire felelőtlenek ezek a gépkocsivezetők. Jaro elővigyázatosabb. Felvillan a kézilámpa. A benzinjelző mutatja, tankolt a kocsi. — Van benzinünk akár Prágáig. Elismerő kuncogás a válasz. — Átrakodunk — adja ki az utasítást a férfi. A bársonyos hang tulajdonosa máris veszi ki a kis kézikoffert. Jaro a csomagtartóból két nagy bőröndöt varázsol elő. Elférnek az „űj“ kocsi hátsó ülésén. Az elülső üléseken kényelmesen elhelyezkedik“ a cinkos párocska. Kulcscsomó csörren, aztán felduruzsol a gép, engedelmeskedik új gazdájának. Könnyebb elkötni az acélparipát, mint valamikor a lovat. A ló felhorkan, nyugtalankodik, Az acélparipa engedelmes. Menynyivel könnyebb a modern betyároknak. A Símcában is van rádió. Folytatődhatik a műsor. Csak néhány percet tartott a kényszerszünet. Felparázslik ismét a cigaretta vége, erős, biztos, nem remegő kéz tapad a volánra. A másik kéz elfoglaltsága más. Éppen olyan magabiztosan fonódik a bársonyos hang tulajdonosának derekára. Engedelmesen simul a karcsú test az ölelésbe. Szinte újabb felkínálkozással. Elismeréssel. Az elismerés a gépkocsítolvajok királyának szól. Istenien csináltadl Jaro büszke a dicséretre. Büszke is lehet, érti a mesterségét. Tavaly 26 gépkocsit „vett kezelésbe“, míg lebukott. Aztán az amnesztia szabadlábra juttatta. Az idén is folytatta az öt-perc-izgalom játékot. A tavalyi rekordot nem sikerült elérnie. A tizenkettedik gépkocsiváltásnál ismét elkapták. Jaroslav Chur? mégis megérdemli a gépkocsítolvajok királya elnevezést. / Nem egyedüli nagymestere a szakmának. Egyre többen kontárkodnak benne. Kisebb-nagyobb sikerrel. Emelkedik a gépkocsik száma, arányosan növekedik a gépkocsi-lopások száma is. Tavaly 123 autót loptak el, az idén már több mint háromszázat. Bandák garázdálkodnak. Jól beütemezett munkabeosztással. Ketten vagy hárman falaznak, a legvagányabb elintézi az „apróságokat“. — Mi sem könnyebb, mint kinyitni a kocsit — dicsekedett az egyik lebukott bandatag. — Sőt igen gyakran nyitva is felejtik az ajtót vagy az ablakot. Jurák JoZko tíztagú bandájával 140 kocsi kirablását Ismerte be. Pedig még csak 25 éves. Igyekvő fiatalember. Nagymenő lehetett volna belőle, ha el nem csúszik egy narancshéjon. — Azt mondták a srácok, hogy jó volna felmenni a Tátrába. Hát csak nem mehetünk gyalog? Fel a Tátrába az egyik kocsival. Vissza már a másikon. Emléktárgyakkal persze. Könnyen kiszedhető dolgok vannak a gépkocsikban. Még csak 19 éves, de már sok van a rovásán. A külföldi kocsik kirablására specializálta magát. Nyolc segítőtársa akadt. Közös megértéssel fosztogattak. De meg is volt a közös, vállvetett igyekezet eredménye: amikor lefülelték őket, hét nagy böröndöt, filmfelvevőgépeket, fényképezőgépeket, teleobjektíveket, angol szövetből készült ruhákat, táskarádiókat és egyéb „apróságokat“ találtak náluk. — Jól jövedelmező foglalkozási ág ez, kérem — mondta a banda egyik tagja —, de ugyanakkor sok izgalommal jár. öt perc rettegés, aztán egy-két napig dínom-dánom. Mert hát szórakozni csak kell, ugye? Ahányszor sikerült egy jó fogás, mindig megünnepeltük. Ital, lányok, édes élet. Csak az a kérdés, vajon a szülők, ismerősök mindezt nem látták? Vagy pedig azt hitték, hogy a munkakerüléssel is lehet pénzt keresni? Mert azt persze mondanunk sem kell, hogy a motorizált betyároknak a naplopás volt az egyedüli foglalkozásuk. — m> — A szürke villa titka A csendes Védcölöp úton (Palisádyn) sétálok. A 44 szám alatti szürke villát bámulgatom s egy nemrég elleset beszédfoszlányon töröm a fejem. — A kísértetek háza ez a villa — mondta egy kőműves kinézésű fiatalember a társának. — Szörnyű dolgokat láttam, mikor ott dolgoztam. Az egyik szoba például tüdőbajos patkányokkal van tele. Egy másikban úgy hizlalják a bacilusokat, mint jó gazda a kedvenc malacait. A legfélelmetesebb azonban az az ablaknélküli helyiség, amelyben annyi a ragályt terjesztő baktérium, hogy egész Pozsonyt meg lehetne fertőzni velük. Vajon mi rejtőzhet a hallott dolgok mögött? — töprengek fel s alá sétálva a „rejtelmes“ épület előtt. A villa azonban néma, kapuja, ablakai zárva, másnapra kell halasztanom hát a titok megfejtését. Reggel egy pillanatig meredten bámulok a nyitott bejáratra, s aztán kitör belőlem a hangos kacagás. Egy fehér táblácskát fedezek fel ugyanis a falon, melynek felirata mindent megmagyaráz: EPIDEMIOLÓGIAI ÉS MIKROBIOÜÖGIAI KUTATÓINTÉZET Bejutni persze nem olyan egyszerű, mint ahogyan elképzeli az ember. A villában tudniillik Igen veszélyes munka folyik, semmiképpen sem akart hát beengedni a szigorú portásnő. Végül is a főorvoshoz kellett feltelefonálnom, csakis az ő engedélyével léphettem át a küszöböt. Illetve ezt is csak úgy, hogy egyik munkatársát, Kárpát József doktort küldte le értem. Kárpát doktor először is fehér köpenybe bújtatott. Utána egy nagy könyvtárszobába vezetett. bacilus — Néhány percig várnia kell itt — mondta mentegetőzve —, majd valamelyik kutatóorvos fog a rendelkezésére állni. Én ugyanis jogi doktor vagyok, az írásos dokumentációk összegyűjtésével foglalkozom, jobb lesz hát, ha szakorvos veszi a szárnyai alá. Nos, ha Kárpát doktor nem is volt kutatóorvos, mégis az ő tudásán keresztül mérhettem le először ennek az intézetnek a magas színvonalát. Ez az ember ugyanis szlovák, cseh, magyar, olasz, francia, angol, orosz, német, lengyel, szerb és spanyol nyelven böngészgeti a világ majd minden orvosi szakfolyóiratát és kivonatolja az intézetet érdeklő közleményeket. Érdekes élmény volt azokat az angol nyelven megjelent kínai orvosi folyóiratokat látni például, amelyeknek mindegyike Mao Cetung egészoldalas fényképével kezdődött, és — szakma ide, szakma oda — csak úgy hemzsegett a Maoidézetektőll Engelhardt Ilona laboráns és dr. Bnrian Blanka a tápanyagba ültetett bacllusok között.
