A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-29 / 39. szám
Kevés nyelv fejezi ki olyan tökéletesen az aszszony szerepét a házasságban, mint a miagyar: feleség. A férfi feleségének nevezi asszonyát, aki fele részt vállal bánatából, öröméból, javaiból. Benne rejlik ebben a szóban az Is, hogy a magyar ember kezdettől fogva egynejiiségben élt. Felezni csak két ember között lehet, nem igaz? Ha valaki kételkednék, nézze meg krónikáinkat, tanulmányozza régi törvényeinket. Egyetlen törvényt sem talál a tűbbnejűség eltörlésére, tudniillik nem volt rá szükség. Az ősi pogány vallást és szokásokat Igyekeztek kiirtani, de egy törvény sem szól arról, hogy a magyar hagyjon fel a többnej őséggel. A házasság szóban megtaláljuk ezt az ősi szavunkat: ház. Ne tévesszen meg senkit, hogy hangzásra nagyon emlékeztet a német Haus-ra. Ez a hason lóság merő véletlen. A ház, apa, anya, ipa, napa, nő, fi, meny, vő az ősi finnugor szókincs kifejezései. Ezekből származik a menyasszony, menyecske, menyegző, vőlegény stb. A nősülendő legény először háztűznézőbe ment. A házi tűzhely mindig is a ház legbelső életének volt a központja. Eredete igen régi időkre nyúlik vissza, amikor a tűz cslholása még nem volt könnyű dolog, valahol tehát mindig kellett égnie. A rómaiaknál a Vesta-tamplomban őrizték az életet adó szent tüzet. István király szigorú törvényben rendelte el a vasárnapi misehallgatást, csak a tűzőrzőket mentette fel e kötelezettség alól. A legény is azért ment háztűznézőbe, mert a tűzhely körül foglalatoskodó eladó leányban már megmutatkozott a jövendő házlaszszony. Eladó volt a leány, és ha megtetszett a legénynek, meg Is vette prémekért, selymekért, fegyverért és pénzért. A vevő legény (vőlegény) tehát megfizette a leány árát. Csak ezután következett a kézfogó, amikor jegyet, gyűrűt váltottak, egymást eljegyezvén. Előfordult az is, hogy a kérő nem felelt meg a szülők igényelnek. Ezt a véleményüket azonban nem szóval közölték vele, hanem a szűrdolmányét kitették az udvarra. Tapintatosan Így adták tudtára, hogy visszautasították. Ma is használjuk ezt a szót: kiteszik a szőrét, elbocsátják, kidobják. Keményebb és szűkebb értelmet nyert a kifejezés, mondhatnánk így is: gazdasági jellegűvé lett. Valószínűleg a rossz pásztornak mondott fel a gaz dúja ilyeténképpen. Ma már nem tesszük ki • a nemkívánatos kérő Feleség szűrét, hiszen nincs is neki, hanem kosarat adunk Természetesen ezt Is képletesen, mert nem nyo műnk a kezébe sem ruháskosarat, sem piaci szatyrot. Ez a furcsa szólás-mondás nénit eredetű, a lovagkorból való. A lovagkisasszony ezen a romantikus úton adta tudtára a vár alatt álló szívszerelmének, hogy alig várja a látogatását. Meg történt az Is, hogy nemcsak a biztató levélke lapult a kosár fenekén, hanem a várkapu kulcsa Is. Ha elég öblös volt a kosár, a lovag elhelyezkedett benne, és felhúzatta magát e különös lifttel. De ha üres fenekű kosár érkezett felülről, vagy szemé lyes találkozásnál ezt dobták a nyakába, vissza utasítást, megszégyenítést jelentett az epeksdőnek A válogatós leány azonban sokszor megjárta, páriában maradt, nem kötötték be a fejét. Csak a menyecskét illette a bekötött fej, a leány ha ladonfővel járt, esetleg pártával ékesíthette a ha ját. Innen a neve: hajadon. Az asszony nevet ré gén csak a fejedelem neje viselhette, rangot, méltóságot jelentett. Később minden feleség megkap ta, mer valóban méltóságot viselt a családban, sohasem volt alárendelt szerepe, noha a férjét uramnak szólította. A családhoz tartozott a cse lédség is. Család-cseléd — ugyanannak a szónak kétféle hangréndü változata. Az apa gyakran nevezte gyermekeit kis cselédeinek, akik kedveskedve szolgálták őt. KI ne emlékeznék Arany János bű bájos soraira a Toldiból, amikor Bence, az öreg cseléd így szólítja meg Miklóst: ,,Hogy vagy, édes szolgám? nem haltál meg éhen?“ Kár, hogy ez a meghitt szó az Idők folyamán keserű melléklzt, megbélyegző jelentést kapott. Ma a cseléd, ha még egyáltalán van ilyen, háztartási alkalmazott nak tituláltatja magát, tehát semmi köze a család hoz. A feleség elnevezés azonban ma Is eredeti ér telmének töretlen fényében él, egyik legszebb kifejezése anyanyelvűnknek. (rét.) 'f** "V l. Minőé«»* rel*ái»<v •i a gj ■■ sfi i*
