A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-22 / 38. szám
nem égették meg Jeanne d’Are, az „orleáns-t szűz“ nem máglyán fejezte be életét. Az az asszony, akit 1431. május 30-án Rouenben a vásártéren megégették, nem Jean d’Arc. legalább Is ezt állítja két francia tudós, Lesueur és Patllat nemrégiben kiadott könyvében, „A francia egyház titkos lratal“-ban. Már most meg kell mondanunk, hogy a történészek nem rendelkeznek olyan bizonyítékokkal, melyekkel Igazolhatnák az említett tudósok nézetét. Csupán egy nagyon valószínűnek és megalapozottnak látszó feltevésről van szó tehát. Anglia és Franciaország között dúlt a százéves háború. Az angolok elfoglalták Franciaország északi részét és körülzárták Orléans-t. Károly trónörökös tehetetlen, visszahúzódik. A hívet hiába biztatják, hogy koronáztassa magát francia királlyá. Jolanda fejedelemasszony azt akarta, hogy Károly az ő lányát, Máriát vegye feleségül. Ezért érdeke, hogy Károly királlyá koronáztassa magát. Ekkor érdekes híreket hoznak a vándorló szerzetesek: Domremy falucskában (Champagne) él egy leány, akt azt állítja magáról, hogy Isten öt szemelte ki Franciaország megmentésére. A fejedelemasszony és a parasztleány szövetkeztek egymással. A további eseményekkel pedig tisztában vagyunk. A fiatal leány felkereste Károly trónörököst, majd egy rábízott csapat élén az angoloktól erősen szorongatott Orléans városát merész támadással felmentette az ostrom alól. Megjelenése óriást lelkesedést keltett az egész országban, miután a trónörököst a megszállott országrészen keresztül Reimsbe vezette, akit Itt megkoronáztak. (VII. Károly], Árulás folytán Complégne ostrománál (1430. május 23-án) az angolok kezébe kerül az „orléans-t szűz". Rouenben az egyházi törvényszék eretnekséggel vádolta és máglyahalálra ítélte, a törvényszék elnöke az angolok párthíve, Plerre Cauchon püspök volt. S éppen Itt — Lesueur és Palllat állítása szerint — az utolsó pillanatban egy más „boszorkányt“ vittek máglyára, akit ugyanúgy halálra ítéltek (ez akkoriban gyakori eset volt). Állítólag Jolanda fejedelemasszony folytatott titkos tárgyalásokat az angolokkal és elér te, hogy védencét szabadon engedjék. Es ml történt Jeanne d’Arc ktsasszonynyal? Megbízható forrásokból tudjuk, hogy Metz városában 1436-ban Robert des Armotses felesége, Jeanne des Armotses, azt állította magáról, hogy ő Jeanne d’Arc. A saját testvérei kíséretében Orléansba utazott, ahol a városatyák még nagyon jól emlékeztek arra, mit köszönhetnek neki és nagy ünnepléssel fogadták. Az „orléans-t szűz“ egyik testvére felkereste VII. Károlyt és kérte, engedje meg nővérének, hogy részt vehessen az angolok elleni harcokban, a király azonban nagyon hidegen fogadta ezt az ajánlatot. Ogy látszik, hogy Jeanne d’Arc „újabb fellépése" nem tetszett a francia udvarnak. De az ts lehetséges, hogy Jeanne d’Arc nem teljesítette azokat a feltételeket, melyeket magára vállalt kiszabadítása ideién. így aztán Jeanne d’Arc régi harcostársa, Jules de Retz várába utazott Orléansból. A következő évben — 1440- ben az egyház és a királyi udvar nyomására jeanne des Armotses visszavonta azt az állítását, hogy 6 lenne Jeanne d’Arc. Nagyon érdekes, hogu nem büntették őt meg ezért a „csalásén . Azután már senki sem hallott róla. A katolikus egyház már 1456-ban „rehabilitálta Jeanne d’Arcot“, és 1920-ban XV. Benedek pápa hivatalosan ts szentté nyilvánította. Ennek megokolásában azonban egy szó sincsen az „orléans-l szűz" mártíromságáról. Lesueur és Palllat ebben ts saját állításuk Igazolását látják: „1431-ben nem az Igazi Jeanne d’Arc vált a máglya martalékává”. (Svet) AFRIKA NIGÉRIA BIAFRA Port itareourt NIGERIA Egy blafral menekülttáborban: apatikusan néznek maguk elé a gyerekek. Tűi gyengék ahhoz, hogy játsszanak. Hajuk vüröses-aranyos fényű, bőrükön vörös foltok ütnek át — ezek a heveny fehérjehiány szimptomál, az éhhalál elűjelel. Ilyen a helyzet az egy éve tárté nigériai—blafral testvérbáború ötén: 600 gyermeknek kell éhenhalnia naponta. Szürkével: az elfoglalt blafral területek. Az éhség megváltoztatja a háborút # Nigéria nem engedélyezi a légihidat • Inkább tömeges öngyilkosság, mint kapituláció r „A beesett szemek dermedten ülnek a fejek ben, amelyek túlságosan nagynak tűnnek a bambuszvékony testekhez viszonyítva. Kiugru nak a bordák, vállak és medencecsontok, a hajat vörösre színezi a kwashlokor („vörösem bér“, ghanai szó, súlyos fehérje- és kalória hiány), a hústalan karokat és lábakat folya dék duzzasztja, ha az ember megtapogatja a végtagokat, sokáig bennük marad ujjának a nyoma. A gyerekek a földön hevernek, felülni Is gyengék. A táborokban és viskókban, a falvakban és a bozótban, a folyóparton és az útszélei úgy hullanak, akár a legyek. Naponta körülbelül háromezren pusztulnak el“ — írja Garry Lloyd blafral helyszíni tudósításában (Times, Július 12.) A számok körül ma is folyik még a vita. A hamburgi „Der Spiegel“ szerint augusztus elején már naponta 15 000 ember esik áldozatul az éhínségnek. A helyszíni tudósítások között itt akadnak „mérsékeltek“ (mint Lloydé, amelyből fentebb idéztünk), s olyanok, amelyeket nem lehet hátborzongás nélkül végigolvasni. „Az owerri missziós kórház felhívásából: „Egyetek patkányt, békát, sáskát, fehérje van bennük!“ Az umuahiai Erzsébet királynő kór-Ojukwu blafral elnök: „Inkább tömeges öngyilkosság, mint kapituláció.“
