A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-15 / 37. szám
V á lju n k NEMZETISÉGI TANÁCSOT Hónapok óta nagy érdeklődéssel olvasom a szlovák sajtóban azokat a cikkeket, tanulmányokat, amelyekben a szlovák—cseh egyenlőség intézményes biztosítását, a majorizálás kizárását fejtegetik. Elvi általánosságban úgy lehetne megfogalmazni ezeket a világszerte jelentkező problémákat: hogyan lehet egy kisebbség a többséggel teljesen egyenjogúvá egy bizonyos közös alakulatban, a jelen esetben a kisebb nemzet a nagyobbal egy közös államban. Szinte világszerte tapasztalt jelenség, hogy a kisebbség a többséggel szemben — egy közös alakulatban — rendszerint alárendelt viszonyba kerül, s ez nemcsak szlovák—cseh probléma, mert az alárendeltség, a kisebbség majorizálása számos más viszonyban még sokkal nagyobb méretű. Ogy vélem a Kultúrny 2ivotban, a Nővé Slovóban és másutt az utóbbi hónapokban igen sok olyan tanulmány és cikk jelent meg, amelyeknek elvi következtetései (pl. Pavol StevCek írásaié] nemzetközi érvényességűek, a majorizálás kiküszöbölésének elméletéhez általában is hozzájárulnak. Mivel ezek az írások a szlovákoknak a csehekkel való viszonyára vonatkoznak, csak elvétve vagy csak zárójelben említik példaként a csehszlovákiai nemzetiségeket is. Pedig a probléma elvi igazságai ránk is vonatkoznak, sőt — ami a majoritás kizárásának intézményes biztosítását illeti — a magyar—szlovák viszony megoldásában nem kevesebb a feladat, mint a szlovák—cseh kérdéskomplexumban. A problémakör valamennyi ágazatával itt nem foglalkozhatunk, csupán azt a kérdést vizsgáljuk meg, kik és hányán képviselik a csehszlovákiai magyarságot társadalmi és politikai szervezetekben. Juraj Zvara A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában c. könyvében közöl ezzel kapcsolatban néhány statisztikai kimutatást. Ezekből megállapítható, hogy a helyi szervezetekben (pl. a nemzeti bizottságokban, ifjúsági szervezetekben) a magyarok képviseletének arányszáma megfelelő vagy csak néhány százalékkal van alatta a lakosság hivatalosan megállapított százalékarányának. A járási irányító szervekben már sokkal rosszabb a magyarok arányszáma, a kerületi és központi szervekben pedig alig található magyar nemzetiségű. (Pl. magyar nemzetiségű minisztert vagy megbízottat a köztársaság 50 éves fennálása óta nem láttunk.) Vannak parlamenti képviselőink is, de a legtöbbnek a nevét sem ismeri a magyar közönség. Pedig a CSKP akcióprogramja is leszögezi: „Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában legyenek képviselve politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben, a választott és végrehajtó szervekben. Biztosítanunk kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben, az egyenjogúság és azon elv alapján, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan, önigazgatás útján dönteni az őket érintő ügyekben.“ De hogyan jöjjön létre ez az önállóság és önigazgatás? A Csemadok Központi Bizottságának 1968. június 19-i beadványában ezzel kapcsolatban több javaslat és kérés is van, ilyen pl.: „3. Javasoljuk a Magyar Nemzetiségi Tanács, esetleg Nemzetiségi Tanács megalakítását, amely összefogná a nemzetiségek képviseleti szerveit.“ E hó 15-én az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének vezetőivel való tanácskozáson tudtam meg, hogy Mezölaborcon már a napokban megválasztják az Ukrán Nemzeti Tanácsot (60 képviselővel). A választó közgyűlésre minden helységben az ukrán lakosság nyilvános gyűlésen javasolt küdötteket (a HNB jóváhagyásával), elvben már jóváhagyták a Tanács alapszabályait stb. Igaz, jogi szempontból néhány kérdés (pl. a Szlovák Nemzeti Tanácshoz való viszony) még vitatható, de a szlovákiai ukrán-ruszinok kezdeményezését így is felbecsülhetetlen jelentőségűnek és példamutatónak tartom több szempontból is: 1. Demokratikus úton, a helyi lakosság küldöttei választják meg a nemzetiség politikait képviselőit. (Ma már bevallhatjuk, mi eddig nem választottunk, csupán szavaztunk olyan jelölfekre, akikről a legtöbb esetben azt sera tudtuk, kik és hogyan fognak bennünket képviselni.) 2. Kizárták a majorizálás lehetőségét, mert nyilvánvalóan igazságtalanság lenne, ha a kerület szlovák többsége az ukránok képviselőjét leszavazná. 3. A nemzetiség képviselője tudja, hogy választóinak felelőséggel tartozik, mert eddig képviselőink nem a választóknak, hanem a jelölőknek (rendszerint egy felsőbb hatalomnak) köszönhették megválasztásukat. Ogy vélem, sajtónkban minél előbb közzé kell tenni az Ukrán Nemzeti Tanács alapsza-r bályait, s a jó példán okulva nekünk is meg | kell választanunk a csehszlovákiai Magyar I Nemzetiségi Tanácsot. Nem vagyok jogász,! s nem tudnám pontosan meghatározni ennek /\\ a Tanácsnak a jogkörét, de jó lenne ezzel kapcsolatban Kardos Istvánná k a Hétben közzétett javaslatát megvizsgálni: a magyar és az ukrán tanács törvényhozó (nem csupán politikai képviseleti) szerv Is lehetne, s együtt a Szlovák Nemzeti-iTanács nemzetiségi kamaráját is alkothatná. (Az ukrán javaslat nem egyezik Kardoséval, de könnyen összeegyeztethető.) A Szlovák Nemzeti Tanácsot a terv szerint 150 képviselő alkotja majd, a Csemadok megegyezne az Ukrán Kulturális Szövetséggel, milyen arányban osszák el a mandátumokat a Nemzetiségi Tanácson (vagy Kamarán) belül. A Nemzetiségi Tanács az önigazgatás megvalósításának legfontosabb eszköze lehetne, ezért bűn lenne a csehszlovákiai magyar dolgozókkal szemben, ha az ukránok példája nyomán nem választanánk meg a Magyar Nemzetiségi Tanácsot. CSANDA SÁNDOR En, a megváltó Szombat volt és délelőtt. A hirtelen fölbukkanó kormosfalú épület mogorva állomásfőnökként állított meg. A kisváros, ahová érkeztem, poros csenddel fogadott. Ogy terítette lábam alá szőnyegét, mintha legalább egy megváltó érkezett volna. Nem tudom, tudnék-e valamilyen csodát tenni? Különben, ha érkezem valahová, mindig az az érzésem, hogy várnak. Mégiscsak megváltó lennék? Még sosem jártam itt. Egyszerre minden olyan ismerősnek tűnt. A szűk utcácska, amely inkább hasonlított egy hatalmas kőfalba fúrt alagúthoz, mint egy utcához. A sárga ház, amelyen csak ablakok voltak, Sári bácsi, aki valamikor nagy darab ember lehetett. Mondom, még A. Podstrasky jelvétele soha nem láttam őt, de a legjobb ismerősöm volt. Ö, aki annyira szeretett játszani, hogy az szinte életszükséglete lett. Így kártyázta el nadrágszíj-földecskéjét és két tehenét. Akkor jött lakni ide, a fénynélkülí utcába. Magam sem tudom, hogy jutottam ki innen a térre. Talán a tér jött elém, hogy megbámulja a kóbor idegent. Talán csak azért, hogy ismerősként üdvözöljön, és most hályogos szemekkel figyeli, hogy mennyit változtam azóta ... Mit akar tőlem ... Olyan volt, mint egy fölborított asztal. A mintás terítő lecsúszott valahová a szennycsatornába. Középen elhagyottan a cicomázott szökőkút. Emlékszem, valamikor a vízcseppek olyan igyekezettel törtek fölfelé, mintha legalább az egek talpát akarnák lespriccelni, de pár pillanat múlva megtörtén hulottak vissza. Még most Is izzott a vágyuk és por szállt rá. Lám, valahonnan a galambok is előtotyogtak. Olyan szelídek voltak, mint nagyanyám udvarában a Morzsa. Még akkor sem repültek fel, mikor már majdnem rájuk tapostam. Talán már nem is tudtak repülni. Amolyan városi galambok lehettek. Csak most vettem észre Vörös Dzseket, akinek szépen kopott nadrágja volt és lányos hajában margaréta. (Mióta ismerem én őt?) Az a típus volt, akit a harminc-negyven évesek úgy általában csak huligánnak neveznek. Különösen itt, ahol mindenki ismeri egymást. Megállt a galambok között, széttárta karját, s lágyan szólt: „Szálljatok galambok!“ A vendéglő (csúfnéven a kocsma) is itt volt. Nevezhetnénk Arany Szarvasnak is, vagy Fehér Lónak. Olyan volt, mint általában az Arany Szarvasok és Fehér Lók szoktak lenni. Mesebeli. Az ajtóban Tündével találkoztam, a rossz leánnyal. A sarokasztalnál valaki imádkozott: „ ... sör..., rum... sör ... rum ...“ Talán János bátya volt, talán Andris, talán Gergő, a bolond. Olyan élvezettel csurgatta magába a sárga löttyöt, mintha maga is sörré vált volna. Elképzeltem, amint ott ül a korsó fenekén. Körülötte ragadós-sárga levegő, fölötte homályossárga ég és hab-sárga felhők. Amint kinéz az ablakon, hosszúra megnyúlt arcokat lát: „Milyen torz arcotok van!“ — kiáltaná, de a levegő beleömlik a szájába, szétnyomja tüdejét. Feje fölül elfújná a felhőket, de azok állandóan jönnek és jönnek és rum-barna eső esik... Elég. Mindenkit ismerek. Elégi... A megszeppent pohár félelmében összeroppan a kezemben, és én az elképzelt szentkép arcába vágom. Elég a szentképekből. A kocsmák unalom-űző zaja egész a némaságig fölerősödik. A kocsmáros nyugodtan leül és megtörli véres arcát. A bolond kimászik a korsóból, Tünde leporolja és megigazítja gyűrött szoknyáját, Vörös Dzsek a galambok közé csap és azok zajogva elrepülnek, a szökőkút port pumpál a levegőbe, ami nem hull vissza kémény-magasságból, Sári bácsi káromkodik, minden idegennek tűnik és a vonat újra elindul... Mégiscsak megváltó lennék? ... 11 TÚTH LÁSZLÓ
