A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-15 / 37. szám
Ai emberek hozzászoktak, hogy az utóbbi időben az új. ságok mindent megírnak és próbálják a bajokat orvosolni... és ez nem baj, sőt... ha kimegyünk valamelyik faluba, már jön is a sok panaszos, és mondják, mi fáj nekik ... Meghallgattunk mindenkit és — megkérdeztünk mindenkitl Azt is, akinek panasza van! De (és ezen van a hangsúly) nem lenne sokkal férfiasabb, ha ezek a panaszkodók nyíltan szemébe mondanák bajaikat a sok helybéli kisistennek?... Sok még a nádfedeles ház . N. László Endre S¥»toi Sz®mb® ,,Mi is egyszer megöregszünk.. Olyan sok a panasz Nemesócsán, hogy akár egy hónapot is ott tölthettünk volna, ha mindenkit meghallgatunk, de három napnál többet nem szentelhettünk rá. Így azután csak arról Írunk, ami legjobban fáj a nemesócsaiaknak. Árvíz után több új házhelyre volt szükség, mivel sok ház összedőlt a falun kívül. Honnét vegyen házhelyeket a HNB? ... Azután mégiscsak megoldotta a problémát a falu vezetősége, egyszerűen kisajátította a nagyobb — de magántulajdonban lévő telkek egy részét. A HNB harcias titkára azután egyenként behívatta a megkárosítottakat és kijelentette nekik, hogy nyolcszáz négyzetméterig nyolcvan, azon felül pedig negyven fillért kapnak négyzetméterenként! „Aki pedig ebbe nem egyezik bele. ennyit sem kapl“ A fenyegetés ellenére nagyon sokan mindmáig nem adták beleegyezésüket, de mit tehetnek most már, amikor a telkük kisajátított részén már ott áll másnak vagy másoknak a családi háza? Viszont azok a bizonyos telektulajdonosok mindmáig nem kapták meg négyzetméterenként azt a nyomorult nyolcvan illetve negyven fillért sémi A megkárosítottak most így nyilatkoznak: — Három évvel ezelőtt értékelték fel a kertünkből elvett részt és most fizetnek ki bennünket? ... Kérjük, hogy újra értékeljék azt fel és a kölcsönös megállapodás után fizessenek! Közben a tudomásunkra jut az is, hogy több család mugával a tulajdonossal akart megállapodni és ki akarta fizetni a telekért járó pénzt, de ezt a HNB nem engedélyezte. — Igaz, ugyan, hogy külön értékelték a fákat és a szőlőt is, de hát ez csak puszta formalitás. Egy nagy diófát 100 koronára értékeltek, tehát tíz kg dió árét kapom majd érte! — panaszkodik egy másik megkárosított. — Mielőtt elvették volna a kertem végét, akkor ültettem éppen facsemetéket, hogy legyen a gyermekeimnek, majd meg az unokáimnak ... Hiszen amit az apa ültet, arról csuk az unoka ehet! — mondja a harmadik. Egy áttelepült asszonyhoz megyünk el és tőle is megkérdezzük, hogyan is volt ezekkel a telkekkel, ö így mondta el: — Nyugdíjas vagyok, 280 koronát kapok ... Nagyon jól tudják, hogy milyen drága az élet, ennyi pénzből nem lehet megélni. Ezért kértem a lalu vezetőségét, hogy hagyják meg a kertemet. Akkor Bakos elvtárs, a HNB jelenlegi elnöke rámförmedt: — CuStel (Hallgasson!) Döme elvtérs meg gúnyosan megjegyezte: — Ml az, maga földdel él?... Én még olyan embert nem láttam, oki földet evett volna!... Hát így beszéltek velem ... Egyszerűen behívtak bennünket a HNH-re és ott kijelentették, hogy a telkünk egy részét elveszik, de megígérték, hogy 1966 végéig kifizetik az elvett föld árát. Mindmáig nem kaptunk érte egy fillért sem ... Egy másik nemesócsai lakos esete: A kert elejéből elvettek nyolc árt, a hátulját meghagyjt ták a tulajdonosnak, de oda nem tud bejutni. Az illető Csehországban dolgozik és négy gyereke van. Áttelepült és az apja magyarországi vagyonáért kapta ezt a telket. Mivel azonban ez nagyobb volt, még rá kellett fizetnie pár ezer koronát. És most elvették tőle a telek egy részét, az értékesebbet, amiért talán annyit sem kap majd, mint amennyit ráfizetett! A beszélgetés során megtudjuk, hogy a szövetkezet már 1950 óta használ egy bizonyos zsidó telket, melynek a tulajdonosa valahol külföldön él. Ez a telek miért nem kerülhetett akkor felosztásra?... Most parcellázták föl ezt a területet és a föld négyzetméteréért hat koronát kértek! S azonnal fizetni kellett érte!.. . Szóval, a tulajdonos beleegyezése nélkül elvett földért négyzetméterenként 80 Illetve 40 fillért fizetnek, amit eladnak, azért viszont hat koronát kérnek! Miért nem lehetett három évvel ezelőtt felosztani ezt a bizonyos zsidó telket? Ez iga zán csak a falu vezetőségétől függött, de hát ők inkább a magántulajdont képező kertekből csippentettek el. Pedig milyen sokan mondták: — Mi is egyszer megöregszünk és akkor Jó lenne a szüléink telkére építkezni! A HNB titkára erre ezt felelte: — Majd kaptok ott, ahol lesztek! De nézzük csak, mit mond erről a HNB jelenlegi elnöke és titkára? Először csak a titkárt találtuk meg. — Az elvett telkek árát a HNB állapította meg ős a telkek kisajátítására is a felsőbb szervek adtak parancsot! — mondja Beke Károly, a HNB titkára. r— Maguk bizonyára ezt a megoldást javasolták a felsőbb szerveknek! ... S mi volt akkor azzal a bizonyos zsidó telekkel? — A most elosztott zsidó telek tavaly ment át a község tulajdonéba, ezért kellett kisajátítanunk magántelkeket. — Azoknak a bizonyos magántelkeknek a földje olyan, silány, hogy mindössze 80 vagy 40 fillért ér négyzetméterenként, a most kiosztott — azaz eladott — telek földje viszont olyan értékes, hogy négyzetméterenként hat koronát ér? — Nem tehetünk róla. Ml személyesen kértük a telkek árának leszállítását. — Mi a véleménye a HNB elnökéről? — Szerintem az elnök megtett minden tőle telhetőt, s ha tőlem függne, újra csak rászavaznékl... Mi a véleménye a HNB elnökéről? Egy helyen sok férfit ős asszonyt találtunk együtt. Itt tesszük fel nekik a kérdést, és nézzük csak a válaszokatl — Az apja egészen más ember volt, még a talpát is meg csókolták volna .,. Szembeszállt mindenkivel, védte a szegények érdekeit, meg is választották a községben bírónak! De erről az elnökről inkább ne is beszéljünk! — legyint, azután megtörll verltékes homlokát. — Nincs értelme beszélni!... Nálunk az a divat, hogy csak öt ember beszél, a többi meg hallgathat, mert másküE3336 lönben el van ásva! — jegyzi meg egy öregebb ember. — Pedig hát csak mond jé k el a panaszukat, mert néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! — bátorítjuk őket. — Tudják, nekünk semmi bajunk nincs a szocializmussal, de ezekkel az elvtársakkal annál több! ... Van itt a faluban intellinges ember, csak engedjék meg, hogy rendesen választhassunk! A faluban nincs cipész, mert mindkettő elment HNB funkcionáriusnak! — Nincs kihez tanácsért menni, mert a HNB-n csak ráförmednek az emberre! Nagyon nagy úrnak érzi magát az elnök. Nincs hozzánk egy rendes szava sem! — Meg aztán sehol sincsenek annyira megfélemlítve az emberek, mint nálunk! — Nekem személyesen mondta, hogy el kell innét tűnnöm! Csak azért, mert a szemébe mondtam azt, amit gondoltaml — De menjenek csak és beszéljenek más emberekkel is, mert még majd azt hiszik, hogy mi összeesküdtünk a HNB elnöke ellen!... Hallanak róla még sokkal cifrább dolgokat is. — Miért csak az elnökről beszélnek? — kérdezzük őket. — Miért? Mert a többi nem szólhat egy szót sem! Beke titkár csak az elnök árnyéka, bár nagyon tehetségtelen ember ... A község vezetésére egyáltalán nem alkalmas! Elköszöntünk tőlük, mert nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mik lesznek azok a „még cifrább dolgok“? Hát bizony, csak ezután Jött a java! — Hogy lehet az, hogy az én anyám 320 korona nyugdíjat kap, az elnök anyja meg 800 koronát? — kérdezi egy fiatal munkás. — Én már hatvannyolc éves vagyok, de egy fillér segélyt sem kapok! Tessék mondani, mit csináljakl? — kérdi egy öreg bácsi. — Én a kocsmában szóltam az elnöknek, mire ő fölugrott és rámkiáltott: „Egy ilyen piszok emberrel nem tárgyalok!“, azután elkezdett pofozni! — panaszkodik egy harmadik. — Én az elnök házának építésénél dolgoztam, de egy fillért sem kaptam érte. A kultúrház egy évvel hamarább elkészülhetett volna, de ö csak a saját háza építését sürgette! — A kulturház építésénél megmaradt 10—15 000 korona értékű gömbfa. A fát a kitermelők között kellett volna szétosztani, de egyikük sem ka-
