A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-25 / 34. szám
DEMOKRÁCIA NEMZETISÉGI embercsoport és minden jogos igényeinek biztosításáért ebben oz or-1 szágban - egyszerre kell harcot folytatnunk. Mivel ideg1'* demokráciát o 1 történelem eddig még nem tudott fölmutatni, nem bízhatunk abban, hogy a demokrácia fölülről ránk aggatott vívmányai — a sajtó- és szólásszabadság, a szabad társulás joga stb. - meghozzák a társadalom egyes részeinek boldogulását anélkül, hogy ezek a részek boldogulásuk érdekében bármit is tennének. Igazi demokráciát csak igazi demokratákkal lehet elképzelni, olyanokkal, akiket a demokrácia szelleme a csontjuk velejéig áthat. Az ilyen emberek nemcsak a maguk igazságáért szállnak síkra, hanem az én igazságomért, a te igazságodért, a mi igazságunkért is. Ezért az igazi demokrácia, ha nem is röpít a szánkba sült galambot, magával hozza a szabad követelődzés jogán túl azt is, hogy benne a jogos követelések meghallgatására és megvalósulásra találnak. Mert ahol ez nem történik meg, ott nemcsak az egyes berek és embercsoportok jogaival, hanem magával a demokrácia lényegével is baj van. Ott a jogos követelések megvalósulásáért a szó szoros értelmében harcot kell vívni, s ez a harc a következetes, részletekig menő demokráciáért folytatott küzdelem lesz egyben. Mert a demokrácia fölülről kapott keretét alulról: nekem, neked, nekünk kell megtöltenünk tartalommal. Nekem, neked, nekünk, itt élő magyaroknak is. Minden nemzet vagy nemzetiség elsősorban a saját jövőjét látja maga előtt. Befelé, az ő számára az a legfontosabb. Ami a jövőjén, sajátos érdekein kívül esik, az — gyakran úgy látszik — csak másodlagos. Ám vannak általános érvényű törvények, amelyeknek a betartása nemzeten vagy nemzetiségen belül és kívül egyaránt kötelező. A történelem számtalan példát tud rá, hogy egy-egy nemzet vagy népcsoport érdekeire hivatkozva, szebbnél-szebb ideológiákba 1 öltözötten olyan egyének jutottak hatalomhoz, akik emberek ezreit és mii- j lióit voltak képesek lemészárolni. A gyilkos nyilván akkor is gyilkos, ha » KÉRDÉS gyilkosságát fennkölt szólamokkal köríti. A demokrácia óvatosságra int; óvakodjunk az üres jelszavaktól, a jellemtelen népvezérektől! Január óta sikerült Csehszlovákiban olyan keretet kialakítani, amelyet véleményem szerint az ország lakosságának túlnyomó többsége szívesen fogad. A demokrácia néhány alapföltétele ebben az országban - úgy érzem - adva van. Hogy melyikünk mennyiben járult hozzá az adott helyzethez, nehéz megmondani; tény, hogy politikusaink nemigen szabhattak volna I a fejlődésnek új irányt, ha ebbeli igyekezetüket a közvélemény nem támogatja, de ugyanakkor tény az is, hogy a bekövetkezett változások ki\ sebb, vagy nagyobb mértékben mindannyiunkat meglepték. A keret tehát itt van, s ezt a keretet többségünk a magáénak tekinti. Ezért az egység az ágcsernyői—pozsonyi tárgyalások idején, ezért az aggódás a nagy várakozások hetében. Ám most, hogy a tárgyalásoknak vége, hogy legsötétebb aggályaink eloszlottak, hogy a pillatanyi magasfeszültség megszűnt, most hozzá kell látnunk a demokrácia nap nap utáni, következetes, részletekig terjedő megvalósításához. E taktikánk itt nyomban megváltozik - a tegnapi egységtömb fölbolydult méhkas immár, amelynek dolgozói szorgalmasan gyűjtik az anyagot, a tényeket, a tapasztalatokat, hogy azokat a maguk egyéni emésztőcsatornáin átszűrve, saját elképzeléseikkel, javaslataikkal elegyítve, beleépítsék o rendelkezésükre álló keretbe, mint viaszt, mézet, pempőt, — mint anyagi javakat és szellemi értékeket, mint anyagi-szellemi kultúrát. S mivel mindannyian munkálkodnak, a javak mindannyiukat megilletik — az igazi demokráciába épített kultúra mindenki kultúrája. Ez pedig köznapi nyelvre, a mi nyelvünkre, a csehszlovákiai magyarok nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy a demokrácia jegyében fogant új jogrendszer a mi érdekeinket is kell, hogy védje, hogy a demokráciával érvelő állam új alkotmgnya a mi alkotmányunk is kell hogy legyen. MIKOTS I. ROBERT dául azt, hogy miért vagyok így egyedül, mindig csak egyedül. És nem tudják felfogni, hogy nem vagyok egyedül sohasem. Pedig ... ó, Olavi, ha tudnád, mennyit szenvedtem és tapasztaltam ezekben az esztendőkben! Elmondjam-e neked? El kell mondanom, hiszen azért megyek el hozzád, hogy mindent elmondjak és megkönnyebbüljek. Kimondhatatlanul vágyódtam utánad, nem értem ma sem, hogy is bírtam ki az életet! Olavi, Olavi, ne nézz így reám ... én csak halkan a füledbe súgom ezt... Borzasztó gondolatok gyötörtek. Mintha valaki mindig a nyomomban járt volna és a fülembe súgta volna: nézd, ott van egy kés — jó barátod — vedd, szúrd a szívedbe . . . oly jól esik az keblednek, mint az esti szellő égő arcodnak! Nem vetted még észre: zajlik a folyó! Alig tudtam a kút mellett elhaladni: mert olyan különösen nézett rám, úgy hívott. És elpusztítottam volna magam bizonyosan, ha nem félek tőled. De mikor arra gondoltam, hogy miképpen fogadnád az ilyen halál hírét, megjelentél előttem te. Feddő tekintettel néztél reám, csak néztél, nem szóltál semmit. És én szégyeltem magamat, hogy így eltévelyedtem és hogy ilyen bánatot akartam szerezni neked. És te intettél nekem, és megbocsátottál, és azután jó volt minden Majd reménykedtem, hogy valami csoda történik, s te eljössz hozzám újra. Reménykedtem, hogy baleset ér, s én megmenthetlek téged saját életém árán. Hogy megmar egy kígyó . . . megmarják sokszor az embereket Megérkeznél éjjel a faúsztatókkal és egy kiáltás járná be reggel a falut: jaj, jaj, a Zuhatag hősét kígyó marta meg, ájultan hever a gyepen! Másokkal együtt hozzád sietek, lehajtok szó nélkül föléd és ajkam a mérges sebre nyomom ... és szívom. És érzem, hogy a méreg véreddel együtt eremben csörgedez: ez az a végtelen boldogság, amelyre oly sokáig vártam. Fejem megnehezedik és lecsúszik melléd a gyepre... de te életben maradsz és megérted, hogy hűséges voltam a sírig. Ezt vártam minden tavasszal. Majd reménykedtem, hogy megbetegszel. Beteg volnál sokáig, nagyon sokáig. Véred elapadt, elfogyott, már csak lassan lüktet és te eszméletlenül fekszel. Ha volna valaki — mondják az orvosok — aki saját véréből adna neki, életben . _ maradna, mert a betegség már le van győzve. 13 Nem akad senki, idegenek vannak körülötted. Meghallom ezt és a betegágyadhoz rohanok. Az orvosok munkához látnak, sietni kell. Megnyitják ütőeremet... cső vezet belőle a tiedbe És ez hat azonnal, már mozgatod a kezed, bár ájaltan fekszel még mindig. Még egy keveset, mondják a doktorok, hogy én milyen gyenge vagyok. És mikor te magadhoz térsz, én hidegen és halványan fekszem, de mosolyogva, mint menyasszony, és te menyasszonyi csókot adsz nekem. Mert én a te vérmenyasszonyod vagyok, egyesültem veled örökre és csak benned élek!!... De ez mind csak álom volt. Kígyó nem mart meg, betegség nem vert le, és azután el sem tudtam képzelni, mi baj érhetne még. És csak abban bíztam, hogy eljön hozzám a halál ... olyan gyenge voltam. És vártam napról napra, hétről hétre és írtam már neked búcsúlevelet. De a halál nem jött... élnem kellett. Olyan beteg voltam, Olavi ... a szívem. Azt hiszem, túlságosan érzelmes vagyok. Már gyermekkoromban álmodozónak mondottak és még most is szemrehányást kapok ezért. De hogy is feledhetnélek el téged és azokat a perceket, amelyekben úgy megújult a lelkem, mint a templomban a bűnbánat után. Hogy is feledhetném el azokat az estéket, amikor leültem a földre, ölemben tartottam a lábadat és a szemedbe néztem . . Lábadból meleg áradt és a véred átömlött belém ... ó, Olavi, érzem még most is, és megremegek. Bocsás meg, Olavi, hogy ilyen vagyok. Most jobb nekem megint, mert beszélhettem veled, bizonyságát adhattam hűséges szerelmemnek és hálámnak azért, amit nekem ajándékoztál azokban a rövid percekben. Milyen gyerek voltam én akkor és szegény . .. most én is tudnék valamit adni neked. Milyen boldog is lettem volna, ha együtt maradhatunk örökre ... mennyország volna a föld és angyalok az emberek. Néha még így is olyan boldog vagyok, noha csak titokban vagy az enyém. Titokban kívánok neked jó éjszakát és megcsókollak téged és nem tudja senki, hogy karjaimban pihensz minden éjjel. És tudod-e, Olavi? Olyan csodálatos, nem is tudom, mi lehet. Most ezekben az utolsó Időkben úgy éreztem néha, hogy igazán mellettem vagy ... élőn és melegen, és suttogod nekem; én leánykám, én leánykám! Olyan boldog vagyok Ilyenkor ... de azután sírok nagyon. Valamiről még írni akartam, de már nem jut az eszembe. Arról ... arról . . . igen, most már emlékszem. Arról, ami mindennél szebb és nagyobb, az, amit akkor tőled kértem. Tudod-e, mi az? Csoda történt, de nem tudnak róla az emberek. Később kaptam tőled, azon a tavaszon, amikor olyan nagybeteg voltam ... nem tudnék élni nélküle. Most már kétéves. 0, Istenem, ha láthatnád őt! Milyen a szeme, milyen a hangja ... egészen úgy beszél, mint te. Ne aggódj miatta, gondosan nevelem és oktatom. Ruháján minden öltés az én varrásom, olyan mint egy kis herceg, nincs senki másnak ilyen gyermeke! Együtt vagyunk mindig és beszélgetünk rólad. Csak anyámat sajnálom. Néha olyan különösen néz reám és mondja, hogy beszélek magamban .. . Szegény anyám, ha tudna az én kis hercegemről, és az apjáról, és hogy nekem beszélnem kell a gyermekkel . . Mit is akartam még megírni? . . . nem jut eszembe semmi más. Olyan jólesik nekem, hogy elmondhattam mindent. És most eljön a nyár és ilyenkor mindig vidámabb vagyok. Az előbb esett, most kisütött a nap és csicseregnek a madarak. Isten veled, én egyetlenem, és napom, én nyaram! Életfonalad Ne írj nekem, ez a legjobb. Tudom, hogy nem tudsz elfeledni... és mást nem kérek. A TITKOS PECSÉT Mintha sikossá vált volna az út Olavi lába alatt. Mintha titokzatos szellemek lebegtek volna a levegőben: röpködtek és sugdosódtak körülötte, tanakodtak és összeesküdtek — ellene. Eddig simán és könnyen ment minden Nem akadt senki, aki szembeszállt vagy dacolt volna vele. Most akadt . . titokzatosan és láthatatlanul ugyan, de a jelenlétét mégis elárulta és féléimét keltett. Küszködött hévvel és fáradságot nein ismerve, mintha szövetségeseket és fegyvert gyűjtene. Házról házra járt a mocsár-lecsapolás ügyében, egyesületet tervezett és a nagy gyűlésen hatalmas, gyújtó beszédet tartott... hangja csengett, mint az érc s delejes erővel vonzott minden szava. És az indítványát elfogadták: elhatározták, hogy hozzáértő embert keresnek, aki majd megvizsgálja a tervet és előkészíti a költségvetést.
