A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-25 / 34. szám
Harminc évvel ezelőtt halt meg Siófokon. Váratlanul. Még telve volt alkotó lendülettel, és sok tervet hordozott magában. Olvasói, és akik ismerték, megdöbbenve vették tudomásul: a halál oka agyszélhűdés. Aki annyit foglalkozott a „delejes halállal“, aki annyiszor tréfálkozott, hogy agyában daganat képződött, akt annyiszor utazott koponyája körül, 1938. augusztus 29-én nem tudott megbirkózni a halállal. A temetést megörökítő képen koporsója látható, rajta a felírás: KARINTHY FRIGYES ÉLT 50 ÉVET. Szinte hallani véljük a búcsúztató protestáns lelkész szavait: Látjátok feleim... miként távozik körünkből a nagy író... a mélység és magasság, a nagyság és kicsiség, a lét és nemlét kutatója... aki a dolgok mélyére nézve választ keresett mindenre, mert mindent meg akart fejteni. Értelmiségi családból származott. Anyját korán elvesztette, A mostoha körülményekhez képest gondos nevelésben részesült. Apjára így emlékezik: „Apám reggel fél nyolckor indult el, harminc éven át, hivatalába, pontban egy órakor jött meg ebédre, háromkor megint elment, és nyolcra vacsorázni hazatért. Bennünket hét órakor keltett, hideg vízben kellett fürödnünk, együtt reggeliztünk a nagy ebédlőasztalnál, megnézte a tanrendet, s hogy könyveink rendben vannak-a. Ebédnél kerültünk össze, meg kellett mondani, ki miből felelt az iskolában, hogy hol tartunk és mire lesz szükségünk holnap. Egy hétre előre ki volt függesztve ebéd és vacsora étrendje s esti olvasmányaink listája: mindennap más nyelven gyakoroltuk a beszélgetést, volt német, francia és angol nap. Vacsora után ő maga olvasott fel eredetiben a klasszikusokból... közben fordítottunk és magyaráztuk a szöveget... így teltek tanuló-éveim, napról napra, anyám halála óta, vagyis hatéves koromtól...“ Hizennégy éves sem volt, amikor első regény-kísérlete nyomtatásban megjelent. Érettségi után tanár, majd orvos akart lenni, de tanulmányait nem fejezte be. Életét teljesen az irodalomnak szentelte. Újságírással kezdte. Rendkívül termékeny, éles szemű újságíró volt. Meglátta embertársai szenvedéseit, bajait, és mindig részvéttel írt róluk. Nem voltak előítéletei, politikai szempontjai. írásaiban tépelődve, szenvedélyesen kereste az igazságot, mert csak az igazság érdekelte és semmi más. Ahogy írta: az igazságot kerestem ezen a világon, és nem a magam igazát. Tudta, hogy az igazság keresése minden áldozatot megér. Bátran mondott ítéletet jóról és rosszról. Bírálatában megértő, jóindulatú volt. Mindenről érdekesen tudott írni. A „csodás riport“ megírásának lehetősége izgatta. Az olvasók napról napra alig várták, hogy különféle újságokban olvashassák színes, szórakoztató, fantasztikus és gondolatba ejtő írásait. Cikkeinek rangja és értéke volt. / A világháború idején írt újságcikkei, novellái háborúellenesek voltak. Ekkori munkássága szenvedélyes hangú humanista tiltakozás a háború embertelenségei és esztelen pusztításai ellen. Később — az előretörő fasizmus idején — erkölcsi kötelességének tartotta, hogy ostorozza az elnyomást, terrort. írói hitvallását tartalmazó cikkei a haladó gondolkodású modern ember humanista szemléletét tükrözik. Karinthy Frigyes sokoldalú, zseniális alkotó volt: költő, író, kritikus, műfordító. Nagyon nehéz behatolni írói világába, és még nehezebb tájékozódni benne. A róla szóló tanulmányok, Ismertetések sokféleképpen méltatják, egyben azonban valamennyien megegyeznek: Karinthy Frigyes intellektuális író, rendkívüli művelt ember, erős egyéniség, eredeti tehetség volt. Nyugtalan gondolkodó, akinek mindig meghökkentően merészen csapongott a fantáziája. Különös, lenyűgöző, intenzív valóságszemlélete volt. Izgatta őt az ember és az embert körülvevő sok titok: a szerelem, a dolgok lényege, az élet célja és értelme. Minden érdekelte, mindenre kíváncsi volt, és az olvasót is kíváncsivá tudta tenni. Szellemes okoskodásai, töprengései mindig a lényegeset, a lényeget ragadták meg. Lélekkutató éles szemével mindig úgy látta meg az élet jelenségeit, ahogyan senki más, s amit meglátott, pontos lélekrajzokban, ragyogó szellemességü szatírákban örökítette meg. Klasszikus tömörséggel állapította meg a magyar próza egyik kitűnő képviselője, Tersánszky Józsi Jenő: „Kartinthynak nem a társadalmi problémákat, metafizikai problémákat feszegető dolgai a legtökéletesebbek, hanem azok az apró karcolatai, novellái, krokiai, amikkel az emberi lélek mindennapos, sőt sokszor felszínes rezdüléseit, de szintúgy gyötrelmes és borzongató valóságait szurkálja föl tolla hegyére. Az ötlet, a furcsaság nagymestere elsősorban és mindenekfelett...“ Talán nem túlozunk, ha kihangsúlyozzuk, hogy Karinthy Frigyes mindmáig a legkitűnőbb magyar humorista. Szatíraírói munkássága páratlan a magyar prózában. Első sikerét az 1912-ban megjelent így írtok ti című kötetével aratta. A nagy sikernek az volt a titka, hogy ezzel az irodalmi karikatúra-gyűjteménnyel az irodalmat akaratlanul is, az érdeklődés középpontjába állította. A költőket és írókat paródiában — ahogy ő mondta: irodalmi torzképekben — bíráló Karinthy a stílus modorosságát mutatta be szellemesen, találóan, azt, hogy hányféle módon lehet írni és hogy hogyan nem szabad írni. A könyv minden sora Karinthy elemző tehetségét, művészetfelfogását tükrözi, és gazdag irodalmi ismereteiről tanúskodik. Másik maradandó műve a Tanár úr kérem. Ennek a könyvnek minden fejezet, lélektani remekmű. Gondoljunk csak például a Megmagyarázom a bizonyítványom, a Röhög az osztály vagy a Magyar dolgozat című részre. Ezekben a humorisztikus elbeszélésekben a diákéletet leplezte le, milliókat szórakoztatván A társadalmi élet visszásságait tömören megírt novelláiban és fantasztikus regényeiben fedte fel (Utazás Faremidoba, Kapilária, Menynyei riport stb.J. Ezekben a könyvekben a fantasztikus történetek mögött finom gúny és mély ért »lom rejtőzik, gyümölcse mindannak, amit koráról gondolt. Műveinek forrása a természettudomány és a filozófia, főként a technika és a lélektan. Az író — egész életében — etikai nézeteivel környezetében magasan állt és messze látott: a társadalmi élet egyes jelenségeivel kapcsolatban meg akarta szüntetni a ferdeségeket, a képmutatást, a rosszat. Utolsó alkotása az Utazás a koponyám körül című „bájos történet“, amelyben megdöbbentő hitelességgel beszéli el, hogy hogyan esett' át Stockholmban Olivecrona világhírű agysebész klinikáján súlyos agyoperáción. Az agyműtét pontos leírásával az értelemnek, az orvostudomány hatalmának a betegség felett állít maradandó emléket. E pozitív értékénél fogva ez a regény egyedülálló az Irodalomban. Emlékét idézve nem célunk felsorolni minden művét, csak azt a* irodalmi atmoszférát akarjuk érzékeltetni, amelyet teremtett maga körül. A módszert, amellyel dolgozott: nevetve megmondani az igazat, mert „humorban nem ismert tréfát“. Célja volt, hogy ötlettel, iróniával, szójátékkal vagy fanyar humorral egyre derűsebbé tegye olvasói életszemléletét, hogy az olvasót bevonva az alkotás boszorkánykonyhájába, fölényes mosollyal szórakoztassa, megnyugtassa vagy nyugtalanítsa, S az olvasó eközben bepillantást nyert az író lelkivilágába, megláthatta, hogy a novellák, a humoreszkek mélyén, a szójátékok, a tréfák, a be nem fejezett mondatok mögött bölcsesség, sokszor egy árva lélek fájdalma, egy bensőséges élet szenvedése húzódik meg. A szikrázó észjárás, a szellemesség, az ötlet csak eszköz volt az író kezében, hogy összekösse magát embertársaival, a mindenséggel, a végtelenséggel. Az olvasó sokszor beleszédül: nem tudja követni az író fantáziáját, — sokszor erőltetett filozofálgatását. Rendkívül érzékeny volt az elvont dolgok iránt. Váratlan képzettársításai, szemléletmódja meghökkentik az olvasót. Szinte minden munkájában szerepel a nevetséges, a furcsa, a különös, a torz. Írásművészetével egy egész ország humorérzékét nevelte. Az újságokban megjelent karcolatait, humoreszkjeit, novelláit mohón olvasták. Könyveit szétkapkodták. Kortársai általában elismerték, Babits például „lángésznek“ tartotta, Füst Milán szerint „generálisan eszes“ volt. Tagja volt a Vörösmarty Akadémiának és a Tanácsköztársaság írói választmányának. Jellemző a korra: jóllehet az ország legolvasottabbb írója volt, s művei sok százezres példányszámban fogytak el, — mégis örökös pénzzavarban élt: adósságot adóssággal tömött be. Egy időben 15 évig élt úgy, hogy sohase volt biztos a következő hét. Könnyű elképzelni, hogy ilyen körülmények között, anyagi gondjai miatt robot volt az élete, s kénytelen volt határidőre, pénzért írni... 1929-ben előadói körúton volt Szlovákiában. Többek között Járt Rimaszombaton, Losoncon, Eperjesen és Kassán. Kassai útjáról Otinaplójában ezeket olvashatjuk: „Interjúk. Mit szólok a kisebbségi irodalomhoz, ml a véleményem Mécs Lászlóról, milyen különbséget látok az erdélyiek és a felvidékiek közt? Egyébként kinek van igaza, Einsteinnek vagy Szabó Dezsőnek? Milyen jövője van a szabad versnek, és mikor hűl ki a Nap? Mit szólók a város fejlődéséhez? Drága, kedves, lelkes, hittel hivő fiúk, szegények és önzetlenek, örök, megoldhatatlan kérdések makacs kérdezői! Gyerekek, miden jóra fordul, minden nagyszerű lesz, bizonyisten — és mindenki nagyszerű és őszinte és igaz, és a város is fejlődik, és milyen praktikusan van megoldva, a járda szélén állanak a házak, és nem például az utca közepén, ahol akadályoznák a kocsiforgalmat. Boldog vagyok, hogy ilyen rendben találtam mindent, folytassátok, éljen a fejlődés, és éljen az eszme.“ Halála évfordulójának tudatosítsuk intelmét: „Minden nagyszerű lesz... folytassátok, éljen a fejlődés, és éljen az eszme!“ OZORAI FERENC 14
