A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-11 / 32. szám
J Egyszeresük, miután már rendbehozták a szobámat és elmentek, kopogtatnak az ajtón. Egyikük két fői-tojással állított be, ihogy ne maradjak „kohvalti", azaz reggeli nélkül, majd tér ült-for d-ult és egy újabb tányér frissen szedeti körtével lepett meg. Mégasak baksist sem fogadott el érte. Hát ilyen is van. BARÁTKOZÁSOK Érdekeltek az ottani emberek, kerestem velük a kapcsolatot, bár ennek több akadálya volt. El só sorbon nyelvi nehézségek. Láttam milyen reménytelen érdeklődésem kielégítésére a rendelkezésemre álló két hét. Egy ízben szóba elegyedtem egy ott nyaraló és már 28 éve Izmirben lakó német hölgyei, akinek a férje és fia is orvos ott. Tőle tudakoltam, milyen is a török valóság, amiből a turista keveset láthat. Miikor megtudta hogy magyar vagyok, megígérte hogy összeismertet izmíri magyarokkal, akik bizonyára sokkal érdekesebb dolgokat tudnak majd nékem mondani. Addig is míg erre sor került, a legkézenfekvőbb megoldást választottam. Felkerestem barlangjábon Husszein kapitányt és a török nyelv rendkívül szorgalmas tanulása mellett sikerült is vele valahogy elbeszélgetnem. Felejthetetlenül szórakoztató, kedves órák voltaik ezek. Míg a kaszinó egyik oldalától vagy két kilométer hosszú homokos strand húzódott, a másik oldalán festői szépségű szklás hegység emelkedett. Ezen a részen vagy 200 méternyire az épülettől egy .barlang szerű sziklamélyedés elé emelt, farudakra erősített .ponyvasátor alatt székelt Hüsszein „kapitány'', ö is a hotel .alkalmazottja volt, ott az árnyékban várt a vendégekre, akik a recepción fél vagy egy órai vizibicikl-izésre, motorcsónakázásra, vitorlázásra esetleg vízisíre váltottak jegyet. A jegy ellenében aztán a kapitány rendelkezésükre bocsájtotta a kívánt virijórművet. iÉn nem vittem néki ibumóskát, hanem kifejeztem, hogy csupán le szeretnék telepedni a. ponyva alatt egy kis beszélgetésre. Kívánságomat egészen természetesnék vette, előzékenyen zsákokat teregetett a sziklapadlóra. Vele volt egy jókedvű, élénk beszedő halász, aki csodálatoson finom fehér hálót szőtt. Ok legalább annyi érdeklődést tanúsítottak irántunk, mint én a törökök iránt. Tisztáztunk néhány fogalmat, kölcsönösen megtanultunk egymástól néhány kifejezést törökül illetve magyarul, aztán politikára terelő!ott a szó. Az öreg Hüsszen 'kapitány sehogyan sem helyeselte, hogy nálunk kommunizmus van. Nem jó, nem jó, csóválta rosszaiban a fejét. A kommunizmusban jók para, jók Allah. Nincs pénz, nincs Isten, enélkül pedig mit ér az evilági és a túlvilág! élet. Allah iránti tiszteletében senki sem gátolta őt, de ahogy megítélni tudtam a pénz sem vetette föl Hüsszein kapitányt. A halász személyében azonban jelentkezett az ellenzék. Heves vitába szállt a kapitánnyal és a szocializmus előnyeit méltatta. A kapitány nem bírta az iramat, jóval idősebb és higgadtabb lévén a halásznál, csők megvető és elítélő kézlegyintéssel zárta le a vitát: ó, te kommunista! A halász nevetett, félig tiltakozóan, félig beismerően. Engem a vitából kihagytak, keleten illetlenség lett volna nőnek beleszólni ilyesmibe, azt azonban kiéneztem, hogy szóváltásukat ízesebbé tette a női hallgatóság. Kisvártatva a halász eltűnt és 20 .percen belül valami szamovár félével tért vissza. Poharakat hozott és a szocialista országot képviselő vendég tiszteletére megkezdődött a teázás. Naiv elképzeléseimet két meglepetés foszlottá szét. A híres-nevezetes „feketeleves'', a tőrök kávé, egyáltalán nem számít nemzeti italnak mint ahogy én véltem. A törökök inkább teáinak mint az oroszok és az angolok. A kávéjuk pedig, messze elmarad a mi presszónk mögött. A másik dolog: hiába kerestem törökmézet. Ilyesmivel nem találkoztam. Mézzel ugyan igen, mert a deszertnek .felszolgált sütemények át-meg át voltak itatva mézes sziruppal, de ezeknek a túl édes dolgoknak mi sehogy sem tudtunk -rájönni az ízére. Teázgatás körben azonos jelentésű szavaikat keresgéltünk és nagy gaudiumra adott okot, ha felfedeztünk egyet-egyet. A 150 éves együttélés nem múlt el nyomtalanul, de ezenkívül Is .akadtok rokonszavak, amelyeknek eredete még ősidőkből közös. A törökök legnagyobb modem államférfija, Kernéi pasa, azzal érdemelte ki az Atatürk nevet, hogy őt a nemzet a törökök atyjának tisztelte. Ata, az atya, ana az anya. Kicsi az kücsük, sok az csők, pamut, omit faluhelyen leginkább úgy ejtenek ki hogy pamuk, törökül ugyancsak pomuk. Szakáll, teve, papagály, csésze és még nagyon sok kifejezés esetleg egy ibetű különbséggel ugyanazt jelenti magyarul mint törökül. Híre mehetett a barátkozó kedvű magyar vendégnek, mert a következő alkalommal, mikor a tea viszonzásául cigarettát vittem a kapitánynak és a halásznak, rövidesen még vágy hatan gyűltek ikörém, akiknek éppen ráérő idejük volt. Eljött a tevés és szaimaras ember, aki a vendégek szórakoztatására szolgáló állatok gondozója és talán tulajdonosa volt, két falubeli „privát" halász, a szálló egyik könyvelője és a nyaraló villanytelepének fiatal mérnöke. Most a kézzel-lábbal való magyarázgatáson és a török szavakon kívül német, angol, francia kifejezések is segítettek a megértéshez. Szóim, Ali, Musztafa, Izmail, Ramazan (aiki egyébként azonnal bejelentette, hogy ő arab) az én nevemet tudakolták. A Katalin idegenül hangzott fülüknek, mert hamarosan találtaik számomra török nevet. Kerimánnak szólítottak és biztosítottak róla, hogy nagyon szép név. Egyedül Szaim, a villanytelep mérnöke tartotta tiszteletben eredeti, hitetlenek közt dívó nevemet. 5 A NEMZETEK ZÁSZLÓIT LENGETI A SZÉL ORSZÁGÚTON A felfedező utak mindig új látnivalót, új tapasztalásokat, izgalmat ígérnek. A hódító illatú virágokkal, és szúrás, tüskés, száraz kórókkal benőtt sziklás hegyen baktatva -az összekarcolt, felvérzett lábakért bőséges kárpótlást nyújt egy váratlanul nyíló kilátás a vad szépségű öbölre s az országutat róva élménynek tűnik, hogy fügefák ágai hajlanak le hozzám teli érésben lévő fügéikkel, «aroncs és mandarin ültetvények közt haladok, s olajfák küldik Illatos üdvözletüket a széllel. Hosszú, bű bugyogóban asszonyok hajfonganok a földeken s keleties ruhájú turbános férfiak ügetnek szamaruk hátán. Úgy éreztem, kétezer évet .hulltam vissza az időben, mikor meghallottam a csöngő hangját és a kanyarban feltűnt a kocogó tevekaraván. A bibliai hangulatot egy-egy elsuhanó hipermodern amerikai gépkocsi-csoda törte meg, amelyekkel elárasztották az országot. A mellékéire térve ilyesmi nem zavart, sőt, az ókori levegő .hitelességét fokozták azok a nagyobb lapos kavicsokból, kődarabokból összerakott négyszögletes, deszkával elzárt ablakú, lapos tetejű hózok, amelyek köré primitív falécekből, drótból és bozótból tökölt alacsony kerítés vont kertet. A földrengések itt Dél-inyugat Anatóliaiban elég gyakoriak — mit bírhat ki egy ilyen házikó? Az az érzésem, hogyha úgy isten igazából nekitámaszkodnék, attól is bedőlne, ámbár lehet, hogy sokkal erősebb mint hinné az ember. A /völgyben falucska fekszik. így távolról úgy hat mint a mi falvaink, csak éppen a templom-torony helyét a karcsúbb minaret foglalja el. Ilyen falunevekkel találkozom az országútjelző táblákon: Görecse. Az utolsó e betű elhagyásával törzsgyökeres magyar falunév is lőhetne. Vagy egy másik: Gencskut. Az átmentén csacsik legelnek. lEgy ház előtt haladok el, ahol az oszlopos, levegős ámbituson vacsorára, esti beszélgetésre gyűlt össze a család. Nem igen járnak erre idegenek, megjelenésem elég nagy feltűnést kelt. A felnőttek is mind felém fordulnak, mosolyognak nyilván látnivaló vagyok, váratlan szenzáció, mintha nálunk egy kis faluiban tolldíszes indián sétálna végig. Végig mérik a ruhámat, rácsos szalmakalopomat, kétségtelen, szórakoztató látvány lehetek. Az ifjúság, lehettek vagy tízen is, három évestől tizenöt évesig, hozzám szaladt, körülvett és vidám hellózásba kezdett „Helló, helló" intettem ón is és szabadulni igyekeztem a gyűsűből. Nem ment könynyen, kísértek, elómszaladtak, hadonásztak, kiabáltak, hogy mit, csaik sejtettem, s a biztonság kedvéért kiforgattam zsebeimet, hogy meggyőzzem őket: baksis nincs nálam. Lassanként elmaradoztak. / A házak közelében meggyorsítottam lépteimet el akarván kerülni a hasonló jeleneteket. Alkonyodon már és sötétedés előtt vissza akartam érni a hotelbe. Magányos házikó előtt öregember ült 'a .pádon, deszkából ácsolt asztalka mellett. Merhaba — emelte üdvözlésre karját. Akikor ismertem rá Hüsszein kapitányra. Szolgálat után volt, a sziklák helyett most a kunyhója előtti pádon üldögélt. Csaj? Kaihve? — kérdezte. Kávét kértem. Az ott téb lábaló nyolc éves forma kisfiú, talán kísunoka, néhány perc alatt elkészítette. Beesteledett. Husszein kapitány megrövidítve az utat, általam nem ismert ösvényeken a szállóig kísért. Szép volt a bolyongás, új benyomások, új élmények szerzése mitagadás, mégis jól esett a biztonság, ami a .jól őrzött nyaralótelep parkjába lépve eltöltött. (Folytatjuk.) CSERÉP. FAJANSZ, KERÁMIA KIÁLLÍTÁS AZ ORSZÁGÚT MENTÉN hét
