A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-04 / 31. szám
Első falujárő utunk Szádelőbe vitt. Bár nyugodtan ellátogathattunk volna akár Mlglécre, Debrődre, ÁJba vagy a kassal járás bármely magyarlakta községébe, de Szádelő vonzóerejének, völgye szépségének nem tudtunk ellentállni. Mintha valaki azt súgta volna: Itt kezdjétek, itt érdemes ... De hát ml Is ösztönzött arra, hogy magnóval, filmkamerával „felfegyverkezve“ falujáró útra Induljunk? A Hétben megjelent „Beszélő múlt“ című cikksorozat közlését határozottan a legsikeresebb akciók egyikének tartjuk, ha nem Is részletesen, de mégis megismertette olvasóközönségével a déli járások magyarlakta községeinek történelmi múltját. Első, Szádelő községben tett látogatásunkat siker koronázta. Mondatokba szedtük, magnószalagra vettük és filmekre rögzítettük mindazt, ami e kis község múltjával kapcsolatos, s a múltból letagadhatatlanul a jelenbe lendítette közösségi életét... Szádelő kis, 230 lelket számláló magyarlakta református község a kassal járásban, a festőlen szép szádelől völgy bejáratánál. A község elnevezésének eredete a gyepürendszer koréba nyúlik vissza. Nevét a „száj“ és a „elő“ szavak összevonásából következtetik. A község elnevezésének eredete visszavezethető azonban a Szádelei — család nevéhez Is, e család tagjai voltak hajdan a község birtokosai. A település feltehetőleg a tatárjárás utáni Időkben keletkezett. A szájhagyomány szerint az elveszett muhi csata után IV. Béla király a szádelől völgyben s a tornai erdőségben talált ideiglenes menedéket üldözői elől. A község határában álló „Iráló“ (örálló) és Váradka dombok elnevezése a tatárjárás Idejéből származnak. A Dengezics-kő, Dengezics lovasvitéz nevét örökíti meg, az elnevezés eredete szintén tatárjárás korabeli. Az ősi község életéről sok írásos följegyzés nem maradt. A várvédő katonaság jobbára hajdúkból tevődött össze. Az ellenreformáció korában a Tornáról és Udvarnoklból kitiltott protestáns hajducsaládok 1700 táján újból benépesítik a néptelen falut. Ezt bizonyítják a községben ma is használatos hajdú eredetű régi családnevek, mint pl. Hajdú, Bábás, Szabó, Józsa, Páll stb. A falu lakossága a nemzeti ellenállás korszakában erősen megcsappant. A másik település korszakából már több hiteles adatot ismerünk. Pl. 1701-ből egy egyházi eredetű írásos följegyzés maradt ránk, mely harangöntéssel kapcsolatos. 1715-ben 8, 1720-ban 9 jobbágycsalád lakja a községet. Az új telepesek a környező erdőket Irtva jutnak szántóföldhöz. E korból származik a községben ma is használatos „Falukért“ elnevezés. Régen itt ugyanis erdőség volt. 1728-ból származik a község első pecsétje. 1776-ban épül fel a mai papiak helyén a jegyzői iroda és a tanítói lakással egybeépített iskola őse. Felépítését a Türelmi rendeletnek köszönheti. 1788-ban már a templom felépítését kérvényezik nemes Torna vármegyénél, és azt a mostani templom helyén 1789-ben fel is építik. A község két értékes műkincset is őriz. Egy Orvacsora-kelyhet 1560-ból, s egy bortartó fedeles ónkupát az 1793-as évből. Mindkét mű-A legrégibb szádelöt ház kincs rendszámozott s az eperjesi Műemlékvédő Hivatal védelme alatt áll. A lassan cseperedő, épülő községet azonban gyakorta pusztította tűzvész. Pl. az 1811-es tűzvész teljesen elhamvasztotta a községet. De ezt az elemi csapást hamarosan „kiheverik“ a szádelőiek s 1828-ban egy újból virágzó, 44 lakóházat számláló községet találunk a hamvak helyén. A község lakóinak száma akkoriban elérte a 369 főt. Az 1876-os tűzvész sem bánt el különben a községgel. Több mint kétharmada a tűz martaléka lett. Az 1904-es tűzvész az egész községből csupán a lelkészlakot kímélte meg. Említésre méltó még az 1906-os tűzvész is. De a sok elemi csapást átvészelő szádelől hajduősök unokái mindig újjáépítették, fölvlrágoztatták szeretett községüket. Nagy építőmunkájukban a szomszédos Udvarnoki község lakói Is segítették őket. Sőt ehhez pénzadományaikkal a külföldre szakadt szádelőiek is hozzájárultak. * Az első iskola, Illetve a tanítás az 1776-os évben kezdődött. A jelenlegi magyar tannyelvű Iskolának egy tanterme van, melyben osztatlan tanítás folyik az elsőtől az ötödik osztályig. (Régen nyolcosztályos volt az elemi Iskola.) Az iskolának 16 tanulója van. A felsőbb osztályosok Tornára járnak. Sajnos több panaszt hallottunk a szülőkből a %7-es buszt illetőleg. A busz három községből (Méhész, Szádelő, Udvarnoki) „gyűjti“ a gyerekeket. Am utaznak ezzel a busszal munkába indulók és orvoshoz siető betegek is. A busz túlzsúfolt, az utazás kellemetlen. Egy kllőnbusszal orvosolni lehetne a bajt. Az 1919-es események nem maradtak hatástalanul a községre. A Magyar Tanácsköztársaság megvédéséért több szádelői lakos ragadott fegyvert. Az akkori vöröskatonák (Polgári, Páll István, Szabó Lajos), ma már nem élnek, így nem beszélgethettünk el velük. Az 1946— 47-es évek kitelepítés! akciója hatástalan maradt a községre. A községből nem telepítettek ki renkit és senkit sem toboroztak a cseh országrészekbe. A község lakosságának fő foglalkozása régen Is, ma is az őstermelés. Jelenleg Udvarnoki, Méhész és Szádelő községek egyesített EFSZ- őben dolgoznak. Az önálló szádelől szövetkezet 1955-ben alakult s 300 hektáron gazdálkodott. A három község szövetkezeteinek egyesítése 1964-ben történt meg. Nemrég kezdték a nemesebb oltvány szőlőfajták telepítését, s amint értesültünk — sikeresen. A lakosok közül néhányan a méhész! mészkőfejtőben dolgoznak, mely üzem a Kelet-Szlovákiai Vasmű részére termeli e fontos kohászati nyersanyagot. A községet nemcsak mezőgazdaságilag, hanem közigazgatásilag is egyesítették Udvarnokival és Méhésszel. A községben 1951-ben alakult meg a Csemadok helyi szervezete. Jelenleg 42 tagot számlál. A létszám emelkedőben van. Ezt bizonyítja az évzáró közgyűlés határozata Is, melynek értelmében öt új tagot szerveznek be a helyi csoportba. A téli hónapokban színdarabokkal, teadélutánokkal és táncmulatságokkal szórakoztatják a falu közönségét. Olajos Gyula elnök valóban Jól vezeti a helyi szervezetet. S ennek tagjai nemcsak szórakozni tudnak, hanem dolgozni Is. A nyári hónapokban brigádmunkát vállalnak a szövetkezetben, s a szövetkezet sem feledkezik meg róluk. A községbe 1954-ben vezették be a villanyt. A beszerelés sok akadályba ütközött, de végül mégis sikerült. A községnek meglepően szép kultúrháza van. Felépítésén minden „épkézláb“ szádelől lakos szorgoskodott. Épületében talált otthonra a nemzeti bizottság, a mozi és a könyvtár, melynek 650 kötete és 50 rendszeres olvasója van. Meg kell említeni, hogy a tv-kultúra itt is erős hatást gyakorol a lakosságra, s emiatt a filmelőadások olykor szünetelnek. A családok 80 °/o-a rendelkezik TV készülékkel. (A rádiókészülékek százalékszámát felesleges említeni. (Az autók száma négy, az igénylőké sok. Ám van egy árnyoldala is a községnek s ez bizony fájó. Kevés a gyerek, az „utánpótlás“. Az eltelt 40 év alatt így alakult Szádelő népesedési statisztikája: 1828-ban 44 lakóházat és 369 lakost számlált a község. Az 1938-as népszámlálás szerint a község területe 612 k. hold, a lakosok száma 236 fő és 53 ház. A Jelenben 62 lakóházat és 230 lakost számlál. A 230-as lélekszám azonban maximumnak nevezhető. A lakosság lélekszáma ugyanis már huzamosabb ideje 220—230 fő között Ingadozik. A nagy lélekszámapadás a Monarchia korában, a nagy kivándorlási Időszakokban következett be. Hiányos lenne szádelől beszámolónk, ha nem írnánk völgyéről, melynek páratlan szépsége messziről idevonzza a turistákat, hegymászást kedvelő embereket. A völgy a községből kb. 1 km-re, északi irányban nyílik. Hossza 8 km. Felső szélessége a völgy bejáratánál meghaladja az 1000 métert, feljebb csökken. Fenékszélessége 15—40 méter között változik. Meredek falai és sziklacsúcsai a hegymászók közkedvelt „gyakorlótere“. Említésre méltó a Süveg (magassága a patak szintjétől 110 m) és az Ördögfal. A völgyön át kanyargó út vezet, melyet fürge patak szegélyez. Az út gépjárműközlekedésre Is alkalmas. A Barka felé vezető út elágazásán túl a völgy meglepően kiszélesedik s elveszíti hirtelen meredekségét. Innen kezdődőleg a fák és füvek Is megsűrűsödnek. A mészkősziklák szürkés színe s a növényzet üde zöldje még csodálatosabbá változtatja a völgyet. Az Itt fel-20
