A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-06-30 / 26. szám

a pénzért csinálom elsősorban. A nyugdíjamból Jól kijövök. A lányomnak sincs szüksége a pénzemre. Hiszen amikor hozzájuk költöztem, vettem nekik egy autót. Éppen három napja lopták el, de már előkerült... No de mennem kell... I

Önagysága és a többiek

Egy másik kertvendéglőben ülnek a sarokasztalnál egy rózsalugas árnyékában. Négyen vannak és három nyelven beszélnek: magyarul, németül és szlovákul. Kezdjük ott, amikor X. önagysága megérkezett:

— Ö, ó, ó! — kiáltotta szinte egyszerre a három korábban érkezett hölgy — milyen hercig ma valaki. Milyen sikkes! Milyen elegáncsl Mi történt önagysága? Csak nem lakodalomba készül?

X. önagysága szende mosollyal foglal helyet, titokzatosan lesüti a szemét. Valóban takaros ruhát visel. Kezében ezüst nyelű dohánybarna sétapálca, fogantyúján a következő ajánlással: „X. őnagyságának hódolattal: Y.“ Helyet foglal, a pálcát térdére támasztja és tenyerét szája mellé téve súg valamit szomszédnőjének.

— Mit suttognak ezek? —.kiáltja a leghangosabb hölgy -L hát szabad ezt lányok?

— Azt mondja önagysága, hogy ma estére érkezik a fia Bécsből.

— Ö, ó, ól — kiáltják egyszerre — akkor bizony érthető ez a nagy parádé. Akkor bizony érthetői

— Emelték már a nyugdíját önagysága? — kérdi egy kréta szőke, egészen Jó karban lévő hölgy.

— Még nem, de már voltak nálam, állítólag csak júliusban fogják, de viszamenőleg is megkapom május elsejéig.

— És mennyivel?

— Talán száz koronával, persze még nem tudom biztosan.

— No ugye! Nem volt érdemes keseregni. Tetszik látni ránk csak jövőre kerül sor, ha kerül.

De X. önagysága már nem figyel rájuk, valahová a magasba néz, talán a fecskéket figyeli a szökőkút felett. Nem vesz részt a társalgásban.

A társalgás egyébként nagyon kedélyes uzsonnává változik. A három korábban érkezett hölgy halkonzervet szed elő és előkelő mozdulatokkal étkezni kezd. Utána agy termoszból forró teát isznak.

— Hát nem jó itt ebben a rózsaillatban?

— Pompás. Remek.

— Helát viszont nem lehet rábeszélni, hogy ide jöjjön, ű csak a Savoyban érzi jól magát.

— Aba, menjetek! Télen hova fogunk járni, ha most is a Savoyban ülünk. A Savoy télre való. Nyárra ez kell, ez a rózsaillat.

— Lányok, de ha januártól nekünk is felemelik a nyugdíjunkat, akkor néha elnézünk a Devínbe is, nem igaz?

— Evidens! Persze legfeljebb hetente egyszer.

— Vagy kétszer.

— Mondjuk háromszor.

Aztán a leghangosabb:

— Nézzétek csak, Önagysága elaludt.

— Pszt! Elfáradt szegény a nagy izgalomban.

— Érthető. A fiát várja.

— És jön? Valóban jön?

— Psztl

— Legyetek már csendben, hadd aludjon szegénykém!

— Hadd pihenjen.

— És hát valóban jön a fia?

— Hallgass már! — suttog a krétaarcú — hiszen negyvenötben meghalt. Te ezt nem is tudtad?

Zsellérálom

Nyolcvan éves. A Duna-parton ül, a sétány melletti pádon. Szemét behúnnyja a tűző napsugarak előtt. Akadozva beszél, nagy-nagy szünetekkel.

— Húsz kampányt dolgoztam le a nagyszombati cukorgyárban. Előtte meg vagy negyven évig arattam, summáskodtam. Száz vidéken, legalább kétszáz kuláknál. Háromszáz koronát kapok. Ha felemelik, jő, ha nem emelik úgyis jó. Én már nem sok hasznát veszem. Nem sokáig élek.

Ha felemelnék? Vennék egy kisbíciklit a dédunokámnak.

# * *

Nyár van, árnyékban is legalább harminc fok celzius. A miniszterelnök a minap egy Ígérettel mégis tavaszt csinált sokezer nyugdíjas szívében. Tavaszt, amely tele van reménységgel.

Csak siessünk, mert ez a tavasz, a nyugdíjasok tavasza nagyon rövid lehet.

Ezt gondoltam, menvén a szerkesztőség felé, elfeledve Rudi bácsit, önagyságát és a többieket. A legtöbbet azóta is arra a Duna parti, csukottszemü, hajdani zsellérre gondolok.

Zs. NAGY LAJOS

Fényképezte: Prandl Sándor (S), Tóthpál Gyula (1).

mr3T