A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-06-18 / 24. szám

Már több mint egy hónapja várom Jankovics Jánosné ügyében a megígért választ. Mikor a kosúti ÁG igazgatóságán jártam, 2ák elvtárs, az üzemi bizottság tagja megígérte, hogy két hét múlva értesít, mégpedig erős reményt ébresztve bennem, hogy az elintézés kedvező lesz. Megfeledkeztek volna róla?

Az előzmények a következők: Feketenyékröl kaptunk levelet, amelyben Jankovicsné kérte a szerkesztőség segítségét. Idézünk leveléből.

„Leányom, Gabriella már 24 éves, kisgyermek korában agyhártyagyulladást kapott, melynek következtében lábai megbénultak, kezeit is csak igen ügyetlenül használja. Napközben gyermekkocsiban ül. Ha megunja az üldögélést, lecsúszik a kocsiból és négykézláb csússza-mássza össze az utcát. Napjában többször is át kell öltöztetnem. Ruhája nemcsak piszkos, de a sok csúszásmászástól egykettőre ronggyá válik. Ha bepiszkolódik a ruhája, máris mutogatja, hogy vessem le. Ha ezt nem teszem, szivettépő sírásba kezd, mert túlságosan érzékeny. Férjem keresetének nagy részét a leányka ruházására fordítjuk. Sokkal rosszabb vele# minden szempontból, mint azokkal, akik állandóan fekszenek. Ha néhány percre távozom tőle, máris követeli, hogy hívjanak vissza, mert az ő beszédét leginkább csak én értem meg. Ha időben figyelmeztetjük, akkor jelzi napi szükségletét, de úgy veszem észre, hogy minél idősebb, annál kevésbé lesz erre figyelmes. Többnyire már csak ak-