A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-06-09 / 23. szám

Főkönyvelő egy terményforgalmi vállalatnál, ■ három gyerek apja.

.— Ügy elszállt az idő, mintha csak álom lett volna — szólt tőle idegen költői íellengzösséggel. — Az ember nem is hinné, hogy valamikor húszéves is volt. Ami egykor halálosan komoly valóság volt, az már csak ködös emlék, vagy az se . ..

— Mindig így volt, s másokkal is — hagytam rá. — Ezen a téren nem javul a világ.

Egészen váratlanul újra felbukkant az a fiatal szőke nő, akivel már az állomás peronján is találkoztam. Utcai újságos bódé előtt állt, s egy folyóiratcsomót gyűrt be fonott szalmakosarába. Az oldalán nyolc-kilencévesforma, kirakati hajasbabák csínját idéző kislány pipiskédén. Az anyja, mert csak az lehetett a mályvaszínű nyári ruhába öltözött, különös szépségű nő, hőségtől kipirult arccal hajolt a nyűgös lányka fölé, miközben mélyről jövő és bizonyosfajta kelletlen kíváncsisággal elegy, átható tekintetet vetett irányunkba.

Boros Flóri, akinek a neve szinte villanásszerűen ugrott elő a tudatomban, csak jó idő múltán vette észre, hogy nem figyelek rá.

— Stírölöd a madámot? — húzódott a szája elnéző csibészmosolyra. — Ogy látszik, minden ürge egyforma.

— Hogyhogy?

— Hát úgy értem, hogyha valaki máma útra kel, okvetlenül bekalkulál magának valami szoknya vadászatot.

— Nekem nem jár ilyesmin az eszem — védekeztem a parlagi általánosítás ellen.

— Nono, szenyórkáml Nem azért csinálsz utcai látványosságot a sóvárgásodbóll Ami azt illeti, szép nagy hal is, csakhát reménytelen ügy.

— Miért? Ki ez a nő?

— Ennek a férje egy pesti srác volt, egy repülős őrnagy, akivel ötvenhatban disszidált. A férje kint maradt, ő azonban a mama unszolására a kis bambínóval hazajött, de senki se tud róla, hogy azóta bárki is kezelgetné. Barátom, ez egy erényes nő, ahogy angolul is mondanák, — már ha ilyesmi egyáltalán létezik manapság. Állítólag az ipse miatt még öngyilkosságot is megkísérelt abban az ausztriai lágerben, ahol éltek, mert az őrnagy úr a neje nélkül készült Brazíliába az egyik ottani légiforgalmi társasághoz, mivel Európában nem akadt repülőtér, amelyikre beengedték volna az ilyen disszidens repülősöket. Ám ez a nő mindig is nagyon fenn hordta az orrát. Különben neked ismerned kellene ... hiszen abban az időben még a brúgós kollégisták is veszkődtek utána.

— Idevaló lány?

— Persze. Tárnái Ingrid. Hogy a férje után mi a neve, azt már nem tudom. Öt sem ismerted fel? — dünnyögte közönséges, rezignált hangon.

Amint Flóri hanyagul felidézte az emlékezetemben elenyészőben lévő nevet, furcsa bódulat szállt rám, olyasféle érzés, mint amikor az emberben a legmélyebb tudatalattiságban emlékeznek vissza a sejtek az anyaöl melegségére vagy az anyatej elfelejtett zamatára, s ettől valami megfoghatatlan ősi szégyenérzet émelye kavarodik fel a belső zsigereinkben.

— Hihetetlen ... dadogtam zavaromban.

— Pedig úgy van. Ű is sokat köszönhet az ötvenhatos hepajnak — mondta száraz, tárgyilagos hangon. — Na, de én már Itthon is vagyok. Itt, a harmadik emeleten van az irodám. Nem haragszol ugye, amiért nem hívlak fel, de van egy kis restanciám, valahogy be kell hoznom. Lent jártak most nálunk a központból, valami két napig azokat kísérgettük... tegnap egy kicsit be is tintáztam, azért járok úgy abba a műanyag butikba, mint a községi kútra. Az ember ilyenkor minden félórában szódát vagy sört vedelne.

— Hát akkor — nyújtottam a kezemet.

Felröhögött.

— Annyira azért nem sürgős! Van az osztályunkon egy-két dörzsölt öreg futurás — ilyenkor azok gürcölnek helyettem is. Holmi harmincéves tintaceruzákkal bütykölnek, mert ezeknek a gépi könyvelés smafu — legfeljebb ha az evolut-rendszerig elvergődtek —, de olyan sebesen melóznak, hogy egy kibernetikus éhen halna mellettük. S az at érdekes, hogy azért a végén minden klappol nálukl Hanem tudod mit? Eljöhetnél este a Hungáriába.,,

Persze, most másképpen hívják ipár, de az mindegy, te úgyis eltalálsz oda. Megvacsorázhatnánk együtt. S az is lehet, hogy addigra egy-két jómadarat is fel tudnék hajtani neked azok közül, akik még itt élnek. Aztán majd eldumálgatsz te is egy keveset magadról. Gilt?

' Beleegyeztem, s aztán elköszöntünk egymástól. Mire az utca felé fordultam, Ingrid és a kislánya már eltűntek az utca forgatagában.

z'

Varga Lajos rajza

Egyszeriben úgy éreztem, mintha üressé vált volna körülöttem a város. Bosszúsan arra gondoltam, hogy meg kellett volna kérdeznem Ingrid címét Boros Flóritől, de aztán megvigasztalódtam annak az eshetőségnek a reményében, hogy talán el sem költözött szülei házából, vagy ellenkező esetben minden feltűnés nélkül megérdeklődhetem még az est folyamán is.

A nap további része azzal telt el, hogy szobát kerestem az új szállodában, áthozattam útipoggyászomat a vasútállomásról, majd bőséges ebédelés után megfürödtem, és lefeküdtem a vadonatúj berendezésű, hűvös szoba ruganyos heverőjére. A fort óság annyira elgyötört, hogy mihamar mély kábulatba zuhantam, és csak valamikor este hat óra után ébredtem a szobaasszony sürgető kopogtatására.

Az idő hirtelen borúsra fordult, sőt eső is jócskán eshetett, mert amint szállodai szobám erkélyéről kitekintettem, a felszakadozó felhőzet nyílásain átderengő bágyadt, késődélutáni fényben ázottan csillogtak a háztetők és utcák, s a szél mély sóhajtásokkal rázta meg időnként az esőpermetes lombokat A levegő érezhetően lehűlt, s váltakozó hullámokban tört fel az utcák rejtettebb zugaiban megrekedt koradélutáni hőség és a hideg esőszag.

Amint az álomittasság alkonyi szomorúságában öltözni kezdtem, azon töprengtem,- hogy nem lenne-e megfelelőbb valamilyen elfogadhatónak látszó ürüggyel kimentenem magam Flórinál az esti találkozó kötelezettsége alól. Flóri természetéből a régi, megszokott holmik elkedvetlenítő közömbössége áradt. Olyan szimpla jó Ismerős volt, aki egyszeri látásra talán egy kissé felvilanyoz, de miután a vidéki ember esendő őszinteségével már az első találkozáskor mohón kifecsegi zárt világa minden elbúsító eseménytelenségét, a továbbiak során csak enerválő érdektelenséget ébreszt sajátszerű önismétléseivel. Hány ilyen haszontalan szállodai találkozás és éjszakába nyúló kávéházi beszélgetés hervadt emlékeit hordom magamban amúgy is — gondoltam borús kedvetlenséggel — amelyek utoljára is arról győzik meg az embert, hogy egyszer reménytelenül eltávolodunk egymástól mindannyian.

Sietve felöltöztem, de lehangolt kedélyállapotban mentem el a megbeszélt találkozóra.

Boros Flóri egyedül várt a Hungária éttermi részében, s láthatóan vacsora után volt már, mert karcsú borosflaskő társaságában üldögélt.

— Ne haragudj, öreg szivar — szólt üdvözlőleg — de nem találkoztam én Senkivel.

Mialatt vacsoráztam, mintha csak kárpótolni akart volna az elmaradt társaságért, minden lényeges esetet elmondott az ismerősökről, sőt, olyan megható buzgalommal beszélte el a legjelentéktelenebb epizódokat is, akárha Thackeray sznobokról szóló könyvéből telepedett volna mellém álmosító történeteket mesélni a lokálpatriótizmus mai modorában.

Az elközönyösödő beszélgetés felélénkítésére borozgatni kezdtünk.

— Elmúltak a régi idők — sóhajtozott távoli hangon, mintha csak a Kálváriáról szólt volna át hozzám, ahol gyakran ólálkodtunk sétálgató szerelmespárok meglesése céljából. — Emlékszel még te arra, amikor a bétécé pályára jártunk tornagyakorlatokra? Nekem néha még ma is megszorítja a torkom valami, ha eszembe jut, hogy milyen szép felvonulásokat csináltunk. A kövezet is meghajolt, ahol mi kivertük a díszlépést. Ha pedig rázendítettünk, még a gépgyári úton is kinyíltak az ablakok. Az öreg Giller papának meg az volt a mániája, hogy folyton a Pilótagyereket daloltatta velünk, ha egy szépasszony jött szembe az úton. Ő is elkallódott, valahol Pesten tanít most. A régi tanárok közül talán már csak Kamasz maradt itt. A többiek elmentek, nyugdíjba kerültek vagy meghaltak. Dehát, kit érdekel ez már máma?

Töltött a poharakba, megvizsgálta a bor színét, s az alkohol kedvelőinek gyakorlott mozdulatával egyhajtása Itta meg az italt.

— Látod, ez az, ami miatt néha kiborulok magamból. Van úgy, hogy elvitatkozgatok srácokkal, akikkel valamikor együtt cidriztünk az iskolapadokban. Körülük nem egy a Kutyabajkolóniában nőtt fel, szóval, nem mondhatnánk, hogy valami extra famíliákból valók. S azt hiszed, hogy az autón, a víkendházon vagy a tengerparti nyaraláson kívül más egyáltalán érdekli őket? Tudod mit szeretnek ezek az emberek? Rástartolni a nagy gubákra, másokat befirolni, a kinti eseményeket a függönyön át nézni, a a politikát a tővé mellett elintézni. Apjuk, sőt, nagyapjuk is itt született, de ők a legszívesebben lerúgnák már a lábukról az itthoni port, s mennének neki a vakvilágnak. Az iste« tudja, hogy mit akarhatnak ezekl

Folytatjuk