A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-28 / 17. szám

számára is. Ezt akkor tapasztaltam, amikor egyik barátom remek kis Feliciáján magával vitt az Árvái Duzzasztógáthoz. Oton-útféien szebbnél szeb fiatal lányok tartották fel hol kérőn, hol parancsolón a kezüket, itt egy Claudia Cardinale szerű feketeség villogtatta ránk mélytüzű szemelt, ott egy Marilyn Monroet idéző szőke tündér küldte felénk csábos mosolyát, akárcsak egy korszerűsített Lorelei, de barátom, le nem véve a szemét a kanyargó országúiról, szemrebbenés nélkül húzott el mellettük.

— De hál nincs neked szíved, meg szemed? — korholtam szelíden, mire ő mozdulatlan ardcal így válaszolt:

— Hogyne lenne. De feleségem is van. Az ilyesmi inkább neked lenne való.

Megértettem, hogy családi állapotomra céloz, amely immár jó húsz esztendeje a boldog legénykor bilincsteien szabadságában leledzik.

Egy szó mint száz, egy szép napon elhatároztam, hogy magam is belépek a boldog autótulajdonosok népes táborába. Azóta — mint már említettem — négy hosszú esztendő telt el és egy hónappal ezelőtt végre enyém jett az édes, a drága: egy búzavirágkék MB ezres. Mondanom sem kell talán, hogy ez alatt a hónap alatt teljesen megváltozott az életem. Most már van értelme az életemnekl Hiszen a napjaim Is egészen másképpen telnek, mint ez ideig. Már négy órakor talpon vagyok. Nesztelen léptekkel surranok ki a garázs elé. Hajnali áhítattal és talán némi álmossággal az arcomon, reszkető kézzel tárom szélesre a garázs ajtaját és amint a kelő nap bátortalan sugarai visszaverődnek kocsim két reflektorszeméről, gyengéden odasúgom'

— Jó reggelt, kedves ...

Persze nem válaszol a köszönésemre, mert hiszen — gépkocsi létére — beszélni nem tud. De különben valóban olyan gépkocsi az én drágám, hogy a beszéden kívül mindent tud. Engem minden esetre remekül elszórakoztat. Valami bizsergető jó érzéssel kitárom a kocsi ajtaját, beülök a kényelmes ülésre — és begyújtom a motort. Egyszer, kétszer ... ötvenszer. Percenként újból és újból a gázpedálra lépek és hallgatom ezt a mennyei muzsikát, a motor gőgicsélését, pöffeszkedését, harsogását. És boldog vagyok, mert nem vagyok ám egyedül. A garázsom közelében lévő szövetkezeti házak ablakai egymás után nyílnak ki. Álmosan, pizsamában, hálóingbe öltözötten tekintgetnek ki a lakók. Mindenki csak felém néz, illetve Öt nézi, a kis MB ezrest. A legtöbben mondanak is valamit, sőt, mintha üvöltöznének, bizonyára az örömtől és élvezettől, mely őket is áthatja, hogy ilyenkor, alig hajnali öt órakor hallhatják az én drágám motorjának isteni muzsikáját, a fortisszimóba csapó akkordokat, a technika diadalának hajnali himnuszát. Néha, amikor különösen sok ablak tárul ki, leírunk egy-egy tiszteletkört is. Óvatosan kihátrálok a garázsból, elsuhanunk a házak előtt és mindenkinek, aki az ablakból hallgatja ezt a reggeli szerenádot, odabiccentek büszke tártású szép fejemmel úgy, mint azt ellestem annak idején, amikor gépkocsi vásárlásra szántam el magam.

Mindez azonban még semmi. Hiszen hat órára a munkahelyemen kell lennem. Bezárom hát a drágát és búcsút veszek tőle délutánig. Amint letelik a munkaidő, rohanok haza. Csillogó MB ezresen türelmesen vár rám. Én azonban türelmetlen vagyok. A garázsba száguldók és először csak a tekintetemmel cirógatom körül az aranyost. Majd mind a két kezemmel gyengéden meg is simogatom. Aztán észreveszem, hogy itt is, ott is fényes karosszéria ruháján maradt az ujjlenyomatom. Ezért kissé dühös leszek magamra, de csak egy pillanatig. Mert akkor rádöbbenek, hogy végeredményben nem történt semmi, csak újabb alkalmat adtam magamnak a karbantartásra.

Az pedig leírhatatlan élvezet számomra. Valóságos MB. Nem tetszenek érteni? Nem baj. Megmagyarázom. Mióta kocsim van, mintha a lányok is komolyabban érdeklődnének utánam. Bár lehet, hogy ezt csak beképzelem, hiszen az érdeklődés régebben sem hiányzott, mert hát közismerten jóvágású fiú voltam, vagyok és leszek is. De azért újabban még a szép szőke Zsuzsi is akkora szemeket mereget rám, mint a Sophia Loren. Szóval ez a kis butácska is megállt a minap a kocsimnál és azt mondja naivan:

— Mondja, Balambér, mit jelent ez a felirat, hogy 1000 MB?

Én pedig, hirtelen támadt remek ötlettel (mert gyakran támadnak ilyen remek ötleteim) így válaszoltam:

— Ezer mennyei boldogság!

Nos, azóta is mondogatom magamban, hogy a karbantartás számomra MB. A karbantartásnak többféle módját alkalmazom. (Laikusok, figyelem!) Ha kevés az időm, akkor csak ún. kis karbantartásról lehet sző. Ez nem tart tovább öt-hat óránál. Előszedem az autós piperecikkeket, tisztítószereket, porokat, kenőcsőket, balzsamokat, krémeket. Van vagy tizenkétféle. Kenem, csiszolom, fényezem, spriccelem, törölgetem, balzsamozom, cirógatom, simogatom a kis MB-t, no nem sokáig, csupán 3—4 órán át. Aztán következik egy másik remek szórakozás. Az emelővel megemelem kissé a kocsi hátsó részét, leterítek egy pokrócot, hanyatt fekszem rá és bebújok a kocsi alá. Sajnos kis karbantartásnál ez sem tart tovább két óránál.

Befekszem tehát a kocsi alá és visszafojtott lélegzettel figyelek. Nem csepeg, folyik, szivárog-e valahol valami? Ez rendkívül izgalmas szórakozás. Kétféle lehetőség van: vagy csepeg vagy nem csepeg. Ha csepeg, akkor fokozódik csak az izgalmam igazán. Azért izgulok, vajon meg tudom-e szüntetni a csepegést vagy sem. Ez, mondhatom, gigászi munkai Van úgy, hogy tízszer, tizenötször ki kell másznom a kocsi alól és el kell olvasnom a gépkocsi karbantartásáról és javításáról szóló könyvemben az idevágó fejezetet. Ha ez is megvan, következik a kis karbantartás befejező része: a „kotrás“. Felnyitom a kocsi hátulsó részét, ahol a motor és egyéb műszaki berendezések találhatók. (Ezek részletezésére itt most nem térek ki, lásd minden jobb szakkönyvoenj, aztán kezdek kotorni. Itt csavarok egyet ott csavarok egyet, hozzányúlok mindenhez, hogy meggyőződjem: szilárd-e, aminek szilárdnak keli lennie, íorog-e, aminek forognia kell, kimozdul-e a helyéről, ami mozdulhat, világít-e, ami világíthat stb... Amikor már a két fülem hegye is olajos, valami boldog fáradtság uralkodik el rajtam és befejezem a kis karbantartást.

Másnap munka után ismét előröl kezdődik az egész. Közepes karbantartást csak akkor végzek, ha kétnapos szabadidőm van. (Áldja meg az autósok istene' azt, aki kitalálta a szabad szombatotl) Ilyenkor szombat hajnaltól vasárnap késő estig „karbantartok“. Lényegében ugyanazt teszem, mint minden nap, csak ilyenkor az egyes műveletek jóval hosszabb ideig tartanak. Múltkor például egyfolytában hat órát feküdtem a kocsi alatt. Most már csak a szabadságomat várom, akkor aztán karbantarthatok végre kedvemre. Hetekig.

Tegnap észrevettem, hogy a Futyurka szomszéd hosszan nézi, atnint dolgozgatok. Mikor már vagy egy órája Is bámult, laposakat pislantva nézett rám, éreztem, hogy a büszkeség csak úgy feszíti a keblemet. Hiába, mégiscsak nagyszerű dolog egy ilyen csillogó, berregő, a gazdáját ezer módon elszórakoztató jószág tulajdonosának lenni. Futyurka szomszéd bizonyára irigykedik. Vagy tán az autómánia első tünetei mutatkoznak rajta és ő is bámulja a kocsikat, mint én annak idején. De aztán kiderült, hogy tévedtem. Nézett, nézett még egy jó ideig, hirtelen elvigyorodott, majd rámförmedt:

— Mondja, kedves szomszéd, bolond maga?

Meghökkentem.

— Én? — kérdeztem csendesen.

— Igen, maga — mondta Futyurka kajánul.

— Miért?

— Miért? Miért? Hát mi a fenének vette meg ezt a masinát, ha egy kerek hónapja, amióta itt van, mást sem csinál, csak keni, cirógatja, olajozza, aláfekszik, belekotor, a motort járatja, bennünket már hajnalban felzavar, de még egyszer sem volt vele még csak a városban sem. Hát ha maga csak ezért vett autót, akkor csak bolond maga, nem?

— Ahá T- gondoltam magamban — hát itt van a kutya eltemetve.

— Ide hallgasson — válaszoltam nyugodtan. Itt a szomszédok közül vagy húsznak van autója. Azok talán nem így csinálnak, mint én? Miért különcködjem én, hogy az autót talán bizony utazásra használnám. Hiszen ezt senki sem teszi. Utazni ezentúl is csak társasgépkocsin, gyorsvonaton vagy repülőgépen fogok.

Futyurka szomszéd elámult.

— De hát akkor minek az autó?

— Naiv ember. Figyeljen jól ide! Évekkel ezelőtt még én is úgy gondoltam, hogy az ember tulajdonképpen rendkívül egyszerű módon vált emberré. Csupán arra volt szükség, hogy a majom lejöjjön a fáról és két lábra álljon.

— így is volt — bólogatott Futyurka.

— Dehogy — tiltakoztam. — Hogy valóban ember legyen az- ember, ahhoz még arra is szükség volt, hogy a fáról földreszállt és két lábra állt majom autóban üljön, négy keréken száguldjon. Érti? Autó nélkül nem igazán ember az ember. Hát ezért vettem én autót!

Futyurka úgy bámult rám, mint egy kozmikus jelenségre. De nem értem rá többet vele foglalkozni. Eszembe jutott, hogy ma még az ablaktörlőket ki sem próbáltam. Gyorsan pótoltam a mulasztást. A két ablaktörlő szépen, egyenletesen működött: jobbra, balra, jobbra, balra. Csak töröljétek az ablakot — gondoltam és vagy egy jó félóráig járattam őket. Útközben úgy sem lesz rájuk szükségem. Esős időben autón úgy sem utazom majd soha. Sőt. Jó időben sem .,.