A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-28 / 17. szám
% k-, ha már a párkányi papírgyárnál tartunk, idézek egy régebbi, 1964. február 16-án megjelent cikkemből: „1964. november 17-én rakták le az épülő papírgyár alapkövét. Az első szakasz 1967. végéig készül el. És 1400 dolgozót foglalkoztat. S ha a korszerű üzem teljesen elkészül, közel ötezer embernek ad munkát. Oj városrész épül a gyár körül, új munkásnegyed kórházzal, közszolgáltatások üzemével s több mint 1000 lakásegységgel. Még senki nem tudja pontosan körvonalazni, milyen hatással lesz Párkányra a gyár, hogyan befolyásolja életét, hogyan rajzolja meg arculatát. Én azonban már le merem írni: a majd háromezer főt számláló kirajzó párkányi letelepedik a gyár körül, mentesül a felesleges és fárasztó utazástól, okosan használja fel a maga és közössége számára szabad idejét. ..“ Most, hogy újra olvasom az idézetet, Mináő nagy port felvert cikkének (Itt egy nemzet él) egy része jut eszembe, amely ben azt panaszolja fel a múltból, hogy a grófok és a földesurak Magyarországa, illetve Monarchiája a színtiszta szlovák vidékek elmagyarosítására használta fel az iparosítást. Vagyis: megépítettek egy üzemet, s vitték élére a magyar vezetőket, hivatalnokokat stb. S akik dolgozni jártak az üzembe, azok szlovákok voltak! Azóta több mint egy évszázad telt el, s a grófok és a földesurak világának vége, s Párkányban papírgyár épült, s ne járjunk a grófok és a földesurak nyomdokain, ne csak a magyar munkásnak, de a magyar műszaki értelmiségnek is adjunk helyet és teret a gyárban. Neveljünk egyszerre és egyidőben Dél-Szlovákia iparosításával magyar nemzetiségű műszaki értelmiséget is! Csak így oszlathatjuk el a gyanút, hogy a párt jelenlegi önzetlen és becsületes iparpolitikája nem a magyar vidékek elszlovákosítására irányull Ezért kell támogatni a párkányi szülők kérését a magyar szakmunkásképző iskolát és a vegyi szakközépiskolát illetően. árkányban másról Is szó esett, míg ott jártam. A városiak mosolyogva jegyezték meg, hogy míg a VNB részéről a januári plénum előtt 45 százalékra becsülték a város magyar lakosainak számát, ma már 75 százalékra becsülik. Ennél is több. S ennek a VNB végrehajtó és választott szervében tükröződnie kell. Különben teljesen értelmetlen lenne demokratizációs folyamatról beszélni. Persze, ezt majd a lakosság dönti el végérvényesen a választásnál. MACS JÖZSEF Inézem így oldalról s találgatom a gondolatait. Egyszerű, mint maga a tilin kója, amelybe, ha belefúl, sok hangot ad mégis, s bár lágy, olykor szomorú tónusok bugy gyadnak fel belőle, nyugtalan erővel csapongva a négy fal között, ahol a kis íróasztalon, könyvszekrényben s másutt is, könyvek hal maza látható. — Ez az én egész világom — felel a gondolatomra. — Ezt a kis antik szekrényt hazulról hoz tam, hogy otthonosabban érezzem magam. — Aztán megmutatta a tegnap vásárolt antik tükröt, amelynek az egyik karja le van törve. — Csendes és kicsiny ez a város — teszi hozzá halkan. Az tán újra egy kuruc nótába kezd a tilinkóján. — Monoton háromszöget fúrok be naponta. Otthon ról a színházba, onnan az étterem be, aztán vissza. Másnap újból kezdem. Néhány éve élek így. játszhatnék szlovák színházban, Pozsonyban, a főiskolát szlovák nyel ven végeztem. Mégis a MATESZ-t választottam. Magyar vagyok. A nagyapám akadémiai festőművész volt. Régen nem él, s talán mégis leginkább neki köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a magyar tájat, a magyar nyelvet. Együtt jártunk tejért estefelé. Hosszú volt az út a majorig, oda és vissza. Kövecses volt s a nagy apám attól félt, megbotlom és hasravágódom. De azért mégis a csillagokról beszélt s nem a földre, hanem a csillagokra néztünk. Nem is itt éltünk mi lent, hanem a csillagok között. Ismertem mindegyik történetét. Mindent tudtam róluk, amit egy magamfajta apróka ember tudhatott. Most a nagyapámat keresem néha közöttük, ha nagyon elhagyatottnak érzem magam. jó leiyie, ha megfogná a kezem néha s figyelmeztetne, hogy kövecses az út, hasravágódhatom s közben le nem vennénk szemünket a csillagokról. Bár Pesten születtem, érsekújvári vagyok. Az itteni lankák között mozog a szívem, csak néha kel útra, amikor megúnja ezt a monoton háromszöget. Nem tartom véletlennek, hogy színésznő lettem, jóformán az anyatejjel szívtam magamba a művészet levegőjét. Egyik nagynéném képzőművész, anyám tagja az érsekújvári Csemadok színjátszó körének és a Magyar Tanítók Énekkarának. Voltaképpen táncosnő akartam lenni. Kilenc évig tanultam balettet. Nagyon szeretem Verdi operátt, Beethoven és Chopin zenéjét. Magam is zongorázom. Kisvárosunk monoton háromszögén kívül nagyon kifogásolom, hogy itt a művészeti továbbképzéshez nincsenek Háromszög lehetőségek. Pedig ez a fejlődés előfeltétele. — Mit szeret a hivatásán, és a zenén kívül? — Nagyon szeretem a gyermekeket. A macskákat is szeretem. Legkedvesebb szerepem a Manón volt. — Az álmai? — Anna Kareninát, Ibsen Nóráját szeretném játszani. — A szomszéd szobából egy feketenadrágos „fiú“ bújik elő. Budias Ida bájos leányarcocskája. — Ö az én kis testvérem — mondja Thirring Viola, a MATESZ színművésznője. — Nem vagyok egyedül. Elnézem így oldalról s találgatom a gondolatait. Vajon milyen utakat jár be csatangolni vágyó lelke ilyenkor? Ki tudná azt megmondani? Talán megáll a Szfinksz előtt és beletúr a homokba? Ujjat közt pergeti az aranyszemeket, mint a hajdani homokóra? Aztán összevész a Szfinksszel, mert Óriás és örök, ő maga a kőbefaragott idő. Összevész vele, mert összezsugorodik s mert elviselhetetlen ez az érzés egy olyan művész számára, aki tehetségének tökélyét tudná formába önteni, ha egyetlen lendülettel átlépné monoton háromszögének ez idő szerint túl magasnak tűnő határait. MOYZES ILONA Nagy László felvétele „Röntgenfelvétel“ a piramisról Az egyiptomi tudósok egyedülállóan érdekes kísérletre szánták el magukat: Gizában „átvilágítanak“ egy piramist. A korszerű elektronikus berendezést az egyik piramis belsejében, a fáraó s.rkamrájától 88 méter távolságra szerelték fel. A regisztráló készülék impulzusait elektronikus „agy“ veszi fel. Ezeknek az impulzu soknak segítségével a világon először „röntgenfelvételt“ készítenek a piramisról. A kísérletet egyiptomi tudósok csoportja vezeti, élükön a kairói egyetem fiz kai tanszékének vezetőjével, akitől az elgondolás tulajdonképpen származik. Dr. Fathi al- Badajvi már régen kidolgczta a kísérlet végrehajtásának módját. Önmagában véve nem új dolog, hogy fény segítségével kapjuk meg valamilyen tárgy képét. A közönséges fény azonban csak a tárgy kontúrjainak és felszíne látható részeinek képét adhatja. Ahhoz, hogy a szilárd test belsejébe hatoljunk, különleges sugarak szükségesek. A gyógyászatban általánossá vált a röntgensugarakkal történő átvilágítás. Ezek a sugarak azonban nem teszik lehetővé' hogy még szilárdabb testek belsejébe pillantsunk. Ha nagyon szilárd testet akarunk átvilágítani, ahhoz olyan sugarak szükségesek, amelyek a röntgensugarak áthatoló képességénél legalább ezerszer erősebbek. Ehhez fel lehet használni a gamma-sugarakat. Az olyan objektumon azonban, mint amilyen a piramis, a gamma sugár nem hatol át. Itt még erősebb energiájú besugárzásra van szükség. A tudósok a földkörüli kozmikus térségben találták meg ezt a sugárzást. Itt rögzítették azokat az elemi részecskéket, amelyeket mezonoknak neveztek el. Ezek több millió elektronvoltos gigászi energiával rendelkeznek. A tudósok — a történelem során először — e sugarak segítségével próbálnak áthatolni a piramisok sok méter vastag kőrétegén, és bepillantani belsejükbe, képet alkotni beosztásukról, bejárati részeikről, föld alatti helyiségeikről. Az egykori építők ugyanis annyira titokban nyos módszerekkel máig sem sikerült a problémát tisztartutták a piramisok belső beosztását, hogy a hagyomátáznl. 7
