A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-21 / 16. szám
V Válasz a PREDVOJ cikkére ' Bízzuk o nemzetiségre sorsú alakítását A Predvoj 14. számában cikk jelent meg (van Horgas, a Szlovák Nemzeti Tanács Iskolaügyi Megbízotti Hivatala egyik felelős dolgozójának tollából Szlovákok Magyarországon címmel. Érdemes a cikkről beszélni, mert a szerző érdekes dolgokat fejteget. Ilyen történetesen a tényleges nemzetiségi létszám meghatározása. Arra hivatkozik a szerző, hogy a. magyarországi hivatalos statisztika szerint kb. 110 000 szlovák él Magyarországon, s ő ezt az adatot kétségbe vonja. Becslése szerint 200 000 a magyarországi szlovákok száma. Nos. pontos és megbízható adatok híján nehéz elfogadni vagy cáfolni Horgas becslését, hiszen Juraj Zvara könyvéből tudjuk, (A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában), hogy annak idején, 1946-ban a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság sem mérte fel reálisan a Magyarországon élő szlovákok számát, 450—500 000-et állapított meg, és korántsem volt annyi. De ha Horgas kétségbe vonja a szlovákok számára vonatkozó adatot, mi se fogadjuk el a hivatalos statisztikai jelentést az 537 000 magyarról, mert nálunk erőszakos reszlovákizáció is volt, (máig sem érvénytelenítették), és ha a következményét nem vesszük figyelembe, akkor mi is közel egy millióra becsüljük a Csehszlovákiában élő magyarok számát? Akkor a nemzetiségi politika alakításában ebből kell kiindulni ... i Más dolog, hogy Magyarországon mind ez ideig nem vonták kétségbe a csehszlovákiai magyarok számára vonatkozó statisztikai adatot. Másszóval: a magyarországiak mind ez ideig nem avatkoztak bele a csehszlovákiai magyarság sorsának alakításába. És mi nem is akarjuk, hogy beleavatkozzanak. Ez szigorú értelemben vett belügy, ebben végre meg kellene állapodnunk! Horgas a CSEMADOK IX. országos közgyűlésénelmondott beszámolóból indul ki, így példázván, mennyi iskolája van a magyaroknak. Megkerüli a valóságot. Nem abból indul ki, hogy mennyi és mindenféle iskolája van a szlovákoknak, s a lakosság arányszámát figyelembe nem véve mennyi mindenféle iskolája nincs a magyaroknak, általánosságokban beszél és ez nem a legszerencsésebb. összehasonlítja sorsunkat a magyarországi szlovákok sorsával, s arra hivatkozik, hogy míg Magyarországon két szlovák gimnázium van (Budapesten és Békéscsabán), addig Szlovákiában 496 alapfokú kilencéves iskolát, 310 óvodát, 22 gimnáziumot és 54 szakközépiskolai osztályt mondhatnak a magyarok magukénak.__ Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy minden ország a szükségleteiből indul ki, és semmi okunk nincs áltatni önmagunkat. A lakosság arányszáma szerint elenyészően kevés a magyar szakiskola, ezt lent mondják és gyűléseken teszik szóvá, nem beszélve az elenyészően kevés magyar óvodáról, hiszen több mint 500 magyar falunk van s csak 310 óvodánk, és ez korántsem örvendetes. Alulról, a nép soraiból kezdeményezték Nyit- ,t rán a Magyar Mezőgazdasági Főiskolát is, \ s tudjuk, hogy az illetékesek mindmáig nem akarják tudomásul venni ezt a tényt. Ismétlem, hogy minden ország a szükségletből indul ki iskolái számának a meghatározásánál, s azt is tudjuk, hogy nemrégen Sátoraljaújhelyen is nyitottak szlovák gimnáziumot, és a hatóságnak nagy erőfeszítésébe került, hogy diákokat toborozzon az iskolába. Ez is bizonyos fajta nemzetiségi politika, hogy nem 9 kérik és mégis adják. És az az érzésem, hogy a szlovákok részéről megnyilvánuló érdektelenségről a magyar hivatalos szervek nem tehetnek. Hogy ez így van, hogy a szlovák szülők és gyerekek nem akarják a szlovák iskolát, ennek oka valahol a történelemben keresendő. Ugyanis, ,a Magyarországon élő szlovákság valamikor a törökdúlás után vándorolt le Békéscsaba környékére és szórványosan más helyekre is, senki nem hajtotta, kényszerítette őket, hogy költözzenek oda, önként vállalták a sorsukat, az esetleges asszimilálódásukat, valami jobbat keresve. A mi helyzetünk azonban egészen más. Ezt bizonyára Horgas is tudja. Mi az Osztrák- Magyar Monarchia felbomláSa"Tjfan nem önként Csatlakoztunk a Csehszlovák Köztársasághoz, Minket tudtunk és akaratunk nélkül az antant hatalmak csatoltak ide, éppen ezért az első köztársaságban békeszerződés biztosította kisebbségi jogunkat, vagyis ahol a lakosság 20 százaléka magyar, ott a községi tábláktól a hivatalokig minden kétnyelvű. És míg Magyarországon a szlovákság szétszórtan, szórványosan él, addig mi 1945-ig majdnem teljesen kompakt magyar területet alkottunk és nem mi tehettünk róla, hogy 1945 után erőszakosan meg akarták bontani és nem egy helyen meg is bontották a kompakt magyar területet. Az egyébként a CSEMADOK KB beadványának is hibája, hogy kész tényként fogadja el a meglévő helyzetet és így akarva nem akarva egyetért bizonyos mértékig a kitelepítés és lakosságcsere áldatlan következményeivel. A szlovákság évszázadok óta él szétszórtan Magyarországon, mi viszont csak 1918-tól élünk Csehszlovákiában, azóta sem töretlenül, hiszen 1938-tól 1945-ig a magyarság nagy része Magyarországhoz tartozott. Akkor sem kérdeztek meg bennünket. A mi helyzetünk tehát egészen más, mint a Magyarországon élő szlovákoké. A jogaink is mások. Az öntudatunk is erősebb és határozottabb. Meggyőződésem, hogy a magyar kormány igyekszik kielégíteni a szlovákok részéről megnyilvánuló igényeket, ha egyáltalán vannak ilyen igényeik, sőt többet is ad, mint amennyit a szlovákság kíván. És ezen a hangsúly. Kíván-e valamit, és mit kíván? Vagy innen kívánnak valamit az ő nevükben? Ez azonban megint más. Ez valami olyan, mintha a magyarországi sajtó arról cikkezne, hogy nálunk közel egymillió magyar él és miért nincs minden szinten iskolája, beleértve az óvodát, az alapfokú kilencéves .iskolát, a gimnáziumokat, a szakiskolákat és az egyetemeket? De helyeselhető lenne-e, ha ezt tennék? A helyes út itt csak az lehet, ha a két ország igényeiből és szükségleteiből indulunk ki. Kérjék a magyarországi szlovákok, amire szükségük van, és kapják is meg, de ne külső sugallatra kérjenek, s kérjük mi is, ami megillet bennünket, és kapjuk is meg, s mi se külső sugallatra kérjünk. Végső soron nemcsak a nemzetiségnek, hanem az államnak is az érdeke, hogy a nemzetiség mindazt megkapja, ami neki jár. Horgas, a szerző szívesen hivatkozik velünk kapcsolatban olyan adatokra, amelyek egyáltalán nem mondhatók reálisnak, mégha a CSEMADOK országos közgyűlési beszámolójából vette is .őket. Azt mondja például, hogy nekünk 22 lapunk van. És hasonlítja a lapok számát a magyarországi szlovákokéhoz. Teljesen felszínes az okoskodás. Egyrészt azért, mert nekünk tulajdonképpen csak egy napilapunk, 5 hetilapunk, egy Irodalmi Szemlénk, egy Természet és Társadalmunk van, a többi ún. magyar lap időszaki kiadvány, 800-as és 1500-as példányszámban, amely időszaki kiadványból talán 300 is van a szlovákságnak. Másrészt azért felszínes az okoskodás, mert Horgasnak abból kellett volna kiindulnia, hogyha Szlovákában három és félmillió szlovák él és közel egymillió magyar (ő sem veszi tudomásul a magyarországi szlovákságra vonatkozó hivatalos statisztikai adatot), akkor megállapítható, hogy elenyészően kevés a Szlovákiában, megjelenő magyar lapok száma. A szerző ne a magyarországi szlovákok helyzetéhez hasonlítsa a miénket, hanem az itteni szlovákságéhoz, csak ez lehet a nemzetiségi politika megnyugtató kiindulási alapja. Mi éppen ezért kérjük, hogy a lakosság arányszámából következően járjon minden vívmány nekünk, ami a szlovákoknak is jár. Az sem kerülheti el a figyelmünket, ami Hargas cikkében a magyarországi szlovák iskolákat illeti. Mármint hogy csak 4—5 tantárgyat tanítanak szlovákul. Ha ez így van, valóban helytelen. Mi is azért követeljük, hogy a szlovákiai magyar szakiskolákban magyar nyelven oktassanak minden tantárgyat, ne, úgy, ahogy ez még mindig folyik, hogy csupán 4—5 tantárgyat tanítanak magyarul. Azt is elítélnénk, ha a budapesti szlovák gimnáziumot valamelyik magyar gimnáziumhoz csatolnák az „egység" kedvéért, mint ahogy azt nálunk tették 1960-ban, felülről történő nyomásra. Mi azt akarjuk, hogy önálló szlovák gimnáziumok legyenek Magyarországon s arra törekszünk, hogy nálunk is önálló magyar igazgatású iskolák legyenek minden szinten. Végezetül: itt is, ott is magára a nemzetiségre bízzuk sorsa alakítását, formálását. Mi tudjuk legjobban, mi s mire van szükségünk nemzeti kultúránk fejlesztéséhez. Mert mi nem háborgunk Horgas cikkén, nyilván ő sem háborogna, ha Magyarországon is mondanának egyet és mást a szlovákok címére, de nem is erről van szó. TAbban látjuk a veszélyt és Hargas cikkét azért tesszük szóvá, mert a Predvojban megjelent írás nem véletlenszerű, mint ahogy az sem véletlen, hogy nemrégen szinte csaknem valamennyi szlovák lapban egyszerre jelent meg: körülbelül 300 000 szlovák él Magyarországon és e mögött valami elszomorítót látunk, mintha a szlovák sajtó arra buzdítana, ne oldjuk meg a magyar kérdést, csak annyit adjunk nekik, amennyit a magyarországi szlovákok kapnak. Egyáltalán nem szerencsés ha azt akarják elhitetni olvasóikkal, hogy mindenünk megvan. Azért sem szerencsés, mert a szlovákok részéről megnyilvánuló progreszszivitás a világ csodálatát váltotta ki, és várja a szlovákok nagy vizsgáját, vagyis azt, hogy amit maguknak jónak tartanak, tartsák jónak a nemzetiség számára is. MACS JÓZSEF A Hét irodalmi melléklet« 16.
