A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-21 / 16. szám

Gódónyék életútjának állomásai itt fekúsznek előttem különböző hivatalos iratok formájában. Arról beszélnek, hogy igazságtalan rendeletek, vagy helyes rendelkezéseknek a végrehajtó szervek általi önkényes értelmezése milyen torzulásokra vezethet. Gódónyék lélekben egy percre sem mondtak le számkivetettségükben arról, hogy visszatérjenek a hazai földre, amelyről legelemibb emberi jogaiknak lábboltiprásával „egyszer s mindenkorra” kitiltották őket. Az „egyszer s mindenkort" egy 1957-ben ihozott határozat már amúgy is hatálytalanította. A osaiád hát hazajöhetne, ha volna hová jönnie. 196á-ban a családi

Ordódy Katalin:

Mégis

csak

egy

otthonom

van...

ház dekon.fiskációjára vonatkozó kérvényüket elutasították. Az ügyvitellel megbízott ügyvédek sem tehettek semmit, mert a nyolc emberből álló járási tanács határozata megfellebbezhetetlen.

A dunaszerdobelyi JNB belügyi osztályának vezetője, dr. Csepák Andrej jogász felvilágosított, hogy a jelenlegi helyzetben a tanács határozata megfellebbezhetetlen, de rövidesen várható olyan intézkedés, amely lehetővé teszi a további lépéseket. A tanács emberekből áll, de hogy kikből, azt a régi jó gyakorlat szerint nem sikerült megtudnom. Csupán annyiról értesültem, hogy a JNB és ikutníkyi HNB dolgozóiból tevődik össze. Gyanítható hát, miért nem látnák néhányon még ma sem szívesen Gódónyék visszatértét. Mert jóakarattal lenne rá lehetőség. Persze, nem olyan módon, mint ahogy azt Gódánynaik ottjártakor a kutníkyi HNB elnöke tanácsolta, hogy valamelyik rokona házához ragasszon egy szobát és lakjon abban. Ma már a még péróban lakó cigánycsaládokat is igyekszünk szocialista társadalmi eszméinkhez méltón a lehetőségekhez mérten minél kulturáltabb lakásviszonyok közé juttatni. Egy rokoni házhoz ragasztott, idegen telekre épített lakóhelyiség nem lehet megoldás. Dr. Csepák szerint az elkonfisikált családi házakra vonatkozó rendelet lehetővé teszi a dékoníislkádiót mindazok javára, akik elkobzott házukban benne laknak. Ezeket a családokat már vissza is helyezték tulajdonukba. Ha a ikutníkyi HNB-ban meglenne a kellő jóindulat, gondoskodhatna arról, hogy a Gódónyék volt családi házában elhelyezett és már nem Kutníkyban, hanem tudomásom szerint Dunaszerdalhélyen szolgálatot teljesítő rendőr és családja ott kapjon lakást. A megürült házba beköltözhetnének Gódónyék és így a dékonfiskációnak nem lenne akadálya.

„Mégis osak egy otthonom van" mondja Gödény Tibor, pedig szép, tágas bruntátli! lakással rendelkezik a városi lakások minden komfortjával.

Kutníkyn járva elbeszélgettem a vqjt Pódatejed régi HNB elnökével, Nagy Kálmánnal is. Mikor beléptem, éppen Lőrincz Gyula cikkét olvasta az Új Szóban. Nyugdíjas, erősen asztmás, beteg ember. „Most másképp írnak az újságok" — bólogat. „Most az igazat kezdik írni. Akkoriban, mikor én voltam az elnök, nem így volt. Furcsa dolgok történtek, dehát azt hittem úgy van jól, hiszen felülről jött minden intézkedés, jónak kellett hinnem. 1932-től tagja voltam a Kommunista Pártnak. Magam sem igen tudtam hogyan, egyszerre elnöke lettem a HNB-nek, a szövetkezetnek, meg a helyi pártszervezetnek is. Szegény gyerek létemre csak néhány elemit végeztem, dehát alkalmasnak találtak ezekre a funkciókra. Igaz, inkább csak figura voltam, akit a járás urai mozgattak. Gódónyék esetében is Sörös elvtárs jött le a járásról és megparancsolta, hogy: őrizd ezt a házat éjszaka, mert reggelre elvisszük onnan a pacákot. Mondtam, nem vagyok én házőrző kutya, de ahogy dirigáltak mindennek úgy kellett lenni. Még azt is a járás szabta meg, hogy melyik táblába mit vessek, pedig úgy gondoltam, hogy parasztember létemre ezt én jobban tudom. Sok nehézséggel küzködtünk, nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna, de a felelősség a végén mégis az én nyakamba szakadt. Egyszer valamiért az akkori járási ipórtlitkárnak, Kuglernek lekentem egy pofont. Kinek volt igaza, kinek nem, mindegy, megtörtént. Várj, Nagy elvtárs, ezt még százszor visszafizetem neked, fenyegetett meg akkor. Nemsokára aztán azzal, hogy rosszul csinálom a dolgokat, leváltottak, még bíróság elé is kerültem. Tizenegy hónapi vizsgálati fogság után öthónopi börtönbüntetésre ítéltek. Elkobozták a párttagsági igazolványomat is és a járáson a régi jó barátaim úgy beszéltek, bántak velem, mint egy utolsó betyárral. Most itt vagyok súlyos asztmával és 400 korona nyugdíjjal. A pártgyűlésekre úgyan újra hívtak ...

Beszél ez az öreg ember, beszél Nagy Kálmán és szavai nyomán egy dzsungelbe nyerek bepillantást. Nem tartottam feladatomnak, hogy nyomon próbáljam követni az elágazó szálakat, szavainak hitelességét sem próbáltam ellenőrizni, csupán a puszta tényeket vettem számba. Ha hibázott is Nagy Kálmán, a felelősség elsősorban nem őt terheli. A funkciókra papírforma szerint megfelelő ember is súlyos hibákat vétett az ötvenes évek jellem és tudat deformáló légkörében, a hatalom egyébként is hasonló az ópiumhoz és csak az igazán kemény karaktereket nem szédíti meg.

Azoknak az éveknek egyformán esett áldozatul a párton kívüli (a pódatejed! helyi ellenőrző bizottság 1949-ből származó Igazolása szerint soha semmiféle pártnak tagja nem lévő és sem gazdálkodását, sem politikai magaviseletét illetően kifogás alá nem eső) jómódú gazda, és a tanulatlan, nincstelenből egyszerre három vezető funkciót betöltő, ifjú korától kommunista párttag.

Gödény Tibor és Nagy Kálmán egyszerű kis emberek, nem voltak soha látványos perek szereplői. De számos, az ismeretlenségben meghúzódó, méltánytalanul meghurcolt kis embert kell most minden csinnadratta nélkül jogaiba visszahelyezni, mert nálunk „egyik ember annyi mint a másik, bár a bőre barna vagy fehér" azaz szlovák vagy magyar, párttag vagy párton kívüli,

kétkezi dolgozó vagy értelmiségi (hogy betartsam a megszokott sorrendet).

Ezt követeli a megújhodás, a demakratizáció

folyamatának őszinte, tiszta légköre és ezt hirdeti az ENSZ is, - amelynek tagállama vagyunk, — a mindenkire vonatkozó alapvető emberi jogokról hozott deklarációjában. Ez a jövőben nálunk sem maradhat csupán írott m olaszt.

Tóth-Pál Gyula, Kossuth Ilona (2), Havran P. felvételei