A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-14 / 15. szám
Központi Bizottságának A CSKP Központi Bizottságának plenáris ülésén bizonyos módosítások után jóváhagyták Csehszlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramját, melynek szövegét a legközelebbi napokban a Rudé právo, Pravda, Üj Szó és más sajtószervek közük. Jóváhagyták a nemzeti bizottsági választások kérdésében hozott határozati javaslatot, mely a választások elhalasztását indítványozza. A CSKP Központi Bizottságának plénuma egyetértett az elnökségnek azzal a javaslatával, hogy következetesen, maradéktalanul és igazságosan kell befejezni mindazoknak a rehabilitálását, akik a szocialista törvényesség és a pártélet normái figyelmen kívül hagyása következtében sérelmeket szenvedtek. A CSKP KB teljesen egyetértett azzal, hogy elvileg meg kell változnia a kormány tevékenysége értelmezésének. Maradéktalanul kell érvényesülnie annak az elvnek, hogy a kormány csorbítatlanul töltse be alkotmányon alapuló tisztségét, tegyen eleget a Nemzetgyűléssel szembeni felelősségének, biztosítsa s védelmezze a polgári és a szabadságjogokat, következetesen juttassa érvényre népgazdaságunk Irányításának űj rendszerét. A CSKP KB elvileg egyetért azzal, hogy a szlovákiai politikai és közigazgatási problémák megoldása a szlovák szervek hatáskörébe tartozzék. A szóban forgó határozat továbbá azt is javasolja, hogy a szlovák nemzeti szervekre kell bízni a szlovákiai nemzeti bizottságok tevékenységének irányítását, s ellenőrzését, és egyben meg kell oldani, hogy országos viszonylatban milyen szerepet töltsön be Szlovákia népgazdasági terve és költségvetése, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanácsnak kell jóváhagyni. A CSKP KB ezen intézkedéseket az államjogi kapcsolatok szimmetrikus rendezésére Irányuló előkészület szerves részének tekinti. Ennek a rendszernek kellő összhangban kell lennie azzal, hogy következetesen érvényesülhessen a cseh és a szlovák nemzet egyenjogúsága, de ezt az elvet végérvényesen az űj alkotmányban kell rögzíteni. A CSKP KB plenáris ülését Alexander Duböek elvtárs, a CSKP KB első titkára zárta be. a X A Csehszlovákiai Magyar Dolgozok Kulturális Szövet ségének hetilapja. Megjelenik in i iid Imi vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston. I'n szerkesztöhelyetlos Üzsvnld Árpád, Szerkesztőség: Bratislava, Jesen skélio !). PnsI.ifink O UHU, telefon r»:n 04. Nyomja a PRAVDA nyom ilavallalat, Bratislava, Slurova 4. Terjeszti a Posta llirlapszolgalala, t Infizolosekel elfogad minden pos tahivalal es levelkézbesílo. Kiil földre szolgain előfizetőseket el intéz. PNS Ustrodua expeilieia llaee. Bratislava, (Intlvvaldnvo Iliim, 48 VII. előfizetési díj negyed évre Ifi,51) Kis, fél évre !5!l, Kés. egész évre 78, Kés. A CSKP KB Elnökségéinek tagjai és póttagjai és a CSKP KB titkárai: Oldflch Centik FranttSek Kriegel Josef Smrkovskj) Anuntn Kapek Cestmír Císaf FranttSek Barhtrek Alexander Duböek Jan Filler Josef Spaöek Jozef Dénárt Alois Indra