A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-10 / 10. szám
■ o- ÖRÖMÖK ÉS GONDOK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR TANÍTÓK ÉNEKKARÁNÁL -Az énekkar négyéves működése során minden értékelésnél öröm volt visszanézni egy elmúlt szakasz szép eredményeire és jóleső érzés volt előre tekinteni az elkövetkező feladatokra. Eddig minden Ilyen mérföldkőnél látszottak a munkával járó természetes új nehézségek Is, de mindig ott láttuk a tagokban és a fenntartó testületben azt az erőt, amely le is küzdi ezeket a nehézségeket. így vagyunk ezzel az éveleji számadással is: örömmel tekinthetünk vissza 1967 jelentős lelkesítő eredményeire. Ugyanakkor látjuk 1968. imponáló feladatait a velejáró régi és új gondokkal együtt s érezzük: most is itt van az erő és a segítség minden oldalról, és minden dolgunkat megoldjuk majd és abban a szellemben és színvonalon, ahogy azt lelkiismeretünk és környezetünk elvárja tőlünk. 1967 A SZÍNVONAL STABILIZÁLÁSÁNAK ÉVE VOLT Ha ezt egy olyan űn. normális évről mondhatjuk, mely ben kiugró jubileum, rendkívül megmozgató feladat nem volt, s hozzávesszük, hogy sok új tag lépett be a kórusba, sokan pedig több összpontosításon nem tudtak megjelenni, akkor ezzel a megállapítással igen sokat mondtunk. Mert e mozgás és hiány ellenére az eddig elért művészi színvonalat sikerült nemcsak megőrizni, hanem emelni is. A hangvétel, kifejezőkészség fejlődése, az intonálás javulása nehéz körülmények között nem kis dolog. Ezt a számtalan itthoni szereplés mellett főleg a lengyelországi út bizonyította: az utolsó augusztusi találkozás után novemberben (I) egy napig próbált az énekkar, aznap este már fellépett Cesky TéSlnben és Indult Lengyelországba, ahol feladatát imponáló színvonalon és nagy sikerrel oldotta meg. Aki egy kicsit is otthon van ebben a ,,szakmában“, igazolhatja,, hogy ilyen teljesítményre igen kevés együttes volna képes. A MUNKÁS HÉTKÖZNAPOK ESZTENDEJE így i is nevezhetnénk az elmúlt évet. Azzal, hogy az énekkar szereplései nagy részét falvakban, kisvárosokban tartja, olyan zenei népművelő tevékenységet fejt ki, •amelyre nehezen találunk hasonló példát. Őszintén mond hatom, nekem is mindig élmény, amikor olyan helyen aratunk sikert, ahol talán énekkari hangverseny még soha az életben nem volt. Vagy legalább is nem volt egész estét betöltő énekkari est, ami nagyban különbözik attól, amikor a közönség egy-egy ünnepélyen meghallgat esetleg néhány énekkari számot. Azok, akik életük céljául a nép nevelésének magasztos feladatát vállalták, e tevékenységükre a koronát teszik fel azzal, hogy európai igényű művészet magjait vetik el a sivatagban. Emellett természetesen önként adódik a másik kötelesség: a nagyobb magyar és a legnagyobb szlovák városok, Valamint a cseh és morva kultúralis központok meglátogatása is. Ilyen tervekből 1968:ban sok megvalósul majd. S ezt úgy hiszem, aligha kell bővebben magyarázni. A sok kínálkozó érv közül hadd hozzunk fel most csak kettőt: egyrészt a kórus tagjainak is szükséges, hogy időnként ún. vonzó, ,*nagy“ helyeken arassanak sikert, másrészt népeink barátságának ügyét szolgálnánk azzal, ha ezeken a helyeken megismertetnénk azt a sajátos művészetet, amit ez a kórus képvisel. Komáromban eddig háromszor szerepelt az énekkar a jókai-napok alkalmából. S mindig csak egy-két számmal. Vajon nem lehetne úgy, mint sok faluban sikerült eddig, egyszer itt is önálló hangversenyt tartani? Reméljük, ez Is megvalósul hamarosan, úgy mint azokban a városokban is, ahol még ezt az egynéhány számot sem hallhatták tőlünk. A mögöttünk hagyott év jellegzetes színe, hogy kórusunk sok új taggal gyarapodott, itt is figyelemre méltó a női kar javulása. A férfikar inkább régi számát és minőségét tartja. E Megállapítás egyaránt takar negatív és pozitív értelmet is: rossz, hogy a férfikar nem nyert több új, Jó erőt az elmúlt Időszakban, sőt a régi tagok egy része is rendszertelenül vett részt a munkában: s jó, hogy a férfikar ennek ellenére — mint mondottuk — tartja a régi színvonalat. Több olyan helyről is vannak már tagjaink, ahonnan eddig nem vettek részt a mun-, kában. Ugyanakkor még jelentős centrumok vannak távol. Az összpontosítások eredményét mindig nehezíti, ha sokan elkésnek, vagy korábban távoznak, különösen pedig, ha egyáltalán nem jelennek meg. Sajnos, minden összpontosításról hiányzik valaki s százszázalékos jelenlét aligha érhető el. Ezt különböző egyéb nehézségek — betegség, más hivatalos elfoglaltság —.okozzák. Az azonban nagy baj, hogy több alkalommal több jelentékeny szakmai erőt képviselő tag távol van. Ez a legnagyobb jelenlegi baj, amit orvosolni kellene. Megszüntetése három irányból segíthető: 1. a kórus vezetősége a legnagyobb körültekintéssel koordinálja az összpontosítások idejét az egyéb akadályozó rendezvényekkel. 2. Ugyanezt tegye a tag a maga területén: amikor már tudja az összpontosítás idejét, minden egyebet ennek rendeljen alá. 3. a tanügyi hatóságok ismerjék el elsőrendűen fontosnak az összpontosítást és biztosítsák minden tagunk részvételét. S ez a harmadik fórum a leglényegesebb, mert minden tanítónknak azt kellene éreznie, hogy felettesei az öszszes iskolai és iskolán kívüli elfoglaltságok közül az összpontosítás idején azt veszik jó néven, ha ő az összpontosításon jelenik meg. Értse meg mindenki: Itt olyan ügyről van szó, amelynél egy tag távolmaradása is veszélyez tetheti 3—7 napig tetemes pénzen 80—90 főre megszerve zett munka eredményességét. A fejlődés egyik sirkalatos pontja az egyének külön foglalkozása, tanulása. Erről régóta beszélünk s Igen sok tagnál szép eredmények is mutatkoznak. De hogy mi is foglalkozzunk külön mindenkivel, azt csak most kezd tűk el. S ügy látszik meg is lesz az eredménye. Egyrészt örömet okoz nekünk is, a tagoknak maguknak is, hogy látjuk, milyen sok tehetséges, szép hangú énekesünk van, másrészt összehasonlíthatatlanul gyorsabban fejlődik így majd a kórusszerü egyéni. hangvétel és a tiszta intonáció. Egyelőre meglepő tapasztalat, hogy énekeseink az ilyen egyéni foglalkozásokon énekelnek jobban és kórusszerűbben s a kórusban való énekléskor szabadul fel nálunk könnyebben az Individuális, súlyos, képzetlen hang. Ez a tapasztalat vis csak igazolja, hogy ezt a módszert folytatni kell. 1968. olyan lendületes évnek ígérkezik, hogy aki itt egykét összpontosításról lemarad, nehezen tud majd a többiekkel lépést tartani. Amellett a jelenlegi színvonal olyan, hogy mindenkitől a maximális erőkifejtést igényli, hogy egy újabb, mindenki által jói érzékelhető magasabb színvonalra érjünk el. Sok egyéb feltétel mellett szükség lesz például egy olyan egyhetes, nyári de teljes értékű összpontosításra, ahol az év hátralevő részé nek, sőt a jövő évnek legfontosabb műsorszámai nyersen betanulásra kerülnek, hogy ezeket később, az év folyamán különböző nehézségek között tartott próbákon is sikerrel fejezhessük be. De minden évben kellene egy külön összejövetelt szervezni a legújabb tagok, s azok részére, akik valamilyen ok miatt elmaradtak a tanulással, hogy utolérhessék a többieket. 1968-ban mind az itthoni, mind a külföldi szép tervek megkövetelik, hogy a kórusművészetet vitathatatlanul európai rangon tudjuk képviselni bármilyen fórumon. jó ideje érlelődő gondolatom, hogy e központi jellegű énekkar mellett az ország keleti részében létre kellene hozni egy testvérkórust. Ennek működése Indokolt: erre a területre négy év alatt nem sikerült eljutnunk, innen négy év alatt rendszeresen járó tagokat nem sikerült szereznünk. De ha állandó jelleggel ezen a területen működne egy onnan toborzott énekkar, az nagyon fontos szerepet töltene be. Ez részben a mienkkel azonos repertoárral működhetne, hogy ha évi egy két alkalommal találkozhatnánk, egymás munkáját is segítsük. Tudom, nem könnyen megvalósítható gondolatot vetettem fel. Milyen anyagi erőből jöjjön létre egy ilyen énekkar, hol találjon otthont? Ezek mind nehezen megoldható feladatok. De ha a gondolat valóban életrevaló, talán meg Is találja a megvalósulás űtját,' ha nem is máról holnapra. Hát még, ha érte lelkesedő, az ügyet támogató pedagó gusokra, falvakra, városokra, Intézményekre, szervekre is találunk! MUNKÁNK ERKÖLCSI ELISMERÉSE ÉS ELISMERTETÉSE A nyilvánosság előtt talán még sosem elemeztük be hatóan, hogy mit jelent e kórus tagsága az egyén számára. Mit vállalnak ezzel a munkával pedagógusaink, ami megkülönbözteti őket azoktól, akik ebbei^ nem vehetnek részt? Az énekkar tagjai koncentrált zenei munka s felemelő művészi élmény részesei. Ez olyan adomány, amit senki semmiért el nem cserélne, ha egyszer Igazán megérezte annak szépségét, az emberi életet gazdagabbá tevő tulajdonságát. Tagjaink azonban ezért nagy áldozatot is hoznak: napokat, heteket fáradoznak, törődve utaznak, emellett külön tanulnak, hogy itt helytállhassanak. Reméljük, senki nem vonja kétségbe, hogy ez a népművelő tevékenység van olyan jelentőségű, mint az a néhány iskolai óra, amit mulasztani kénytelenek. Mégis gyakran halljuk, hogy olykor kollégák, tanfelügyeleti szervek ré-•széről kevesebb megértésre talál ügyük, mint amire Joggal számíthatnánk. Javaslom: adjunk helyet e témának ebben a lapban! Ha valaki nem ért egyet ezzel a munkával és nem akarja támogatni, írja meg. Tagjaink ugyanis a nyilvánosság előtt vállalják örömmel az áldozatot. Igazgató és óvónő, zenetanár és tanítójelölt egyaránt egyszerű tagként áll össze 90 társával, hogy egyéniségét egy művészi cél alá rendelve, egy karnagyi intésre száz és ezer egyszerű embernek nyissa meg a művészet üdítő forrását. S mindezt szerényen a nyilvánosság előtt. Lépjen név szerint a nyilvánosság elé az is, aki ezzel nem ért egyetl Ennyi megbecsülést csak kérhetünk ennek az ügynek!? Ha valaki úgy látja*, hogy ezek a tagok „szórakozni“ járnak, míg ők helyettük tanítanak, hadd mondjuk meg most nekik, miből is áll ez a ,,szórakozás“: utazás gyakran több száz kilométerre; reggel 8-tól este 6-ig az ebédidő kivételével, állandó próba; este hangverseny, vagy társulati megbeszélés; a hangversenynek 9 óra előtt nemigen van vége s ha ez nem az összpontosítás helyén történik, akkor a vacsora és az utazás miatt csak éjfél után 1—2—3 órára érünk vissza a szállásra; másnap reggel V28 kor reggeli, mert 8-kor az egész kezdődik elölről. Szórakozás ez? — Nem, annál sokkal jobb: művészet, élmény öröm, ünnep az egyik s fáradozás, lemondás, áldozatvállalás a másik oldalról. Ennek a lemondásnak hadd vegyem most csak egy olyan emberi oldalát, mint az étkezés. Köztudott dolog, hogy mi, magyarok, szeretünk jót enni. És minél jobb. annál többet! S mivel elég sok tagunk házánál is megfordultam, azt tapasztalom, hogy az itteni magyar tanítóság különösen (Folytatás a 10. oldalon} 9
