A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-07 / 1. szám
És én most ebben az életben Rutátok, az 6 életükben'. Az emberi életiben is vannak megállók és útkereszteződések. Csupán azzal a különbséggel, bogy az egyik felszáll a Járműre, s a végállomásig átalussza az utat, a másik ltt-ott leszáll, körülnéz, ha szükség van rá, segít. — Nemsokára, hogy megnősült, Marcelházáról Újvárba került tanárnak — emlékezik Kürtlné. — Fiatalos lendülettel, pár éves pedagógiai tapasztalattal próbált beilleszkedni az új környezetibe, résztvennl a kulturális- és közéletben. Amikor útnak indult szülőfalujából, Gútáról, alig tudott két szót szlovákul. S most szlovákszakos tanár, ö tanltja szlovák nyelvre a gyerekeket. Rokonsága van országszerte, szlovák ős cseh vidéken. Magyarországon és Jugoszláviában. A vérévé vált, hogy testvériséget, az ember ember Iránti szeretetet hirdesse. S e nemes emberi vonásokat ápolta sok száz emberben, ifjú diákiban, aki évek hosszú sorai alatt kikerült keze alól az Iskolában. Most a surányl közgazdasági középiskola tanára. Reggelenként búcsút vesz tőlem és a gyerekektől s személykocsiján rohan a munkahelyére. Aggódva nézek olykor utána, nehogy valami baja essen, mert oly sok az autószerencsétlenség, hogy félek autón útnak engedni őt. És este, amikor megjön, örömmel lélegzőnk fel, hogy viszontlátjuk. Csak az a baj, hogy nincs mindig közöttünk. Olykor a Csemadok a második otthona. Hol előadásokat tart, hol a város múltjáról gyűjt történelmi dokumentumokat. Részt vett a Cuczor Gergely napok szervezésében is, mely alkalomra emlékkönyvet állítottak össze. — Szabadna beletekintenem? — Miért ne. De majd ő kikeresi — mutat .férjére, aki most tár vissza a pincéből, kezében egy üveg bort szorongatva. — Megkínálhatlak egy pohárral? — helyezi az asztalra az üveget. — Saját termés. Ettől aztán nem fog fájni a fejed. — Ne mondd, — nézek rá kíváncsian. — Tanárember még szőlőtermeléssel Is foglalkozik? — Miért ne,"ennyit már csak megörökíthet apja hagyományából az ember. S milyen jó érzés, amikor saját terméséből kínálhatja az ember vendégét. Hát akkor egészségünkre — emeli koccintásra poharát. Alig nyelek néhány kortyot, megállapítom, hogy tanár létére borosgazdaként sem vallana szégyent. Előkerül a Cuczor Gergely emlékkönyv, amelyből egy részletet Idéz. „Földiek! Azt mondja az írás, hogy mindennek megvan a maga ideje. Van dolgozni és pihenni, van szórakozni és vigadni való idő. És én az utolsót nem tartom rossznak, mert tisztességesen vigadni szép dolog. Kivált a szegény huzó-vonó embernek vajmi jóízűen esik, ha néha-néha fálrstévén az Orbán süvegét, szegre akaszthatja minden búját s a maga módja szerint, mint Illik a becsület határai között, ©nyeleg és elmulat. D© a mulatság sem egyféle. Egyik kornak egyik, a másik kornak másik kedvesebb. A gyerek, ha kibújik a tavasz, labdát, csigát, gombos csülköt, pilinkét s több effélét játszik, s úgy, hogy szinte örül a lelke bele. A serdülő Ifjúság megint másban leli kedvét. Neki tánc és ének a lelke. Ktinynyebb a mezőn, az úton vagy útfélen, csak az a kár, hogy nem talál s nem tud gyakran alkalmas éneket érzelmeinek kifejezésére. Mert némely éneknek se eleje, se veleje, némelyik pedig olyan rövid, mint a nyúl farka. Nem szólok azokról, melyek mocskos kifejezéseik miatt tisztességes emberek közé nem valók. Hogy tehát ezen hibát helyrehozzam, próba gyanánt egynéhányat közrebocsájtok ... kívánom kedves jó földleim, hogy a következő dalok szép érzést és jó kedvet gerjesszenek bennetek“. — Miért éppen ezt idézted? — Csupán azért, hogy ne gondold Kürti Péterről, hogy olyan .búskomor lenne, mint amilyen a kinézés©. Gyere csak, hallgasd meg ezt — invitált a szobába és a zongorához ült. Ujjal könnyedén futnak végig a ibiUyentyűkön. — S ml van a zenében? — kérdem. — Csend és pihenés, pajtás. így szoktam néha megpihenni s az igazságot keresni. Mert a zenében Igazság is van. Hangját nem lehet beszennyezni. De játszani kell tudni a hangszeren, hogy szépen, tisztán szóljon. Látod, Ilyen a pedagógussors. De szép emlékeim Is vannak az életből. — Nem mondanál el belőlük valamit? — Szívesen, hiszen a szép emlékekről csak örömmel beszél az ember. Kedves eset történt velem Radványon az első évben. A Járás parancsba adta, hogy orosz nyelvre is tanítsam az embereket. Kinek volt akkor kedve meg ideje tanulni, mikor éppen a szövetkezetesítés folyt. Hogyan lehetne rávenni a parasztot, hogy tanuljon, törtem a fejem. Fogtam a tárogatót, kiültem az iskolaablakba s rázendítettem egy szívhez szóló dalra. Egyszer csak látom, hogy egyik kapuból is, a másikból is előjönnek az emberek. Volt, aki hangszerrel, hegedűvel, harmonikával közeledett. Jöttek az iskolába. — Nem is gondoltuk, hogy a tanító úr ezt is tudja, — mondták, s bejöttek a terembe. Beszélgettünk erről, arról, kérdeztem, hogy volt-e valaki orosz fogságban. — Tud-e valaki oroszul? Egy bajuszos öreg jelentkezett. Neki bátorodott, s nyomban azt kérdezte: Ha a tanító úr tényleg tud oroszul, meg tudná-e mondani, mi az a „Bau“? —• Írja fel a táblára a szót az öreg. Az kérem, Vác. Hü — igaza van, hogy a kutya teringettét, hogy én erre rá nem jöttem, szégyellősködlk az öreg. Hát Így kezdődött az első orosz nyelvtanfolyam. Történt aztán Surányban, hogy a szalagavató ünnepségen magyar műsort adtunk, Juhász Gyula verseiből vallottak a diákok. A zenét Pepes Sándor cigányzenekara szolgáltatta. A végén hozzám Jött az igazgató és gratulált. Köszönöm, mondta, engem is meghatott. Pedig hát az egészből nem sokat értett, csak érezte az esemény Jelentőségét. Később az utcáról magyar nóta hallatszott. Két szülő összeölelkezve dalolt. Azt kérdi az egyik: Mondd, koma, miért nem tudunk mi odahaza Is ilyen szépen dalolni?.— Nem merünk. Mert attól félünk, kinevetnek. De ttt szlovákok laknak, nem értik a szavunkat, így ki sem nevethetnek. A diákok irántam érzett tiszteletét leginkább apám temetésén éreztem. Tudtom nélkül eljött Gútára az egész osztály, hogy osztozzanak fájdalmamban. Saját pénzükből fizették a költségeket. Oly megható volt ez számomra, hogy fájdalmamban hol apámat könnyeztem, hol meg a diákok megtiszteltetése csalt könnyet a szemembe. Van bőven az ilyen és ehhez hasonló eseményekből egy tanár életében, de talán még több az Iskolai diákcsínyekből. Kürti Péter nemcsak tanár, hanem emberszeratő barát Is. Tisztelettel és megbecsüléssel beszél olyan emberekről, akikkel az élet egy-egy eseménye összeköti. \A régi barátokat szívesen látogatja, s még szívesebben fogadja otthonában. Nemcsak vendégszeretete és értelmes beszéde igazolja ezt, hanem az a levél is, melyet egy régi katona barátjától húszéví keresés után 1964-ben kapott Budapestről. „Kedves Péter barátoml Leveled nagy örömet okozott. Rendkívül nyomasztó érzéstől szabadítottál meg. Az 1948-~49-es években áltelepült emberek, akik ttt élnek Tolna megyében, azt mondták, hogy hazaérkezésed után, 1946 márciusában azonnal internáltak Téged a Szudéta vidéki bányákba, és valószínűleg meg is haltál ott. Azóta sak csehszlovák embertől érdeklődtem sorsod felöl. Egy tanárkolléga tett eleget kérésemnek. De nem ez a lényeg. A fő az, hogy mag vagy, fő egészségnek örvendesz, feleséged van és két gyermeked. Ez aztán Igen szép dolog, szívből gratulálok. Neked lelt igazad, Péter. Hazajöttünk és Itthon fogunk dolgozni. Én rettenetes kétkedések között éltem Rusztavtban. Azután, mikor hazajöttem, teljes elánnal vetettem magam a közélett tevékenységbe, jaj hány és hány beszédet mondottam a majd húsz év alatt. Nem sajnálom a fáradságot, mert rendszerünk nagyon megbecsült. Egyetemi végzettséget szereztem orosz nyelvből. Letettem a mezőgazdasági doktorátust. Feleségem van, gyermekem és lakásom Kőbányán, ahol egy Intézet igazgatója vagyok. Ne gondold, hogy elfelejtettelek. Nagyon emlékszem Rád. Jaj, mennyit izgultunk, aggódtunk miattad, amikor olyan nagy beteg voltál. Hatalmas élntakarásod azonban legyőzte a halált. Sokszor biztattál, amikor elcsüggedtem. Aranyos jó lélek voltál, amit én soha nem felejtek el... Barátod B. Pista". Egy a sok levél közül, melyeket gondosan őriz íróasztala fiókjában. Ez még mélyebb fényt vet arra az emberségre, ami miatt Makkal Mária úgy megszerette vejét, Kürti Pétert. így együtt látva most a sok Makkal gyerekek egyikét lányával, vejével s három kis unokájával, jóleső érzés tudni azt, hogy a szegény Makkal család utódjai a tanári rangig felnőttek. A Makkal családfa koronáján nem tövis fakad, hanem élettel teli virágok, s Kürti Péter személyében a tudomány és a szeretet virága nyílt ki rajta. koxésa. A modern kocsik vonala nem emlékeztet többé a női test lágy vonalaira. Megszűnt az érzéki párhuzam az autö és a nő között. Véget ért az autú költészete, A tudósok iz új mödon foglalkoznak az autéval. Központi téma lett a biztonságosság. Annyi év után most kezdenek először igazán alaposan foglalkozni a szerkezet veszélyea pontjaival, vagy a kipufogógázok ártalmaival. Megújul az autúspedagúgla. A tudósok ellenzik a manapság szokásos elrettentő nevelési módszereket: a balesetek állandó emlegetúsít. Az egyik antúiklub autúroncsokkal dekorálta az országút szilát, elrettentő példaképpen. Filmek, kápek, feliratok, cikkek tömege súlykolja bele a gépkocsivezetőbe: vigyázz, te Íz Így járhatsz) Ez a rémltgető nevelés ellentétes a pozitív pedagógia minden szabályával. A tudósok a rémltgetés helyett a technikai kultúra alaposabb, szélesebb körű terjesztését javasolják: gépkocsiismeret és KRESZ-oktatás mér az általános Iskolában, kötelező gépjárművezetői kiképzés a középiskolában és a katonaságnál. Van azután még egy probléma, amelynek megoldáséban vérosépltészekre Is nagy feladatok vér nak: az autúi-gyalogos „ellentét“, Olykor égy tűnik, mindannyian, akik a várost közlekedés áldásait élvezzük, egy komédia szereplői vagyunk, de váltogatott maszkkal — hiszen olykor mindannyian gyalogosok vagyunk. A személyiség megkettőződésének tipikus mechanizmusa ex — mintha csak sajit énünk autós falén akarnánk bosszút állni. A modern városépítészet talán majd segít: lesznek gőpkocslutak és gyalogosoknak fenntartott utak. De addig is — tannljnnk meg kulturált, érett, felnőtt mödon együtt élni a gépkocsival, amely már nem szimbólum, nem veszély és nem költészet, hanem mindennapi életűnk hasznos segítőeszköze. EEDROPEO
