A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-04 / 5. szám

ellenes tevékenységet, kilépett a CIA szolgá­latából, céltalanul bolyongott, és zavarodott­sága olyan fokot ért el, hogy gyakorlatilag már nem volt képes meglenni nagyobb meny­­nyiségű nyugtatószer nélkül. Nem tudom, vajon érzett-e Ferrie bűntudatot a merénylet miatt, de élete utolsó hónapjaiban nagy mér­tékben zavarodott volt. P.: Ferrie halála után ön kijelentette, az a benyomása, hogy öngyilkosságról van szó. A kormányzó szerint azonban halálát agyvér­zés okozta. Megoldotta már azóta ezt az ellent­mondást? G.: Dr. Nicholas Chetta kiváló kormányzó, és mivel a boncolásnál nem találtak méreg­vagy kábítószer-nyomokra, magam is elfogad­nám a nézetét, hogy természetes halálról volt szó. Nem hagyhatom azonban figyelmen kívül azt a két levelet, amelyeket Ferrie a lakásán hagyott maga után. Az egyikben azt írja, hogy édes érzés végre elhagyni ezt a nyomorult éle­tet. Furcsa véletlennek tartanám, ha Ferrie éppen azon az estén halt volna meg természe­tes halállal, amikor ezt a két levelet írta, be­jelentve öngyilkosságát. P.: Az Ön ellenlábasai azt hangoztatják, hogy az a könyörtelen módszer, amellyel Ön Ferrie-t kivizsgálta, valamit a megvádolásával kapcso­latos sajtó-nyilvánosság magas vérnyomást idézett nála elő és ez okozta a halálos kime­netelű agyvérzést. Érez valami felelősséget Ferrie halála miatt? G.: Amíg Ferrie élt, csak részvét élt bennem Iránta és így van ez most, is, amikor már ha­lott. Ferrie sajnálatraméltó, szétforgácsolt em­ber volt, rendkívül tehetséges, akinek az életét pokollá tették a visszás körülmények. Szíve­sen segítettem volna rajta, ha lehetett volna; ám tül mélyen bele volt keveredve az ügybe és ezáltal rémületben élt. Amint felfogta, hogy betekintettünk a kulisszák mögé és megállapí­tottuk, hogy Lee Oswald minden volt, csak • kommunista nem, hogy azt is tudjuk, milyen szerepet játszottak az összeesküvésben a CIA és a Castro-ellenes kalandorok — Ferrie lelki­leg fokozatosan összeomlott. Úgyhogy — ha a feltett kérdésre őszintén akarok válaszolni —, nos igen, azt hiszem, ta­lán felelős voltam Ferrie haláláért. Ha fel­hagytam volna ezzel az üggyel, ha Kennedy gyilkosait szabadon hagynám járkálni Ameri­ka utcáin, ma Ferrie bizonyára élne. Nem ér­zek személyes bűntudatot Ferrie halála miatt, bár nagyon sajnálom, hogy elveszett egy em­berélet. Mélyebb értelemben véve ugyan Fer­rie 1963. november 23-án halt meg. Attól a pil­lanattól kezdve nem volt menekvése, és és sem” tudtam megmenteni. Ferrie sírkövére rávéshet­nék a kolaborálás miatt főbelőtt Drazsa Mihaj­­lovics szerb partizánvezér utolsó szavait: „El­söpört a történelem forgószele.“ „Saját tapasztalataim aggodalom­mal töltenek el, hogy a fasizmus az állam biztonsága ürügyén jön el Amerikába" nem szám abban az érteitjttioen sem, hogy ne kellene figyelembe vennie polgártársait és a társadalom iránti kötelességeit. Tagja voltam annak a tüzérosztagnak, amely tüzével támogatta a Dachaut felszabadító had­osztályt. Egy nappal felszabadítása után ér­keztem Dachauba, éppen akkor, amikor buldó­zerekkel halmozták fel a tábor előtt a hulla­hegyeket. Máig üldöz az, amit ott láttam. Mi­vel jogász vagyok, gyakran gondolok a német­­országi bírókra, akik zsebtolvájokat csuktak börtönbe, mialatt saját kormányuk a gázkam­rákba meggyilkoltak aranyfogait orozta el. Gondot okoz ez nekem, mivel nemcsak német jelenség, hanem emberi megnyilatkozás. Bekö­vetkezhet itt is, mert ami az emberek kö­zötti megértést illeti, nem történt semmi válto­zás, semmi fejlődés — ez a megértés nem lett nagyobb. Mélységesen gyötör a tény, amit ez az ügy is példáz, hogy mi itt Amerikában nem kisebb veszélynek nézünk elébe, mint hogy fasiszta állammá fejlődünk. Más fasiszta állam lesz ez, mint amit a németek fejlesztettek ki; az ő ál­kózuKKöj »am ügyes mesterkedés azonban koncentrációs táborba zárja a gondolatokat, hogy a megfelelő vonalon tartsa a lakossá­got, és azt hiszem, ez még sokkal hatásosabb koncentrációs tábor lesz, ha nem is úgy, hogy reggel felébredünk és szürke egyenruhába búj­va díszlépésben kell majd munkába mennünk. Mert nem ez a dolog lényege. A próbakő a kérdés: mi történik azzal az egyénnel, akinek más a véleménye? A náci Németországban az ilyeneket fizikailag likvidálták; nálunk ezt raffináltabban csinál­ják, de a végeredmény ugyanaz lehet. A múlt évben annyit tudtam meg a CIA mes­terkedéseiről, hogy már nem hiszek a mi töké­letes Amerikánkban. A populációs robbanás csaknem teljes bizonyossággal megrendíti hi­tünket az egyén életének sérthetetlenségében. Ebből bizonyos következtetéseket vonhatunk le, és ha hozzászámítjuk a CIA és a militaristák leigázó hatalmát, akkor úgy tűnik, megpecsé­telődött annak az Amerikának a sorsa, amelyet mint gyermek ismertem és abban az orwelli világban találjuk magunkat, amelyben a pol-P.: A Warren-jelentés számos hivatásos kri­tikusa bizonyára valamilyen politikai álláspon­tot képvisel. A baloldali bírálók azt akarják be­bizonyítani, hogy Kennedy megyilkolására az USA uralkodó rétegeinek tagjai esküdtek ösz­­sze. A jobboldaliak viszont azt bizonygatják, hogy a merénylet „nemzetközi kommunista összesküvés“ műve volt. Hol áll politikailag ön — a jobb oldalon, középen, vagy a balol­dalon? G.: Ezt a kérdést gyakran felteszem én is önmagámnak, főleg azóta, hogy megkezdődött a kivizsgálás és én érthetetlen csatározásba ke­veredtem hazám kormányának intézményeivel, olyan csatározásba, amely megfoszt illúzióim­tól. Nem vagyok képes egyszerűen leülni és egyenlegbe állítani politikai nézeteimet, mint Valami matematikai példát, de ezt hiszem, úgy általában középen állók. Az évek folyamán többé-kevésbé konzervatív nézetekre tettem szert — hagyományosakra, a szó „szabadgon­dolkodó“ értelmében, mert ezek a nézetek tel­jesen ellentétesek a jobboldali harciasok zsar­noki konzervativizmusával. Elsősorban az egyén jelentőségét tartom fontosnak az állam­mal szemben. Soha nem próbáltam ezt úgy megfogalmazni, mint világos politikai filozófiát, de nézeteim gyökerénél ott a meggyőződés, hogy az emberi lény nem egyszerű szám; nem 11 egyszerű szám az állam iránti viszonyában és latnuk a gazdasági válságból nőtt ki és kenye­ret meg munkát ígért, míg a miénk — elég fur­csán — a prosperity-ből születik. De végered­ményben ez is a hatalmon alapul és azon a körülményen, hogy képtelenek vagyunk az em­beri célokat és az emberi lel ki ismére tét az ál­lam parancsai fölé helyezni. Eredetét abban az óriási háborús gépezet­ben kell keresnünk, amelyet 1945 óta építünk, abban a „katonai-ipari komplexumban“, amely­től hiába óvott minket Eisenhower és amely most életünk minden szakaszát uralja. A kong­resszus és az Unió államai a háborús körül­mények nyomására fókozatosan átadták hatal­mukat a kormánynak; és most tanúi vagyunk annak, hogyan született meg egy agresszív, felfuvalkodott bürökratikus komplexum, ame­lyet semmiben sem gátolnak az Egyesült Álla­mok alkotmányában foglalt korlátozó eszkö­zök. Bizonyos értelemben — és ez nagyon igaz és szörnyűséges — a mi kormányunk valójában a CIA és a Pentagon, a Kongresszus pedig nem egyéb, mint egy vitatkozó társaság. Persze, ha valaki csak úgy körültekint, ezt a fasizálódást nem látja. Nem lát olyan ismert jeleket, mint a horogkereszt, mert ilyenek ná­lunk nem lesznek. Nem építünk Dachaut és Auschwltzot sem; a tömegkommunikációs esz­gár az államért él és amelyben a nyers erő bármilyen erkölcstelen tettet szentesít. Valahogyan mindig automatikusan hittem, hogy a kormány, esetleges politikai tévedései ellenére is, alapjában véve tisztességes. Ám megértettem, hogy Washingtonban egyes embe­rek a nyilvánosság becsapását és félrevezeté­sét hivatalos funkciójukkal járó természetes kiváltságnak tekintik. Huey Long egyszer azt mondta: „A fasizmus egyszer az antikommunizmus nevében jöm majd be Amerikába.“ Saját tapasztalataim ag­godalommal töltenek el, hogy a fasizmus az ál­lam biztonságának ürügyén jön el Amerikába, P.: Ha mérlegre teszi mindazt a sok bírála­tot, ami Önt érte és ha már az elején tudná, hogy mi vár önre, elkezdené-e újra ezt a vizs­gálatot? G.: Folytatom ezt a vizsgálatot mindaddig, amíg azok az emberek, akik Dallasban megöl­ték John Kennedyt, Amerika utcáin járkálnak. Semmiképpen sem sajnálom, hogy elkezdtem, és egyáltalán nem fogom sajnálni, ha a vizs­gálatot végig lefolytatom. Ha harminc évig tar­tana, amíg felelősiségre vonhatom valamennyi merénylőt, akkor harminc évig vezetem ezt a vizsgálatot. Tartozom ezzel Jack Kennedynek és a hazámnak. VÉGE.

Next

/
Thumbnails
Contents