A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-07 / 1. szám

nedy feláldozta őket a kommunistáknak, Az összeesküvés irányitól között volt számos szélsőjobboldali elveket valló személy — vigyázat, nem egyszerű konzervatívok, hanem neonácistáknak nevezhető emberek, valamint néhány apró klikk, amelyek elszakadtak a „Minutemen“ nevű jobboldali fél-katonai szervezettől, mivel az számukra „túl liberális“ volt. Ezek az elemek teljes készültségben várakoztak és csak egyre volt szükségük: konkrét célra. Amikor Kennedy az USA-ban elkezdte a faji megkülönböztetés felszámolását, nemzetközi vonalon pedig békés külpolitikára törekedett — szerződéseket írt alá az atomfegyverekkel végzett kísérletek betiltásáról — ezek az elemek megkapták az óhajtott célt. Mindkét csoport szántára létfontosságú volt az amerikai külpolitika megváltozása: a fél-katonai jobboldaliaknál eszmei érdek volt ez, a Castro-ellenes emigránsoknál eszmei és személyes: sokan közülük azt hitték, hogy soha nem térhetnek vissza hazájukba, ha Kennedy sikerre viszi a nemzetközi feszültséget enyhítő politikáját.

A C1A kapcsolatban állt mindkét csoporttal. New Orleans körzetében, az összeesküvés fészkében, a Pontchartrain tótól északra képezte ki a C1A mínutemenekből, kubai emigránsokból és más Castro-ellenes kalandorokból álló tarka bundáját Kuba megtámadására és a Fidel Castro elleni merényletre. David Ferrie a szélsőjobboldaliak „parancsnoki“ csoportjának tagjaként nagyon mélyen bele volt keveredve ebbe. az ügybe. 1963 nyarán a CIA nyilván nem vette túl komolyan a nemzetközi feszültség enyhülését, mert továbbra is a Castro-ellenes kalandorok pénzelésével és kiképzésével foglalkozott. A CIA által finanszírozott Castroellenes mozgalomban valójában amolyan háromszög-féle létezett: Jack Ruby Dallasban szerzett fegyvereket és lőszert a földalatti tevékenység céljaira, míg a kiképzés nagyobb részt Miamiban és New Orleans-ban folyt... Kennedy azonban a rakéta-krízis után lemondott a kubai partraszállásról és megkezdte a CIA Kuba elleni akciójának felszámolását. Az FDI ezért 1963. július 31-én razziát tartott a kubai emigránsok csoportjánál és a minutemenek főhadiszállásán a Ponchartrain tótól északra és koufiskálta minden fegyverüket és lőszerüket — bár a kiképzési akció a CIA jóváhagyásával folyt. Nagyon lehetséges, hogy Kennedy ezzel a lépésével pecsételte meg a saját sorsát.

1963 koraőszén már teljes iramban haladt a megvalósulás felé Kennedy terve az USA és Kuba közötti megegyezésről. William Attwood nagykövet, az elhunyt elnök bizalmas barátja visszaemlékezik, hogy abban az időszakban kétségkívül enyhülés állt be és hogy „az elnök fontosabbnak tartotta a közeledésre tett kísérletek megvizsgálását, mint a State Departement“. A Castro és Kennedy közötti közvetítők egyike az elhúnyt Lisa Howard televíziós bemondónő volt, aki állítólag titokban találkozott Che Guevarával, hogy békejavaslatokat készítsenek elő az USA és Castro között. Miss Howard éppen Bobby Kennedy és Guevara találkozását beszélte meg, amikor az elnököt

Dallasban lelőtték. Adjál Stevenson 1963. október 7-én az Egyesült Államokban elmondott beszédében felvetette a két ország közötti ellenségeskedés befejezésének lehetőségét, az elnök tanácsadója, Mc George Bundy pedig, aki ugyancsak közvetítő szerepet játszott a titkos tárgyalásokon, november 19 én azt mondta Attwood nagykövetnek, hogy áz elnök részletesen meg akarta vele beszélni az USA és Kuba közötti megegyezés tervét a „dallasi rövid kirándulás után“.

Hogy mi jött ezután, azt már tudjuk. A két államfő közül az egyik halott, de a másik, Fidel Castro, november 23-án kijelentette, hogy a Kennedy elleni merénylet az USA-ban élő békeellenes elemek műve, és Kuba külügyminisztériuma hivatalosan állást foglalt, hogy „Kennedy meggyilkolása az Egyesült Államokban élő legreakciósabb rétegek által tökéletesen és aprólékosan előkészített provokáció a világbéke ellen“. A legtöbb amerikai — engem is beleszámítva — azt hitte akkor, hogy ez csak kommunista propaganda. De Castro tudta, miről beszél. Néhány héttel a merénylet után megbízta dr. Carlose Lee hug at, Kubának az ENSZ-be kiküldött nagykövetét, hogy kezdjen el egy formális tárgyalást. Castro remélte, hogy Kennedy utódja folytatja a békeprogramot. Attwood nagykövet írja: „Tájékoztattam

erről Bundyt és később azt a választ kaptam, hogy a kubai kérdést egy időre jégre teszik — ami meg is történt és máig is ott van". A merénylők elérték céljukat.

P.: Ezek érdekes következtetések, de vajon nem csak spekulációk-e?

G.: Nem. Ugyanis éppen eleget tudunk az összeesküvés kulcsszemélyeiről — és világosan látjuk, hogy ez a motívum szerepelt náluk John Kennedy meggyilkolásánál. Elsősorban is meg kell érteni ezeknek az embereknek a lelkivilágát. Nézze például a kubai emigránsokat. Néhányan közülük részt vettek a Disznó-öbölben végrehajtott invázióiban. A CIA éveken át egészen a hisztériáig szította bennük a gyűlöletet Castro ellen és az amerikai kémszolgálat váltig biztatta őket, hogy hazájukat amerikai segítséggel felszabadítják. Egyik csalódás a másik után érte őket — a Disznó-öbölbeli kudarc, az inváziós tervek fiaskója a rakéta-krízis idején, földalatti szervezetük teljes felszámolása Kubában Castro rendőrsége által. De nem adták fel a reményt és a CIA ebben támogatta őket. És azután meghallgatták Kennedynek 1963. június 10-én az American University-n elmondott híres beszédét, amelyben valóban kiadta a jelszót az enyhülés folyamatának megindításához. Hallották, amint annak az államnak az elnöke, amelybe minden reményüket helyezték, kijelenti, hogy békét kell kötni a kommunistákkal, mivel valamennyien „ugyanazt a levegőt szívjuk“. Ez természetesen nyugtalanítja őket, de a CIA továbbra is anyagi támogatást nyújt nekik és folytatja földalatti kádereik kiképzését, így természetesen él bennük a remény. Csakhogy 1963 nyarának végén az elnök megtiltja a CIA-nak, hogy a kubai emigránsokat pénzzel és kiképzéssel támogassa. Gondolja csak el, hogyan hatott ez rájuk, különösen erre a New Orleans-i csoportra, amely hónapokon át készült a Castro elleni merényletre, ezt pedig washingtoni mecénásaik most egyszeriben hidegvérűen lefújják. Ezek a kalandorok égtek a türelmetlenségtől; és amikor a CIA támogatása megszűnt és nem vethették rá magukat Castrora — John F. Kennedyt választottak áldozatul. Ez dióhéjban a merénylet története. Kennedy elnök azért halt meg, mert békét akart.

Az összeesküvés szövevénye

P.: Nézete szerint hány ember vett részt az állítólagos összeesküvésben?

G.: Túl sokan vannak ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Ha kevesebben lennének, talán soha nem jöttünk volna rá az összeesküvésre... A merénylet társadalmunk kóros elemeinek dühödt bosszúja volt egy olyan emberrel szemben, aki az egészség és tisztesség példaképe volt; sokkal kisebb mértékben volt a merénylet egy eszme megnyilvánulása.

P.: ön felvázolta itt egy összeesküvés születését úgy, ahogyan ön látja. Megmondaná most nekünk, hogyan valósult meg a terv — és ki által?

G.: Neon sorolhatok itt fel minden esetben neveket, mivel Jogi lépéseket készítünk elő néhány résztvevővel kapcsolatban. Azonban röviden képet adok róla, hogyan szervezték meg az összeesküvést és azután pontról-pontra foglalkozhatunk az eddig ismert résztvevőkkel és szerepükkel az összeesküvésben. Szeretném mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy amit most elmondok, az nem üres képzelgés, túlnyomórészt tények támasztják alá, okmányok és megbízható szemtanúk vallomásai — bár nem közölhetek Önnel minden bizonyítékot, tekintettel a most folyó vizsgálat sikerére. Az összerakós rejtvény számos darabja még hiányzik. Az összeesküvők közül egy sem tett beismerő vallomást', úgyhogy nem tudjuk, milyen volt az összeesküvés „belső“ előkészítése. Ha ki akarom tölteni az Ön számára ezeket az üres helyeket, időnként dedukcióhoz és feltételezéshez kell folyamodnom, igaz viszont, hogy tájékozott helyzetből. Lehet, hogy ez kissé melodrámai színezetű, de az összeesküvést legjobban úgy képzelheti el, mint egy pókhálót. Középpontjában ülnek az egész akció szervezői, olyan emberek, akik szoros kapcsolatban vannak az amerikai és nyugat-európai kémszervezetekkel. Az egyik Jack Ruby társa volt a fegyvercsempészésben, lelkes neonácista, szoros kapcsolatban az angliai, franciaországi és olaszországi neofasiszta mozgalommal.

Ezektől a kulcsemberektől húzódnak a szálak tarka kalandorbandák formájában, amelyeket egyedül a Kennedy iránti gyűlölet és az az elhatározás fűz össze, hogy megváltoztassák külpolitikáját. Ezek egyike volt — David Ferrie. A csoport további tagja olyan egyén, aki a merénylet előtt szándékosan megjátszotta, hogy ő Oswald, azért, hogy bizonyítékot nyújtson az igazi Oswald ellen. Azt hiszem, ismerjük ezt a személyt. Néhány további személyről bebizonyítja a vizsgálat, hogy segítettek fegyverrel ellátni az összeesküvőket: ezek jobboldali extrémisták, akikről már mondtam, hogy elszakadtak a fél-katonai csoporttól, mert azt túl „liberálisnak“ tartották. Azután itt van a Castro-ellenes kalandorok bandája, amely az összeesküvők alacsonyabb, ' „operatív“ rétegét képezi. Van köztük két kubai emigráns, akik közül az egyik nem ment át a detektoros vizsgálaton, amikor tagadta, hogy előre tudott Kennedy meggyilkolásáról és hogy látta a fegyvereket, amelyeket a merényletnél használni szándékoztak. Van közöttük továbbá néhány ember, akik november 22-én három irányból lőttek az elnökre. A „parancsnoki“ csoport és a kubai emigránsok között az összekötő kapocs egy kontúr nélküli csoport, a „Szabad Kuba Bizottsága“ volt, amely a CIA jóváhagyásával a Pontchartrain tótól északra gyakorolta a "Fidel Castro elleni merényletet, mint arról már beszéltünk. Ennél a csoportnál tartott razziát 1963. július 31-én az FBI és egy időre megszüntette a tevékenységét. Információink szerint ez a csoport nem sokkal ezután programot változtatott és elhatározta, hogy Fidel Castro helyett Kennedyt ölik meg bosszúból, amiért megakadályozta a kubai inváziók sikerét. Dióhéjban ennyi lenne az egész történet, de azt hiszem, az összeesküvés kibontakozása sokkal érthetőbb lesz, ha résztvevőiről egyenként tesz fel kérdéseket.