A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-30 / 31. szám
YELLOW SUBMARINE Hat évvel ezelőtt... Igen, hat éve pillantotta meg először maga tölött az ég magas, kék kupoláját, érezte meg először a napsugarak melegét, a fűszálakon ragyogó hűsítő harmatcseppeket is akkor vette észre, de nemcsak a fövön, hanem a zöld kalászokon Is. S amikor vékony lábacskáival megtette első bátortalan lépéseit, megértette, hogy az őt körülvevő világ nagyon nagy és minden bizonyos körforgásban van... Minden megismétlődik. A változások egymást követik, mint a világosság és a sötétség, a meleg és a hideg. D e ez már régen történt, hat évvel ezelőtt. Akkor tudatosította magában, hogy a beláthatatlan gabonaföldek és a nagy folyam között békésen meghúzódó erdőség a legszebb és a legjobb otthon. Amint elhagyta tapasztalt anyját és magányos életet kezdett, egyre gyarapodott a tudása, nap mint nap bővült a látóköre, saját tapasztalatokra és önbizalomra tett szert. Tudta, mikor és kitől kell félnie, mit kell elkerülnie, hol vannak azok a csendes, csaknem szűztiszta területek, ahol az örök békesség verte fel zöld tanyáját, melyik a legbiztonságosabb csapás a fák és a bozótok között. Azt is tudta, hová kell elrejtőznie, ha a sötét felhőkből szakadt az eső vagy a jég, hogy ne érje testét a tolakodó szél hideg érintése és ne doboljon hátán, fején és fülén indulót a zápor. Pontosan tudta azt is, hogy az égen vadul össze-vissza nyargalászó fel- - hőkből mikor vágódnak ki vakítóan fénylő tüzes kígyók, azután következik a fülsüketítő csattanás és valami mintha csak letépte volna a legmagasabb fák csúcsát vagy kettéhasitotta hatalmas törzsüket. A mennydörgéstől és a villámlástól már nem félt, de mindig mozdulatlanná dermedt, ha az égen még csak a legkisebb felhőfoszlány sem mutatkozott ugyan és mégis villámlott egyszer vagy kétszer. Akkor nagyon félt, rettegett, mert tudta, hogy ez a szörnyű halál kiáltása és ha felhangzik, társai közül valamelyik mindig véresen zuhan a bársonyslmogatású fűre. Egyszer egészen közel dübörögtek fel valamilyen vasszörnyetegek, átforgatták a földet, levágták a magas gabonát, letörték az erős napraforgószárakat a kukoricát és sivár ürességet hagytak maguk mögött... Akkor látta ezt, amikor a gabonaföldek között bolyongott... Azóta hányszor menekült előlük eszeveszett rohanással, hányszor éppen akkor lépték meg, amikor az árnyékban fekve pihent és a gabona közt rejtőző madár éles, vékony hangját hallgatta figyelmesen... És akaratlanul Is milyen gyakran találkozott a fácánnal, amint ragyogó tollazatéban tetszelegve lépkedett. Sokszor egészen közelről nézték egymást, olyan közelről, hogy a fácán acélkék nyakán világító fehér tollakat is meg tudta volna számolni, csőre alatt jól látta a vörös foltokat, ragyogó kis szemeit és gyönyörű hosszú farktollalt... Vagy egészen alacsonyan átrepült felette egy hosszú csőrű fehér madár, a lábait hátrafelé nyújtotta, nagy csőrét pedig előre... Fekete szárnyainak végén ritka volt a tolla, úgy néztek ki, mint az emberi kéz ujjai. Érdekes madár volt, gyakran látta, amint büszkém lépkedett a kiöntések partján vagy a mocsárban, majd sokáig állt egyik lábán és hosszú nyakát kinyújtva feszülten nézett a földre vagy a mocsár vizébe. Aztán hirtelen futott pár lépést, gyorsan gázolt a vízben és valamit csődével a levegőbe dobott... Az az apró valami azután egyenesen szélesít* nyitott csőrébe pottyant. Ártalmatlan és összeférhető szomszéd volt ez a komoly fehér madár. saknem mindennap találkozott a nyulakkal is, de őket nem méltatta figyelemre, mivel nem értette meg szeleburdi viselkedésüket. Néha mint az élettelen tuskők kuksoltak egy helyen akár fél napig is, máskor meg össze-vissza rohangásztak, nagyokat ugrottak és ügy rohantak át a réten, mintha üldözte volna őket valaki. Nemrégiben Is ml esett meg vele? Ki3sé elszundikált egy zöld gabonatábla rejtőkében és akkor hirtelen egy esztelen füles ugrott a hátára. Már régen nem rémült meg annyira, mint akkor. Gyorsan felpattant és teljes erejével rohant, rohant be az erdőbe, ahol a meredek parton csendesen megcsobbannak a Duna lágy hullámai és csókot lehelnek a hatalmas Jegenyékkel, nyárfákkal és égerekkel benőtt zöld partokra. Ott megállt, hegyezte a fülét, nem zavarja-e meg valami váratlan látogató az erdő árnyékos csendjét.
