A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-11-19 / 47. szám

Forradalmi romantika a MATESZ műsorán

Lavrenyov „Leszámolás“ című drámájának bemutatója

A MAXESZ-beli Lavrenyov-dráma cselekménye a forradalom kitörését Jelző Aurora kapitányának lakásán és a hajó fedélzetén játszódik. A Kronstadt kikötőjében horgonyzó Aurora forradalmár legénysége tüntetést rendez az Ideiglenes Kormány politikája ellen. Berszenyev sorhajókapitány, a cári flotta tisztje (Turner Zsigmondi, noha származásánál, neveltetésénél, osztályhelyzeténél fogva nem érti meg a forradalom eszmélt, mint emberséges ember, mint a matrózait szerető és féltő parancsnok, mint a régi társadalmi rend visszásságainak tudatában lévő állampolgár érzi, hogy a tüntető forradalmárok mellett a helye. Ugyanezt érzi idősebb lánya, Tatjána is (Lőrincz Margit), aki a Vöröskeresztben tevékenykedik, s így gyakorlatból ismeri a háború és a letűnőben lévő

Godun megfékezi az anarchistát (Bugár Béla és Dráji Mátyás) (Nagy László felvételei)

rend szenvedő tömegeit. Sajnos, Tatjána férje, von Stube sorhajóhadnagy (Lengyel Ferenc), aki ugyancsak az Aurorán teljesít szolgálatot, másképp érez és gondolkodik: a nemesi származására büszke fiatal tiszt nemcsak hogy nem ért egyet a forradalommal, hanem becsületbeli kötelességének tartja, hogy a régi rendszer érdekében akár tömeggyilkosságtól se rettenjen vissza. A forradalmárokkal szemben táplált ellenszenvét még fokozza, hogy a matrózokon segíteni akaró felesége elvállalja a forradalmi hajóblzottság elnökének, Godunnak angol nyelvoktatását. Godun (Dráfi Mátyás) a józan megfontolással párosult népakarat megtestesítője: ízig-vérig híve a forradalomnak, de — vagy éppen ezért — elítéli a szakadatlan vérontást, s akár tulajdon életét is hajlandó kockáztatni, ha ezzel lecsillapíthatja a földühödött tömegek vérszomjas hangulatát. A hajóbizottság elnöke Berszenyev helyzetébe is bele tudja magát élni; amikor az Aurora legénysége megtagadja az engedelmességet az Ideiglenes Kormánynak, Godun, meg akarva kímélni kapitányát az esetleges lelki válságtól, lehetővé teszi neki a hajóról való szabad távozást. Berszenyev azonban továbbra is kitart eredeti elhatározása mellett — a matrózokkal együtt indul a Téli Palota ostromára.

Az alaphelyzetet a mellékfigurák sokasága teszi színessé: Berszenyev felesége (Palotás Gabi), a családi béke őre, mérsékelni próbálja a hozzátartozói közt észlelt konfliktusokat; Xénia, a kisebbik Berszenyev-leány (Németh Ica), a kusza politikai viszonyok közt céltalannak látja életét, s a káoszból pillanatnyi élvezetekbe menekül; Svacs fedélzetmester (Siposs Ernő), a szájhős demagógia paródiája — fellengzős tirádáiban a legbecsületesebb embereket is megleckézteti, csakhogy alantas céljait elérje; a két zászlós (Csendes László és Gálán Géza) leánybolondítő alakja parfümillatot áraszt a puskaporszagú levegőben — ami a politikai fejleményeket illeti, a kackiás fiúk várakozó álláspontra helyezkednek; a matrózok legtöbbje valódi forradalmár, de akad köztük ingadozó és anarchista is; Milicin tengernagy (Fazekas Imre) a cári vaskalaposság képviselője; az eszer Uszpenszkij (Király Dezső) a félúton megtorpanó forradalmat jelképezi; a cári tisztek összeesküvésében részt vevő Polevoj főhadnagy (Boráros Imre) egy csókért a legnagyobb hadititkot is képes elárulni.

A Berszenyev-lányok (Lőrinci Margit és Németh Ica)

A dráma szereplőinek jelleme az előadás folyamán nem változik: mihelyt valaki a színre lép, a néző azonnal tudja, kihez van szeren-, cséje. A feszültséget nem az alakok belső vívódásai okozzák, hanem az, hogy a pozitív és negatív figurák egy történelmi sorsforduló vérzivatara közepette aránylag szűk helyen: egy tiszti lakás szalonjában és egy hajó fedélzetén kénytelenek mozogni.

Élesen megrajzolt kontúrok, markáns helyzetek, izgalmas cselekmény ... De hogy sikerült maga az előadás?

Egy színház fejlettségi fokának talán nincs jobb mércéje, mint a tételes darab. Míg, teszem azt, egy „Hamlet“-et örökké új és új megvilágításba lehet állítani, a romantikus színezetű, fekete-fehér hősökre épülő tézises drámának a kicsengése mindig ugyanaz: a jó győzedel-. meskedik a rossz fölött. Ha az ilyen hősöket kisebb fölkészültségű színészgárda személyesíti meg, a figurák ellaposodnak, papírízűvé válnak. A MATESZ tizenöt éves fejlődését dicséri, hogy az október 27-i bemutatón a színháznak sikerült megnyernie a közönség tetszését. A dramaturgia, a rendezés (Konrád József munkája,) s kivált a színészek játéka folytán a „Leszámolás“ alakjai élettel telített, meggyőző jellemekké váltak, s az előadás, amely tizenöt évvel ezelőtt alighanem csak udvarias, fanyalgó tetszésnyilvánításra bírta volna a nézőt, most őszinte vastapsot aratott.

MIKÚTS L ROBERT

Madách-napok Losoncon

Örömteli jelenség lesz, ha a losonci táj felett mindenütt jelenlévő hagyománnyá válik Madách Imre gazdag szellemi öröké. A jelek azt mutatják, hogy a hagyomány gyökeret vert, erős szálakkal belekötődött a telkekbe és él tovább. Kézzelfogható bizonyítéka ez annak, hogy a tájnak, a városnak, az embernek kell a hagyomány, a nagy szellemek ragyogásának fénye, kell a múlthoz kötő szellemi fonál folytonossága, melyre óvó szeretettel és büszkeséggel vigyázhat, hogy el ne szakadjon.

Talán a város mindennapi élete nem változott a Madách-napok alatt, talán lakosainak is kis százaléka figyelte csak a programot, de egy bizonyos: a három nap mindegyikén volt hely és idő, ahol és amikor kultúránk múltjáról, jelenéről és jövőjéről esett szó. A Forrás irodalmi színpad fellépése, a jelenlévő írókkal való beszélgetések, Beke Sándor, a komáromi Területi Színház rendezőjének előadása, az irodalmi színpadok összehívott vezetőinek, a Madách szobor megkoszorúzása Alsósztregován, a könyvvásárlás és dedikáció, mindez az igazi szellemi pezsgés csíráit lopta a városba, melyeket tovább kell ápolni és fejleszteni.

Külön kell megemlítenünk Bácskái Béla fiatal egyházasbásti festőművész kiállítását. A kiállítást Szabó Gyula losonci érdemes festőművész nyitotta meg, s szavai az indulással szembeni bizalomról és elismerésről beszéltek. A dimbes-dombos gömöri táj komor kontúrú, elgondolkoztató tájképekké változott Bácskái Béla ecsetje nyomán, és 11 olajképei, grafikája megtekintése után megállapíthatjuk; egyéniség,

akire mától fogva figyelni kell és nem lehet elfelejteni, mellőzni, vagy nem számolni vele.

Részt vettem már Rimaszombaton, a Tompa Mihály emlékére rendezett Kulturális Napokon, s most a Madách-napakon. Nagyon lényegesnek és hasznosnak tartom ezeket a rendezvényeket. A tömegeket mozgató dal- és táncünnepélyekkel ellentétben, melyek egy másik vonalon, a népi kultúra terén biztosítják a hagyomány folytonosságot, ezek a kultúrmegmozdulások a szellemet éltetik tovább. Sok szó esik mostanában az értelmiségnek a Csemadok életébe való fokozott bekapcsolásáról és bekapcsolódásáról. Néha úgy érzem, amikor erről beszélünk, nemzetiségi kultúránk létének alapjait feszegetjük. Igen, az értelmiséget fel kell fedeznünk, felmérnünk (akár számbelileg isi) és kultúrahordozó közeggé kell változtatnunk, mely tudatosítja egységét és hagyományait. Ennek a célnak az elérésére egyelőre jobb eszközt nem tudok elképzelni, mint az egyes tájak arculatához tartozó nagy szellemek hagyományának felelevenítését. Mert ez az igazi kultúrhagyomány, mely a múltat a jövővel összeköti. A nagy szellem kisugárzása olyan, mint a napfény, időtálló, és akire ráderül, termékenyen melengeti. S az energiája kifogyhatatlan, örök.

Ha végigjárnánk Dél-Szlovákiát, sok ilyen nagy szellem emlékét találnánk; néhányukat már felfedeztük, mások még várják, hogy felhajtsuk arcukról a feledés fátylát, hogy szólhassanak hozzánk és sugározhassanak. Kiderülne, hogy minden tájnak van egy-két nagy szelleme, csak meg kell tölteni a rájuk való emlékezést korszerű tartalommal, és bele kell helyezni napjainkba, hogy élő legyen. A jövőben határozottan nagyobb gondot kell fordítani a kultúrmunkának erre a területeire, és az ilyen rendezvényeket anyagilag és szervezési leg sokkal jobban kell biztosítani. Nemzetiségünk létének és kultúránk fejlődésének biztosítása követeli meg, hogy így tegyünk!

DUBA GYULA