A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-05 / 45. szám
és vallomások it játszódott le az Izmusok nagy arányú kibontakozása és elhullámzása idején is). Abban a vitában, amely a realizmusról, illetve a realista igényű irodalom „hogyan tovább“ járói az utóbbi években a szocialista országokban folyik, a realista irányzat ű] gazdagodásának körvonalai is kirajzolódnak. A vita jelentős képviselői közül többen elvetik, vagy kisebb-nagyobb fenntartásokkal fogadják azt a tételt, amelyet a híres marxista filozófus és esztétikus, Garaudy a „parttalan realizmus“ címen hirdetett meg. A válságból kiláboló realizmus valószínűleg hem lesz „parttalan“, de a partjait (lehetőségeit) az eddiginél nagyobb mértékben — s a másféle irányzatok hasznos művészi eredményeinek bátrabb felölelésével Is — kiszélesíti. Ami a szocialista realizmust 'lleli, annak fogalmát — a rárakodott és hozzátapadt vulgarizmusok miatt — a realizmusról folytatott vitában és azon kívül is i.sztázni igyekeznek, de teljesen megnyugtató, lezárható eredményt ebben a szükséges törekvésben még nem értek el. Űjaboan egyre inkább előtérbe kerül az a felfogás, amely a szocialista realizmusban nem a módszert, hanem a világnézeti tényezőt (a szocializmus ügye melletti aktív állásfoglalást) tartja döntő kritériumnak. A Szovjet Irodalom olyan ragyogó alkotásai, mint a klasszikus realizmushoz közelálló módszerrel megírt Csendes Don, Golgota, Ivan Gyenyiszovics egy napja stb. ennek a nézetnek a helyességét Igazolják, de mellette bizonyít az olyan újszerű mű is, mint Aragon Nagyhét-je, amely a módszer és eszközkészlet sokoldalúságát, többneműségét mutatja. TURCZEL LAJOS 4. A szovjet költészet köztudott elkötelezettsége összeegyeztethető-e a költői szabadság modern értelmezésével ? Régen izgat a kérdés: vajon milyen fényt vetnének egymásra a modern közép- és kelet-európai irodalmak, ha egymás mellé állítanánk őket. Nem egyszer írtam fel magamnak az általam ismert költők neveit, s próbáltam őket rendszerbe fogni, de hol az egyik, hol a má sik csúszott ki mindig a képletemből. A régi nevezőket a történelem nullára egyszerűsítette, s az újak felfedezéséhez még, úgy tűnik, hiányzik a távlat. A leghatározottabban a szovjet költészet s nevezetesen Majakovszkij, s tanítványa, Voznyeszinszkij álltak ellent rendszerező törekvéseimnek. S vajon miért? Erről szeretnék most itt szólni, élve a Hét felkínálta lehetőséggel, persze csak vázlatosan. Az 1917 előtti egyezések a közép- és keleteurópai irodalmakban köztudottak: a hasonló történelmi helyzetek hasonló magatartást, sőt hasonló műveket eredményeztek. A klasszikus példák Puskin, Mickiewlcz és Petőfi, de a név sort Adyíg és Biokig még jőnéhány névvel szaporíthatnám. A nemzeti függetlenségi harcok, forradalmak s az írói elkötelezettség által öszszefogott irodalmak csoportjából elsőnek az orosz, illetve a szovjet-orosz irodalom vált ki. Az Októberi Forradalommal ugyanis megszűnt az orosz társadalomnak az a feminitása, amely nek megtestesítője éppen Puskin Anyeginje, vagy még inkább Goncsarov Oblomovja volt, s így kezdett megszűnni az orosz irodalomnak is az a befogadó jellege, amelynek következtében időben egy kicsit mindig post-literatúra volt. Valerij Brjuszov Orusz szimbolisták e gyűjteményében (18951 még Verlaine- és Mallarmé fordításokat is közöl, s szóban is vallja a francia szimbolistáknak rájuk gyakorolt hatását, s megtalálható a francia költészet táján mondjuk Jeszenyin előképe is, de az érett Majakovszkij mását már hiába keressük a nyugati irodalmakban. S vajon mi teszi a Versailles, a Teli torokból, vagy a Beszélgetés az adófelügyelővel költőjét a két háború közötti nyugat és közép-európai költészet kibernetikai gépébe be nem programozhatővá? Ügy vélem, elsősorban az emberi teljességre törekvése, az a tény, hogy az ő valóságképe a szimbolisták képzetvilágával, s a szürrealisták tudatalatti tenyészetével szemben egyszerre érzéki és racionális. Mégpedig olyanféleképpen, hogy képei külön akár egy-egy szürrealista mikro-költeménynek is elmennének, de együtt racionális mondanivalót adnak. „S a Marseillaise elől, a határ felé, combja dugattyúin zihálva, nadrágtalan itt futott Capet s köpött a koronára" — — írja a Versailles-ban. S odább: „S ekkor — hogy okuljon mind. aki még cár, vagy van pénze, kuponja — az égi vérpadról Antoinette fejeként rágurult a nap tetőre, toronyra. Kigyúlt a bárs meg a gesztenye, szél jött, burzongva elszállt, s az est üvegkalapja fedte be a múzeumi Versailles-t." S ez a mondanivaló már nem a valamivel kiegyenlítődni kívánó, nosztalgia (Puskin), nem a valamivel leszámolni készülő indulat (Nyeikraszov), s nem is a feminin Létezés kifejezése (Tolsztoj), hanem az ismeretlennek nekivágó aktivitás. S hogy ez az aktív vagy mondanívalós poézis a két háború közötti proletár (agitációs) költészet gépezetébe sem „programozható" be, azt annak köszönheti a költő, hogy verseiben nem ő agitál elsősorban, hanem az a társadalom, amelynek anyagából képeit, metafóráit gyúrja. Majakovszkij verseiben az adófelügyelő is képpé válik, a rím váltóadósság, amelyet ki kell fizetni a következő sor végén, a vasúti jegy a halhatatlanságba szól, s a költő egy eljövendő ragyogó kor Központi Ellenőrző Bizottsága elé készül. S itt, a Majakovszkíj-vers anyagáról szólva kell áttérnem a fiatal Voznyeszenszkij költészetére, aki szintén annyira a szovjet valóság szülötte és annyira következetes Majakovszkij-tanítvány, hogy a fenti jellemzés akár rá is alkalmazható. Anyagukban különböznek elsősorban. Majakovszkij még az épülő szocialista társadalom anyagából kovácsolja metaforáit, Voznyeszenszkij már annak a tudománynak az anyagából, amely időközben Majakovszkij tárK. A. FEGYIN sadalmának alapismérve lett. Majakovszkijra az „Élet elvtárs“, s az „érdesnyelvű plakát “féle képek jellemzők. Voznyeszenszkijre az „ellenvilág“, a „biocsoda“. Az anyag feldolgozása mindkettőjüknél ugyanaz: nem az eredeti jelentésről levált érzéki szenzuális kép a cél, hanem az éppen születő, tehát az eredeti jelentését, s képi potenciáját egyszerre hordó metafőra. S így lehetnek sikerült műveikben (azokban, amelyekben nem teng túl a képileg megvalósítatlan, tehát csak elmondott mondanivaló) egyszerre érzékiek ás racionálisak, s képviselhetnek a közép- és nyugat-európai költőkkel szemben) akik zömmel máig csak a „madár egyik szárnyára", tehát a külön organizmusként élő érzéki metaforára esküsznek) új törekvést. (A mi költészeteinket illetően bizonyíthatnék itt mondjuk Nagy László öntörvényű látomásképeivel. vagy Vaskó Pópának a fogalmak alapjelentését hatálytalanító fogalomzuhatagaíval, de erre a bizonyításra itt, sajnos, már nincsen hely.) tözser árpád 5. Mi a véleménye a szovjet irodalom kettős szerepéről ? Az októberi forradalom hatalmas alkotó programmal látta el az emberiséget, az emberiség kultúráját, tehát az irodalmat is. Ennél nagyobb értékkel aligha szolgálhatott az Irodalomnak. Míg Tolsztoj, Csehov, Dosztojevszkij, Flaubert, France, Dreiser, Heine, ".Vilde, Ibsen, szigorúan bírálták a régi társadalmat, ugyanakkor a szovjet Irodalom képviselőire kettős feladat hárult. Éspedig, nemcsak a társadalomkritika, de a társadalom szellemi formálása is. Ez káprázatos, szédítő perspektíva, de ugyanakkor súlyos felelősség. A szovjet irodalom nagyjai, Gorkij Majakovszkij, Fagyejev, Babel, Visnyevszkij és még mások, vállalták ezt a feladatot és ezt a felelősséget. (Eltekintve a tragikus következményekkel járó félreértésektől, amelyeket a harmincas és ötvenes évek elején átvészelt a szovjet társadalom.) Arra a kérdésre tehát, hogy hozzájárult-e a szovjet Irodalom a szocialista társadalom formálásához, elég, ha tudatosítjuk, hogy olyan nevek, mint Solohov, Ehrenburg, Leonov, Paszternák, Nyekraszov, Szolzsenyicin fogalommá váltak ott is, ahol az új társadalmi rend kialakulását távolról sem kísérték rokonszenvvel. Ez tehát az bizonyítja, hogy a kialakuló szovjet irodalom a vállalt kettős feladat mellett nem engedett a művészi igényességből. Ugyanez jellemző a szovjet irodalom legújabb nemzedékére is (Kazákov, Bondarov, Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Akszjonov, Rozov stb.), akik körül ugyan újabban szenvedélyes viták lobbannak fel, de véleményem szerint az ilyen vitákból mindenféle irodalomra csak előny származhat. DAVID TERÉZ
