A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-11-05 / 45. szám

Ezekben a napokban az egész haladó világ figyelme a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulóját ünneplő Szovjetunióra irányul, öt évtized nem is

olyan nagy idő, ba csupán az eltelt éveket tekintjük, ha viszont a történteket mérlegeljük, el kell ismernünk, hogy a szocializmus útját választó első ország mind az ipari, mind a gazdasági, mind a tudományos és kulturális fejlődésben csodálatos eredményeket ért el. Lapunk hasábjain sok szó esik erről, ezért most csak az irodalomnál maradunk, amely a szovjet hatalom fennállása óta formálja a szocializmust épftő ember jellemét, világnézetét. Keleten és Nyugaton egyaránt sok szó esik a szovjet irodalom küldetéséről, ez késztetett bennünket arra, hogy hazánk néhány neves magyar íróját felkérjük, válaszoljon alábbi kérdéseinkre.

Nézetek

1. Hogyan nyilvánul meg a szovjet irodalom társadalomformáló hatása ?

Egy időben divat volt kétségbe vonni az irodalom társadalomformáló szerepét, és tisztára politikai és gazdasági tényezők számlájára írták, ha nagyobb emberséggel intéződtek a világ dolgai, ha az ember szociális helyzetében javulás következett be. Az irodalom — így érveltek — minősége szerint csak egy vékony szellemi réteget szórakoztat és táplál, nem jut el a százmilliókhoz, s így azok lelki világát nem mozgatja meg; a múltban nem tüzelte az olvasót lázadásra, a fennálló társadalmi rend elleni rohamra, s nem élesítette kritikai ösztönét, hogy felvílágosultan változásokért, sorsa jobbra fordulásáért harcoljon.

Igaz, hogy közvetlen, egyenes hatásról nem beszélhetünk, annál jogosabban az igazi nagy irodalom közvetett szerepéről, az ember gondolkodására, eszmei világára, morális arculata kialakítására gyakorolt hatásáról.

Az irodalomnak nincs és soha nem volt rendelkező hatalma, nem emelhetett erkölcsi törvényeket jogerőre, nem tilthatta el a rosszat és ártalmasat parancsszóval, háborúkban nem fogta le az egymást gyilkolok kezét, mégis minden időben közvetve részt vett a társadalom formálásában azzal, hogy bírált, lázadt önkénye és törvénytelensége ellen, s mindezzel a társadalom egyedének, az embernek érzés- és gondolatvilágát alakította. ízlését finomította, s eszét pallérozta.

Vajon elképzelhető-e a mai szovjet ember gondolkodása a tegnapi nagyok, Tolsztoj és Dosztojevszkij, Turgenyev, Gogol és Puskin műveinek ismerete nélkül? Tagadásba vehető-e. hogy Tolsztoj egész életműve, Háború és békéje, Feltámadása, Karenina Annája, Dosztojevszkij Félkegyelműje, Bűn és bűnhődése vagy a Karamazov-testvérek-je nem él elevenen, igen pozitív jelekkel az ő lelki világában, ahogy bennünk is él? Gorkij realizmusa rányitotta a szemét, hogyan vesse még lábát a földön, Csehov drámaköltészete az égre. a lélek mélyébe nézni késztette.

A sort — anélkül, hogy kimeríthetném — folytatnom kell Kuprin és Andrejev, Fegyin és Gladkov. Fagvéjev és Alekszej Tolsztoj nevével, akik a legtöbbre, a föld, a haza szeretetére, bátor helytállásra, mondhatatlan szenvedések elviselésére, nagyszerű emberi tettekre tanították meg népüket. És akik velük indultak és meneteltek vagy utánuk nyúltak a tollhoz, hogy annak fegyvererejével küzdjenek az új rendet építő ember igazáért — kétségbe vonható-e hogy részük, erős részük van a szocialista társadalom formálásában?

Nem tudnám ezt a munkát elképzelni Solohov Csendes dón és Feltört ugar regényéposzai, Pausztovszkij lírai hevülettel megírt önéletrajzi regényei, az emlékező irodalom nagysága, Hja Ehrenburg memoárjai nélkül. Ám azt a bátor kritikai hangot és mély emberséget sem nélkülözhetem, amit Szolzsenyicin ütött meg az új szovjet szépprózában.

És idézhetném a mai szovjet költők egész sorát, de talán elég, ha a népszerű Jevtusenkót említem, aki a pódiumon állva tízezres tömegek előtt mondja el a klasszikus példákon nevelt verseit, melyek formai szépségükkel és mély humanitásukkal ugyanúgy formálón hatnak, ahogy négy évtizeddel ezelőtt nagy elődjének, Majakovszkijnak költészete hatott.

Ezek az újak, Jevtusenko, Vinokurov, Rozsgyesztvenszkij és társai nem hódolnak a költészet múló divatjának, mégis a legjobb értelemben modernek, ahogy a széppróza mai nagy tehetségei ts távol maradnak az absztrakt és abszurd kísérletektől s ők is ugyanúgy nagyon maiak, mert humanitástól áthatott művészetük — nagyon egyszerű szóval élve — az emberért, az ember Igazáért száll síkra. EGRI VIKTOR

2. Lát-e kölcsönhatást a szovjet társadalom és az irodalom kialakulásában ?

Ezt a hatást lemérni, vagy érzékeltetni alig lehet rövid hozzászólás formájában. Mégis, abból indulok ki, hogy még a legközepesebb író is képes olyan igazságokat közölni, amely államférfiaknak, politikusoknak sem mindig sikerül, ezért a társadalom sohasem mondhat le az irodalmi világszemléletről.

Természetes, hogy olyan konfliktusokkal teli korszak, mint amilyenben a Szovjetunió megszületett, a szovjet hatalom megszilárdult, erőteljes szovjet irodalom virágzását hozta létre, Majakovszkijtól Voznyeszenszkijig és Jevtusenkóig, Gorkijon és Tolsztojon át Solohovig és a legmodernebbekig.

Másrészt a társadalom és az új művészet között mindig, a múltban is volt konfliktus, mert a művész, ebben az esetben az író, azt a szerepet tölti be a társadalomban, mint az időjárás legkisebb változásait előrejelző érzékeny műszer, — vagyis az író rendszerint megelőzi korát. Megelőzi és segít megérteni, elfogadni ezt a küszöbön álló kort. A szovjet irodalom, Fegyin, Ehrenburg — fölösleges hosszan sorolni a neveket — nemcsak krónikát írt és dokumentált, de irodalmi szinten fejezte ki a kort és segített, hogy a küszöbön álló újat megértsék.

Az új .feltételek között a szovjet irodalom nélkül sokkal nehezebben alakult volna ki a szocialista társadalom, mert a szociális tudatot ők segítették megteremteni, nagyon jól érezve, hogy a kort átformálni csak benne élve, csak belülről lehet, s csak így lehet helyet teremteni benne az ember számára. A Csendes Don, a nép életének és gondolkodásának sokoldalú be mutatásával ugyanazt a feladatot töltötte be. mint — az egyéb összehasonlítás legcsekélyebb szándéka nélkül. A legenda folytatása, amely a második világháború utáni kor fiataljainak életérzését tükrözi.

Az irodalomnak és a társadalomnak, amelyben megszületett, egymásra hatása kölcsönös, egymást tükrözik, de az irodalom a társadalom holnapi arculatát is előre vetíti. A szovjet irodalom Is így segített lépésről-lépésre kiformálni a szocialista társadalom arculatát, akkor is, ha egy időben ennek a arculatnak előnytelen vonásait elkendőzték, szépítették. Ellenhatásképpen aztán megjelentek művek, amelyek inkább a negatív vonásokat domborították ki. Az író szuverenitását, a művész alkotószellemét nem lehet tartósan korlátok közé szorítani.

A szovjet irodalmi művek, mintegy világszemléleti eszközzé válva, a ma már szocialista társadalmi rendszerű országoknak is egész generációit termékenyítették meg, de a civilizációs válság, az eszmei és erkölcsi struktúrák összeomlása, az atombomba fenyegető árnyéka fogékonnyá tette a kort, hogy ez az irodalom a szocialista országok határán túl is éreztesse hatását.

ORDŰDY KATALIN

3. Milyen tanulságokat lehet levonni abból a vitából, mely a Szovjetunióban és más szocialista országokban folyik a realizmusról ?

A Hét kérdésére adott válaszomat azzal az előzetes kijelentéssel kell, illetve illik, kezdenem, hogy az én irodalomhoz való viszonyulásomban bizonyos kettőség nyilvánul meg. Mint kritikus és irodalomtörténész élénken érdeklődöm a különböző irányzatok és kísérletezések iránt, de olvasóként (az irodalom spontán élvezőjeként) a realista alkotások állnak az ízlésemhez legközelebb.

Sajnos, az irodalmi realizmus a közvetlenül mögöttünk álló Időszakban nagy mértékben kompromittálódott, s most nehezen tud kiszakadni abból a fogalmi zűrzavarból és ijesztő selejt-tömegből, amely az elméletét és szépirodalmi produkcióját elborította, fGondoljunk az örök realizmus tetszetős, de hibás elméleti kiindulású és történelmietlen koncepciójára, a szocialista realizmus fogalmának zsdánovi vulgarizálására és eltorzítására, melynek nyomán a sematikus, pszeudorealista művek valósággal elburjánzottak.)

Meg vagyok győződve arról, hogy a realista irányzat — mely már az emberi civilizáció modernnek tekinthető korszakában, a XIX. század folyamán alakult ki, és létjogosultságát a társadalom és technika forradalmi átalakulásának mai korszakában is megtartotta — az eddigi átmeneti válsághoz hasonlóan a mostani válságot is sikerrel fogja leküzdeni, és a regenerálódásához és szükséges korszerűsödéséhez fel fogja használni azokat a vívmányokat is, amelyek a divatossá vált irreal ista irányok és kísérletek törekvéseiből maradandónak bizonyulnak. (Ilyen folyamat — a realizmus újraerősödése és gazdagodása —

M. A. SOLOHOV