A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-29 / 44. szám
Egri Viktor: li/tfé tá í dencébe. Édeskevés lehetett ez a víz, a pestisnek, kolerának és más nyavalyáknak alighanem csak a fagyos bóra vetett véget. A legtöbb Idegen észrevétlenül megy el egy alacsony bolthajtás mellett, pedig innen Pirán egyik legnagyobb érdekességébe juthat, az egykori gettóba. A bolthajtás egy szobanagy udvarba vezet, onnan egy tenyérnyi kis tér nyílik és nincs tovább. Nincs kijárat, csak házfal van és ég. Ha azt a bolthajtást elzárták, odabenn éhen halhattak, szomjan veszhettek a gettó lakói. Alig száz méterre a legsötétebb középkorra emlékeztető gettótól kiskocsmák, trattorlák hangossága fogad. A házakból félig pőrén járnak ki a nyaralók, ott fekszenek és sütké-Horvát népviselet reznelk gumimatracokon az úttesten a kőkorlát mellett, és ha beteltek a nappal, besétálnak a tengerbe. Nincs itt Lido-bell fényűzés, sötét zakónak, vasalt nadrágnak nyoma sincs, olaszos hangosság, egészéges vidámság vesz körül, s úgy érzem, hogy nyaraló munkás- és kishivatalnok családok, kispénzű diákok eldorádója kellős közepébe cseppentem. Szüret Bujeban A bujeí főutcában kifeszített transzparenseken a Szőlő napjának hirdetik az ünnepet. Szüretelik már mindenfelé a súlyos gerezdektől terhes venyigéket, de édes mustot, csípősen fanyar burcsákot még nem ihattunk. Annál többet ehettünk a nagyszemű, világos üvegszínű, a mi szőlőhegyeink királynőjéhez hasonlatos, mézédes és kissé üdítőn savanykés szőlőből. Tavalyi bor Is kapható olcsón, a kiskocsmák magányosok kezén vannak, akár a fafaragványokat, cifra tálakat, szamarakon lovagló kisgyerekeket és egyéb mütyünkéket árusító boltocskák vagy a suszterek, asztalosok, lakatosok, fűszeresek és textilkereskedők boltjai. 1A gebines kiskocsmák ritkán vannak vendégek nélkül. A kis halakat, pálcikákra tűzött húsdarabokat nyitott tűzhelyeken percek alatt kisütik, és olyan fehér kenyeret adnak hozzá, amely talán a legjobb a világon. Ha másnapos, akkor is jóízűen puha. Fehérebb a zsemlénél, a kalácsnál, de sem zsemle, sem kalács, hanem foszlósóélű, igazi kenyér, amely sülthöz, sajthoz ugyanúgy illik, mint szőlőhöz, szilvához vagy más gyümölcshöz. Óhatatlanul eszembe jut, hogy húsz esztendővel ezelőtt a dubrovniki Grandban az előkelőn tálalt, de sovány ebédünkhöz kukoricakenyeret adtak. Estére megkeseredett és morzsákra hullott ez a sárga kenyér. Ma Is sok kukorica terem itt, de kukoricakenyérnek a színét sem láttam, és eltűnt a polenta is az asztalokról. Amikor a buszról kora délelőtt leszáltunk, egy sereg gyerek lábatlankodott előttünk festékes vödrökkel. Ügyes kézzel te’eplngálták az utca és a főtér aszfaltját fürtökkel, gyümölccsel és más, gyerekképzeletszülte ábrákkal. A főtér egyik sarkában egy egész ökör forgott nyárson. Sok szabad tűz alatt készült cigánypecsenyében volt már részem, de ilyen egészében sült ökörből ebben az Isztriái városkában ettem először. Délben a nyársforgatásra felügyelő szakácsok egyike nagy húsdarabokat szelt egy tálba, és félkilonként, kilónként váA savudriai sópárolók sárolták az éhesek a zsírtól csöpögő, illatos pecsenyét. Amerre a szem nézett, mindenfelé óriáspulykák, bárányok, malacok forogtak nyársakon, halakat is sütöttek, de mi belaktunk az omlósán puha ökörhússal és bőven megöntöztük bujái vinkóval. Volt délután látványos felvonulás, verseny-szamaragolás, és a ml búcsúnkra emlékeztető cécó, ám mindenen túltett az ökörsütés bővérű kedélyessége. A háború után Innen Is kilakoltatták az olaszok javát, ennek ellenére Bűje megőrizte olaszos jellegét. A kormány — okosan — ezt nem> Is törekszik eltörülni, két felirat mindenfelé,* szlovén és olasz, és a szlovén beszédnek Is pergőn dálles, énekes a csengése. Az ősi isztrlal kisváros a legderűsebb arcát mutatta nekünk, de meg kellett látnunk árnyékos oldalát Is. A kis sikátorok emeletes házalnak egy része lakatlan, a falak málladoznak, az ablakok csukott zsalui mögött nincs élet, az elhagyott lakóházak sokfelé Istállókká, raktárakká váltak, s ez olyan sebnek tűnt, amely talán nem heged be soha. A sok napfénnyel, örömmel és vidámsággal telezsúfolt Isztriái nyárutónak talán ez volt az egyetlen borús emléke. A 71 éves japán nemaztiségű dr. Seitaro Ogura hamarosan a Szovjetunióba utazik, hogy ott felkutassa a kaukázusi hegyekben élő emberek hosszú életének titkát. Dr. Ogura, az egészséges életkörülményeket vizsgáié japán társulat igazgatója azt állítja, hogy a Szovjetunióban fcb. 20 000 százéves egyén él, ami annyit jelent, hogy minden millió lakosra száz száz éves személy esik. Ha összehasonlítjuk ezt az adatot az Amerikai Egyesült Államokban vagy japánban észlelhető helyzettel, a következő képet kapjuk: az USA-ban egy millió lakosra öt százéves, japánban két százéves személy jut. A legtöbb agg a Kaukázusban él, ahol dr. Ogura egy hónapot tölt. A Szovjetunió legidősebb férfija a 182 éves Sirali Miszlimov, aki a Kaukázus északi területén, az Azerbajdzsán Szovjet Szocialista Köztársaság hegyi falucskájában 61. Ezen a területen még további 5000 százéves személy található. A szovjet szakemberek véleménye szerint lehetetlen kételkedni a Miszlimov keresztlevelén lévő 1805-ös dátum helyességében. (Ez az évszám a Trafalgar-i csat? dátuma.) Egy állítólagos 107 éves férfi már 1983- bau 208-szor megmászta az 5160 méter magas Elbruszi. A TASS hírügynöksége 1985- ben közölte, hogy a 140 éves Nasur-Babamusztiíajev pásztor naponta dolgozik kertjében. Annak az azerbajdzsán! községnek a lakossága — melynek ö maga is polgára — túlnyémórészt az ő utódaiból tevődik öszsze. A szakemberek a szovjet Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia területén élő'0000 százéves személy életmódját tanulmányozva megállapították, hogy valamennyi felülvizsgált agg nős volt és nagy családot alapított. Majd lem valamennyien fíatalabbnak látszottak koruknál, jő emlékezőtehetséggel rendelkeztek, megőrizték látásukat és hallásukat. A koros személyeknek csupán néhány ismert riválisa él a Szovjetunió területén kívül. Két évvel ezelőtt hányt el Lemben (Fixu) az állítólag 139 évet megért Alexander Sánchoz. Sz. L. hét
