A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-29 / 44. szám
Dénes György versei: EMELD FEL ARCOD A régi ágon új lomb hajt megint emeld fel arcod, felejtsd el a kínt, tavaszra nyár, langy őszre tél köszönt, esett lombbal is gazdagabb a föld. ÉVEKRE ÉVEK 'Evekre évek s egyre nehezebb hinnem, hogy egyszer nem leszek veled, hinned, hogy egyszer nem leszel velem, vigasztald lelkünk, örök szerelem. HEGYEKET JÁRTAM tlegyeket jártam hajdan, kisgyerek, fényben ázott a párás rengeteg. Most árnyak dúlják csapzott lelkemet. — Az a világ már végképp szétesett. TÁRSAM LETT A FÖLD Hajolj! Hajoltam. Társam lett a föld. Szívem alatt a meztelen göröngy. A porba ember vert, a pártos angyal, megszánt a rög, mesél és ittmar asztal. AZ ÖSVÉNY NINCS SEHOL 'A lélek erdő, ősi rengeteg, ahol eltévedt kisgyerek szepeg. Mohos odvából huhog a bagoly, alkonyodik, s az ösvény nincs sehol. CSEND Őszi csend van. Éjfél. Sötét. Egy sóhaj most a messzeség. Az is belül szakad, mélyen, lelkem párás rejtekében. ÚGY ÉLJ Úgy élj, ahogy a füvek hajtanak, keserű harmat verje ajkadat. Esett sorsodra ne keress okot, emeld a fényre sajgó homlokod. LÖVÉS AZ ERDŐN A vad mégegyszer felcsapott, ahogy kilőtték szeméből a parázs napot. A szűz lét csodája volt ő, eleven; most rőt tajtékban fekszik a gyepen. TE VOLTÁL ERŐS Te voltál erős, jó anyám, nem én, te nem borongtál éteri zenén, komor sziklaszál voltál, hallgatag a végzet-isten talpai alatt. FÉLELEM Tükörképedet kérdezed: Ki ez? Ideien arc, baljós, sötét szemek. A fáradt testre árnyék nehezül, sosem voltál még ilyen egyedül. HOL VAGY HELLÁSZ Törötten, mint egy gálya, ógörög, csak hányódom s a tenger zúg, hörög. A messzi partot ciprusok szegik, ködök takarják Hellász hegyeit. ESTI BÁNAT Leszállt a nap, kihűlt a szürke ég, a fáradt ember lehajtja fejét. A szerelem most csillagot keres, nem tudja még, hogy azt sem érdemes. AZ ÖREGSÉG KAPUJÁBAN Számítgatom az éveket. Vajon mikor leszek túl gondon és bajon? jaj, szép öregség, őszi almafák, tartsátok még a remény csillagáti BONDAREV: A CSEND Bondarev, akinek a regényeit meg is íilmesítették, ebben a művében a háború utáni Moszkvát és a háborúban felnőtt fiatal nemzedék problémáit írja meg. 15,— korona GORKIJ: GYERMEKKOROM Gorki) önéletrajzi regényében azt a nyomasztó, olykor fullasztó világot ábrázolja, amelyben az egyszerű orosz emberek éltek. 18,— korona GRANYIN: A VIHAR ELÉBE A könyv szerzője modern korunk őseivel, a tudomány nagyszerű úttörőivel foglalko^ zik. 18,— korona JAKOVLEV: KEGYETLEN ÉJSZAKA A szerző legjobb írásainak gyűjteménye ez a könyv. ib,50 korona LEONOV: A CSAVARGÓ Leonov a novellagyűjtemény minden ogyes írásában a léiekábrázolás nagyszerű mesterének bizonyul. 20,50 koruna MAI OROSZ ELBESZÉLŐK A könyv 32 elbeszélést tartalmaz, különböző témák, különböző szerzők nyújtanak Könyvespolc képet a szocialista ember Jelenéről és holnapjáról. 24,— korona MAJSZKIJ: UTAZÁS A MÚLTBA A második világháborút megelőző időszak londoni nagykövete visszaemlékezéseit írja meg ebben a könyvében és bevezeti az olvasót a diplomáciai fogások kulisszatitkaiba. 41,— korona NYIKULIN: ÖSSZEROPPANÁS A könyv szerzője a személyi kultusznak az ember jellemére és magatartására ható káros következményeivel foglalkozik. 11.50 korona SOLOHOV: CSENDES DON I—III. A kozákság világhírű regényévei ismerkedhet meg az olvasó. A világ hatvan nyelvére lefordított könyv a mai szovjet irodalom máig is egyedül állóan kiemelkedő alkotása. 88,— korona SZIMONOV: MINDEN NAP HOSSZÚ Az író háborús naplója azt a nyomasztó légkört, s a szovjet embernek azt az optimizmusát eleveníti fel, amely végül is győzelemhez vezetett. 14,50 korona SZTYELMAH: IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG Egy teljesen lerombolt és új életet kezdő falu életét ecsetelve pillant vissza az író a háború keserves esztendeire és ítéletet is mond felette. 23,50 korona SZTYEPANOV: PORT ARTHUR I—II. Az író az 1904-es japán—orosz háború legizgalmasabb fejezetét meséli el. A Port Arthur-i erőd védelmének hiteles története a könyv. 52,— korona LEV TOLSZTOJ: VÁLOGATOTT ELBESZÉLÉ SEK Tolsztoj a rövid műfajú írásoknak is nagy mestere. Az a tíz elbeszélés, amely a könyvbe került, erről győzi meg az olvasót. 14.50 korona A fenti könyvek kaphatók és megrendelhetők a MAGYAR KÖNYVESBOLTBAN, Bra tislava. Michalská 8. úgy nekilódult a szíve. Kálmán leguggolt a könyvszekrény elé, összeszedte a leejtett könyveket. Milyen Ügyetlen szegény, milyen tehetetlen. „Drágám — gondolta az öregasszony —, hetek óta velem bajlódik, kiszolgál, fáradtak az ujjai. Nem való neki ez a sok munka, elmúlt már hetven. Sári dolgozik, sose tudta felváltani az ápolásban, milyen kimerüli lehet. És hátba beteg ő is, csak nem mondja." A gondolat, hogy a férje beteg, esetleg komolyan beteg, s hogy egyszer nem lesz, eltüntetik előle a gyűlöletes fogalmak, amelyeket az öregasszony még magában sem akart soha kimondani, úgy elrémítette, hogy nyirkos lett a homloka, a tenyere. A férje akkor már ott voll mellette, mellé ült, beszélt hozzá. Lassan megnyugodott, érezte ujjaival, hogy Kálmán keze hideg. Akkor nem lázas, csak kimerült. Majd pihen, míg őt a kórházban rendbe hozzák. Onnan jött rá, hogy elszenderült, hogy költögették, Könnyen, derülten ébredt, teljesen frissnek érezte magát, tudta, azért kell feléb« rednie, mert megjött érte a kocsi. Nem riasztotta a gondolat, inkább örült, vágyott a gyógyulásra, illedelmesen, hangosan köszönt a két mentőnek. Sári papírokat rakosgatott, a férje hozta a koffert, őt meg a mentők kinyalábolták az ágyból, takaróba göngyölték, és ráfektették a hordágyra. Egyszerre teljesen valószínűtlen lett a szobakép, a földről a plafon valahogy távolabbnak látszott, mint reálisan, a bútorok torzak lettek, óriásiak. Sárinak a szoknyája alá látott, ettől elborzadt, szégyenletes élmény volt, természetellenes. Vitték. Most megint rendkívül gyöngének érezte magát, majdnem lebegőnek, szinte úgy ■ 3 képzelte, nincs is a hordágyon, csak felette, s valami különös nehézkedés megtartja bebónyált testét a levegőben. A hangok megint sajátságosán élesek és magasak lettek, mint néhányszor betegsége alatt, mintha nem is emberek beszélgetését hallgatná. Fémesek voltak a szavak, és visszhangoztak is. — Ez hány szoba? — kérdezte az egyik mentő. — Hány szoba, hány szoba? — mondta utána a visszhang. — Három — felelte Sári hangja. Az is más volt, mintha énekelte volna. Ű is mondani akarta, hogy három, de nem volt rá idő. A hordágy kiúszott az előszobáig, s elindult lefelé a lépcsőkön. — Öt családom van, egy lyukban lakom — mondta a mentő. (Lakom, lakom, lakom mondta a visszhang.) — itthagynám a címemet. |Címemet, címemet, címemet.) Szemhéja felnyílt, mintha felrántották volna. Sári két kezét a szájára tapasztotta, mintha vissza akarná fogni a szavakat, amelyek ki akarnak törni a torkából. Most a másik mentő is megszólalt, de kurta indulatszavának nem volt visszhangja már, fémes csengése sem, olyan volt, mint a rendes emberi beszéd. „Na“ — mondta zavartan és gorombán, és társa, az ötcsaládos, lesütötte a szemét, és rántott egyet a vállán. Kálmán mindig megérezte, mit szeretne, most is leeresztette a jobbját, s odaecjgedte az öregasszony ujjainak. Szorítást érzett, szelídebbet, mint mikor egy csecsemő megfog valamit. Az utcai kapu két szárnyát kinyitották, kint már meggyűltek az emberek. Egy nő közel hajolt a hordágyhoz, aztán visszakapta a fejét, és min' den érzetem nélkül azt mondta: „öregasszony. Sír.“
