A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-22 / 43. szám
LUU TRONG LG L E T A R G I! A Holmi semmiséggel nem lehetett felzaklatni. Legjobb barátja temetésére táskarádióval vonult ki, és mikor hivatalában szóvá tették a többiek, hogy egész nap ásít, megvonta a vállát: — Unlak benneteket! Valóban unatkozott. Olykor úgy tűnt fel, hogy már-már kénytelen feladni jól őrzött közönyét, de az utolsó pillanatban mindig magához tért, és tovább unatkozott, jellem volt. Unalmas jellem. Pedig az egész világ összefogott ellene. Egyik nap csengettek a lakása ajtaján. Az ajtó előtt egy szőrös ember állt, kis ágyékkötővel és bunkóval. Brontosaurus-versenyre hívta. — Nem érdekel, fater, adja el másnak a jegyet »— azzal becsapta az ajtót az álmélkodó ősember előtt. Homérosz is hívogatta egy kis hajőkázásra. Kényszeredett arccal vonult a bárkára, eltűrte, hogy testét olajjal kenegessék, de szemmel láthatólag unta a tengert. Csnpa víz, semmi különös. Egyszer tanúsított nénji érdeklődést: mikor meg hallotta a szirének énekét. Bökdöste is Odüszszeuszt, hogy kössenek ki. — Csinos nők lehetnek ott a kultúrházban — Szólt, és át akart mászni a korláton, mire odakötözték az árbochoz. „Valami klasszikust énekelnek, nem érdekel“ — mormogta, és úgy, álltában elaludt., Arra ébredt, hogy melege van. Valami tunikás álak is költögette. Fején babérkoszorú. Megismer te Nérót, mert úgy hívták a Lajos bácsi kutyáját is, és még emlékezett rá, hogy mennyire hasonlított nevezetes névrokonához, ott az iskolai tan könyvben. - , — Gyere, komám — ráncigálta Nero —, ilyet úgyse látsz mindennap a történelemben. Felgyújtottam Rómát! — Na, végre valami cirkusz! — sóhajtott, és elindult a császárral. Egy darabig nézte a lángokat, a futkározó embereket. „Haláli zri“ — állapította m'eg — „Nero papa bevezette a központi fűtést.“ Hamar megunta. Égő városból mit lehet hazavinni? Zárva minden üzlet, még nőt se lehet rabolni. És Különben is: mit lehetne itt vásárolni? Viasztáblát meg tunikának valót? A tömjént úgyis megvámolják. Később találkozott Kolumbusszal, aki örömmel újságolta, hogy felfedezte Amerikát. — Jó lemezeket hoztál, tata? — érdeklődött, de kiderült, hogy Kristóf még azt sem tudja, mi az a tánclemez. És ilyen alakokat küldenek külföldi útra. Köszönés nélkül hagyta ott, és továbbsétált. Néhány házzal odébb, a XIX. század sarkán, nagy csődület volt: egyesek a gőzgépet nézegették, mások Victor Hugót hallgatták, pár ember már a rádión meg a repülőgépen dolgozott. Ügy elrohant onnan, hogy útközben beleesett a XX. századba, de olyan szerencsétlenül, hogy kitörte az első világháborút. A legnagyobb ágyúzás közben jelentette ki: ,,Na, bumm, és mi van akkor?“ Mire szellemi képességei révén rögtön felmentették. És unatkozott tovább. Unt háborút és békét, zenét és irodalmat, technikát és farsangi fánkot. Fél éve megismerkedett egy csinibabával, aki ép pen unatkozott. Nyáron elvette feleségül. Azóta nagy előrehaladás történt. Eddig magukat unták. Most már egymást. MARTHY BARNA Z á r? W e tf& tť Tudják a betegséget, a betegség részleteit, Ismerik az orvost, a recepteket, a kúrát és drukkolnak, hogy szegény Gida megszabadul-e? ... Ott voltak a bálon, ahol Gidát megfogták; ott voltak a veszekedéseken, a perpatvarokon, a váiópörökön, amelyek mindig azzal végződtek, hogy szegény Gida tovább is rabságban maradt. — Szegény Gida, mikor megérkezett Erdélyből az unokatestvére, azt súgta neki a feleségéről; kedves öcsém, jó asszony, derék asszony, fene szorgalmas asszony, csak egyetlen hibája van ... Kiveszik a szót a szóló szájából, mind tudják, hogy mutatta be szegény Gida a feleségét az unokaöccsének. — Egy hibája van, az hogy engem nagyon szeret. — Még ogy fütty sört. S új kriglík ide is, oda is. Összehajolnak az urak, összekönyökölnek. — Pedig szegény Gida bevallotta, hogy bornyúval vette. Nevetnek. Kurta röhejek. Ellős volt a julika, mikor szegény Gidán maradt. Ismerik a fiát, akit felnevelt szegény Gida. Mindent tudnak, mindent ismernek. Nyitott könyv szegény Gida élete. A tatári birtokos szól: — Most vett tőlem egy tarka tehenet, két hete. Mondta múlt vasárnap: — Micsoda tehén ez, te Lőrincz. Ezt nem bírom levakarni. Nevetnek, röhhentenek, szegény Gida. Jönnek az adomák róla. Mikor egy tanyai mulatságon, ahol úgy lágerozták el magukat a vendégek, hogy szalmazsákon feküdtek a nagy borcsata után — Gida töltött pisztolyt kért az ágyba. — Mire az, te Gida? — Hát itt a Julika. Nevetnek, durrognak a feltörő kacajok. Szó szót ér, a templomszentelés, a Kossuthszobor leleplezése, ahol egy tanyai legény megmondta a magáét Julika nagyságos asszonynak, aki roppant termetével elzárta előle a kilátást. — Menjen odébb és fogja be a száját, meri beleültetem ezt a zászlónyelet. Szegény Gida sóhajtott fel eképpen: — Hej, haj, már borzong a hátam, ha a nap lefelé száll! ... Kitárul az adomákban a kisváros élete, amely Itt a fütty sör mellett zajlik le; városi szállítások, erdakitermelés, korteskedések. Hatalombirtoklás és jövedelemszerzés a fütty sör körül. Dísze, derítője, vidámítója az életnek, sze gény Gida és az ő Juliska ja. Vajon mi lesz, ha mégis meghal? Elvész egy szín, egy örök forrás: elvész egy öröm. S egyszerre csak megjelenik Gida a kocsmában. Mindenki meghökkenve s várakozóan néz rá. A Gida kövér* arca vörös és izzadt. Apró szemei kiugranak. Nagyokat fúj. Mindenki rámered. Mi van? S Gida a tatári földbirtokosra néz. A szemében könnycsepp. — Barátom, — mondja — Lőrínckém! És nagyot sóhajt. Mindenki várja a szót, a gyász bejelentését. S egy pillanatra a Halál ünnepélyes csöndje állítja meg a törzsasztal népét. Gida nagyot lélegzik a füstös levegőben s azt mondja hirtelen hunyqrgással: — Nem vakarom többet a tarkát!,.. S valami fauni, őszinte öröm csillan ki a gyászban és a társaság fölnevetve gyászol a groteszk híradáson: — Julika elment! És Gida nem vakarja többet a tarka tehenet. Gida megszabadult, öregen, elkopva, de szabad. S a társaság új fütty söröket rendel. 1930. Még áradnak az illatok Látogatóba jött ma éjjel Hozzám az erdő göld színével, Szilvavirág hullt rám a csendben — A régi úton veled mentem . .. A lepényfáról hull a harmat, A Huong-folyó szele is hallgat, Meg-megrezzen a bambusz árnya, Aludni száll a szél a nádra. Lassan beszéltél, én siettem. Olyan szép volt az út a kertben! Mentünk az ösvényen is túlra, Még visszanéztünk újra, újra, Kenyérfák illatát a kertek Küldték az estéli szeleknek. Különös illat, elszállt, hol van? Látom a léptünket a porban, Hallom a szívünk: furcsán dobban... Az álom eltűnt, téged várlak, Nem látom a folyót, a fákat. De az illat azóta árad! Tíz éve gyötrik ezt a földet, Kenyérfáink sorra kidőlnek, Oe az illat náluk erősebb, Az illat szívemben, szívedben. , Simor András fordítása r • Vietnami költő GEORGES CHARAINE' Végromlás Akkor a tenger népei elözönlik a birodalmat Pusztákról érkezett hadak dúlják a városokat. A csatornák beszakadtak a kutak mérgezettek. A vasfegyver hódítja meg a győzhetetlen hírű Hont. Düh-hullámok rohannák neki a Nagy Falaknak És népek mindenestül kelnek folyókon tengereken át. A föld, a víz s a lég csupa tűz. S e tűz ki nem alszik soha. Vaskoronás ezredik Év millió máglya ég krematóriumok városok ostroma. Az Ember műve éltet parázsló lángokat gondolat gondolatot éget Könyvmáglyák! Nagy Szimoniákl Troja Perzepolis Babilon Ninlve Hirosima. ^ A butaságnak és a tudásnak fejetlenségnek vagy törvénynek lánghitű fegyvereivel jött el sora a vérontásnak. Civilizációk csonthalmai! Bamba visszhangok a jövendő romjai közt. Előfutár zsivajai A Csendnek. A Nagy Béke honol. Egy római diadalív fölötte Konstantin a Császár, A fejenincs apostolok. „ A síremlékek hajótörésnek estek áldozatul az időknek dagályán a szél seprl a legyalult föld zátonyainak porát. Fennmaradnak a csillagvilági menekülésbe sodort romok. A századok sivatagján hasadt patájú ló vánszorog. Egy érthetetlenül makacs jövőjű féreg fennmarad. Micsoda várás e sivatagban! jékely Zoltán fordítási * Francia költő
