A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-10-01 / 40. szám

DOKTOR llTIITbfB

Világszerte óriási érdeklődés nyilvánul meg a hipotermia (a szervezet mesterséges lehűtése) iránt, akár e legszélesebb nyilvánosságot, akár a specialistákat tekintjük — sebészektől az űrhajósokig. Az alábbiakban kőzfiljük Nyikoláj Szrotyinyinnek, a Szovjet Orvostudományi Akadémia rendes tagjának, e rendkívüli érdekes tudományág ismert szakértőjének nyilatkozatát, amelyet a Szovjetunió című folyóirat munkatársának, Irina Babicsnak adott.

— Az anablózls jelensége már a XIX. században felkeltette a tudósok érdeklődését. Anablózlson a rovarok és egyes viszonylag magasabbrendü élőlények, mint például a béka, életfunkcióinak Ideiglenes megszűnését értjük. Testük hőmérséklete télen olyan nagy mértékben csökken, hogy úgy tűnhetne, elérte az élettelenség határát — a meleg beálltával mégis felélednek. Miért? Hogyan éli túl a téli álom Időszakát a raormota, amely nemcsak az élelem és a víz teljes hiányát bírja ki, hanem az oxIgén-eJégtelenséget Is, sőt, olyan veszélyes fertőzést Is átvészel, mint a pestis?

Amikor a kutatók először tették fel ezeket a kérdéseket, és az akkor rendelkezésükre álló módszerekkel, lehetőségekkel megpróbáltak válaszolni rájuk, nem Is feltételezték, hogy munkájuknak bármiféle gyakorlati jelentősége lehet. A helyzet csak századunk húszas éveiben változott meg, amikor a tudósok foglalkozni kezdtek a „mesterséges téli álommal“, a hipotermlával. Az elsők között volt két kijevi tudós: A. Valter és A. Horvát. Érdekes kutatásokat folytatott B. Bahmetyev, a neves orosz fizikus és biológus is. A Bostoni Akadémia javaslatára megmérte egy bolha testhőmérsékletét, majd megváltoztatta a rovar hőmérsékleti rezslmjét és arra a következtetésre jutott,

hogy a bolha 0 Cel3lus fokig lehűthető, majd újra feléleszthető és ez a „rázós“ kísérlet sem a1 rovar ugróképességét, sem más életfunkcióját nem befolyásolja. Még egészen fiatal voltam, amikor a szaratovi biológiai állomáson Bahmetyev előadását hallgattam. Ez a kiváló teoretikus az elsők között alkalmazta felfedezését a gyakorlatban: az anablóztst hívta segítségül, hogy Párizsba szállíthassák a híres volgal kócsagét.

Ma már Ismert minden, a hipotermia által az élő szervezetben előidézett változás. Arról van ugyanis szó, hogy lehűtéskor nem egyszerre szűnik meg a szervezet élettevékenysége, hanem csak csökken. Lelassulnak a biokémiai folyamatok, ha akár egyetlen fokkal Is csökken a testhőmérséklet.

Képzeljenek el egy embert a klinikai halál állapotában. Testének hőmérséklete normális, mintegy 37 fok. Az orvosnak mindössze néhány perc áll rendelkezésére, ameddig a klinikai halál után bekövetkezik a biológiai halál, és a sejtekben (mindenekelőtt az agysejtekben) megszűnnek a' biokémiai folyamatok. Hogyan lehet Időt nyerni, hogyan lehet meghosszabbítani ezeket a kritikus perceket?

Ekkor gondoltak arra, hogy a hideget hívják segítségül és néhány fokkal csökkentik a

test hőmérsékletét. Nem is olyan régen a hideg nyújtotta segítség még csupán időnyerést jelentett, és ez maximumnak tűnt. Most, a hipotermia alkalmazásával a sebész nemcsak a klinikai halál állapotát hosszabbíthatja meg a haldokló életének megmentése érdekében, hanem akkor Is ebbe az állapotba hozhatja a beteget, amikor például bonyolult szívműtéteket kell elvégeznie. Ha az emberi testet jelentősen lehűtik, a szervezetnek sokkal kevesebb oxigénre van szüksége. Ezért rövid Időre „kikapcsolhatják a szivet“ é3 „rendbehozhatják“, felhasználva a lehűtéssel kiváltott klinikai halál állapotát, ami alatt rendkívüli mértékben lelassulnak a biokémiai folyama- ; tok. A Szovjetunióban sok klinikán alkalmazzák ezt a módszert, amelyet a kijevi A. Bogomolov Intézet, Moszkvában B. Petrovszklj és A. Vlsnyevszkij akadémikus, valamint munkatársai, Jaroszlavlban pedig A. Slpov professzor dolgozott ki.

A lehűtött szervezet tehát minimális menynylségfl oxigént igényel. De hogyan reagál a besugárzásra? Vagy mondjuk a gyorsulás okozta túlterhelésre? Mennyi Ideig tarthatják az élőlényt lehűtött állapotban? Ezek ma már korántsem pusztán elméleti kérdések. 1957-ben Intézetünk munkatársai felvetették: felhasználható-e a hipotermia az űrrepüléseknél? Állatkísérleteket végeztek az Elbrusz rendkívül nehéz, magashegyi körülményei között. A kísér- I letek azt mutatták, hogy többek között az olyan apróvadak, mint a mormoták és az ürgék — amelyeket eszményi biológia! „mérőműszerként“ alkalmazhatunk a világűrben — lehűtött állapotban remekül elviselik az oxigénhiányt, a sugárzásokat, a dekompresszlót, és hosszú Ideig nem Igényelnek vizet és élelmet.

A másik fontos kérdés: milyen hőfokig hűthető le a szervezet? Elméletileg az abszolút nulla fokig, de a túlhűtés elé komoly akadály tornyosul, éspedig az, hogy e szervezetben lévő folyadékok megfagynak. Amikor jéggé változnak, megbontják a szövetek szerkezetét, és az életműködés a szervezet „felmelegítése“ után sem áll helyre a szövetekben. Vannak azonban má3, e téren Is eredményekkel kecsegtető kutatások. L. Lozlna-Loalnszklj lenlngrádl professzor nemrégiben újszerű kísérleteket végzett: hernyókat hűtött le csaknem az abszolút nulla fokig (—270 fok), majd Ismét felélesztette őket. Lehűtés előtt glicerint fecskendezett beléjük, amely megvédte a sejteket a jég romboló hatásától. Vannak más módszerek is: hűtés légüres térben, vagy gyorshűtés cseppfolyósított gázok segítségével. Kísérletek folynak a jég fizikai tulajdonságainak megváltoztatására is oly módon, hogy kevésbé legyen veszélyes. Nemcsak primitív élőlényeken végeztek kísérleteket, de magasabbrendü állatokon Is. Japán kollégáink nemrég publikálták egyedülálló kísérletük eredményét: felélesztették egy nulla fok alá hűtött macska agyát, és ezután sikerült encefalogrammot készíteniük. ,(

Ha sikerül legyőzni a „jég-hatást“, lehetőség nyílik a legmerészebb tervek megvalósítására.

A tudósok előtt most az a feladat áll, hogy a ,szlv, a vese é3 a végtag-átültetéseknél kiküszöböljék a szövetek inkompatibilitását. Az e téren végzett kísérletek azzal biztatnak, hogy ezt a feladatokat Is sikerül megoldani.

És ekkor kerül majd igazán előtérbe e szervek megőrzésének problémája. Ebben, véleményem szerint sokat segíthet a hipotermia.

Végül szeretnék azokról a számításokról is szólni, amelyeket P. Beloslp, Intézetünk munkatársa végzett. Van egy törvényszerűség: minél jobban lehűtik az élőlényt, annál tovább szüneteltethetik mesterségesen a szervezet életfunkcióit. A számításokból az következik, hogy ha az élőlényt —270 Celsius-fokra hűtik, akkor oly mértékben lelassíthatják a biokémiai folyamatot, hogy az ember, mintegy 700 000 évet is eltölthet mesterséges álomban, anélkül, hogy bármi károsodás érné a szervezetét, intellektusát, stb. Ilyen, első pillantásra hihetetlen távlatokat nyit a hipotermia, amely már ma Is óriási segítséget nyújt az ember életéért, egészségéért vívott harcban.

Mindez persze élénk érdeklődést vált ki a hipotermia iránt a laikusok körében, amit csak fokoz az egészségtelen szenzációhajhászás.

Véleményem szerint egyelőre még korai annak lehetőségéről beszélni, hogy bizonyos Idő múltán feléleszthetjük a hipotermiának alávetett, fagyhőmérsékletig lehűtött emberi szervezetet. E fantasztikus terv megvalósulásáig még Igen sok biológiai és műszaki problémát kell megoldani.