A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-10-01 / 40. szám

Afganisztán gazdag'a nyersanyagokban. Az egész világ, de főleg a szo­cialista országok segítségükre vannak ezek feltárásában. Az ipar fejlő­désével itt is kialakul egy új osztály: a munkásság. Afgán munkások A kőolajon és földgázon kívül a gyapjú is Afganisztán értékes nyers­anyagai közé tartozik. Ebből szövik a világhíre« keleti szőnyegeket. az alsú földrétegek kutatásánál. üreg afgán, a jellegzetes turbánnal. Dr. Soheitonor felvétele..! Ezek akár mint pedagógusok, akár mint földtani intézetek szervezői, esetleg mint gyakorlati munkában részvevő szakemberek fogják öregbíteni geológusaink jó hírnevét. Ez lenne tehát a fö perspektíva. Eddig Is 38 or­szágban dolgoztunk már, Latin-Amerlkában épp úgy, mint Ázsiában, Afrikában vagy Auszt­ráliában, és két európai országban is: Albániá­ban és Görögországban. Dr. Sohelbner is sok földet bejárt Afganisz­tánon kívül, erről tanúskodnak a bűbájosabb­nál bűbájosabb baba-párok a vitrinben, amelyek a vendéglátó ország népviseletében pompáznak. A geológus házaspár ugyanis a főiskola nyári vakációja alatt rendszeresen tanulmányi kirán­dulásokat tesz, amelyeket már Jó előre meg­szerveznek. Ismerkednek az esetleges új me­todikával, a múzeumokkal és mindennel, amit szakmájukkal kapcsolatban máshol nyújtani tudnak. Megismerkednek és barátságot kötnek sok kollégával is. Ottlétemkor éppen egy kamcsat­­kal szovjet geológus volt a vendégük, öt-hat év körüli kisfiával együtt. Ajándékba többek között stílszerűen egy különös kamcsatkai kö­vet Is hoztak, amely már elfoglalta ’helyét a vitrinben a különböző, földtani szempontból bizonyára értékes kövületek (többek között egy óriási masztodon-fog), kőzetdarabok, kövek közt. Kezembe veszek egy sötétszürke, csaknem fekete, kissé zsíros tapintású szaharal követ. Eleddig nalvul azt hittem, hogy a Szaharában csak megmérhetetlen homok és Itt-ott oázis található. A kövön érdekes hullámos rétegek láthatók, emlékeztet a filmbeli szaharal szá­mumtól rétegesre fútt homokra. Nézem, for­gatom ujjalm között a kövecskét és sajnálom, hogy oly keveset értek csak meg abból, amit mond. Mert dr. Söheiibner szerint a kövek nagyon beszédesek. Sokat tudnak mondani az évezredekre visszamenő múltról, de nemcsak a rég letűnt Időkről árulnak el lélekzetelállí­­tóan érdekes dolgokat, hanem beszélni tudnak a Jövőről is. A hozzáértőnek megmondják, hogy egy bizonyos földterület mennyivel gazdaglthaj egy országot, ha kiaknázza a mélység rejtett kincseit. Az aránylag fiatal tudományág előtt még őrlési lehetőségek vannak, szellemi exportunk pedig a fiatal geológusok, tudósok ©lőtt nyitja meg színes, új lehetőségek kapuit. ORDŰDY KATALIN 7

Next

/
Thumbnails
Contents