A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-10 / 37. szám

K V IplcJ 1 i i Madridban gyelmezhet neki. Egy évtized alatt, ha egyszer megtörténik ... Mindenütt folynak az előkészü­letek. Felszerszámozzák a hármas öszvérfogatokat, a nagyfülű álla­tok egykedvűen várnak szerepük­re. A leszúrt bikát ezek az öszvé­rek vonják ki az arénából, illetve, ha az elnök úgy Ítéli, akkor a jól küzdő bika tetemét „elismeréskép­pen“ egy tiszteletkör erejéig kör­behurcolják a nézők előtt. A kór­házszobában bemosakodott ügyele­tes orvosok... soha nem lehet tudni... Helyén van a mészáros Is, a torreádor teljesítményét a bika orrával, fülével, lábával ju­talmazza a zsűri. Két láb, két fül és az orr egyszerre — megfelel az olimpiai aranyéremnek. Az utóbbi Időben csak a 29 éves Ma­nuel Benitez kapta meg. A torreá­dort El Cordobes-nek „a cordo­­bal“-nak nevezik, szülővárosa után. Már hat-hét éves korában ott sündörgött az aréna körül, ké­sőbb végig csinált minden fokoza­tot, de Irni-olvasni csak húsz éves fejjel tanult meg. Ma az arénák hőse, az atlétikai stílus bevezető­je, a spanyol donnák elsőszámú szívszerelme — tizenhat és fél­ezer dollárt kap egy-egy viadal­ért. „Talán még sohasem lakott jól életében" — jegyezte meg egyik barátja. —“ Amíg ehetett volna, pénze nem volt, amióta milliomos, vigyázni kell vonalai­ra“. A cordobaí, aki legtöbb tor­reádortársával egyetemben nem mentes a babonás hiedelmektől sem, nemrég bejelentette vissza­vonulási szándékát, mivel álmá­ban állítólagos égi sugallat hívta erre. A spanyol lapok Inkább egy titokzatos bárónő szerelmét sej­tették elhatározásának indokai mögött. Ügynöke erre — a szer­ződés értelmében — olyan nagy összegű bánatpénzt követelt, hogy a cordobaí, sugallat Ide, álom oda, újra visszatért az arénába. A bikaviadal óriási üzlet is a nagybirtokos tenyészeteknek, hi­szen az Istállók minden ősszel ki ürülnek, az arénák „fogyasztják“ az állatokat. Az Idegenforgalom­nak is, mert a Spanyolországba évenként ellátogató tizenhat mil­lió külföldi legalább egyszer meg­néz egy ilyen viadalt. Gombataód­­ra elszaporodtak a viadalok, az Idén 1150 küzdőtéren folynak, sürgősen corrldákat szerveztek a tengerparti üdülőtelepek mellett is. Az üzlet felvirágzásának meg­vannak a maga melléktermékei Is. Kitört a botrány amiatt, hogy a mallorcai és más, szinte kizáró­lag csak külföldiek által látoga­tott viadalokra fiatal, legfeljebb hároméves állatokat vezettek fel, szarvukat pedig mesterségesen úgy növesztették, hogy a megfe­lelő szabályozás után ne legyen veszélyes. „Pamplona! bikákkal könnyű küzdeni“ — mondják ilyenkor a bennfentesek. Pamplo­­nában ugyanis szándékosan kere­sik a veszélytelen bikákat, mert évente egyszer különleges fiestát (ünnepet) rendeznek. Szabadon engedik az állatokat a városka ut­cáin, a burleszkbe Illő kergetőzés kezdődik a lakosság és az odase­­reglő külföldiek részvételével. Még egy pillantás a Bikaviadal Múzeumira, mert az Üj Arénában Ilyen Is van, a hajdani selyemre írt programokra, Goya festmény­re, kardokra, öltözetekre, kitö­mött bikafejekre — azután ma­gam Is sietek a nézőtérre, hogy tanúja legyek az igazi viadalnak. Felvonják az erős záró falemezt, és beviharzlk egy kék-sárga kokár­­dás barna bika — megjelenik a felirat: 461 kilogramm. Néhány percig a matadorok dolgoznak ve­le, halványpiros selymekkel Iz­gatják, dühösltik, a torreádor pe­dig figyeli az állat mozgását, hi­szen nemsokára szemtől-szembe áll imajd vele. Az egyik előmér­­gesltőt felökleli a bika, a többiek kiáltozva csalják el a közeléből. Ezután jönnek a plrossapkás peo­­nok, gyalogosok és erős, kipróbált, no meg alaposan körülbélelt lo­vakon a plkadorok. Hosszú lánd­zsákkal a bika nyakába döfnek, pirosló véröv keletkezik, de a vér­­veszteség egyben gyengíti az ál­latot. Megjelenik a torreádor hor­gas banderlollaival, s közvetlen közelről négyet-hatot párosával a bika hátába szúr. Az elviselhetet­len fájdalmak most már végképp kihozzák sodrából az állatot, mire a torreádor kardot és mulétát ra­gad, s ezzel a vörös köpennyel megkezdi „akrobatikus mutatvá­nyait“. Amikor úgy gondolja, hogy kiszolgálta a közönséget, enge­délyt kér az elnöktől — elvégre rendnek muszáj lenni —, hogy le­döfje az állatot. Kardját megragadva „mértéket vesz“, belrányozza a szúrást, ez az úgynevezett Igazságpillanat, Jóma­gam eléggé Igazságtalannak érez­tem. Lendül a kard, ha elsőre vé­gez a bikával, a közönség tapsol, ha sokadikra, elégedetlen. Az én Paco Rerrerámnak elsőre sikerült, •mire a nézők egy része olyan ex­tázisba esett, hogy cipőket, ballon­­kabátokat, ernyőket, kalapokat do­báltak az arénába, sőt egy valaki még a fehér ingét is levetette, hogy behajltsa. Szomszédai lebe­szélték róla, s végül hagyta magát meggyőzni. A torreádor két fület kapott... így mefft ez másod­szor és negyedszer Is, szinte ki­számított azonossággal. Ötödször­re történt csupán egy kis rendkí­vüli, olyan jámbor, béketűrő bika porosakéit az arénába, hogy In­kább egy vasárnapi iskolába lett volna való. Félt és unatkozott — Walt Disney híres figurája, Ferdt­­nánd, a bika jutott róla eszembe. A közönség egy része a „leváltá­sát“ követelte — mindig vannak bikatartalékok —, de végül sike­rült annyira megvadltant, hogy a szakemberek is elégedettek lehet­tek. Ez volt számomra „az igaz­ság pillanata“, a hatodik bika le­­döfésének véglgnézésétől felment­ve éreztem magam. Kavargó gyo­morral elhagytam az arénát; ahol alighanem két bikaviadalt néztem meg: az elsőt és az utolsót. Köz­ben pedig szinte öntudatlanul dú­dolni kezdtem: „0, torreádor, ne öld meg a bikát!“ Még egyszer találkoztam Spa­nyolországban a cordobai-val, de eléggé rendhagyó módon. Akkor­tájt történtek a szakszervezeti vá­lasztások, amelyeken a munkások megbuktatták a francoista, falan­­gista szakszervezetek hivatalos je­löltjeit. Toledóban járván egy ki­sebb manufaktúra jellegű özeimben {kardkovácsok voltak — a toledói acéllal dolgoztak) megkérdeztem az egyik munkást: „Kit választot­tak bizalmivá?“ Elmosolyodott, azután Így válaszolt: „Brigitte Bardot-t és El Cordobes-t“. Ezt persze meg kellett magyarázni és nem is maradt adós: „A nagyobb üzemekben az ellenzéki munkás­bizottságok jelöltjeit választották meg, ott a hatóságok nem élhet­tek annyira a megtorlás eszközei­vel. Ml azonban kevesen vagyunk, hogyha a hivatalosoknak nem tet­sző személyt választanak, letar­tóztatják. De a falangista listát nem akarjuk támogatni. így az­után borsót törünk az orruk alá: egységesen a francia filmszínész­­nőre és a torreádorra szavaztunk. Látni kellett volna, hogy megnyúlt a madridi központból érkezők or­ra...“ így került a cordobaí neve kap­csolatba egy másik spanyolorszá­gi küzdelemmel is. Ami egy kicsit veszélyesebb, mint szembeszállni a bikával. R. E. rV'-uTTTg'*] ijf hét 5

Next

/
Thumbnails
Contents