A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-06 / 32. szám
Elmúlt egy hét, két hét, és semmi »éltozás. A Garamnál megállt a front, lassan minden remény szertefoszlott: az oroszok nem jönnek át egyhamar! És ez a tény nagy veszélyt jelentett minden rejtőző számára. A faluban a zsidólányon s Galambos Bélán kívül sokan rejtőzködtek. Jól tudták a németek is, hogy az oroszok nem támadnak egyhamar. Csapataik nagy részét kivonták a faluból. Alig néhány géppuskás és 'golyószóros tartotta a frontot. No, meg a falu mögött helyeztek el néhány aknavetőt és tüzérségi üteget. Olykor-olykor felropogtak a fegyverek, felmordultak az ágyúk, felköhögtek az aknavetők. S a látszólag céltalan csatározás szedte, szedegette áldozatait a faluban. Temettek pap és harangszó nélkül. Galambos Béla mind jobban elkomorodott. Az önkényesen meghosszabbított nyiltparancs szerint már régen letelt szabadsága: katonaszökevény. Jól tudta, mi vár a katonaszökevényekre. Mit csináljon? Induljon el, keressen fel valamilyen parancsnokságot és jelentkezzen? Hátha holnap, holnapután vagy egy hét múlva áttörnek az oroszok? Nem mozdnJI Ha belehal sem mozdull Civilruhát kellene szerezni, de honnan? Volt szabó a faluban több is, de pénzért egy sem vállalt munkát. így került sor az orvosszázadostól kapott ékszerekre. Egy aranyláncért már hajlandó volt a szabó rupát varrni. Béla jól elrejtette a katonaruháját, csak a pisztolyát hagyta magánál, hogy kéznél legyen. Civil lett hát ő. Is akár csak a többi falusi ember. Bár magának sem merte bavallaní, félt. A nap és az éjszaka minden percében várta, hogy egyszer beállít valaki és elhajtja. Sokszor felrémlett előtte egy kép: falhoz állítva néz farkasszemet a kivégző osztaggal. Szinte hallani vélte a felropogó fegyverek dörejét, látta a puskacsövek végén nyíló füstpamacsokat. A zsidólány miatt már nem is aggódott. Tudta, hogy nem a lány rejtegetését fogják tőle számonkérni. hanem azért vonják felelősségre, amiért megszökött a katonaságtól. Egyszerűen hazaáruló szökevénynek bélyegzik és kivégzik. Talán örült is, hogy a sors mellésodorta a lányt, jól volt tudni, hogy itt van mellette, érezni a közelségét, mert két ember még a félelmet is jobban, könnyebben elviseli. ■ A németek minden nap munkára hajtották a falu férfiait. Futóárkokat ásattak közvetlenül a Garam partján, a falu mögött meg ágyúállást, géppuskafészket, bunkert vájattak a keményre fagyott földbe. Galambos Béla sem vonhatta ki magát a munkából. (61 is esett a mozgás, az elfoglaltság, Jobban telt az idő, gyorsabban múltak a napok. Egyszer, déltájban — a falu mögött dolgoztak, — megjelent Klára, ebéddel a kezében. — Hogy merészelt idejönni? — korholta a lányt. — Nem dolgozhat éhen egész nap! Jó volt érezni a lány gondoskodását, féltését, mégis mormogott. — Ez többé meg ne történjen!... Siessen haza! ... Egyébként... köszönöm az ebédet. A lány halványan elmosolyodott és elsietett. A német őrszem furcsa mohósággal a szemében nézett a tovaringó lány után. Hamiskásan Bélára kacsintott. Mintha azt mondta volna a szemével: remek nőcl, irigyellek értei Fejük felett egy felderítőgép zümmögött el. Béla rágyújtott és folytatta a munkát. Csákánya alól fröcsenve hullt szét a fagyos föld. Valahol a távolban elnyújtva felsírt egy golyószóró ... Különböző hírek terjengtek a faluban: itt és itt már megkezdték az oroszok a támadást... Általános visszavonulásra készülnek a németek.. Azt is rebesgették, hogy a szomszédos falvakban összeszedték az embereket és elhajtották, ki tudja, hová . Sőt arról is hallottak, hogy nyilas bandák garázdálkodnak a környéken. Nemcsak rabolnak, hanem összeszedik a katonaszökevényeket és ott a helyszínen azonnal kivégzik. Állítólag, valami csendőrszázados vezeti az akciókat. Hírhedt hóhérnek, feketekesztyüs rémnek nevezeték el. Jaj annak, aki a keze közé kerüli Egyik este a lány már bement a szobába és lefeküdt. Béla még kintmaradt a konyhában és egy kicsit elbeszélgetett Boriska nénivel. Az asszony szokatlanul komor volt. — Nagyon gyanús (egyesek vagytok ti — mondta. — Miért? — Hát. . tudom, is én ... Még egyszer sem láttam, hogy megcsókoltad volna. Nem is lány ez, hanem kisasszony. Nem hiszem én, hogy ápolónő. Egy ápolónő mindent tud: mosni, főzni, takarítani . . Nem mosott ez még sohasem, nem is főzött, nem is takarított. Kihull ennek minden a kezéből. Nem mondom, az akarata megvan, de ha egyszer semmihez sem ért. mit csináljon? [6 szemem van nekem látok amit látok! Ne érjem meg a reggelt, ha ez a nőszemély ápolónői Olyan a keze mint a harmat, s néha olyanokat mond hogy csak a számat tátom Úrinő ez, fiam, az isten előtt is az... Aztán az is szöget ütütt a fejembe, hogy csak egy éjszakán aludtál vele a klsszobában. azóta kint alszol a konyhában. Hej, fiam. ha a menyasszonyod volnál . Nincs neked ebhez a nőhöz semmi közöd, ha csak annyi nincs, hogy magaddal hoztad és itt van köztünk. Amúgy kedves ez! Annyira csicsereg a fülembe, hogy sokszor már a fejem is belefájdul. Meg hát segítene is, amint mondtam, dehát. .. Galambos Béla elgondolkodott. — Nézze, Boriska néni, megmondom őszintén, valóban nem a menyasszonyom. Ügy alakult a helyzet, hogy velem jött és itt rekedtünk. jól tudja, hogy haza akartam menni, s ha fel nem robbantják azt az átkozott hidat, régen otthon vagyok! — Tudom. Dehát miért kellett veled jönnie? — Miért, miért... Mert ott nem maradhatott, ahol volt. Van ez így manapság, Boriska néni. — Van, van persze hogy van! ÉS' én azt is sejtem, hogy miért van ... Zsidólány ez az isten előtt is, Bélám! Ismerem én a zsidók tempóját. Lánykoromban eleget cseléd eskedtem zsidóknál, tán még a szagukról is megismerem, és én ennek zsidószagát érzem... Ha valóban zsidó, akkor nem mindegy, hogy meddig marad itt, mert azt te is tudod, hogy mi jár a rejtegetésükért! — Tudom, Boriska néni... Sajnálom, hogy így történt: Két embert etetni potyára ... — Nem arról van sző. Nem sajnálom én az ennivalót, amíg nekem van, nektek is jut. Szeretnék még kicsit élni, nem szeretném magam vénségemre meghurcoltatni. — Nem is kell! Magának a lányhoz semmi köze: a lányért én felelek, ha netán úgy alakulna a helyzet. Maga csak annyit tud róla, hogy a menyasszonyom és kész. Magát nem vonhatják felelősségre. — Nem bánom, Béla, megmondom őszintén, én nagyon félek. Amióta gyanút fogtam, nincs egy nyugodt percem. Sehogy sem tetszik ez nekem. Meglátod, bajt hoz még ez a nőszemély a te fejedre. Nincs neked ebből semmi hasznodl — Lelkiismeret is van a világon, Boriska néni! — Ki tudja?... Bennük tán volt, amíg élték világukat? A nyavalya törje ki őket! Le sem sz .... a szegény embert! — Lehet, hogy Igaza van ... Én úgy tudom, hogy a fuldoklón még akkor is segítenie kell az embernek, ha tudja róla, hogy gonosztevő! — Látom, nem tudlak én téged kibeszélni... Hát csak csináld, én idejében figyelmeztettelek. Ha valaipi bajod történne miatta, soha nem tudnék szegény anyádnak a szemébe nézni___ B Galambos Béla sokáig nem tudott elaludni. Elgondolkodott az események és a múltja felett. Akaratlanul is Roth Ágira, valamikori főnöke lányára gondolt, a náluk töltött hetekre, a pofonra, amit azért kapott a lánytól, mert hozzá merészelt érni. Adott helyzetben talán Rónai Klára is úgy cselekedett volna. Talán még annyira sem méltatta volna, hogy kezet emeljen rá. Ki tudja?... Tény, hogy nem minden ember egyforma. Viszont az is tény, hogy abban a világban a Roth és a Rónai féle lányok egy valamiben nagyon hasonlítottak egymáshoz: társadalmi helyzetükből eredően lenézték, pontosabban: észre sem vették a szegényt. S ő mégis vállalta a zsidólány megmentését, bár fanyalogva, mégis megtette. Most már nem is bánja. Van abban valami jó és megnyugtató érzés, felelősséget érezni és vállalni egy úgymond — halálraítéltért Most már nagyon kívánja, sikerüljön megúszni ép bőrrel ezt az áldatlan helyzetet. Ha semmi másért nem. hát azért a pillanatért, amikor fellélegezve, rettegés nélkül szabadon szembe nézhetnek egymással, s elindul ki-ki a maga útján. Nem kívánja, hogy köszönje, hogy hálálkodjon, talán haragudna is érte. Nem a köszönetért teszi. Most már tudja, érzi, hogy ez az emberi kötelessége, Végződjék bárhogy a vállakózása, nem bánta meg a tettét. Egyik este már éppen lefekvéshez készülődtek, amikor valaki erőszakosan dörömbölt az ajtón. Riadtan összenéztek. Béla elsápadt. Boriska néni is megmeredt, s ahogy Bélára tekintett, azt olvashatta ki a szeméből: látod, megmondtam. hogy bajba kerülsz miatta! — Nyisson ajtót! A dörömbölés mind erőszakosabb és sürgetőbb volt. Boriska néni kinyitotta az ajtót. Két géppisztolyos német katona nyomakodott be az ajtón a konyhába. Az egyik a géppisztolya csövével sürgette Bélát, hogy gyorsan öltözzön fel, a másik meg bejárta az egész lakást: nyilván még egy másik férfi után kutatott. Boriska néni remegve tudakolta, hogy munkára hajtják-e a fiút. A német tagadólag ingatta a fejét. A lány mozdulatlanul, halálsápadtan állt ä fal mellett. Lélegzetet is alig mert venni. Közben Béla felkészült. — Mehetünk — mondta. Elkapta a lány tekintetét: könnyes és ijedt volt a nagy fekete szeme. Szólni egyikük sem tudott. Odakint ítéletidő volt. A huzalok közt élesen vijjogott a szél: hordta, kavarta a porhavat. Néhol térdig süppedtek a hóba, másutt ki kellett kerülni a nagy hóbuckákat. Emberma-
