A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-14 / 20. szám
ted észre? Ö sohasem kételkedett, hogy hátbatámadjon ... — ... és ezek után joggal kérdezted meg magadtól: érdemes volt-e, de csak ... — ... és ezek Után ott álltunk egyes sorban felsorakozva, mert már nagyon kevesen maradtunk; volt ugyan néhány köztünk, aki „Sankt Georg“-sápkát viselt, de hallgatnivalóan kevesen voltunk. És mi várt még ránk! — Fiúk? Minden házhoz négy ember szállásol be! Erőszakoskodás, rablás, étellopás nincs! Akit fegyelmezetlenségen kapok, azonnal lelövöm! — Jó, Jó, tudjuk. — Tisztelettel üdvözlöm a kapitány urakat. — Jól van, tata. — Kérem, legyenek elnézőek. Szerény hajlékomban szerény étkek, és szerény körülmények vannak. — Mit szóltok az öreghez? Csak a zabálniyalóval takarékoskodik, a ranggal nem. Olt álltái a szoba közepén és úgy érezted, hogy azonnal megpattan az agyad. Felrémlett a gyermekkori szagtalan szag, a testetlen illat, melyet úgy gyűlöltél, sejtetted, hogy értékeiket eldugták, legrongyosabb ruháikat vették fel, lányaikat a kutyaólba zárták és moslékot adtak ennetek, pedig ugyanazt a nyelvet beszélték, mint te és hátad mögött ott érezted parancsnokod szavát, ha saját lelkiismeretedé nem volt elég ... — ... tetted a dolgot, mert úgy érezted, hogy a pillanatnyi helyzetben az a helyes és úgy a jó, ahogy csinálod ... —... ezt persze a jobbik esetben, a rosszabbik az volt, hogy kenyérvégről való pajtásodat puskavégről való banditának kellett kezelned, ha szemet mert vetni a máséra. — Nem érted, hogy az tilos? — De mikor burzsujé! — Nem veheted el! — Ű sem kérdezte, mikor izzadtam érte! — Akkor is! Ez parancs! — Nem igazságos! — Miért csak akkor jut eszedbe az igazság, ha a te kezedben van a puska? — Ö is csak akkor veszi el, ha felül van! — De neked ennyivel különbnek kell lenned! És akkor rögtön ítéltek. Összeültek egy tiszt és két „csupasz“ és nem volt kétséget, hogy fél óra múltán mi lesz. Te pedig megszegted a parancsot, nem törődvén azzal, hogy ezért ugyanide kerülhetsz.. Ott álltatok ... —... nem, mert gondolkodásra nem volt idő, és mondd, ha látolgattad volna, ugyan, mire jutsz ... — ... ketten egymással szemben, neked fegyver a kezedben, fegyver, mely félóra múlva életét olthatta volna ki, csak álltái és nem beszéltél. — Mit akarsz? — törte meg rekedt hangja a csöndet. — Menj. Szabad vagy. — Mi? Mit mondasz? — Tűnj el! — De ezért téged ... — Ne törődjél vele. Te csak siess. A többi az én dolgom. — És addig ... — Minden perc az életeiből vesz el egy darabkát. Fuss! Már nekilendült volna. — Állj! Megfordult, mintha súlyos szavad helyett ólom találta volna tarkóján. — Egyet ígérj meg. Akármit tehetsz, csak azt nem, hogy bosszúból átmész — és mutattad, hová. Nem válaszolt, csak levette sapkáját, és kezedbe adta. Te vártál, amíg eltűnik a szürkületben, majd eldobtad a sapkát, hevesen lövöldözni kezdtél, a kisietőket másik irányba kiildted és nem történt semmi... — ... vele, legfeljebb idődet pazaroltad volna feleslegesen, és ezt nem tehetted, mert minden tizedmásodpercre égetően ... —... csak parancsnokod vett elő és akkor minden keserűséged • kiszakadt belőled. — Értsed meg, te egyedül nem tehetsz semmit! Mit gondolsz, mire vezetne, ha mindenki maga döntené el, mit szabad és mint nem szabad tennie?! — De ezt nem lehet elviselni! Nekem a sze. membe hazudik, csal, alakoskodik és ezt akkor, i » mikor nálam a fegyver. — Alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Példát vehetsz róla. Nemcsak fegyverrel, észszel is lehet harcolni. — De moslékot ad zabálni! — Rá kell szorulnunk, amíg nincs mit ennünk. És addig ő is kénytelen azt enni. — A nőket elrejti előlünk! — Háború van, te is így tennél a húgoddal. — De ha Itt lennének AZOK a túlpartról, előhívná mindet, pedig AZOK: ellenség. — Tévedsz. Az igazi ellenség te vagy. És neked: ő. — ... nagy szükséged volt, de így is csak egy töredékét teljesíthetted feladataidnak, mert — valid be — örömmel csináltad a munkát, érezted, szükség van arra, amit csinálsz. Szüksége van rá azoknak, akik a kárát látták, hogy megtudják, mi az: alul lenni; szüksége van rá azoknak, akikért tetted, hogy megtudják, mi az: embernek lenni; és szükséged volt rá neked, hogy megtudd: milyen a világ. Ismerted addig is, volt vele bajod és örömöd eddig is, de csak jelenségeiben tárul eléd. Most már a lényeg hajszál-gyökeréig láttál le, a felnagyított és megsokszorozott problémák eléd tárták a világ felépítését és megoldásuk ízelítő volt a teremtés fájdalmas gyönyörébőj. Ennek ellenére megszeretted és szívesen csináltad és minden sikerült feladat hitet adott az újabbakhoz, hitet adott a kudarcok__ — És ha ezek után lett volna egy szemernyi kételyed, akkor ... —... elviseléséhez, mert valid be, volt kudarcod, nem is kevés; az volt a legfurcsább, hogy eleinte fel sem tűntek, szinte megmagyarázhatók voltak a „kezdeti nehézségek“ és az „elllenség nem nyugszik“ varázsigék. S csak széjjeltekintve, kiemelkedve saját gondjaid légbuborékából, kezdted sejteni, hogy talán más is közrejátszott, s kezdtél gondolkodni, a „kikényszerített sikertelenségsorozat“ fogalmán, hogy majd közel negyven év múlva emlékezhess rá és ha nem te, hát más. Azután nézz végig magadon és vedd észre, hogy rongyos és rosszul öltözött vagy, mint a többiek és ne az töltsön el megelégedéssel, hogy hasonlítasz hozzájuk, hanem az, hogy bár megtehetted volna, mégsem zsaroltál és harácsoltál, mint azt sokan megtették volna a helyedben. Ez is valami, még akkor is, ha ... —... annak is el kellett volna tűnnie, hogy még keményebben szorítsd a puskát, és ha alkalmad van rá — szemtől szembe! — kíméletlenül odaüss... —... kiröhögnek érte. Igaz, eddig sem nagyon érdekelt, de volt olyan suttogás, amely épp az ellenkezőjével gyanúsított. Amikor pedig szűkülni kezdett körülöttünk a világ, ezer résből figyelték minden mozdulatunkat és szavunkat, a gyávák pedig már kellőképpen szűköltek, akkor lehetett példát mutatni helytállásból, hogy lássák: nemcsak szélcsendben vagyunk bátrak, hanem földinduláskor is. Nemcsak szuronyok védelmében merjük vállalni önmagunkat, hanem legmeztelenebb, üldözött ma* gúnyunkban is. Sőt, talán ... — ...ahol a legjobban fáj; ez az a megmásíthatatlan ... — ... az az igazi magunkra találás, az önmagunkkal ... — ... égetően szükségszerű, ösztönös támasztékoktól ... —... való végső leszámolás és megnyugvás háborítatlanul... —... teljesen megfosztott, letisztult gyűlölettel párosult... —... háborított, kényszerítő-kényszerített idő-pillanatai... —... küzdeniakarás, mikor kezdenek világossá válni a ... —.. .mikor önmagunk fölött kell ítéletet mondanunk ... —... kezdetben áttekintethetetlenül bonyolult ... — ... még mielőtt mások hajtanak végre rajtunk ... —... kapcsolatok, észviszonyok, alá- és fölérendeltségek ... —... önmaguk-hozta ítéletet, hogy ezzel adjunk ... —... mindez, amit egy szóval úgy nevezünk ... —... végső erőt magunknak, elviselni a még ránk váró ... — ... világ és tartalmát úgy, hogy: ember .., —... gyötrelmeket és ezt csak úgy lehet, ha hibáink ... —... amikor tudjuk és nem érezzük, hogy miért... — ... ellenére is hiszünk .. . — ... fogtunk ... — ... abban ... — ... a kezünkbe ... — ... amit... — ... fegyvert... —... csináltunk.... Ami tulajdonképpen szinte lehetetlen, hiszen a matrózt májusban szegecselte ketté egy géppjiskasorozat a Tiszaparton, a másikat pedig augusztusban kínozták halálra valamelyik tanya melletti Kosík József rajza
