A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-14 / 20. szám
r lán egyetlen rejtély sem nyugtalanította oly sokáig az emberiséget, mint Hitler halála. A történészek csodálatraméltó egyöntetűséggel vették tudomásul a hivatalos verziót: HITLER 1945. ÁPRILIS 30-ÁN ÖNGYILKOSSÁGOT KÖVETETT EL. Elbúcsúzott Éva Brauntól, aki a koktél után ciánkálival megmérgezte magát és 15 órakor a szájába lőtt. Utána mindkét holttestet elégették a kancellári palota» kertjében (de nem teljesen, mivel kevés volt a benzin), azután pedig bekaparták őket egy bombatölcsérbe. Az ebben az időpontban a kancellári óvóhelyen tartózkodó csaknem harminc ember közül öt látta a holttestet és megesküdött, hogy Hitler öngyilkosságot követett el: Bormann, Goebbels, Linge (komornyik), Günsche (testőr) és Axmann (a Hitlerjugend vezére). Bormannak nyoma veszett, Goebbels a felesé gével együtt öngyilkos lett, miután megölte hat gyermekét és a három további tanú fogságba esett, amikor a szovjet katonák behatoltak az óvóhelyre. Éppen ezt a hivatalos jelentést közli új regénye egyik megdöbbentő fejezetében. Az „Ördögpetárda“ egyik szereplője, Wienner is kételkedik a jelentés Igazságában. 1945 ben mint újságíró maga [acques Robert is megnézte Hitler óvóhelyét és alaposan áttanulmányozta az orosz és amerikai nyomozások teljes anyagát. Először a szovjet jegyzőkönyv keltette fel az érdeklődését és hozta működésbe a fantáziáját.. Ugyanis éppen az orosz katonák értek először a helyszínre és ők Is kétkedve fogadták a Hitler haláláról szóló „pontos“ adatokat. Zsukov marsall 1945. június 9-én, a sajtókonferencián szűkszavúan csak ennyit mondott: „NEM IDENTIFIKÁLTUK HITLER HOLTTESTÉTI“ A Hitler óvóhelyén lejátszódott események mindmáig tisztázatlanok. Jacques Robert hangsúlyozza, hogy könyvét szigorúan hiteles tanúvallomásokra építette. Hallgassuk csak meg, mit mond regényének egyik hőse, «.Vienner: „Igazán nagyon csodálatos, hogy a történészeknek mindmáig sikerült elaltatni a nyilvánosságot azzal a feltevésükkel, hogy Hitler öngyilkosságot követett el, amikor ezt a feltevést soha, Ismétlem, soha nem támasztották alá egyetlen bizonyítékkal sem. Az isten a megmondhatója, az oroszok valóban arra törekedtek, hogy bebizonyítsák Hitler halálát és keresték a bizonyítékokat. Heteken keresztül aprólékosan kihallgatták mindazokat, akik az óvóhelyen tartózkodtak és fogságba estek. Mindannyian ezt állitoták: „A Vezér öngyilkosságot követett el és a testét elégették.“ Hangyaszorgalommal tanulmányoztam át minden olyan tanúvallomást, melynek valami köze volt 1945 áprilisának utolsó napjaiban az óvóhelyen lejátszódott eseményekhez. Amikor azután egyeztettem az ellenünondásokat, elemeztem a hézagokat, végül is az okmányokból sikerült kihámoznom az igazságot, amit a tanúk el akartak titkolni: HITLER MEGSZÖKÖTT! Április 22 tői tervezte ki Hitler a szökést. Mivel tudta, hogy már senkiben sem bízhat meg, nem beszélt róla senkinek. S azzal is tisztában volt, hogy terve csak akkor sikerülhet, ha az egész világgal elhiteti a halálát. Ezért azután mindenkinek a haláláról beszélt, a környezetében lévőknek azt mondta, hogy öngyilkos lesz. Közben pedig azt Is sejttette velük, nem akarja azt, hogy a holttestét megtalálják. Ha az ember alaposan áttanulmányozza aiz óvóhely lakóinak tanúvallomásait, főként az lepi meg, hogy azok mindnyájan hittek Hitler szavainak, bár nagyon jól tudták, hogy Hitler még a legkétségbeesettebb helyzetben sem veszti el a reményét. De ennek ellenére egy olyan ember, aki valóban elszánta magát az öngyilkosságra, nem ad ki éjjel-nappal parancsokat. Hitler tanulmányozta a vezérkari térképeket és egyre újabb információkat kért Wenck hadseregéről, melynek Berlint kellett felszabadíta1- nia. Április 23-án Göriiiget halállal fenyegette, amiért az tárgyalni akart az amerikaiakkal. „Nem veszítettem el a cselekvési szabadságomat,“ felelte neki a sürgönyében „és megtiltok önnek minden arra irányuló akciót, amiről nekem jelentést tett." Másnap, április 24-én von Greim tábornok, a Münchenben állomásozó 6. légiflotta parancsnoka, Hitlertől táviratot kapott, hogy azonnal jelenjen meg nála a kancellári óvóhelyen. Azt nem sürgönyözte meg, hogy milyen ügyben. S így készítette elő a szökését! Mivel a környezetében tartózkodó emberek közül már egyetlen egyben sem bízott meg, azt akarta, hogy terve megvalósításáról a lehető legkeve sebb embernek lehessen csak tudomása. Greim volt az első kiszemelt szövetségese. És Greim nem volt csak egyszerűen a légiflotta egyik tábornoka, hanem alter Kämpfer — öreg harcosa, a náci mozgalomnak. A hatalomátvétel hősi korszakában nagyon gyakran vitte kis gépével Hitlert Németország egyik részéről a másikra. Soha a legkisebb üzemzavara sem volt a gépének és Hitler, aki nem szívesen szállt repülőgépre, ezt nagyon értékelte és soha nem felejtette el neki. Most már csak az volt fontos, hogy von Greim valahol az óvóhely közelében leszállhasson a gépével. Von Greim másodpilótául egy asszonyt, az elhunyt Hanna Reitschet vitte magával, aki a V 1-et is kipróbálta. A gépet von Greim vezette. Berlin fölött azonban a szovjet légvédelem észrevette a repülőt és lőni kezdta Von Greim megsebesült. Hanna Reitsch vette át a kormányt és kis Fieseler- Storch gépével sikeresen le is szállt a Brandenburgi-kapunál. Pár prec múlva már az óvóhelyen kezelték von Greim sebesült lábát. Hitler odament hozzá és közölte vele, azért hivatta ide, hogy kinevezze őt tábornaggyá és megbízta, vegye át az egész légiflotta parancsnokságát az áruló Göring helyett. Azt be kell ismerni, hogy Hitlernek ezt a megmagyarázhatatlan viselkedését a történészek nem fogadták így el. Mindnyájukat meglepte, hogy von Greimet csupán azért hívta a körülzárt Berlinbe, hogy tábornagy! kinevezését a tudomására hozhassa, amikor erre elég lett volna egy közönséges sürgöny is. De egyik történész sem sejtette az igazi okot, pedig annyira kézenfekvő volt. Von Greim megsebesült és Hitler nagyon jól tudta, hogy így nem veheti hasznát. Tehát nem látta fontosnak azt sem, hogy a tervét közölje vele. Csupán jó magyarázatra volt szüksége, miért is hívta őt ide. Bizonyára gondolt arra is, hogy Hanna Reitsch-re bízza az életét, de azért nem került erre sor, mert az ügyes pilóta mégiscsak aszszony volt. A legegyszerűbb és leglogikusabb az lett volna, ha hívatta volna két személyi pilótáját, Bauer gruppenführert és Beetz standaTtenführert, hiszen mindketten az óvóhelyen tartózkodtak. Hitler a végén Beetz mellett döntött, mert Bauer volt a hivatalos pilótája és ennek az eltűnése gyanús lett volna. Néhány nappal az óvóhely elfoglalása után az oroszok valóban foglyul ejtették Bauert, de Beetzet soha többé nem látta senki. Közben viszont az összes kihallgatott tanú vallomása megegyezik abban, hogy Hitler bejelentett ön-Hitler nem halt met,? Jacques Robert író alaposan áttanulmányozott minden okmányt és minden tanúvallomást, mely Hitler utolsó napjaira vonatkozott és arra a meglepő álláspontra jutott, hogy mindmáig sok kétkedésre adhatnak okot a Hitler halálára vonatkozó hivatalos megállapítások. Hölgy a telef ónnál Sürgős telefonálnivalóm van, az utcán jut eszembe, hogy Gézának le kell mondanom az esti randevút ezért meg ezért. Egyébként is nagyon sietek, mert hétre a Híradó mozi előtt van találkám. Ezért, amíg egy utcai telefonfülke irányába tartok, sugárzó pesszimizmussal, magamban így imádkozom: „Istenem, csak ne legyen rassz a készülék, és ha már jó, ne legyen a fülkében senki, és ha már van, ne legyen nő, hanem férfi, ámen.“ A Jóisten mint már annyiszor, nem hallgatja meg. imámat, mert a fülkében egy nő áll, .igaz, hogy nem a legrosszabb típus. Középkorú, nincs divatos kalapja, és kicsi szája van, ami jó jel. Viszont beszédes szemei vannak. Olyan öt-hat perces nőnek nézem, annyit még kibírok. De mázlim van, felujjong a lelkem, mert a félig nyitott ajtón kiszűrődik a következő: „Hát akkor, szervusz, édesem, tehát úgy, ahogy megbeszéltük, tízkor a Dunakertben, a teraszon ... igen ... Szer__“ Vusz... mondom boldogan, és már hallom lelki füleimmel a letett hallgató édes kattanását, de nem. „Vusz" nincs, hanem mi vah? Ez van. „Várj csak, Ildikóm! Mi lesz, ha rossz idő van? Akkor bent a kávéházban ... Jó ... Majd megkeressük egymást... Hát akkor, szervusz ... Csókolom Ernőt és Herminkét... Köszönöm, átadom... Viszont, nektek is ... Hát akkor szer ...“ Vusz ... mondom, eldobom a cigarettát, rátaposok és megfogom a kilincset. A hölgy rámnéz beszédes szemeivel, és apróf sikkant. „Ne mondd, szegény Herminke... És mit mond az orvos?“ Baj van. Herminke idős nő lehet, biztosan többféle betegsége is van. Isten tartsa meg ... „Doktor Bende? Nem ismerem... Miért nem hívtátok Balázsfait? 0 ma a legjobb ... Epe, gyomor... és máj... Magas vérnyomás ...“ Végem van. Fene azt a próféta fejemet. Ez legalább öt perc. Most az jön, hogy a belgyógyászat a sötétben tapogatózik, csak a sebészet ér valamit, de azok viszont azonnal vágnak... Aztán jönnek a külföldi gyógyszerek és Marika, aki az események után ment ki, és mindent küld, ami kell, mert imádja Herminkét, aki anyja helyett anyja volt, csak azért nem ment ki, de ez nem telefontéma__Benyitok a fülkébe: „Bocsánat, asszonyom, de a három perc letelt és__“ „Azonnal...“ mondja a hölgy beszédesen villámló szemekkel, majd a telefonba folytatja. „Ne haragudj, Ildikóm, de várnak itt a telefonra. Jobbuiást kívánok Herminkének, és hívjátok Balázsfait... Igen ... Jó ... Hát akkor szer... Csókolom Pistáékat, és gratulálok az ezüstlakodalomra ... Szer ...“ . Vusz! — üvöltöm, ne a hölgy nem hallja a saját sikoltásától „Micsoda? Válnak? Ne mesélj! De hiszen Pista tudta, hogy a Bora csalja... Értem, Bora nem tudta, hogy Pista csalja... Kivel? Jesszusz! Húsz évvel fiatalabb? Jellemző a férfiakra... Persze... Kapuzárás előtt. Ez kortünet... Világos .. Szegény Bora ... Csókolom sokszor, de mondd meg neki... És hívjon fel okvetlen... Hát akkor szer... Igen. Ahogy megbeszéltük, tízkor a Dunakertben, rossz idő esetén benn a kávéházban. Hát akkor szer... Köszönöm, átadom. Gyulával nem találkozom... Szakítottunk. Nem tudtad? Nem fogod elhinni, fogódzkodj meg ...“ Piros és zöld karikák táncolnak a szemem előtt. Sarkig kinyitom az ajtót, és ordítok: „Asszonyom! Nem érdekel sem Gyula, sem Bora, sem Ildikó! Fejezze be, mert megőrülök, és felgyújtom a telefonfülkét!“ A hölgy hidegen végigmér, aztán nyugodt hangon beleszól a kagylóba: „Ne haragudj, drágám, de be kell fejeznem. Egy úr itt nagyon izgatott... Fogalmam sincs, miért... Hát akkor, ahogy megbeszéltük, tízkor a Dunákért teraszán, rossz idő esetén benn ... De várj csak — Mi lesz, ha Bagyinszky holnap megjön Kaposvárról?" .Ezt már nem várom meg. Elrohanok a legközelebbi trafikig. Szerencsém van, mert a fülkében egy hölgy áll, aki éppen azt mondja: „Hát akkor szer...“ GÁDOR BÉLA 12
