A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 2. szám
Szlovákia déli területein azonban még sok kérdés várt megoldásra. Hiányos volt a káderek szakképzettsége (az 1945—1948 köközötti években nem volt magyar nyelvű szakotatás) úgyszintén az egészségügyi, szociális és iskolai ellátottság is, amit az előbbi kormányrendszerek rovására kell írni. A magyar nemzetiségű lakosokat nemcsak a nemzeti bizottságok munkájába, hanem a tömegszervezetekbe, a gazdasági és a kulturális életbe is be kellett kapcsolni. Elérkezett az ideje, hogy a magyar nemzetiségű dolgozók részvételét a szocialista országépítésben szélesebbkörűen biztosítsák. A Megbízottak Testületé — az SZLKP KB elnökségének 1951. évi és a kormány 1952. május 17-i határozata alapján — felülvizsgálta a magyar nemzetiségű lakosság politikai egyenjogúsításának folyamatát, és 1952. július 1-én egész sor további intézkedést tett. Elsősorban intézkedett a bratislavai, nyitrai, besztercebányai és kassai kerületi bizottságok plénumának, valamint 25 járási nemzeti bizottság plénumának magyar nemzetiségű tagokkal való kiegészítéséről. Ezeknek kellett elfoglalniuk a tanácsokban, a plénumokban, az albizottságokban és a járási meg helyi nemzeti bizottságok apparátusában megüresedő helyeket. A megbízotti hivatalokat utasították, hogy vegyes nemzetiségű járások és községek adminisztrációs apparátusában és a vezető funkciókban Is — a helyi viszonyoknak és szükségleteknek megfelelően — biztosítsák a magyar nemzetiségű lakosok érvényesülését gazdasági, kulturális és közéleti vonatkozásban egyaránt. A Megbízottak Testületé meghagyta, hogy tegyék lehetővé a magyar dolgozók érvényesülését más járásokban is, például vállalati igazgatóságokban és a központi szervekben. JURAJ ZVARA: a magyar N ehiítisegi Hibd és MEGOLDÁSA -Annak érdekében, hogy a magyar lakosság tevékenyen részt vegyen a szocializmus építésében, a megbízotti hivatalok feladatává tették magyar nemzetiségű funkcionáriusok és dolgozók kiválasztását, szakoktatását és elhelyezését. A Megbízottak Testületé — szem előtt tartva a magyarlakta területeken a magyar nyelv egyenjogúságának elvét — utasította az egyes megbízotti hivatalokat, hogy: a) a vegyes nemzetiségű területeken minden hatáskörükbe tartozó szervben tegyék lehetővé a magyar lakosságnak anyanyelve használatát a nemzeti bizottságokban, hivatalokban, bíróságokon; b) biztosítsák, hogy a nemzeti bizottságoknak szóló irányelveket, utasításokat, körleveleket és hirdetményeket a vegyes nemzetiségű területeken magyar nyelven is adják ki; c) hasonlóképpen biztosítsák, hogy a magyarlakta községekben és járásokban a nemzeti bizottságok, a gazdasági, kulturális és egyéb intézmények magyar nyelven adják ki a magyar lakosoknak szóló határozatokat, végzéseket, rendeleteket, felhívásokat, bizonylatokat stb.; d) gondoskodjanak arról, hogy a vegyes nemzetiségű járásokban és községekben az állami, köz- és gazdasági épületeket, létesítményeket, üzleteket két nyelven, szlovákul és magyarul jelöljék meg; e) biztosítsák, hogy a hatáskörükbe tartozó hivatalokban és szervezetekben a magyarul előadott vagy magyarul írt beadványokat, átiratokat, leveleket, panaszokat stb. kellő időben és helyesen intézzék el. A Megbízottak Testületé továbbá intézkedést tett a vegyes nemzetiségű területek fejlesztésére, főképp a szociális és egészségügyi intézményeket illetően, Foglalkozott a magyar iskolák, a kulturális és népművélési intézmények fejlesztésének kérdésével, valamint a magyar nemzetiségű lakosság viszonylatában a népművelési tevékenység helyzetével. A Belügyi Megbízotti Hivatal — a Megbízottak Testületének határo zata szerint — már 1952 októberében felülvizsgálta, hogy mennyire teljesítették a Megbízottak Testületének 1952. július 1-i határozatait, vagyis hogy milyen mértékben érvényesül a magyar nemzetiségű lakosság a társadalmi és a gazdasági életben. A helyzet a mezőgazdaságban volt a legjobb, a vezető funkciókat illetően is. A dél-szlovákiai egységes föld müvesszövetkezetek többségében a magyar nemzetiségű elnökök és funkcionáriusok működtek. Hasonló volt a helyzet az állami gazdaságokban, úgyszintén a gép- és traktorállomásokon, főképp a gaiántai, somorjai, nagymegyeri (Galovo), párkányi (Štúrovo) és a tornaijai (Šafárikovo) járásban. Az 1952. év folyamán megalakultak az első magyar, nyelvű mezőgazdasági iskolák, 1952 októberében számuk már 11-re rúgott. Az 1951—1952. évben 30 magyar nyelvű tanfolyamot és szakmaipolitikai oktatást szerveztek mezőgazdasági dolgozók részére. Az állami munkaerő-tartalékok tanintézeteiben is ugyanabban az évben nyíltak meg az első magyar nyelvű osztályok. A Könnyűipari Megbízotti Hivatal dél-szlovákiai vállalataiban a dolgozók túlnyomó többsége magyar nemzetiségű volt: ennek megfelelően betanításukra nagy figyelmet fordítottak. A magyar nemzetiségű dolgozók foglalkoztatottsága tekintetében jó volt a helyzet a Csehszlovák Gépkocsifuvarozási Vállalatban (ČSAD), ahol szakmai és politikai oktatást szerveztek számukra. A magyar nemzetiségű dolgozóknak anyanyelvükön való oktatása megvalósult az építőiparban, a faipari üzemekben és a közszolgáltatási vállalatokban is. A többi ágazatban kevésbé kedvező volt a helyzet, de a magyar nemzetiségű lakosság bekapcsolódása a gazdasági életbe egészben véve kielégítő fejlődést mutatott, később — és ez a mai viszonyokra is vonatkozik —- a szükséges szakképzettség hiánya okozott nehézségeket. 1952-ben tucatszámra rendeztek tanfolyamokat magyar nemzetiségű tanítók számára. Szlovákiában már 802 magyar iskola volt 1119 osztálylyal és 65 956 tanulóval, de bennük egyelőre ideiglenes, nem teljes értékű tanerők működtek. A kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságok tanácsai 1952 végén részletesen megtárgyalták a Megbízottak Testületének utasításait és egész sor helyi jellegű intézkedést tettek, főleg a kétnyelvűség biztosítása érdekében. A kétnyelvűség elvének a vegyes nemzetiségű területen nagy jelentősége volt mindkét nemzet dolgozóinak a proletár nemzetköziség szellemében való nevelése szempontjából. Ezenkívül a kétnyelvűség biztosította a magyar lakosság tényleges részvételét a politikai és a gazdasági életben, s lehetővé tette a szocialista eszmék hatékonyabb terjesztését, hisz a magyar nemzetiségű dolgozók természetesen anyanyelvükön sajátíthatták el legjobban a szocializmus eszméit. A kényelvűség elvének további célja az volt, hogy a vegyes nemzetiségű területeken a hivatalokban, a nemzeti bizottságokban, a gyűléseken, a mindennapi politikai és gazdasági életben minden polgár azon a nyelven fejezhesse ki magét, amelyen folyékonyan beszél, és megérthesse, miről van szó, tehát teljes mértékben részt vehessen a közéleti ügyek intézésében. A CSKP határozottan elutasította az ún. hivatalos, illetve állami nyelvnek Dél-Szlovákiában való bevezetésére irányuló követeléseket. Az ún. kötelező állami nyelv bevezetése ugyanis azt jelentené, hogy a magyar nemzetiségű lakosság nem egyenjogú. Kötelező állami nyelvet burzsoá államokban használnak, és ez a nemzetiségek egyenjogúságának hiányát és elnyomását példázza. Az állami nyelv bevezetésével a kapitalista államban az uralkodó nemzet uralkodó osztálya saját nyelvét a többi fölé helyezi, és a kisebbségi nyelveket elnyomja. A szocialista rendszer elvben elutasítja a nyelvek hátrányos megkülönböztetését, tehát a kötelező államnyelv követelését is. Az SZKP 1961- ben megtartott XXII. kongresszusán elfogadott program abból az elvből indul ki, hogy a Szovjetunió minden polgára tetszés szerint nyelven beszélhet, neveltetheti és taníttathatja gyermekeit, a párt nem tűr meg semminemű kiváltságot, korlátozást, vagy kényszert bármely nyelv hasznalátával kapcsolatban. A program egyúttal hangsúlyozza az orosz nyelv önkéntes tanulásának pozitív jelentőségét a szovjetunióbeli nemzetek és nemzetiségek kölcsönös együttműködése és fejlődése szempontjából. V. I. Lenin még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt — amikor kimutatta azoknak a nézeteknek téves voltát, melyek szerint Oroszországban be kell vezetni az államnyelvet mint az orosz kultúra terjesztésének előfeltételeit — a következőket írja: „Természetesen mi is azon vagyunk, hogy Oroszország minden lakosának módja legyen megtanulni a nagyorosz nyelvet. Csak egyet nem akarunk: kényszert. Senkit sem akarunk bottal kergetni a paradicsomba, mert akármennyi szép frázist hangoztatnak is önök a „kultúráról“, a kötelező államnyelv kényeszerrel, erőszakkal jár ... Ezért mondják az orosz marxisták, hogy nem kell kötelező államnyelv ... Lenin nézeteiből az analógia alapján levonhatjuk a következtetést: a nyelvek egyenjogúsága, vagyis déli járásainkban a kétnyelvűség elve nem jelenti, hogy a magyar dolgozók ne tanulják meg a szlovák nyelvet. A szlovák vagy cseh nyelv ismerete a magyar lakosok objektív érdeke, persze önkéntességen kell alapulnia. A cseh vagy a szlovák nyelv elsajátításának jelentőségét a magyar nemzetiségű lakosság szempontjából bizonyos mértékben össze lehet hasonlítani az orosz nyelv tudásának jelentőségével a Szovjetunió nem orosz nemzetiségeinek szempontjából. A magyar nemzetiségű lakosság képviseleti aránya a dél-szlovákiai vegyes nemzetiségű területek nemzeti bizottságainak az 1954., 1957., és 1960. évi választások után egyre javult. A párt és az állami szervek « ügyeltek arra, hogy a magyar lakosság méltányosan képviselve légyen a nemzeti bizottságokban, mégpedig nemcsak a bizottsági választások alkalmával, hanem félévenként külön, külön ellenőrizték a tényeleges képviseleti arányt. A CSKP Központi Bizottsága 1954-ben, a csehszlovákiai proletáriátus diktatúrájának győzelme utáni első nemzeti bizottsági választások alkalmából kiadta. „Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága irányelvei a választások lefolytatására a vegyes nemzetiségű járásokban“ című utasítását. Benne foglalkozik az egyes nemzetiségek tagjainak részvételével a választási bizottságokban, választási körzetek szervezésével a vegyes nemzetiségű területeken, a Nemzeti Front jelöltjeinek kiválasztásával a nemzeti bizottságok számára és a választási kampány agitációs feladataival. Az Irányelvek szerint, a helyes nemzetiségi politika megvalósításában jelentős szerepük van a nemzeti bizottságoknak, melyek a munkásosztály és a többi dolgozó szövetségén alapuló államhatalom megtestesítői. A nemzeti bizottságok hivatottak arra, hogy kiválasszák a dolgozó nép, a munkások, a dolgozó parasztok, és az értelmiség legrátermettebb képviselőit, és nemzetiségre való tekintet nélkül az egész lakosságot mozgósítsák a szocialista építés feladatainak teljesítésére ... A nemzeti bizottságok valamennyi tagjának, tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozására, az egész dolgozó nép (tartozzon bármelyik nemzetiséghez) akaratát és érdekeit kell képviselnie, ébren kell őrködnie a párt és a kormány nemzetiségi politikájának következetes megvalósítása felett. Az SZLKP KB 1945. április 8-i ülésén felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti bizottsági jelöltek kiválasztásakor gondoskodni kell valamenynyi nemzetiség igazságos képviseletéről. Mivel a déli járásokban a „reszlovakizáltak“ továbbra is szlovákoknak vallották magukat, noha sokan közülük szlovákul nem is tudtak az SZLKP KB kimondta, hogy „véget kell vetni az ún. reszlovakizációnak. (Folytatjuk)
