A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 2. szám

SAKK SAKK SAKK Az első magyar mester Magyarországon a sakkélet megindulását a múlt század negyvenes éveire vezethetjük visz­­sza. 1843-ban alakult meg a sakkbarátok lelkes csoportjának kezdeményezésére a Pesti Sak­kor. Ennek vezéralakja a 110 évvel ezelőtt elhunyt Szén József városi levéltáros, a ma­gyar sakozás első nemzetközileg számot tevő mestere volt. Szén József neve már a Pesti Sakkor meg­alakulása előtt jól ismert volt külföldön is. Többször járt a sakkjáték akkori centrumaiban, Párizsban, Londonban és Bécsben, ahol a kor legjobbjaival is sikeresen mérkőzött. A külföldi lapok elismert végjátékszakértőnek tartották és egyik tipusállása ma is Szén-féle állásként található meg minden modern végjáték-tan­könyvben. Külföldi kapcsolatai révén került sor 1842—43-ban a híres Pest—Párizs levelező mérkőzésre, mely a Szén-vezette pesti csapat 2:0 arányú győzelmét eredményezte és ezzel Budapest sakkozói egyik napról a másikra nagy nemzetközi tekintélyre tettek szert. Ezek után érthető, hogy a világ első nem­zetközi sakkversenyén 1851-ben Londonban Szén is a meghívottak között volt. A torna lebonyolítási módja igen kezdetleges volt: kie­sési párosmeccs rendszerben játszották, ami nem adhatott hű képet az erőviszonyokról. Szén az első menetben fölényes 2:0-ás győzel­met aratott az angol Newham ellen, a máso­dik menetben azonban a kedvezőtlen sorsolás az akkori idők legjobb játékosával, Andersen­nel hozta össze. Az első játszmát Anderssen nyerte, azután kétszer Szén győzött, időközben azonban módosították a kiírást és a tovább­jutáshoz négy nyert pontot kellett szerezni. Ez Anderssennek sikerült, aki végül az első díjat is megnyerte, Szén viszont e vereséggel már csak az 5. helyért kiizdhetett. Ezt símán megszerezte: 4:0-ra győzött Horwitz, 4,5:0,5-re pedig Kennedy ellen és ezzel bebioznyította, hogy Anderssen mellett ő volt a verseny leg­erősebb játékosa. A londoni torna után már nem szerepelt külföldön és otthon is csak olykor-olykor ját­szott a sakkörben. Három évtizedes sakkozói pályafutásának emlékét már csak mintegy 20 fennmaradt végjáték és 80 játszma őrzi. Ebből a hagyatékából elevenítjük fel a leghíreseb­bet. SZÉN—ANDERSSEN: 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cd4 4. Hd4: e6 5. Hb5 dB 6. Ff4 e5 7. Fe3 (Ma a legmodernebb játékmódnak tekintik. Lám a „nagyok“ száz évvel ezelőtt is értettek a megnyitáshoz.) 7. ... aB 8. Hbc3 FeB 9. Hd5 (Stratégiailag kifogástalan, de korai és ezért lehetőséget nyújt sötétnek a kiegyenlítésre.) 9. ... Fd5: 10. Vd5: Hf6 11. Vb3 d5! (Kitűnő lépés, mellyel sötét megszabadul visszamaradt gyalogjától.- 12. Vb7: (Kockázatosnak tűnik, de valószínűleg a legjobb.) 12. ... Hb4 13. Ha3 He4: 14. c3 Bb8 15. Va7 d4 (1B. . . .Fc5 fenyeget vezérfogással. Sötét nyilván azt hitte, nyerésre áll és ezért elvetette a 15. ... Ba8-cal kikény­szeríthető döntetlent.) 16. Fc4! (Ez a remek lépés nemcsak a vezért fenyegető veszélyt oldja fel, hanem előnybe is hozza világost.) 16. ...Hd6 17. cb4 Hc4: (17. ... de3-ra a játsz­mához hasonlóan 18. 0—0! jönne és sötét nem üthet f2-n, mert a bástya a nyílt vonalon igen veszélyes lenne.) 18. Hc4: de3 19. 0—0! e2 20. Bfel Fb4: 21. Be2: f6 (Két gyalogot ad, hogy megvédhesse a középgyalogot. 21. ... 0—0 22. He5: után sötét szintén veszve lenne.) 22. Vg7: Bf8 23. Vh7: Vd5 24. Vh5+ Kd7 25. Bc2 Ke7 26. He3! Ve4 27. Bc7+ Ke6 28. Bc4 Vb7 29. Bdl f5 30. g4 f4 31. Hd5 sötét feladta. • • • Érdekes, hogy míg a gyakorlati játéknak Szén korában több elismert magyar mestere volt, a feladványköltészetben egyedül Pongrácz Arnold (1810—1890) emelkedett nemzetközi szintre és aratott sikereket. „A nagyszombati remete“ jeligével közölte feladványait. Alábbi szerzeménye az akkor igen népszerű plasztikus feladványok egyik legsikerültebb alkotása, melynek a szerző „egy érdemrend keresztje“ címet adta. PONGRÁCZ ARNOLD (Schachzeitung 1860) A megfejtés beküldési határideje két hét. A 48. számban közölt Jansa—Jongsma játszma­végződés megoldása: 28. Ba6:l sötét feladta. Könyvjutalmat nyert: Hajdú László, Szepsi. KOZMA GYULA nemzetközi mester KERESZTREJTVÉNY Két bölcs megállapítás VÍZSZINTES: 1. Első megállapí­tásunk, folytatva a függőleges 35. sorban. 15. Város Csehországban. 16. Háziszárnyas. 17. Aranyos......... város Szlovákiában. 18. Mohame­dán pap. 20. Újság. 22. Áramköz­vetítő. 23. H. O. H. 24. Félig hen­tes. 26. Ű — németül. 28. Bátor igéje. 29. Ha ugyan — szlovákul. 30. Szín. 31. Cselekedni. 33. Hang­talan Makó. 34. Angol űrmérték. 36. Testgyakorlat. 38. Nagy euró­pai tő város. 40. M. Z. É. 42. Nem egészen kedvező. 43. Telek. 44. H- betű pótlásával Polinéziai sziget. 46. V. U. A. 47. Verdi opera. 48. Végnélkül! karnevál. 49. Nős-e? betűi felcserélve. 51. Ünnepi lako­ma. 53. Hajó — szlovákul. 55. An­gol „és“. 56. Év Párizsban. 57. Mindenféle ócskaság. 59. Kemény hangnem. 60. Bírósági eljárás. 61a. Ötszázegy római számmal. 62. A legmagasabb férfi énekhang. 63. Kábítószer. 64. Bizalmas megszólí­tás. 66. Idegen tagadás. 67. Régeb­bi súlymérték. 69. Fantom. 71. Kro­nométer. 73. A gyűszűvirág latin neve. 76. Női becenév. 77. Szövet­ség. 79. Szlovákiai, folyó. 80. Ga­bonaféle. 81. ... király, Shakes­peare drámája. 82. Híres. 85. Nem mindennapi. 86.........a búzakalász, magyar népdal kezdete. 88. Sors­jegy több idegen nyelvben. 89. Pénzintézet. 90. E napon. 92. Pen­­géje. 94. Literátus. 96. Fordítva: ária —. németül. FÜGGŐLEGES: 1. Második mon dásunk, folytatva a nyíl irányában. 2. Építőanyag. 3. Román népiesen. 4. Lom ikerszava. 5. Tank közepe. 6. A csehszlovák repülőgépek nem­zetközi ismertetőjele. 7. A-betűvel a végén: vármegye Magyarorszá­gon. 8. Erősen kíván. 9. Égitest. 10. Kötőszó. 11. Zoltán Márton. 12. Sebhely. 13. Kitüntetés. 14. A le­genda szerinti mesterséges ember. 19. Vasútállomásokon a vágányok melletti kiépített térség. 21. Gyöt­relmek. 24. Hallöszerveddel észle­led. 25. Azonos mássalhangzók. 26. Játszma (a teniszben). 27. For­dítva: kedvelt ifjúsági regényíró. 30. Kevert banda. 32. Ázsiai nép. 34. A vízszintes 43. betűi felcserél­ve. 35. A vízszintes 1. folytatása. 37. Szlovákiai textil szövetkezet elnevezése. 39. Csillagkép. 40. Be­teg. 41. Méter közepe. 44. Volt sakk-világbajnok. 45. Söntés. 50. Vége Londonban. 52. Hazád. 54. Remek. 57. Ipari növény. 58. Indí­ték idegen szóval. 60. Ékezettel: város Franciaországban. 61. Egybe­hangzó verssorvégződés. 65. Nagy tó Ohió államtól északra. 67. Li­get része. 68. Kopasz. 70. Növény, főzete üdítő ital, többesszámban. 72. A vég betűi felcserélve. 74. Lég­­szesz. 75. Azonos a függőleges 4-el. 76. Modern társas tánc. 76a. Város Törökországban. 78. Régebbi cseh­szlovák motorgépkocsi-márka. 81. Vonal — latinul. 83. Sportág. 84. Állóvíz. 85. Egyiptom! napisten. 87. Spion. 88. A melléknév felső­fokának jele. 88a. Folyó a Dunán­túlon. 89. Átmenei papírpénz. 91. Ady Endre biogramja. 93. Francia névelő. 95. Hangtalan róna. 97. Görög betű. (Segítség: vízsz.: 18. Imám s= 34. Gallon — 63.. Hasis ^ 66. not, függ.: 58. motív — 26. set — 89. bon.) Beküldendő a vízszintes 1 és függőleges 35, valamint a függő­leges 1. számú sorok megfeitése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes meg­fejtése: „Sikerekben gazdag és bol­dog új esztendőt kívánunk kedves olvasóinknak.“ Könyvet nyert: Lénárt Ildikó, Úgyalla.

Next

/
Thumbnails
Contents