A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-04-16 / 16. szám

Hidas A n ta

Nem tudom, mikor jelenik meg könyv erről a költőről — a mi csodálatos, nyugtalan és nagy századunk egyik eredeti, küzdelmes sorsú, és harcos költő egyéniségéről. Lehetséges, hogy hazájában már elkészült ez a könyv, vagy éppen most készül. Akár így van, akár úgy, én is szeretném néhány vonással gazdagítani, hiszen Hidassal engem régi s merem remélni, hogy kölcsönös barátság köt össze.

Abban a szerencsében volt részem, hogy megismerhettem korunk néhány kiváló forradalmi költőjét. A nemzetközi kongresszusok napjaiban sokat beszélgettem Paul Éluard-ral, a mai kultúra sorsáról. Chile trópusi erdőiben, egy favágó kunyhójában együtt üldögéltem Pabló Nerudával. Spanyolul olvasta fel nekem éppen akkor elkészült s azóta már híressé vált költeményét. Egyszerű, fanyar bor mellett „ittuk“ a verssorokat s arról álmodoztunk, hogy béke lesz a Földön. Aragonnal időközönként párizsi lakásán találkozom. Szeretem megfigyelni ezt a külsőre oly kiegyensúlyozott, arisztokratikus tartásé embert állandó lobogásában, nem szűnő fájdalmas aggódásában az emberiség sorsáért s a harag állapotában, amit az emberi tökéletlenségek miatt érez. Nazim Hikmet, korunk legnagyobb török költője, baráti beszélgetésekben sokszor feltárta előttem gyengéd és könnyen sebezhető lelkét, hatalmas és sokszínű alkotói világát. A mai Kelet híres költőjével, Faiz Achmet Faiz-zal gyakran találkozom a békeharc különböző fórumain, a világ más-más sarkában.

Ök valamennyien a háborúk és forradalmak századának kortársai, énekesei, szomorúságának hordozói s miként e századnak még egy kortársa, Vlagyimir Majakovszkij kifejezte, — akit sajnos nem ismerhettem meg — „rikkancsvezérei“.

Én egyszerűen nem tudom elképzelni ezt a ragyogó írói csoportot a magyar Hidas Antal nélkül, akit nemcsak hazájában ismernek és szeretnek, hanem a soknemzetiségű szovjet földön is. '

Valamikor, még ifjúságom idején, mi komszomolisták gyakran énekeltük egyik legkedvesebb dalunkat:

„Üj munkadal morajlik, Rohambrigád . . .“

Ezekben a napokban, elárasztva hullámaival az egész országot, hatalmas méretekben bontakozott ki nálunk a szocialista munkaverseny. S nem volt ifjúsági gyűlés, ahol mi, fiatalok ne daloltuk volna a világba, hangosan és önfeledten ezt az éneket. Mint minden jó dal, ez is végigjárta az országot, mintha a nép között, a nép dalaként született volna. S csak negyedszázad múltán, három háborút is átélve tudtam meg esodálkozón, és meglepődve, hogy ennek az én számomra olyannyira orosznak tűnő munkás-himnusznak a szerzője magyar, a politikai emigráns Hidas Antal,, akit nálunk az országban jól ismertek és szerettek s akit oroszosán Anatólijnak hívtak.

önéletrajzában, amelyet a mi Junoszty című folyóiratunk közölt, Hidas elmeséli, miként küldték őt, a fiatal forradalmárt és kezdő poétát a Magyar Kommunista Párt vezetői Moszkvába tanulni. Elküldték, hogy bizonyos idő elteltével majd illegálisan visszatérjen hazájába s forradalmi munkát végezzen.

— Mennyi időre... ? — kérdezte elszomorodva a fiatal költő, akinek egyáltalán nem volt kedve elszakadni szülőföldjétől s a hazai munkásmozgalomtól.

— Egy, vagy két évre ... — felelte Kun Béla.

— Sok — kiáltott fel a költő.

De úgy alakultak a dolgok, hogy egy két év helyett — harmincnégy esztendőt kellett nálunk eltöltenie.

Hidas politikai emigránsként érkezett hozzánk — sokan jöttek azokban az években a * Szovjetunióba, olyan országokból, ahol uralomra jutott és erősödött a fasizmus — és mint a többiek, 6 is megkapta a szovjet állampolgárságot. Nagyon aktív szovjet állampolgár lett belőle. Résztvett az írószövetség munkájában s beválasztották őt a vezetőségbe. A ki_ tűnő lengyel íróval, a szintén politikai emi” gráns Brúnó Jászenszkij-jel együtt megalapí-BORISZ POLEVOJ

tóttá az Inosztrannaja literatúra című folyóiratot s annak egyik vezető szerkesztője lett. Szervezte a forradalmi írók nemzetközi szövetségeit. Nem ült tehát ölbe tett kezekkel, hanem széleskörű szervezői munkát végzett, miközben múzsájától sem szakadt el. S ez aránylag ritkán történik így, hiszen a múzsák — közismerten — igen féltékenyek s megkövetelik, hogy a költő teljességgel csak őket szolgálja.

Lévén tehetséges, jószívű és barátságos ember, akinek lényét átmelegítette a vidámság és a humor, Hidas nagyon sok jó barátot szerzett magának nálunk. Átutalta az egész országot, Moszkvától Vlagyivosztokig. Fáradhatatlanul írt és sokat publikált. Némelyik versét megzenésítették s ezek éppenúgy népszerűekké váltak, mint az a bizonyos munkaversenyről szóló dal, amelyről az előbb már említést tettem. Jóegynéhány közülük még ma is ott van az iskolai tankönyvekben.

Mindamellett ez az ember, akit mi orosz módon Anatólijnak hívtunk, lelkében megmaradt hűséges magyarnak. A Szovjetunióban rátalált második otthonára, s nem második hazájára, pedig az ilyesmi gyakran megtörténik a politikai emigránsokkal. Hidas oroszul beszélt, de magyarul gondolkozott. S bár jól bírta az orosz nyelvet, verseit kizárólag magyar nyelven irta. Ezek nálunk fordításban jelentek meg.

Közös barátunk, Alakszandr Fagyejev mesélte, aki nagyon szerette Hidast, és állandóan gondoskodott is róla:

— Mindig győzködöm őt; minek neked állandóan küzdeni ezekkel a nyelvi akadályokkal, hiszen jól tudod, hogy a legjobb fordítás is a szőnyeg másik oldalához hasonlatos, a minta ugyan megmarad, de a színek megfakulnak, a képek mélysége, érzékletessége elveszik:

— Tudom, tudom Szása — tréfálkozott Hidas. — Itt nálatok úgy mondják, hogy a fordítás olyan, mint az asszony, ha szép, akkor hűtlen, ha hűséges, akkor nem szép. De értsd meg Szása, másképp nem tudok tenni. Én csak magyarul gondolkozom. Mikor más nyelven kezdek gondolkozni, az elképzeléseimből csak csontváz marad, a szavak szétszaladnak, fgy áll a helyzeti

Nekem úgy tetszik, hogy mindvégig, amíg nálunk volt, s ez majdnem harmincöt esztendő, egyenlő a felnőtt ember élettartamával. Hidas még a hétköznapi beszélgetésekben is először anyanyelvén fogalmazta meg gondolatait s csak azután fejben fordította le őket oroszra. Ezért orosz mondatait mindig olyan ráérően bontogatta ki s bár általában jól ejtette ki a szavakat, azok mégis különös, nagyon kedves s egy kissé nevetséges akcentust nyertek.

S hogy énekelte a magyar dalokatl Sajnos én már csak akkor ismerkedtem meg vele, mikor az ifjúság elrepült, s így Igen ritkán adódott alkalom elüldögélni egy pohár bor mellett. A dalok, amelyeket énekelt, most is fülemben csengenek s a nótázás alatt felísmerhetetlenül megfiatalodó arca e sorok írása közben is előttem lebeg.

— Látod Borisz, így énekelnek nálunk a Duna mentén ...

Szenvedélyes szeretet anyanyelve, a magyar beszéd, a magyar közmondások, tréfálkozások s a pesti külvárosok tájékáról származó anekdóták iránt, rendkívül megnehezítette dolgát az orosz szerkesztőségekben, ahová kéziratait bevitte. A szerkesztők, a fordítások elkészültéig, egyszerűen nem tudtak megismerkedni azokkal. S a fordításokra bizony várni kellett, sokat kellett várni. De Hidas nyugalommal viselte el mindezeket a kellemetlenségeket.

— Csak magyarul tudok írni.

A Ficzek úr című, nálunk jól ismert regényével egész tragédia történt. Orosz fordításban még a háború előtt megjelent, s nagy sikere volt a szovjet olvasók körében. Oroszból lefordították a regényt ukrán, belorusz, grúz s még sok más nyelvre. S aztán bizonyos körülmények folytán, amelyekről fájdalmas dolog beszélni és nincs is kedvem rájuk emlékezni, az eredeti magyar szöveg elveszett. A háború után a regény többször megjelent orosz nyelven. Ml,

ról — kortás- i s z e m m e I

szovjet emberek, megszerettük a ravaszeszű Ficzeket, nevettünk és sírtunk kalandjain. Olyasféle figurává vált nálunk, mint a haseki derék katona; Svejk. És Magyarország, az új, felszabadult Magyarország, ahol Hidas immáron persona grata lett, nem ismerte ezt a regényt. A magyar olvasók nem hallottak róla. S a szerző fogta magát, leült az íróasztal mellé, nekikezdett a munkának, amely minden más körülmények között értelmetlen lett volna. Fogta az orosz szöveg magyar fordítását és újra írta magyarul ezt a terjedelmes könyvet.

Az emigráció éveiben Hidas magyar nyelven írt az orosz olvasók számára. Alkotói munkájának ez a sajátossága természetesen gátolta költői hangjának kiteljesedését. De még nagyobb nehézségekkel kellett volna megküzdenie, ha nem Kun Ágnes a felesége, ez a gyönyörű, tehetséges és okos asszony, aki egyformán jól beszéli a magyar és az orosz nyelvet. Nehéz őket egymás nélkül elképzelni, épjien úgy, minthogy nem lehet szétszakítani Szaltikov—Scsedrin orosz író nevét. Az én emlékezetemben ők ketten mindig együtt vannak.

Az emigráció éveiben, különösen annak utolsó szakaszában, ez a nagyszerű házaspár hatalmas munkát végzett, hogy a magyar kultúra legnagyobb értékeivel megismertesse a szovjet népet. Együttes erőfeszítéseik eredményeképpen, valamint orosz barátaik munkája nyomán, akiket mágnesként vonzottak maguk köré — a magyar költők és prőzaírók kitűnő orosz fordításban jelentek meg, A kötetekbe gyűjtött anyagok nagyszerű ízlésről s kiválasztóképességről tanúskodtak-. így a magyar irodalom, amely a háború előtt nem volt széles körben ismert nálunk, sok-sok kitartó, hűséges barátot talált magának a szovjet olvasók között.

A Hidas—Kun házaspár által irányított kiváló műfordítói műhely teljes erővel dolgozott. S munkájuk nyomán a magyar olvasók is megismerkedhettek az orosz és a szovjet irodalom értékes alkotásaival, Gyerzsavintól kezdve egészen Majakovszkijig, Tvardovszkijtól Martinovig, Tyihonovig.

Őszintén mondom, hogy a szovjet—magyar irodalmi kapcsolatok terén e két kitűnő ember nem kevesebbet végzett, mint a különböző baráti társaságok együttvéve s ha az alkotói energiát kilowattban lehetne mérni, az ő műfordítói-irodalmi tevékenységük egy jókora villamos erőmű energia termelésének felelne meg.

Majdnem tíz éve már, hogy a Hidas-házaspár, sietve vissza hőn szeretett hazájába, elhagyta a mi országunkat. Elnémult a csendes Furmanov utcai lakás, amelynek a falán emléktábla hirdeti, hogy itt élt valamikor az orosz és a spanyol polgárháború hőse is, a magyar Zalka Máté. S esténként a félig sötét lépcsőházban nem ballagnak fel az írók és a költők „Hidasékhoz baráti szóért.“ De mi, szovjet barátaik, máig sem szoktunk hozzá az űrhöz, amit elutazásukkal maguk után hagytak. Mintha minden meglenne, de valami mégis hiányzik.

íme néhány sietős sor a Hidasról készülő könyvbe. Néhány szó Hidas Antalról, Anatólijről, vagy ha úgy tetszik Toljáról, a kitűnő költőről s a nagyszerű emberről. Néhány sor abban a könyvbe, amely egyszer majd elkészül és napvilágot lát vagy Magyarországon, vagy a Szovjetunióban. De az is lehetsées, hogy itt is és ott is.

a Hét irodalmi melléklete • 16.