A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-09 / 15. szám
Az aggódás világtörténete í. ■ (Időszámításunk előtt) Nyam: (ősember) Aggódom a gyerek miatt. Nem olyan, mint mt voltunk fiatal korunkban. Én például ebben a korban az első kezem ügyébe eső kővel törtem föl osztálytársaim koponyáját. De volt is velőm mindig pukkadásig. Ez meg csak farigcsál naphosszat. Nyamné: (jó anya) Ne szidd mindig ezt a szegény fiút. Nem mondom hogy valami zseni, de ebben a korban még hadd játsszon. Nyamka: (ötéves, kifaragja az első kőbaltát.) 2. H (Időszámításunk előtt 4000 körül) Fáraó: Sajnos öregem, idestova betöltőm harmincadik életévemet, amely a központi statisztikai hivatal adatai szerint is az emberi életkor felső határa. Nyugtalanít, hogy a fiam, aki majdan trónomra lép, milyen nemtörődöm. Játszik, játszik, ahelyett hogy gondoskodna magának valami rendes temetkezési helyről, amellyel az Istenek is meg lennének elégedve. Fáraóné: (jó anya) Az Ami? Hát kicsit huncut, az igaz, folytón köveket rak csúcsosan egymásra. De majd kitombolja magát és- aztán keres magának egy jó barlangot, sírnak. Ami: (a későbbi III. Amenemhat, hatéves, nem figyel a vitára, hanem gúla1- és szfinxmodelleket épít közben). 3. ■ (Időszámításunk előtt 670) Tao-Po: Megáll az ember esze, milyen ez a mai fiatalság! Itt van a te drágalátos fiacskád, To- Jü. Arra sem képes, hogy sárból csészét nyomkodjon ki magának. Folyton a Jangce mellett, azokon a haszontalan kaolinföldeken csavarog. Tao-Poné: Jössz ide rögtön te haszontalan kölyök? Hogy nézel ki? Teljesen összekente magát! És mi van a kezedben? Tao-Jii: (hétéves) Apu, anyu, nézzétek! Kaolinból milyen szép edényt csináltam! Ezt csak ki kell égetni, és kész a porcelántányér! Tao-Po: Csak a Játék, a játék! Hát nem jó neked a sártányér, te istenverése? Nem az edény, de te vagy égetnlvalól Tao-JB (kiégeti az első porcelántányért a mellékhelyiségben.) 4. B (1455) Columbus bácsi: (porcelántányérból kanalazza a ciberelevest): Látod, te fiú! Tao Jü milyen csodálatos dolgot talált ki. Mert dolgozott, törte a fejét. De ti, mai fiatalok! Csak a csavargás — Columbus néni: Legalább ezt a folytonos hajóépítést hagynád abba Kriszti, mikor itt a sok lecke. Mit akarsz? Felfedezni Indiát? Columbus Kristóf: Igen. Columbus bácsi: Szégyen, gyalázat. Az én időm ben az ilyet átadták az inkvizíciónak. Kérdezlek, mi lehet az ilyen gyerekből? Columbus Kristóf: (nyolcéves, a fürdőkádban pancsol, kiabál) Föld, föld! A Mackó látta meg először! * 5. B (1570) Vincenzo Galilei: Ebből a fiúból se lesz keres kedő, pedig rá akartam hagyni az üzletemet! Ez olyan mint a kergebirka, folyton csak forog! Galileiné: (jó anya) Tönkreteszed a fiad idegeit ezzel az állandó szidással. Te is szerettél valamikor játszani! Vincenzo Galilei: Én? Szerettem, ez igaz, de közben mindig arra gondoltam, hogy például Columbus Kristóf is már zsenge gyermekkorában felkészült a későbbi nagy tetteire. Ez? ... Galileo Galilei: (hatéves, megáll a forgásban) Jél Hogy elszédültem, játék közben! Forog a föld! 6. B (1849) Irinyi bácsi: Le ne engedd Jánost az utcára! Ott lődöznek, gyújtogatnak. A gyerek csak rosszat tanul. Úgyis hajlamos rá ... Csak tudnám, kitől örökölte ezt az átkozott természetét. (Taplóval pipára gyújt.) Ne játssz foszforral, az méreg! Irinyiné: Igaza van szegény apádnak. Ki ne merd tenni a lábad a házból, amíg én meg nem engedem. Irinyi János (kilencéves, bőg),: Itthon se játszhatok? Irinyiné: Játszhatsz, de csak olyat, amilyent én játszottam gyermekkoromban. Szép, szelíd játékot, hátba pacsit, nemzetest... Irinyi János: (pálcikát márt foszforba, és érdes felületen meggyújtja). Irinyi bácsi: Látod! Elzüllött a gyerek! Fel-N gyújtja az apja otthonát! 7. B (1850) > / Az agg Benz: Fiam, én érzem, nincs sok hátra az^ életemből. Egyet Ígérj meg nekem. Mindig, mindenhová gyalog járjál, ha én már nem leszek. Ez az egészség alapja. Karl, Friedrich Benz: (hatéves) De hisz, apuka, éppen most hunyt el fiatalon. Az agg Benz: Visszabeszélsz? A«t hiszed, nem láttam, hogy a kis szekérbe, amelyet tőlem kaptál karácsonyra, mindenféle folyadékot öntöttél, hogy azok mozgassák a szekeret? Már ehhez is lusta vagy? Karl Friedrich Benz: De apuka, az jó folyadék .... Az agg Benz: Német embernek egy jó folyadék van, az a sör! Azt hiszed, hogy majd rólad nevezik el egyszer azt a szekeret mozgató nedvet, mi? Mert lusta vagy gyalogolni, erről van csak szó, te cscalád szégyene, te. (Meghal.) 8. B (1960) Valaki: Az én koromban bezzeg nem ilyenek voltak a fiatalok. Hogy lelkesedtem én is az óceánrepülésért; és tavaly, mikor megláttam a Hold túlsó feléről készült képet, azt mondtam, ez az emberi teljesítőképesség csúcsa. De persze, ennek a fiúnak már semmi sem elég. Valaki Barnabás: (nyolcéves, a csilláron ül): Szóval, koszinusz alfászor koszinusz béta. Valaki: Te, én leszedlek onnan, ha ilyesmiket beszélsz, és nem jössz le szépszerével! Valakiné: (jó anya) Próbáld azért megérteni a fiút... Gyerekkorodban te is foglalkoztál ilyes mivel. Valaki: Én? Szó sincs róla. Gyerekkoromban én azzal törődtem, hogy Takács II. lesz-e a jobbösszekötő vagy Cseh Matyi. De ez?. Valaki Barnabás: (a csilláról) A négyzei plusz ábé plusz bé négyzet! (Kiszór egy zacskó maga készítette port az ablakon. Ettől feléled poraiból Nyam, az ősember.) Nyam Mindenekelőtt köszönöm a figyelmet. De most lássuk, mire vitted a farigcsálással, te kölyök? Valaki Barnabás: Hát sok mindent elértünk, mióta itt járt Nyam bácsi. Nézze meg, például itt van ez a televízió. Nyam: Mit játszanak? Valaki Barnabás: Közkívánatra megismétlik a „Szerelem csütörtök“ című filmet. Nyam: (végignézi, utána pofonvágja Barnabást): Ugye mondtam, hogy ne faragcsálj! MÁTÉ GYÖRGY mosolya A családfa Az ifjabb Alexandre Dumas nagyatyja egy francia nemesembernek, De la Pailleterie-márkínak volt a természetes fia, a dédanyja pedig Santo-Domingó-i néger lány volt. Azt még megbocsátották Dumasnak, hogy nagyapja törvénytelen származású volt, de azt nem, hogy a dédanyja színes. Egy fiatal arszlán egyszer megkísérel te, hogy ezt a kényes kérdést szóba hoz za: — Igaz e uram — mondta a hires író nak, — hogy az ön nagyapja mulatt? Dumas komolyan felelte: — Igaz, nagyapám félvér volt, déd anyám néger, ősapám pedig majom. Marseille-i emlék Az ifjabb Dumas jő barátjánál, dr. Gis tálénál ebédelt Marseilleben. A doktor egyike volt a város leghíresebb orvosai nak. A házigazda ebéd után megszólalt: — Kedves barátom, mondják, hogy ön úgy rögtönöz, mint egy angyal. Tisztelje meg tehát emlékkönyvemet egy négysoros verssel. — Nagyon szívesen — felelte Dumas, és az orvos szemeláftára a kővetkezőket írta: Amióta doktor Gistale Kúrál minden szenvedőt. Tönkretett egy nagy kórházat ... — Ô, mily hízelgő — kiáltott fel a doktor, de az író leintette: — Csak várjonI Még egy sor hiányzik. És kis gondolkodás után Dumas oda írta a negyedik sort: De cíinált két temetőt! Esküvőn Az ifjabb Dumas és George Sand ősz szetalálkoztak egy esküvőn. A menyasz szony nagyon csinos, mintegy húszesz tendós fiatal lány volt, míg a vőlegény bizony túl a hatvanadikon. George Sand megkérdezte Dumas tói: — Kettőjük közül ki követte el a na gyobb ostobaságót? A népszerű fiatal drámaíró mosolyog va hajolt a híres írónő füléhez, és ezt suttogta: — Istenem! Amikor egy aggastyán je leségül vesz egy fiatal nőt, mindenre el kell készülnie; ellenben, amikor egy öregasszony f tatai férfi felesége lesz. nem kell elkészülni semmire. Tegeződés Az ifjabb Dumashoz egyszer így szólt Porcher, a klakk akkori vezére: — Kedves Dumas úr, én már olyan sok sikert szereztem önnek s igazán hú tisztelője vagyok, mint talán senki más Párizsban. Méltasson barátságára, tegez zen engemI A drámaíró nem sokat gondolkodott, hanem így szólt: ' —lói van, kedves Porcher, adj^köl csőn 20 aranyatI 0
