A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-19 / 12. szám
A CSÁSZÁR metszés Hiteles adatok szerint élő asszonyon négyszáz évvel ezelőtt hajtottak végre először császárvágást ... De ennek a műtéti beavatkozásnak története mélyen visszanyúllk az emberiség történetébe. Csaknem minden kultúrában, mitológiában, legendában és a népi gyógymódok meg orvoslás történetében találkozunk ezzel az úgynevezett élet-vágással... Minden császárvágásról szóló tanulmány az ógörög hitregével kezdődik. Ezen legenda szerint Koronisz, Apolló görög istenség felesége megszegte a' hitvesi hűséget és állapotos lett. A megcsalt férj halálra Ítélte a csapodár Istennőt. Apolló nővére, Artemisz nyílvesszejével ki is oltotta Koronisz életét, de a fér] császármetszéssel megmentette a gyermekeit. Az ártatlan gyermek nem szenvedhet anyja bünéértl A gyérmeknek az Aszklépiosz nevet adta, a nevelését pedig Kheirón kentaurra bízta ... De Kheirón a nevelésen kívül megtanította a fiút az orvoslás tudományéra is ... S így lett Aszkléploszból az ógörög mesék híres orvostudora. Halott asszony testéből A monda* tanúsága szerint Díonüzosz isten is halott asszony méhéből született — mégpedig császárvágással. Szemeié, Zeusz kedvese megharagltotta a főistenséget. A dühös Zeusz villámával halálra sújtotta a várandós leányt. A főisten parancsára Hermész hajtotta végre a császárvágást... A még élő gyermeket azután Zeusz a saját csípőjéhez varrta, s addig ott is tartotta, amíg az kellőképpen meg nem erősödött ... Így Írja le ezt a legendát Hészlodosz, Aiszkhülosz, Euripidész, Luklanosz és Ovidius. Apollador és Didor szerint viszont másként történt: Szemeié megrémült és ijedtében megszülte gyermekéti... Tehát a halott nőn nem hajtottak végre császármetszést. De a hitrege említ olyan esetet is, amikor élő asszonyon végezték el a császárvágást. Néhány, időszámításunk előtti harmadik századból származó történet említi, hogy Aszklépiosz először Andromakhén, majd egy Kleo nevezetű asszonyon végezte ©1 ezt a műtétet, végül pedig egy harmadik nőn, Szósztrakén. A leírás szerint az Illető asszonyokat elvezette a templomba és ott azok misztikus álomba merültek. Tehát alvó asszonyok esték át ezen a műtéten. Az újszülötteket azután szentelt vízben megfürdette, s nemsokára az anyáik a gyermekükkel együtt elhagyták a templomot. Plutarkhosz az egyiptomi mitológiára hivatkozva így Írja le nagyon is szófukaron egy csaszárvágás végrehajtását: „Ilyen műtéti beavatkozással látta meg a napvilágot Tífón is, miután anyja hasát oldalt felmetszették.“ Hérodotosz és Pliniusz Írásaiban találkozunk azzal az állítással, hogy Egyiptomban a haldokló anyákon hajtották végre a császárvágást, hogy legalább a gyermek életét megmentsék. Feltételezhetjük, hogy az egyiptomiak sok orvosi tapasztalattal rendelkeztek a testek balzsamozás előtti boncolása révén. Szerintük a halott anya testében lévő magzat még él egy kis ideig. Japán és kínai feljegyzések A hinduk szent könyve, a Rtg-Véda leírja Indra isten világrajöttét, akit Aidita, az anyja császárvágással szült meg. A későbbi szent könyvek, a Lalita Visztara és a Mahavasztu azt állítják, hogy Buddha is így született. A gyönyörű perzsa mesék szerint a perzsák nemzeti hősét, Rusztemet Is Így szülte meg Rudabeh. Erről ír Firduszt hőskölteményében, a Királyok Könyvében. Ez a nagy perzsa költő (939—1020) harmincöt évig irta ezt a művét. 120 000 verssorban énekelte meg hazája viharos hősi múltját. A régi japán irodalom is említi a császárvágást. Egy középkori rajz meg is örökíti ezt a műtétet: Az anya egy széken ül és kezével a szék támláját fogja, amíg a felcser elvégzi a műtétet. S hogy a császárvágást vallóban élő asszonyokon hajtották végre, azt nemcsak az említett rajz igazolja, hanem a hírneves orvosutazó, Philipp Franz Siebold is (1798—1866). Siebold bejárta egész Kínát és Japánt és nagyon jól ismerte a távol-keleti népszokásokat. Az orvosi beavatkozást, a boncolást vagy a halotton végrehajtott császárvágást az ottani vallás szigorúan tiltotta. Tehát csak élő asszonyon hajthatták végre. A legenda és a valóság Ha gyakran túlozva is, a legendák mégis visszatükrözik a földi életet. Ezért azután teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a császármetszés a népi orvoslás ősrégi tapasztalatai alapján került be a legendákba és a hitregékbe. A primitív nemzetek — a legrégibb Időkben is — felnyitották az anya hasát, ha az másként nem tudta vllágrahozni gyermekét. Ez leginkább akkor történt meg, ha az újszülött nagy volt és a medence pedig szűk. Ez pedig annyit jelent, hogy a szülésnek ez az ősrégi módja mindmáig érvényes. Az azonban biztos, hogy a primitiv népeknél Ilyesmi nagyon ritkán fordulhatott elő, mert az ő asszonyaik általában széles cslpőjűek voltak. Ennek ellenére a világ minden primitív népe ismeri ezt az „operációt“. Ismerik a Csendes-óceán szigetein élő benszülöttek éppen úgy, mint a núblai sivatagban élők, ismerik az ázsiai törzsek, ismerik Santa Crus szigetén és ismerik a brazíliai őserdőben élő primitív Indián törzsek is. Reinhard Hofslaeger (1871—1951) leír egy Kongóban látott császárvágást. Robert William Felkin skót orvos 1879-ben jeden volt agy ilyen műtétnél Ugandában. Hovorka és Kronfeld leírják egy császárvágás véghezvitelét a bozótlakó indiánoknál ahol a férj maga „operálja“ ki a gyermeket a feleségéből. S lám, egészséges maradt az anya és a gyermeknek sem történt semmi baja. A primitív népek orvosai és varázslói tehát osak élő anyákon hajtották végre a császárvágást. Babonáik és az isteniektől való rettegés visszatartja őket attól, hogy halott asszonyon végezzék el ezt a műtétet. Több helyütt az is előfordul, hogy ha az any® szülés után meghal, megölik az újszülöttet is. Az élő gyermek érdekében a halott anyán végrehajtott császármetszés már bizonyos kulturáltságot tételez fel. A monda szerint Romulus utódja, Numa Pompllius törvényt hozott, mely szerint, ha az anya szülés közben vagy az utolsó hónapban meghalt, császárvágással kellett belőle kivenni a magzatot. Az említett törvény kimondja, hogy a halott anyából azért kell „kivágni“ a gyermeket, hogy a két testet külön temethessék el. A régi római szokások szerint ezt egyrészt azért csinálták, mert a felnőttek testét elégették, a gyermekeket pedig eltemették, másrészt viszont — ugyanúgy mint a görögök is — hittek abban, hogy az asszonyt megtermékenyíthette valamelyik istenség is. Az „ilyen“ megtermékenyülést nem tekintették hűtlenségnek. Hogy a régi Rómában a császárvágést élő asszonyokon is végrehajtották azt igazolja Galus Pllnius Secundus történetíró is (23—79). Szerinte Scipio Afrikanus, Manillus és Julius Caesar szintén ennek a műtétnek köszönhették csak az életüket. De csak abban az esetben került sor a császárvágásra, ha a vajúdó anya már teljesen kimerült és mindkét élet veszélyeztetve volt. Történelmi tény marad, amint ezt sok más történetíró is lejegyezte, hogy Scipio Afrikanus (1. e. 185—129) és Manillus rcAcTár is császárvágással jöttek a vilávr» Arról is maradtak feljegyzések, hogy Scipio anyja átélte a műtétet és azután nem kis szerepet Játszott fia politikai pályafutásában. Julius Caesar anyja is életben maradt, csak ötvennégy éves korában halt meg, alig tíz évvel fia meggyilkolása előtt. A felcserségtől o tudományig Nagyon is valószínű, hogy a császárvágást már a középkorban is alkalmazták, bár ebből a korszakból alig maradtak fenn orvosi feljegyzések. A középkori egyházi felfogás szerint tilos volt minden ilyen és hasonló beavatkozás, s ezért nagyon ritkán — és akkor Is csak titokban — került rá sor. Az egyházi dogmák szerint — a római hiedelmektől eltérően, melyek a magzatot az anyai test egy részének tartották — az ilyen beavatkozás gyilkosság ha közben akár a gyermek, akár az anya meghal. S ki engedhetett meg magának ilyen kockázatos vállalkozást? Nicolo Falcuccl olasz orvos (1412-ben halt meg) mégis végrehajtott egy ilyen műtétet. 1500 körül jegyezte fel Bau hin Gáspár, hogy egy svájci miskároló, Neufer Jákob a saját feleségén hajtott végre császárvágást. Ugyanígy tett egy Chrlstophorus Bainus nevezetű borbély és felcser. A tizenhatodik század második felében íródott Scipio Mercurlus orvosi könyve, melyben a császárvágás lefolyását már képen is láthatjuk. Charles Esttenne francia orvosnak ugyanebben az időben íródott könyvében ezt az operációt szemlélteti egy kép, az asszony hasán lévő ovális alakú vágás. Az első, csupán a császárvágással foglalkozó könyv 1581-ben Jelent meg. Ezt Balduin Ronsse Irta, A tizenhetedik és a tizennyolcadik században egyre több orvos kísérletezik a császárvágással, de éppen ilyen sokan el is utasítják ezt a műtétet. S ezen nem is csodálkozhatunk! Az érzéstelenítő és altató szerek felfedezése előtt minden ilyen műtéti beavatkozás szinte emberfeletti erőt követelt mind az orvostól, mind az anyától. S ezenkívül nagyon sok beteg halt meg különböző fertőzések következtében is, ami csak később Igazolódott be. Ezért azután a császárvágásra igazán csak akkor került sor, ha már más lehetőség nem kínálkozott. A múlt század második felében megváltozott a helyzet. A narkózis és az érzéstelenítés megkönnyítette a műtéti beavatkozást és az újonnan felfedezett fertőtlenítő szerek kizárták a sebek elgennyesedésének a lehetőségét. Így azután a császárvágás is bekerült az egészen hétköznapi orvosi gyakorlatba. Ma már egyike a legegyszerűbb műtéteknek, s csaknem veszélytelen ... , V. B. ford.: NLE
