A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-19 / 12. szám
Két nagyszerű este Gyermekkorom egyik legnagyobb élménye az a varázs, amit a színház keltett bennem. Az érdekes az, hogy magára a darabra nem emlékszf m, de arra az áramütés-szerű varázslatra, amit előidézett, egész életemben emlékezni fogok. Olyan ez, mint egy szerelem, amely, ha ellobban, akkor is kísért, ott érezzük az elfelejtett leány hajának selymét az ujjunk hegyében. Ez a varázslat mindig fellobban bennem, ahányszor a Magyar Területi Színház plakátjait megpillantom valahol Pozsonyban, Kassán, Dunaszerdahelyen vagy Komáromban. Évek óta él bennem a kívánság: látni e^t a színházat. — Nem mérlegre tenni, hasonlítgatni, csak, látni. Mert a szerelem, amely a színház ir*nt ég az emberben, nem hagyja, hogy az új élmény mögött föltámadjon a hideg, méricskélő, hasonlítgató szellem. »Végre sikerült néhány előadást megtekintenem. Engedjék meg, hogy ennek ürügyén egy-két apróságot elmondjak. A színház, a színjátszás az a valami, amely társadalmunk történeti változásaival kölcsönhatásban alakul, változik, fejlődik. Kezdjük azzal, hogy egy régi tá' lát pillantottam meg a ^komáromi székházban. A tízéves évfordulóra készült, és arról tanúskodik, hogy csaknem egy millió néző gyönyörködött a színház előadásaiban. S ámi a fő, egv-egy előadást több mint négyszázan tekintettek meg. Ez olyan szám, amelyre büszkék lehetnek. Ismerem a magyarországi, vidéket járó színházak dolgait, de azt hiszem, ilyen nézőszámmal — ßgy ngy előadás átlagában — bizony kevés színházunk büszkélkedhet. Az említett táblán a bemutatókról készült képek is helyet kaptak. E képek azonban valami másról is tanúskodnak. Mégpedig arról, hogy e színház az egyetemes szocialista kultúra szerves része, amely a világtörténelem kulturális értékeinek kritikai feldolgozását is vállalja, ezek továbbfejlesztésére is építi saját programját. Az „Úri-muri“-t és egy ún. krimit, a „Rejtélyes körülmények között“ című darabot láttam. S kaptam egyet-egyet az igen tetszős műsorfüzetekből is. A színház e kis szellemi terméke szintén tanúja annak az összegező munkának, amely nemcsak a színpadról, hanem a színház egész tevékenység' öl sugárzik. Mégis talán, az egyik műsorfüzetből kiragadva egy mondatot, vagy csak i kább egy szót, az „időszerűség“ vitájához szeretnék hozzászólni. A füzet szerint az „Őri muri“ bemutatása körül nemcsak Móriczról, de a modern színházról is vitatkoztak. S itt egész sor nyugati írót említenek, Dürrenmattot, Ioné» ut és másokat. Én hadd idézzem Németh Lászlót. Az egyik nyilatkozatában pont erről a kérdésről beszél. „A drámában ... senki sem ábrázolhat más tragikumot, mint amit a maga életében és világában tapasztalnia kellett. S a mi vívódásunk idegen attól, amit a nyugati néző a XX. századi drámában megszokott. A dráma inspirálója ott az ötlet, hangneme az irónia, itt az erkölcsi lábonmaradás, emberi méltóságtartás, s a kikerülhetetlen pátosz, amelyef a nyugati fül tévesen XIX. századinak érez. Engem is ez kényszerített arra, hogy a nyugati szempontból időszerűt, (melyet pályám kezdetén oly világossan láttam) elvessem és az „Időszerűtlent“ csináljam. Az olyanféle drámának, mint az enyém, csak akkor jönne el az ideje, külföldön különösen nyugaton, ha az az életérzés, ami íratta őket, ott is aktuálissá válna.“ E helyen beszél Németh László a drámairodalom közös nyelvének megtalálásáról is. „— A ml korunk alapvető jelensége: a Föld minden népét magába foglaló világcivilizáció kialakulása. Ez roppant feladatot ró minden világrész népére, Európára elsősorban. A feladat politikai, gazdasági része világos: ki kell küszöbölnünk a háborút, mérsékelni kell a tűllakottság és az éhezés közt a jólét borzalmas potenciál-különbségeit, ami a ff1 -1 hátán létrejött. De van szellemi része is. A technika felületes abroncsaival egybefűzött népeket, új közös emberi tartalommal is harmóniába kötni. Hogy ez milyen fokon fog megtörténni: íróktól, művészektől Is függ: mennyire tudják ezt a tartalmat alkotásokra váltani. Bartókot azért tartottam nemcsak nagy mag”ar muzsikusnak, de a világmúveltség egyik modellteremtőjének is, mert az Európa alatti világ s a legmagasabb nvugati hagyománv századunkban benne kapcsolódott össze először példaszerűen ...“ Hogy Időszerű volt Móricz Űri murijának bemutatása, azt azt hiszem rég eldöntötte az előadásokon a közönség. Én egy Dunaszerdahelytől kb. 15. kilométerre fekvő községben láttam az Úri murit. A szép, tágas kultúrház tömve volt. Valahol a 4—5. sor tájékán, középütt biztosítottak helyet, szinte a közönség szíve dobbanását Is érezhettem, hallhattam, s meggyőződhettem arról, hogy a varázslat, melyet a színház művészete lobba' * fel, menynyire hatalmába tudja keríteni Itt a nézőket. Pedig ez a közönség az én számomra érdekes volt, hisz a szünetben, de a csodálkozó felkiáltásokban Is, néha szlovák szavak röppentek fel, tehát nemcsak magyarok, szlovákok is nézték az előadást. Töretlenül érezni lehetett, hogy az a láthatatlan cselekvésfolyamat, amely a színpad és a nézőtér között játszódik le, létezik, létrejött, tehát hat a színház, tehát az élmény nemcsak addig tart, amíg a függöny nyitva van, a hatása élni fog tovább is, és a közönség minden mozzanatával ezt bizonyította. Móricz tehát korszerű, időszerű és modern, még akkor is, ha sokan nem annak érzik, olyanok, akik a modern színházat csak a nyugaton szokásos módon képzelik el. Azt hiszem, meggyőzésükre nem kell külön szavakat vesztegetni, Németh László sokkal hivatottabb módon boncolgatja e kérdést. A színművészeti alkotók olyan folyamatot hoznak létre, amelyben elsősorban emberi cselekvések tükrözik a valóság bizonyos jelenségeinek mozgását. Erre jó példa ez az előadás. Beszéljünk egy másik kérdésről, amellyel nagyon sokan foglalkoznak mostanában, és amely közvetlenül kapcsolódik az előbbiekhez. A színházművészeti alkotás mindig ugyanazon a helyen, mindig ugyanabban az időben öszszegyűlt nézők előtt, s velük közvetlen kölcsönhatásban valósul meg. A könyvet az ember leteheti, az olvasást megszakíthatja, és másnap folytathatja. A rádiót és a televíziót egy ember is, de kisebb-nagyobb csoportok is hallgathatják, nézhetik. A rádió- és televíziójáték nem csupán egyetlen készülék magányos hallgatójához vagy ahhoz a kis csoporthoz szól, hanem több százezer, sőt milliónyi emberhez is. A térben szétszórt nagyközönségnek nincs egymással kapcsolata, s nincs kapcsolata a rádióban megszólaló vagy a képernyőn megjelenő művésszel sem. Nincs közös egymásrahatás. A rádió és a tv hat ugyan a közönségre, de a közönség reagálása soha' tm hathat a játékra, nem módosíthatja azt, nem teremthet összeb^rottságot, következésképpen nem teheti több száz ember ünnepévé a pillanatot, az órát. S ezen ünneppé tételhez egy két szót. A komáromi előadáson már éreztem az ilyen külső hatást is. Az emberek, akikből a közönség verbuválódott, ünnepelni jöttek a színházba. Ugyanezt az Űri muri előadásán csak a belső tűzből, a részvételből olvashattam ki. Azt hiszem, a fentiekben akarva-akaratlan ismét egy élő vitához csatlakozom, mert, amint hallottam, a tv (főleg a tv) jelentette élménytől sokan féltik a színház élm' "ét, s magát a színházat is. Ügy gondolom, a komáromi est azt tanúsítja, szó sincs erről. Lehet, hogy sokan mondják: ez vagy az a pesti, pozsonyi, vagy prágai színész ezt va"-' azt a szerepet jobban játszotta a tv-ben, de az élő színház ünnenet teremtő hangulatát nincs az a tv, amely pótolni tudná, s nemcsak az ünnepet teremtő hangulatot, hanem a kialakult kölcsönhatást sem lehet semmilyen úton pótolni. A fentieket még a „Rejtélyes körülmények között“ című darabról is elmondhatjuk. Pedig a krimi szinte kizárólag tv-téma. Színházban alig-alig akadunk ilyesmire. Mégsem volt helytelen műsorra tűzni, mert képes folyamatos színpadi feszültséget teremteni, az érdeklődést állandóan éberen tartani. Azt hiszem, ez a sikerének titka is. A közönség a színházba mindig szórakozni megy, tehát nem vét az sem a színház játékszabályai ellen, aki néha egyegy darabbal csak szórakozást akar nyújtani. A művészi színvonalú szórakozás művészi élményt ad akkor is, ha nevettet, akkor is, ha megríkat, mert nemcsak vidám szórakozás van, a tragédia nézője is művészi szórakozásban részesül. A színjáték a szórakozáson át mindenekelőtt a világ és önmagunk mély megismerését szolgálja, mégpedig a megismerés átélése folytán teszi ezt. Mindaz, ami az ember lelki világában lejátszódhatik, s ami közvetlenül esetleg nem érzékelhető, a színjáték azt sajátos művészi eszközeivel érzékelteti. Csak még egy-két megjegyzést. S ne haragudjanak, nem akarok vele ünneprontó lenni, de hadd legyek annyira önző, hogy ne hagyjam a varázslatot megszakítani apróságokkal. A krimi előadásánál néldául az első képben a szereplők szmoking-nadrágot viselnek, ugyanakkor melegítőfelső, utcai zakó akarja bizonyítani azt, hogy éppen egy kirándulásról jönnek, nem esti mulatozásból. Nem lehet a ruhatárra fogni, hogy a színészek nem utcai nadrágban vannak. Azt hiszem, nem csak engem zavart ez az apróság. Néha a színjáték roszszul megválasztott tárgyi elemei is lehetnek zavaróak, megszakíthatják a varázslatot. Úgy éreztem, mintha a krimi jobban ment volna, könnyedébben vette volna ezt az akadályt a színház, mint az „Űri-murl“-t. Hogy mi lehet az oka? Talán az a 30 vagy 40 év, amely elválaszt bennünket a móriczi világ idézett darabjától? Az ewikhez, a krimihez semmiféle kortanulmányt nem kell elvégezni, hogy a rendező talpára állíthassa. A másiknál kórós nyelvi tanulmányra szükség van, mert Móricz hősei valahol a Tiszántúlon élnek, s természetszerűen azt a nyelvet beszélik, és mert akkor a magyar valóság szinte állóvízhez hasonlított, semmiféle nyelvjárással nem keveredhet ez, mert a földhözragadtság csaknem kizárja más nyelvjárások ismeretét. Még egyszer bocsánat az esetleges bíráló megjegyzésekért, hadd húzzam alá, nagyon szép élményben volt részem, s köszönöm a komáromi színháznak a két nagyszerű estét. H. Szabó József, Budapest 3tuííámah hátán Hullámok emelnek s hullsz a mélybe, vakító fényre, fuldokló sötétre. Buktat és emel a tenger, a hatalom, a hullám, a tegnap és a ma, e taposómalom. Partra dob a víz, lehetsz bár a tenger aranyhala: tátogsz a porban, sülsz a napon, tányéron étkül nem szolgálsz, kopoltyúd ízetlen falat — Sem a magasság, sem a mélység nem a világod, sem a parti szőnyeg: cápák és sasok köröznek, s védenéd magad, magányod. — Tanul j meg úszni, szembe az árral, de fakóra váltsad pikkelyed, aranyad. Tanulj meg élni, védd magad, bárha magasra szállsz, hullsz a mélybe: cápák és társaid között van a világod, nem élhetsz a partra vetődve, GYURCSÖ ISTVÁN a Hét irodalmi melléklete • 12.
