A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-19 / 12. szám
Végre, hogy tavasz van véq - re, ho^y fa-vau von! F B F. (dob-imitícíi) vén te-lel mecjún - tam. B A» ___Am m ^ Cm , «T Már-is a sze-qen lóq a korcsolyám, f f I o slrond-ruhán. A kör-u-ter! fel-ds-sók, QJ F B F. (dpk-mitírii) Ott von a szemem mór A siran-do-kai ki-nyíl - jak. . 8_________A7 ..—-pTM„ _ -Von mór eqy fi-úm, ez Se naqyti-tok, CT — F Tó - le oz i - dón úsz - ni to - no-lók CT |ön óm o nyór, is - ko-lo - bű mór nem kell men-nil ¥ JL JL Cm, ó ! i As 9 . J jfr.» CT Szép szün-i - dó, B F. jó pi-he - nó I c' veq-re, hoaytovosz van (JoL-imifáció) « ej No véq-re, hotjy tűvasz von! AT ___Dm, Mór-is o sze-qen lóq a kor-cso-lyóm, cT ,—i m _ ... n: - in: Nincs mese, te jössz nyá - ri napsugár! Copyright I9í>ť> by Zeneműkiadó Vállalót, Budapest P. HAVRAN felvétele Nem mindig era éhség kergette el honfitársainkat a szülőföldjükről. A különböző okokról csak ritkán esik sző. Jelen voltam egy Ilyen ritka al kálómnál. Így születtek meg ezek a névtelen történetek, amelyek annyira jellemzik az akkori viszonyokat. Idegenbe szakadt honfitársaink mesélték: „Írhat rólam — mondták —, de ne közölje a nevemet. Ml Itt vagyunk, a rokonaink meg otthon, mire lenne az jó.. ? De legalább megtudja a világ, hogy a szlovák nem vész el sehol, akár bánatáoan, akár szégyenében, csalódásból, vagy egyszerűen dacból ment el.“ Az utolsó szóig Igaz sorokat maga az élet Irta — én csak lemásoltam... Hogyan mentik meg a család nevét Két kis szobában lakik most New Yorkban és a szomszédai meg a barátnői Mary-nek szólítják. Hetvenéves elmúlt, nagyon eleven, beszédes és örömmel emlékszik a régi hazára, ahonnan elment, hogy dobra ne verjék a nevét. — Összeházasodtunk az öregemmel, a szerelemben sem volt hiba, de egy napon, nem sokkal az esküvő után Így szólt hozzám: „Mariskám, tudod-e, hogy a házikó, ami apám után maradt ránk, dobra kerül? — Dobra? — kérdeztem. — Franci, észnél légy, erről eddig egy szóit sem szóltál... De ő csak azt hajtogatta, hogy ez rettenetes szégyen és hogy elemészti magát. Akkoriban készült Amerikába a szomszédasszonyunk a férjével. Megvoltak már az összes Irataik, amikor az asszony orbáncot kapott, attól pedig az ügynökök féltek. Átjött hozzánk egy este és Így szólt; „Mariska, hasonlítasz rám, egykoriak Is vagyunk, a fényképem, mintha csak a tied lenne... Otthon kell maradnom, a hajóra nem engednek fel, az orbánc undok betegség, nézd csak, milyen dagadt a lábam, attól félnének, hogy megfertőzöm az egész hajót. Ha megfizeted a költségeimet, mehetsz helyettem. Az öregemtől nem kell félned, átklsér a nagy vizen, ott meg mér magad kereshetsz megélhetést. Gondold meg reggelig, megkeresheted a ház árát és nem adod a nevedet dobra...“ Így hét útrakeltem. Idegen név alatt megmenteni a saját nevemet. Otthon maradt a férjem, a kisgyermekem, — meg a szomszéd felesége. Az ő férjét mindjárt az első évben betemette a bánya. Én mindenféle munkával próbálkoztam, végül Is Manhattanben kötöttem ki, ahol egy bankban takarítok. Ezt csinálom már ötven éve. Este becsuknak oda, reggel kiengednek ... Nem kerültünk dobra. Nemcsak az apósomtól örökölt házat fizettem ki, de újat Is építettem külön a férjemnek, külön a lányomnak. Amikor elmentem, alig egyéves volt... De haza valahogyan még mindig nem kívánkozom ... Ügy gondoltam, hogy valami pénzt még megkeresek és csak azután megyek haza, de az öregség már nagyon nyom a föld felé ... Büszke vagyok rá, hogy a nevemet megmentettem a dobraveréstől. A ml fajtánknak a családi neve a legszentebb, nem igaz?... — mondta nagyon komolyan, átérezve annak az áldozatnak a súlyát, emit ezért a névért hozott. A halált szivarozva is várhatjuk Mister John valahonnan Kassán túlról nősült. Akkoriban még úgy szólították — Jancsu. — Nem mondom meg, honnan, azt sem mondom meg, melyik családba nősültem. Ogy volt az, hogy a lány tetszett nekem, de az anyját látni sem bírtam. — Viszontagságából folyékony kelet-szlovákiai tájszólásban mesélt, csak az angolos kiejtés árulkodott, hogy régen elkerült a falujából. A nyolcvan felé jár már, a szülőföldjét nem tudja elfelejteni, talán ezért énekelgeti szívesen a hazai nótákat. — Azt, hogy „Zaluzstnlcko polo“ — lsmerl-e? Az az én nótám — mondta és szivarra gyújtott. Már özvegy. Amerikába mérgében Jött. Jól nősült, Borcsa, a felesége gazdalány volt — de az anyósát maga Lucifer küldte a földre, hogy a veje életét megkeserítse. Egy évig sem bírta ki vele egy fedél alatt. És így egy szép napon szántani Indult... — Magamhoz vettem egy karéj kenyeret és a lovakat a Szárazka felé Irányítottam. Szárazka a falutól legtávolabb eső mező volt, ahová egész napra jártunk szántani. Jancsu hát nem szólt senkinek egy szót sem, otthagyta a lovakat a barázda kellős közepén, elengedte az eke szarvát, az ostornyelet a földbe szúrta, fogta a tarisznyáját és ment. Tudta, hogy a városban egy ügynök éppen munkára verbuvál. Csak egy év múlva Irt, amikor egy hét 4
