A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-05 / 10. szám
H Ű S É G borul össze mindenidvel. Ugye, így lesz, kedves... — Müller Rozália. így lesz. — Ez nagyon fontos, csak nem elzülleni, édes Rozikám. Nem is érdemelné meg ezt a szép szál Pozdorja István, mert szép szál gyerek ő, magas, karcsú, barna hajú, barna szemű, csak kár, hogy a bal lábára biceg, de azt észre sem venni... Nincs magának protézise? Mivel foglalkozik, kedves Pozdorja István? — Fröccsöntő vagyok, vagyis, hogy ... — Szóval csapos. Nem baj, az is tisztes foglalkozás, ha mértékletesen űzik... Oe már úgy látom, hogy jönnek is ki az előző esküvő résztvevői. Csak még néhány fontos kérdést. Hány gyereket szeretne, Rozika? — Kettöt-hármat. — Nagyon helyes. Es ahogy én ezt a keménykötésu férjjelöltet elnézem, ez nem is fog különösebb problémát okozni... Ugyebár, kedves Pozdorja István? Űn képesnek érzi magát arra, hogy két-három egészséges kis lurkóval ajándékozza meg épülő szépülő hazánkat? — Hát majd igyekezni fogok ... — Az jó is lesz, mert az igyekezeten sok múlik... Most még csak egy kérdést: mi lesz a ma esti programjuk? — Hát... Ma lesz a nászéjszakánk... — Persze, persze... A nászéjszaka! A násznak éjszakája! Milyen szép is az! Amikor két mohó szív egyesül az éj leple alatt... Egész éjjel fent lesznek, vagy aludni is fognak egy kicsit? — Hát, azt majd meglátjuk ... — Helyes, legyünk rugalmasak! Reméljük, nem lesz blamázs egyik részről sem, és most kívánunk minden jót az ifjú párnak, kellemes nászéjszakát, jó szórakozást, a viszonthallásra, kedves hallgatóink. GÁDOR BELA Régi bútor volt az öreg Berci bácsi a vállalatnál. Naponta hozta a postát az Uzemrészlegtől, naponta vitte a postát az igazgatóságról. Nyolcvanadik életévét taposta, ám töretlen munkakedvvel látta el teendőit. Esőben, sárban, lágyban, hóban, mindennap pontosan megjelent óriási irattáskájával és mindig volt valami derűs szava. Elmondott egy-két tréfát, vagy enyhén sikamlós viccet, mesélgetett 8 évtized élményeiből, lassan mindenki tudta egész élettörténetét. Egyszer aztán fekete gyásszalaggal jelent meg Berci bácsi. Meghalt a felesége. Csak a temetés napján maradt el a munkájától, különben minden ment úgy, mint azelőtt. Csak annyi vá'ltozás történt, hogy Berci bácsi szomorú lett. Gyermekei nem voltak, egyetlen nővére élt az ország egyik távoli városában, évek óta reumával ágyhoz kötve. A lányok észrevették, hogy Berci bácsinak foszlott lett az inggalérja, nadrágja alja is rojtosodni kezdett. Egyszer megkérte az egyik fiatalasszonyt, felvarrna-e neki egy gombot. Nem tud ő tűbe befűzni. Máskor arról panaszkodott, hogy amióta itthagyta a felesége, nemigen evett jóízűen. Mert csipetkés bablevest is csak az ő élete párja tudott jól főzni. így élt Berci bácsi, egyedül, kicsit éhesen, kicsit kopottan, maga fűtött és olykor mosott. Nem múlt még két hónapja sem, hogy kikísérte a feleségét, amikor egyszerre ismét a régi lett Berci bácsi. Derűsebben járt-kelt, rendszeresen kezdett megint borotválkozni. Amikor kérdezgették, mi hangolja megint jókedvre, Berci bácsi nagy komolyan elárulta, hogy nősül. Igen, nősül. És leintette a lányokat és fiatalasszonyokat, hogy ne mosolyogjanak. Vilmuska írt. így mondta, Vilmuska. Fiatalkori, régi szerelme. Alighogy megtudta, hogy Berci bácsi özvegy lett, jelentkezett és megírta, hajlandó Berci bácsihoz férjhez menni. Vilmuska ma hatvanöt éves és özvegyasszony. Hogy mikor lesz az esküvő? Erre a kérdésre még nem tud választ adni a derék kézbesítő. Nem, mert most még csak leveleznek. — Ne mosolyogjanak a fiatalasszonyok! Sok mindent meg kell beszélni. Mi lesz a nyugdíjakkal, van-e Vilmuskának meleg dunyhája és mit tud főzni. Majd ha mindent tisztáznak, akkor lesz az esküvő. — Komoly dolog ez, kérem, mondja Berci bácsi, nem lehet csak úgy elhamarkodni! Nem ám! — mondta hamiskásan az egyik fiatalasszony és megkérdezte: — Mondja, Berci bácsi és nem gondolja, hogy 15 év nagy korkülönbség? Loósz Dezső Gyurcsó Patak csobog, partján fűzfák és körben a rét, érik a fű, fűben békák és margarét. Szép kuruttyolás, szép idill és napsugárcsók, miközben hálóját szövi egy keresztespók. Szédült hajnal: ülök a fűben bogár szalad, hangya cipeli megölt társát, alig halad, szinte liheg, farral előre kapaszkodik és körben a rét, a margarét dalolva nyit. Lepke táncol, ugrik a szöcske, érik a fű, gyantás a tücsök, horgol a pók, készül a mű: pusztul a légy, hízik a béka, álmos a pók, háló készül, szédülnek bele a táncolók. temette el a kicsinyét, a fiacskáját. Olyan, hogy mindjárt elsírja magát. A csuprot az asztalra tette, s a lócára ült. Milyen csönd van itt! jöjjön, szólt Anička, megmutatom a kisbabát. A fiú megtapogatta az állat meleg szőrét. Rövid és boldog élet. Igen, így mondják. Mit is láttunk? Vajon jól láttunk-e? Merre is jártunk? Vajon gyorsan jártunk e? De ők korán keltek, tehénkolomp jelezte az * ^indulást a mezőre. Árnyékban ebédeltek, a ka' lapot szemükbe húzták, rágyújtottak. Az aszszonyok kendőbe rakták az edényt. Rövid és boldog élet? (Fel a hegynek mezítláb, fel a hegynek bátyúval, végső leheletükkel, lihegve?) Nem! Hosszú, talán és áldott. Áldott élet, az úristen látogatja őket. Aszálylyal, jégveréssel, tűzzel, szövetkezettel, meghal a fiú, eltévelyedik a lány. Ne sírj hát, Anička, áldott vagy te az aszszonyok között. S hol van az apád? Kocsmában, jön is már talán, figyeld csak: Hej, édes cimboráim. Ott, a söntésben maradtak a te cimboráid. Nem rossz ember ő. Nem is iszik, csak igy esténként szokott betévedni, ha arra jár. Hát maga volt-e katona? Voltam. Milyen ott az élet, a kaszárnyában? Ogy gondolom, van-e idejük? Az idővel mindig baj van. Eleinte igen kevés, aztán igen sok. Talán azért nem ír: mármint az uram. De az is lehet, hogy haragszik. Csakhogy én nem tehetek semmiről. A fiúcska miatt? 11 Igen, a fiúcska miatt. Megírtam neki: az uramnak, én nem tehetek semmiről. Reggel történt a dolog, én gyárban voltam. De azért ne sírjon, Anička. Lehet, hogy megkérdezték tőle: milyen életet akarsz? S a kisfiú így felelt: Rövid és boldog életet, idefent, a mamával. En gyárban voltam, semmiről sem tudtam, csak amikor megmondták. Olyan picike volt még. A lépcső meleg kövein ültek. A konyhából kijött a macska, nyújtózott, bajszát a lábához dörzsölte. Ne, cic! Ne féljen, nyugodt álma lesz. Mama a szép szobában ágyazott. Mi is ott aludtunk az esküvő után. Nem, én a szénába megyek. Ott alszom, a kisbika mellett. De ha megnyalja magát, akkor mi lesz? Néha odajön és megnyalja az embert. A meleg szőrű kisbikától nem félek. S hadd jöjjön az éjszaka, és nyaljon meg: a meleg szőrű éjszakától nem félek. S ha fáznék, takaróul magamra húzom az illatot. Belebújok állig. A csupasz hidegtől nem félek. Reggel tisztán ragyogott a tavaszi ég. Topogott az agyagos padlón, lerázta magáról a szénát. A kutya az udvaron heverészett. Bundás, szólt neki. A néni kijött az ajtó elé. Mi nem akartuk ébreszteni, szólt. Aludhatott volna még, hisz vasárnap van. Tényleg. Eszembe se jutott. Tejet ivott csuporból. Megköszönte. Ha a városba tart, csak erre induljon. Anička megmutatja az utat. Kiértek a templom mögé, ott így szólt: Viszontlátásra! Intett Aničkának, háta mögött a temető, a frissen hantolt sírok. Rövid és boldog élet. Leereszkedett az ösvényen, ott volt a Vág, a régi út, a sziklatörmelék. Elérte a víz szélét, levetette a nadrágját, kezébe fogta. A hideg sodrás vörösre marta a lábát. A túlsó parton felhúzta a cipőt, felkapaszkodott az útra. Autók jöttek. Intett. A városban, az állomáson képeslapot vett. Régi lap volt, újabbat nem kapott. A képeslapon gyerekek Morena halálistennő fabábújával, agyagos út, s egy versike: Mamiuliena. Morena, Kysel felesége, hol jártál a télen? Sokáig fűi gáttá a lapot. Egy hátizsákos fiútól kölcsönkérte a golyóstollat. Kedves jana, írta, mindig csak arra gondolok, hogy igaz, ez a valóság, de ugye nem számít? Feltéttem magamban, hogy megpróbáljuk, persze, csak ha te is akarod, mert úgyis, végeredményben egész életünket csak próbálgatjuk, ennyi az egész, semmi több. Értsd meg, ez csak' egy képeslap, levélpapír nincs errejfelé. Majd talán szóban, ha képesek leszünk rá. Nem akarom azt mondani, lingy a mélybe látok, de éppen innen ... Kifogyott a helyből. Kereszttel irta alá magát. I Miután ócdcbla a lapot, előkotorta a pénzét, megszámolta. Egykettőre elkészült. Aztán elmozdult a helyről, ahol állt, és átsétált az úton. Fordította. Roncsol László * * Pavel Vilikovský fiatal szlovák prózaíró. Eddig egy könyve jelent meg Citová výchova v marci (Érzelmi nevelés márciusban) címmel s a könyv rövid elbeszéléseket tartalmaz.
