A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-19 / 8. szám
TERVEZÉS ÉS FILOZÓFIA Napjainkban nagyon sokszor kerül szóba, hogy nemzetgazdaságunkban milyen hely illeti meg a tervet, mi Is tulajdonképpen a terv funkciója. Az öregebbek közül bizonyára még sokan emlékeznek rá, milyen nagy érdeklődést keltett nálunk is a Szovjetunió első ötéves tervének- a híre. A fiatalabbak kedvéért meg kell jegyeznem, hogy nem csak a Szovjetunió csodálói jöttek izgalomba, hanem a leghalálosabb ellenségei — meg a közömbösek is, akik nem tudhatták, mi történik a Szovjetunióban. S az izgalomra bizonyára nem a terv technikája adott okot, és a terv viszonyulása sem a piachoz vagy a gazdasági élet fejlődéséhez. A filozófiai probléma volt a lényeges, pontosabban a tervezés filozófiai hátterei Marx az emberiség történelmét természetes történelmi folyamatnak tartotta. Társadalmi formák jöttek létre és szűntek meg, de — és ez a fontos — nem céltudatos emberi tevékenység eredményeképpen, hanem a társadalom belső ellentmondásai miatt. A meglévő társadalomban már benne voltak az eljövendő társadalmi rendszer csírái, s ezek a természetes történelmi fejlődés kapcsán, törvényszerűen mindig diadalmaskodtak a régi felett. A szocializmus keletkezését azonban már nem magyarázhatjuk ezzel a folyamattal, azzal, hogy a kapitalizmusban belső ellentmondások voltak és ezért, de csak ezért ,,megszületett“ a szocializmusl A tudományt kellett segítségül hívni, hogy a nemzetek győzedelmeskedhessenek a régin, s utána új társadalmi rend építéséhez láthassanak. A szocializmus az első olyan társadalmi forma, mely a tudományos kutatások eredményeiből kiindulva realizálta a programját. ütvén év telt el a világ első szocialista államának megalakulása óta, s most, amikor már bizonyos történelmi távlattal rendelkezünk, nyugodtan állíthatjuk, hogy a tudomány nélkül és a marxizmus nélkül nem került volna sor szocialista forradalomra. Mert az ember tudatos alkotója lehet saját történelmének, ha ebbenl törekvésében a tudományt veszi igénybe. Filozófiai szempontból egészen természetes, hogy az ember szellemi tevékenysége terén viszonylag autonóm. Az objektív feltételek ugyan befolyásolják az embert cselekvését, de nem determinálják. Az ember meg akarja változtatni a világot, melyben él, mert valami jobbat, szebbet és többet akar Ez a vágy, ez a törekvés hajtóerő ugyan, de önmagában még kevés egy adott állapot megváltoztatásához. A gondolkodás, a gondolkodás iránya. az értékek felbecsülése, az életről vallott nézet felett ott kell lennie az eszmének, az ideológiának, hogy valóban reális politikai erő jöhessen létre. Ha az eszme, ha az ideológia valóban a tudományos gondolkodás gyümölcse, akkor a politlKi.i ereje Is eléggé következetes és átütő lesz a történelem átformálásához.Az egyik oldalon az alkotó ember műve, a tudomány, mely tanáccsal látja el teremtőjét és annak utódait — * ■ 1+ a másik oldalon pedig az ember, aki a tudományból történelemformáló erőt csinál. Egy olyan társadalom irányítása, amely képes a saját történelmének megteremtésére, megalkotására, gondolkozó emberi fejek közvetítésével valósul meg. Hogy az ember cselekedete forradalmi legyen, ahhoz forradalmi gondolkodás kell. A forradalmi gondolkodás pedig azt jelenti, csak azt jelentheti, hogy szabadon kell gondolkodni. S ennek az alapelvnek nemcsak a társadalmi változások esetében kell helytállnia, hanem mind járt az alapoknál, a gazdaságtanban is. A forradalmi változások korában nyilvánul meg leginkább a forradalmi gondolkodás és tevékenység, s ennek érvényesülnie kell — a szó klasszikus értelmében — a szociális forradalomban is. Hogy az ember valóban történelemformáló lehessen, egyúttal a gazdaságtanának megalkotójává is kell válnia. Ezért kell a cél, ezért kell a terv, amit meg akar valósítani. S a szocializmus alapelveinek csak olyan terv felelhet meg, melynek megvalósítása állandóan növeli a nemzet gazdag ságát és ezzel egyidejűleg emeli mindazon egyé neknek Is az életszínvonalát, akik ennek a gazdagságnak a megteremtői. A tervgazdálkodás minden embert érint, s ezért a Szovjetunió ötéves terve a legforradalmibb cselekedetnek tűnt, mert látni engedte a realizálható célt, mely bebiztosítja a polgárok és gyermekeik jövőjét. Csakhogy ez a tervezés még nem volt az, aminek fennie kellett volna! A tervgazdálkodás ugyanis lényege ugyan a szocializmusnak, de csak abban az esetben, ha a terveket összeállító és egybehangoló emberek gondolkodása a kor tudó mányos színvonalán áll. , A természettudományok esetében mindig visszapillantunk a múltba: abból, ami a természetben történt, következtethetünk array ami történni fog vagy megtörténhet. Társadalmi téren viszont előre tekinthetünk, a Jövőbe, ahol majd realizáljuk az elképzeléseinket. Ezen a téren az emberi szellem alkotó géniusza egyúttal iránytű és fegyver is. Mióta az emberi gondolkodás színvonala elérte a tudomány színvonalát, a vaksi ösztönösség helyét elfoglalta a terv, kényszeríthette az emberi‘akaratot a szociális és a gazdasági fejlődésre. S akkor felvetődik a kérdés: Miért fullad kudarcba annyi terv? A gazdasági fejlődés miért nem az általunk annyira óhajtott Irányba mozgott? DOGMATIKUS GAZDASÁGTAN A sztálinista dogmatikusok éppen a marxizmus lényegét nem értették meg, nem tudtak szabadulni az idézetek útvesztőjéből. Azt tartották, ho-gy minden társadalmi változás természetes történelmi feladat. Nem értették meg, hogy Marx szál és az ő eszméinek realizálóival ez a tézis megdőlt és új történelmi valóság jött létre. A gazdaságtant bonyolult mechanizmusnak tartották á sztálini dogmatikusok, mely bizonyos alapelvek szerint mozog, s aki ezeket az alapelveket megismeri, az meg Is ,,nyergelheti‘\ irányíthatja a gazdaságtant. Az emberek pedig adják fel a személyiségüket, csupán apró fogaskerekei legyenk ennek a hibátlanul működő gépezetnek. S a nagy eszméből (az emberek a történelem alkotóij, a gyakorlatban csak a tervközpontok bürokrata hivatalnokhada maradt meg! Elég sajnos! Ennek a hibás filozófiai felfogásnak a másik következménye az volt, hogy a közgazdászok az egész nemzetgazdálkodásra úgy néztek, mint egyetlen üzemre, egyszerűen töröltük a különbséget a mikro- és a makroőkonómia között, s a makroókonómiai^ központ egy* mindent magába foglaló nagyüzem vezérigazgatósága és semmi több! De példák tömegével bizonyíthatnánk, hogy a dogmatikus gazdaságtan mennyire lebecsülte az ember alkotókészségét. A gazdasági életnek szinte minden pillanatában döntések születnek és a döntés mindig választás több lehetőség közüli . .. Bár nekünk nagyon gyakran úgy tűnik, hogy objektiven megindokolt variációk, lehetőségek, eszközök között válogatunk, a valóságban azonban a lehetőségek közül azt választjuk ki, amelyik a legnagyobb hatást, a legnagyobb hasznot és megelégedést eredményezheti — feltételezhetően. Ha egy tervvel meghatározzuk az államgazdálkodás egész menetét, magát a határozatot Is egy pontba koncentráljuk. S akkor az alacsonyabb fórumoknak, akiknek a tapasztalataira kell támszkodnunk, döntésére semmit sem bízunk. S a vásárló, a fogyasztó sem dönthet, meg kell elégednie azzal, amit kaphat. A GAZDÁLKODÁS A GONDOLKODÓ EMBER MÜVE A modern gazdálkodásban az államvagyon növekedése nemcsak attól függ, milyen fokban tudjuk alkalmazni a természet-tudományokat, hanem attól Is, milyen szinten alkalmazzuk a vezetés tudományát az üzemek szervezésében és irányításában (a tudományos szinten álló vezetés kizárja a szubjektívizmus lehetőségét). Hogy valamilyen üzem vezetői valóban Irányítani, tudjanak, szükségük van a? önállóságra. A tudományos irányítás első fel tétele az üzem önállósága. Éppen elég bizonyítékkal rendelkezünk, hogv megítélhessük, mennyivel jobbak az eredményei és mennyivel kevesebb a szubjektívista - elem tudományos irányítás alatt álló üzemekben* mint a központilag Irányítottakban. Ugyanis egyetlen Ilyen üzem sem csinálhat elszigetelt terveket, me lyek nem hatnának túl a lehetőségei határain Ha le is mondanánk valamilyen vagy minden nemű központi irányításról és megfelelő kapacitá sú, tudományosan irányított üzemek mellett dön tenénk, akkor az államgazdaságban nem lennének meghiúsult tervek (vagy sokkal kevesebb lenne belőlük )l Az egyes üzemek működési rádiusza mindig korlátozott, s ezért az üzem segítségre szorul. A makrogazdaságtan éppen olyan realitás, mint a mikrogazdaságtan. S azért kell megteremtenünk a makrogazdaságtanl feltételeket, hogy az üzemek megbízhatóbb terveket készíthessenek és azokat realizálni is tudják. Mert a tervezésre szükség van. Csakhogy az ilyen terv tárgya, más síkon mozog és dolgoznia is a saját specifikus eszközeivel kell. Amikor a makrogazdaságtanl központ mlkrogazdaságtani eszközökkel él, azonnal felbomlik az egyensúly. S ennek az eredménye azután olyan rendelkezés, ami ugyan nagyon is észszerű az egyik rendszerben, de teljesen helytelen és elhibázott a másikban. Ha most a szocializmus legsajátabb értelmében értékelem a régi gazdasági rendszert, meg kell mondanom,- hogy helytelen volt. S ennek eredményeképpen: gondolkodásunkat kizárólagosan a makrogazdálkodásra tájolta be. Marx tanítása szerint viszont csupán egyetlen termelő tényező létezik: a munka. S ha időközben ennek a fogalomnak az értelmezése meg is változott és egyre inkább domináns szerephez jut benne a szellemi tevékenység, a marxista számára továbbra Is megmarad az egyedüli termelő tényezőnek. S éppen ezért kell figyelmet szentelnünk első sorban annak a területnek, ahol az emberek az állam és a nép vagyonát gyarapítják — az egyes üzemeknek! Ha a történelemalkotó, céltudatos ember látószögéből tekintünk a szocialista gazdálkodás irányítására és vonalvezetésére, két területét kell egymástól megkülönböztetnünk: — a mikroökonómlát, mely elsősorban a természettudományi ismereteket alkalmazza, továbbá az üzem Irányításának tudományát, beleértve a piac állandó szemmeltartását is; — a makroökonómiát, mely a saját eszközeivel dolgozik, elsősorban pénzzel és a nemzetgazdálkodási tudományra támaszkodó rendeletekkel, hogy a szubjektivizmusnak és főként a pragmatizmusnak a nemzetgazdálkodásban ne is lehessen helye. De semmi esetre sem azonosíthatjuk ezt a módszert, az irányításnak ezt a módját, a mindent rendeletekkel kormányozó és kormányozni akaró régi irányítási rendszerrel. Meg kell teremtenünk gazdasági életünkben a lehető legelőnyösebb, legkedvezőbb feltételeket. Ilyen szempontból vizsgáljuk és értékeljük az új gazdasági irányítást és akkor rá kell jönnünk, hogy az üj irányítási rendszer a régitől csak mennyiségileg különbözik, nem pedig minőségileg. Az új Irányítási rendszer elvből nem zárja ki, hogy az üzemeket makrogazdasági pozícióból irányíthassák. Abból Indul ki, hogy a makrogazdálkódási szerveknek minden joguk megvan arra, hogy az üzem irányításába beleavatkozhassanak; csupán a gyakorlati és a pragmatikus okok figyelembe vételével több vagy kevesebb Jogot ad az üzemeknek. Ilyen koncepció mellett természetesen megmarad majd, sőt reprodukálódik a régi Irányítási rendszer számos jellemzője. Talán vitatkozhatnánk arról, hogy a Jelenleg nálunk lévő fejlődési szakaszban célszerű-e vajon az Irányításnak ez a módja, de most nem is erről van szó. Mindjárt most a kezdet kezdetén ügyelnünk kell arra, hogy társadalmunk és gazdálkodásunk fejlődési iránya ne csak lényegtelen apró v5T?t»zásokat hozzon, hogy mindenki megértse ennek a lényegét és a fontosságát, hogy iránytű legyen a kezünkben, melynek segítségével Indulhassunk tovább a lehető leghelyesebb irányban. Átdolgozta: NLE A Hei irodalmi melléklete • 8.
