A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-19 / 8. szám
Tovább folytatja munkáját az a bizottság, melynek feladata annak megállapítása, hogy mi okozta az Apollo űrkabinban a bárom amerikai űrpilóta halálát. Az amerikai űrhajózási hivatal képviselői kijelentették, hogy az Apolló űrkabinokat a jövőben nem tiszta oxigénnel, hanem oxigén és hélium keverékével tOltik fel. A képen az Apollo kabinja, melyben a három amerikai firhajés halálát lelte. (DPI) New York Manhattan negyedében, az 54. utca és a Broadway sarkán, bontás kflzbon Összeomlott egy százéves öreg téglaház és tíz embert maga alá temetett, akik kőzfil kettőnek már csak a holttestét sikerült kiszabadítani a romok alól. — A kép a mentési munkálatokról készült. (DPI) Tanácskozások az európai biztonságról Koszigin szovjet és Wilson angol miniszterelnök a londoni Haarthrow renfilétéren (TASZSZj Koszigin szovjet miniszterelnök angliai látogatása Február 6. és 13. között Alekszej Kosztgin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, más szovjet államférfiak kíséretében hivatalos látogatáson vett részt Angliában. Kosztgin miniszterelnök fontos megbeszéléseket folytatott Wilson brit miniszterelnökkel, beszédet mondott az angol gyáriparosok szövetsége, a CBl ebédjén. Koszigin miniszterelnök tiszteletére vacsorát adott II. Erzsébet angol királynő, s a szovjet miniszterelnök Edward Heath-tel, a brit konzervatív ellenzék vezérével, és a Konzervatív Párt más vezető képviselőivel ebédelt, beszédet mondott a parlamentben és a City városházán, a tiszteletére adott dlszebéden. Beszélt azonkívül az angol televízióban. Hivatalos tárgyalását az angol—szovjet kapcsolatok továbbfejlesztésére, az európai biztonság kérdéseire, az atomfegyverek továbbterjesztésének megakadályozására és a vletnamt agresszióra terjedtek ki elsősorban. Koszlgtn miniszterelnököt angliai útja során az angol nép, az angol dolgozók nagy szeretető és rokonszenvtüntetése kísérte. Február 9-én II. Erzsébet angol királyné diszvacsorát adott Xostlgln minis!letelnék tiszteletére. (KeystoneJ riasság? lehetnek a szíllei?l — pattognak a kérdések, megjegyzések. Tényleg, milyenek lehetnek a szülei? Csak nem olyan, mint amelyikkel én találkoztam? Fiatalasszony ült hét-nyolc éves fiával a zsúfolt autóbuszban. A gyerek át akarta adni a helyét egy Idősebb férfinak. Az anya mérgesen rászólt: — Csak marad] nyugodtan, érted is megfizettem a jegyet! A gyerek elpirult, behúzta a nyakát és ott maradt a helyén. Tudat alatt érezte, helytelen dolgot cselekszik, talán a tanítónő szaval is eszébe jutottak a viselkedésről, mégis ülve maradt, mert az anyja parancsolta. A szülői kényeztetés, a gyermek mindenek főié helyezése sose vezethet Jóra. Nem egyszer láttam, hogy már nagyobb gyerekeket az anyjuk vagy az apjuk ültetett le a buszban, ők maguk pedig mellettük álltak. Ha a szülő nem követeli meg gyermekeitől a jó modort, az udvariasságot, az Idősebbek Iránti tiszteletet, figyelmet, akkor hogyan várhatjuk el ezt egy Idegentől? Néha oly kevés kell ahhoz, hogy valakit udvarias, szeretetreméltó embernek tartsunk. Például a minap találkoztam az állomáson egy falusi emberrel, valami hivatalban járt, az ottani osztályvezetőt dicsérte: —■ Milyen rendes ember! Nem intézte el ugyan az ügyemet, de olyan kedvesen elbeszélgetett, hogy nyugodtan várok, akár egy hétig Is, mert biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Rohanó korunkban azt mondjuk, nincs idő az udvariasságra. Nem érünk rá lehajolni mások elejtett holmijáért, nem érünk rá annyit foglalkozni a vevőkkel, ügyfelekkel, amennyit azok megérdemelnének. — A mosolyért nem fizetnek! — jelentette ki az egyik elárusító. — A borbély, a pincér az mosolyoghat, vicceket is mesélhet, ha kedve tartja, mert esetleg több borravaló üti a markát. Tévedés volna azt hinni, hogy csak az állandó, erőltetett mosoly jelenti az udvariasságot. Az álarc nem segít. Az utcán, az átkelő helyeken a sofőrök Is mosolyognak az ugrabugráló gyalogjárókon, de azért nem lassítanak, sőt, ha esős az idő, még a ruhádat is Jól lefröcskölik. Kőt autóbuszvezető beszélgetését hallgatom: — Képzeld, tegnap a váltás után az éjféli utolsó trolejbusz elrohant az orrom előtt. Hiába kiabáltam, holt fáradt voltam, mire gyalog haza értem. , — A trolejbuszvezetők mind Ilyenek — bizonygatta a másik. —■ Ezentúl én sem állok meg senkinek — vonja le a végső következtetést a póruljárt. Ez is egy megoldás. A kölcsönkenyér példájának egy rossz módja. Vajon kötelezővé lehet-e tenni az udvariasságot? Nem, az udvariasság nem kötelező! De arra kellene törekednünk, hogy az emberi együttélés viszonylatában mindinkább természetessé váljon. Nemcsak formális dologról van szó. A viselkedés alapvető szabályait nem nehéz elsajátítani. Nehezebb bensőséges, őszinte módon, minden anyagi érdekeltség nélkül közeledni embertársainkhoz. A munkánkhoz, foglalkozásunkhoz fűződő kapcsolat is meghatározza jellemünket. Ha szívből szeretem szakmámat, életpályámat őszintén választottam, akkor embertársaimhoz való viszonyom is bensőségessé, természetessé válik. Akkor majd az újságokban is kevesebbet olvasunk egy-egv példaképp említett jő vagy kirívó esetről. Mert minek arról Imi, ami minden embernek a kisujjában van? Ez már természetesen az újságíróknak sem lesz téma. OZSVALD ÁRPÁD
