A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-19 / 8. szám

Tovább folytatja mun­káját az a bizottság, melynek feladata an­nak megállapítása, hogy mi okozta az Apollo űrkabinban a bárom amerikai űrpi­­lóta halálát. Az ame­rikai űrhajózási hiva­tal képviselői kijelen­tették, hogy az Apolló űrkabinokat a jövő­ben nem tiszta oxi­génnel, hanem oxigén és hélium keveréké­vel tOltik fel. A képen az Apollo ka­binja, melyben a há­rom amerikai firhajés halálát lelte. (DPI) New York Manhattan negyedében, az 54. ut­ca és a Broadway sar­kán, bontás kflzbon Összeomlott egy száz­éves öreg téglaház és tíz embert maga alá temetett, akik kőzfil kettőnek már csak a holttestét sikerült ki­szabadítani a romok alól. — A kép a men­tési munkálatokról készült. (DPI) Tanácskozások az európai biztonságról Koszigin szovjet és Wilson angol miniszterelnök a londoni Haarthrow renfi­­létéren (TASZSZj Koszigin szovjet miniszterelnök angliai látogatása Február 6. és 13. között Alekszej Kosztgin, a Szovjetunió miniszterta­nácsának elnöke, más szovjet államférfiak kíséretében hivatalos láto­gatáson vett részt Angliában. Kosztgin miniszterelnök fontos megbe­széléseket folytatott Wilson brit miniszterelnökkel, beszédet mondott az angol gyáriparosok szövetsége, a CBl ebédjén. Koszigin miniszterel­nök tiszteletére vacsorát adott II. Erzsébet angol királynő, s a szovjet miniszterelnök Edward Heath-tel, a brit konzervatív ellenzék vezérével, és a Konzervatív Párt más vezető képviselőivel ebédelt, beszédet mon­dott a parlamentben és a City városházán, a tiszteletére adott dlszebé­­den. Beszélt azonkívül az angol televízióban. Hivatalos tárgyalását az angol—szovjet kapcsolatok továbbfejlesztésére, az európai biztonság kérdéseire, az atomfegyverek továbbterjesztésének megakadályozására és a vletnamt agresszióra terjedtek ki elsősorban. Koszlgtn miniszterel­nököt angliai útja során az angol nép, az angol dolgozók nagy szeretető és rokonszenvtüntetése kísérte. Február 9-én II. Erzsébet angol királyné diszvacsorát adott Xostlgln minis!­­letelnék tiszteletére. (KeystoneJ riasság? lehetnek a szíllei?l — pattognak a kérdések, megjegyzések. Tényleg, milyenek lehetnek a szülei? Csak nem olyan, mint amelyikkel én találkoztam? Fia­talasszony ült hét-nyolc éves fiával a zsúfolt autóbuszban. A gyerek át akarta adni a helyét egy Idősebb férfinak. Az anya mérgesen rászólt: — Csak marad] nyugodtan, érted is megfizet­tem a jegyet! A gyerek elpirult, behúzta a nyakát és ott maradt a helyén. Tudat alatt érezte, helytelen dolgot cselekszik, talán a tanítónő szaval is eszébe jutottak a viselkedésről, mégis ülve ma­radt, mert az anyja parancsolta. A szülői kényez­tetés, a gyermek mindenek főié helyezése sose vezethet Jóra. Nem egyszer láttam, hogy már nagyobb gyerekeket az anyjuk vagy az apjuk ültetett le a buszban, ők maguk pedig mellettük álltak. Ha a szülő nem követeli meg gyermekei­től a jó modort, az udvariasságot, az Idősebbek Iránti tiszteletet, figyelmet, akkor hogyan vár­hatjuk el ezt egy Idegentől? Néha oly kevés kell ahhoz, hogy valakit ud­varias, szeretetreméltó embernek tartsunk. Pél­dául a minap találkoztam az állomáson egy fa­lusi emberrel, valami hivatalban járt, az ottani osztályvezetőt dicsérte: —■ Milyen rendes ember! Nem intézte el ugyan az ügyemet, de olyan kedvesen elbeszélgetett, hogy nyugodtan várok, akár egy hétig Is, mert biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Rohanó korunkban azt mondjuk, nincs idő az udvariasságra. Nem érünk rá lehajolni mások elejtett holmijáért, nem érünk rá annyit foglal­kozni a vevőkkel, ügyfelekkel, amennyit azok megérdemelnének. — A mosolyért nem fizetnek! — jelentette ki az egyik elárusító. — A borbély, a pincér az mosolyoghat, vicceket is mesélhet, ha kedve tartja, mert esetleg több borravaló üti a markát. Tévedés volna azt hinni, hogy csak az ál­landó, erőltetett mosoly jelenti az udvariassá­got. Az álarc nem segít. Az utcán, az átkelő helyeken a sofőrök Is mosolyognak az ugra­bugráló gyalogjárókon, de azért nem lassítanak, sőt, ha esős az idő, még a ruhádat is Jól le­fröcskölik. Kőt autóbuszvezető beszélgetését hallgatom: — Képzeld, tegnap a váltás után az éjféli utolsó trolejbusz elrohant az orrom előtt. Hiába kiabáltam, holt fáradt voltam, mire gyalog haza értem. , — A trolejbuszvezetők mind Ilyenek — bizony­gatta a másik. —■ Ezentúl én sem állok meg senkinek — vonja le a végső következtetést a póruljárt. Ez is egy megoldás. A kölcsönkenyér példájának egy rossz módja. Vajon kötelezővé lehet-e tenni az udvariassá­got? Nem, az udvariasság nem kötelező! De arra kellene törekednünk, hogy az emberi együttélés viszonylatában mindinkább természetessé váljon. Nemcsak formális dologról van szó. A viselkedés alapvető szabályait nem nehéz elsajátítani. Ne­hezebb bensőséges, őszinte módon, minden anya­gi érdekeltség nélkül közeledni embertársaink­hoz. A munkánkhoz, foglalkozásunkhoz fűződő kap­csolat is meghatározza jellemünket. Ha szívből szeretem szakmámat, életpályámat őszintén vá­lasztottam, akkor embertársaimhoz való viszo­nyom is bensőségessé, természetessé válik. Akkor majd az újságokban is kevesebbet ol­vasunk egy-egv példaképp említett jő vagy kirívó esetről. Mert minek arról Imi, ami minden em­bernek a kisujjában van? Ez már természetesen az újságíróknak sem lesz téma. OZSVALD ÁRPÁD

Next

/
Thumbnails
Contents