A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-05 / 6. szám

(Folytatás as 3. oldalról)

Azt gondolom, Ilyen esetekre valamiféle előzetes megállapodást kellene kötni, a poprádl katonaság Illetékeseivel, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljon egy gép. A minimumra kell csökkenteni a Tátra áldozatainak számát.

rlstaszenvedély és a fegyelmezetlenség azt hiszem leginkább ilyenkor szedi áldozatait.

— Tavaly, a lavinaveszély idején a HNB szigorúan betiltott minden turistavállalkozást. Aki a kihirdetett tilalmat nem veszi figyelembe és bajba kerül, az kemény pénzeket fizet aztán a segítségért, holott egyébként a mentőszolgálat ingyenes. Tavaly a Tátra 19 emberéletet követelt, tavalyelőtt pedig 23-at. Amióta emlékszem, ez volt a legtöbb áldozatot követelő év. A hegyi szolgálatnak egyébként 15 állandó tagja van, és 170 önkéntes kisegítője, akiket szükség esetén szintén lehet riasztani. A lavina emberéletben kevés kárt tett, a zuhanás okozta sérülések azonban gyakoriak. A magas hegyekre jellemző a hirtelen beálló időváltozás, a jeges szél, vihar, amely kimeríti a hegymászók erejét és a szív egyszerűen felmondja a szolgálatot. Emlékszem olyan eltűntekre^ akiket kötélre csatolva, vagy sziklazúgba húzódva egyébként teljes épségben találtunk meg, a halál oka kimerültség volt.

Életmentő helikopter

Néha nagyon nehéz megtalálni az áldozatokat. Gondolom, egy helikopter jó szolgálatot tenne a mentésnél.

— Helikopter? Nagyon drága dolog, de az árát egyszer fizetik csak ki. Ezzel azonban még nincs minden elintézve. Hátra van az üzemanyag, a hangár, a karbantartás, az állandó pilóta és műszaki személyzet... 65jben azonban életet mentett meg a helikopter, amit a poprádi katonaság, illetve a belügyminl3ztériumb jz tartozó millclsták bocsátottak rendelkezésünkre. Egy ismert jugoszláv hegymászónő járt szerencsétlenül, öt kutattuk. Az utat, amelyet megtett, két óránál hamarabb semmi esetre sem tudtuk volna a nyomába megtenni, míg a helikopter tíz perc alatt odaért, felvette, kórházba került, ahol a súlyos csipőzúzódást szenvedett nőt még idejében kezelésbe vettek és megmentették. A vérveszteség és szennyeződés két óra alatt soha helyre nem hozható károkat okozhatott volna. De a helikopter sem alkalmazható minden esetben, mert kimondottan csak szép időben tud repülni, a felmelegedés miatt csupán néhány percig lebeghet egyhelyben, sebessége is túl nagy ahhoz, hogy olyan apró és színtelen pontot fel tudjon fedezni a sziklák között, mint egy ember. Persze a benn ülők nagyítóval vizsgálják a terepet, teleobjektlvvel fényképeznek, és így próbálják megállapítani a szerencsétlenül Jártak hollétét. Végeredményben a helikopter csak néhány akciónál Jelenthet hathatós segítséget a hegyi szolgálatnak.

A sívilágbajnokság küszöbén

De nemcsak a hegymászás, többé-kevésbé minden sportág veszélyt rejt magában. Nézzünk körül egy kicsit a sízők birodalmában. Itt Pobehá Valér a CSTSZ magas-tátrai kirendeltségének dolgozója vezet körül. Persze csak képletesen, az asztalra terített mappák, építkezési tervek, terepfényképek között bolyongunk. Valami elkezdődött itt: a régi, jól ismert Tátra arculatának átformálása1. Hiába, a mai követelményeknek, nem felelnek már meg az eddigi sportlehetőségek. Különösen azért nem, mert az 1970 februárjában sorra kerülő sívilágbajnokság megrendezést jogára mi tartunk igényt. Hogy megkapjuk-e valóban, az most, március folyamán dől el véglegesen. Múlt év februárjában minden esetre hozzáláttak az építkezésekhez.

— Sportlétesítményeink építkezése eddig négymillió hétszázezer koronát emésztett fel, — mondja Pobehá Valér, — de ez természetesen csekély töredéke annak a befektetésnek, amelybe az egész komplexum felépítése kerül majd. A szorosan vett sportrészt 1968 végéig kell befejezni. A Csorba-tónál a kis ugrósánc már elkészült, és márciusban külföldi vendégek részvételével ki is fogják próbálni. Két további ugrósánc (P-85,5 m és P-70 m) vár még megépítésre a hozzátartozó belépőtérrel, a versenyzők korszerű elszállásolását biztosító lakórészekkel, továbbá a' Csorba—Szollszko vonalon egy lengő-üléses drótkötélpálya megvalósítására Is hamarosan sor kerül. A bajnokságokon mintegy 700 sportoló részvételére számítanak. A tervezett modern hotelt és a1 csorba— szoliszkói felvonó befejezését 1969 végére ütemezték be.

De nem egyedül a Csorba-tóra irányul a fejlesztési terv, kiépítik ai Tarajkát is. A versenydiszciplinákhoz szükséges síközpont, azaz a bíró ugrósánccal egyszinten lévő tornya, a rádió, televízió és az újságírók tornya, a célberendezések, a versenyzők ruhatárának és büféjének pavilonja is áll már. Helyet kapott a 100 méteres sífelvonó, az 500 nézőre tervezett tribün és a' 4 rajt-házikó.

Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy Lomnic, ahol már úgyis van egy fedett uszoda, obszervatórium, meteorológiai állomás, — a drótkötélpályáról nem is beszélve — kimarad az istenáldásból. Itt is épül majd ugrósánc, (P-55 m és P-35,5 m), a bíró számára torony s mindezt még az idén átadják rendeltetésének. Mindezeken kívül a Magas-Tátra1 más részein Is emelnek majd apróbb sportlétesítményeket.

Bizony az utóbbi évtizedek során együttesen sem áldoztak annyit erre a hőfödte ormokkal

büszkélkedő tájra, mint amennyit 1968-tól 1970- ig. A sívilágbajnokság kötelez, ez természetes. De ml lesz, ha a körülmények kedvezőtlen alakulása folytén mégsem mi kapjuk meg a rendezés Jogát?

Pobehá Valér megnyugtat, hogy minderre amúgy is szükség volt, és a kiadások ebben az esetben is megtérülnek. A Magas-Tátra fejlesztését már 1958-ban elhatározták, és most végre a megfelelő tempóban hozzáláttak a megvalósításhoz is.

Mókusok és drótkötélpálya

A sok építkezés szinte észrevétlenül folyik, a sürgés-forgás zaja elvész a puha fehérségben, a Lomnici park fái meghúzzák magukat vastag bundájuk alatt, csak egyik részen hull az ágakról hol itt, hol ott szaporán a hó. Ml lehet e furcsa tünemény oka? Közelebb érve látom, hogy mókusok ugrálnak az ágakon, mindig lejjebb, míg végre öt-hat szürke kis állat a földön terem és merész elhatározással tart a néhány állatbarát felé, akik kinyújtott kezükben amerikai mogyorót kínálnak. Egy-egy Ismerősebb vendéglátónak térdére, vállára is felugranak, kikapják kezéből a harapnlvalót, és két lábon állva jóízűen ropogtatják a csemegét. Hamarosan odagyfllnek kicsik és nagyok, nem tudnak betelni a szürke mókusok játékos ugrándozásával, félénkségüket legyőző torkoskodó kedvükkel. Míg a parkban ilyen idilli jelenetek játszódnak le, addig fejünk felett, a csúcson, felhők vágtatnak keresztül, s friss hóval szórják be kabátunkat, a padokat és a háztetőket. Aggódva figyelem a szürke borúlátót és a szelet. Randevúm van fenn a csúcson, a felhők felett, az ország legmagasabban fekvő meteorológiai állomásán Ján Žarskyval, aki most teljesít ott szolgálatot. Ha erősebb szél fúj, a drótkötélpálya csak a Kőpataki-tóig visz fel. Odáig minden nehézség nélkül fel 13 jutok, de a pénztárnál nem adnak jegyet a csúcsra.

— Most indult a' mai próbajárat — mondja a pánztárosnő —, ha visszajönnek, megmondják, indíthatunk-e kocsit utasokkal i3.

Majd egy órai várakozás után megkapjuk az engedélyt a beszállásra. Alig néhány méter emelkedő után kocsink beletörődik abba a felhőbe, amelyből odalent olyan békésen szállong a hó.

— óránként 26 km szélsebességet mértek — mondja a jegykezelő — ilyenkor még a kocsi meg sem rezzen.

Utazunk a tejfehér sűrűségben, köröttünk mindenfelé köd, mintha szabadon lebegnénk valahol a nemlétben. Aztán lassan kibontakoznak a monumentális sziklafalak és fenyegető közelségbe kerülnek velünk. De ezúttal mi vagyunk az erősebbek, és karnyújtásnyi távolságban biztonságosan siklunk el mellettük, hiába állnak elénk még néhányszor lenyűgöző félelmességben. Az utolsó métereket felfelé

rnjn I

A Loranici-park szelíd szürke mókusai

A sípályák építői éppen egy kis munkaszttnetei tartanak

A meteorológiai állomás tetejére szerelt mérőeszközök vizsgálata nem mindig könnyű dolog