A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-05 / 6. szám
a kocsi — mint az erejét végsőkig feszített ember — csak vánszorogva teszi meg. A Lomnici-csúcson Mégis felértünk. Nekllramodom a lépcsőknek, a gránitormon lévő kilátó felé, de mozdulataim ellankadnak, tagjaim nem akarnak engedelmeskedni, kapkodva szedem a levegőt. A Tátra figyelmeztet, hogy 2632 m magasban vagyok. A lépcsők végeérhetetlennek tűnnek, míg feljutok a kilátó felett épült meteorológiai állomás kerek helyiségébe. Egyike ez annak a négy állomásnak, amelyek jelzést adnak le Poprádnak a Magas-Tátra légköri viszonyairól. Szükséges, hogy bizonyos sűrűségben jelzőhálózat tájékoztassa állandóan Poprádot, főleg a repülőgép-járatok biztonsága miatt. Ján Žarský két hétig éjjel-nappal teljesít szolgálatot, még egy társával. Ez azt jelenti, hogy háromőránként ellenőrzik a szél sebességét, irányát, a levegő páratartalmát, stb., s valamennyi mérőműszer komplex értékelését továbbítják. E kimerítő munka után két hétre másik meteorológus váltja fel őket. Ilyenkor hazamegy Puohovba, ahol a következő 14 napot családja körében tölti. Ján Zarský éppen újévkor jubilált. Akkor múlt 20 éve, hogy szolgálatba lépett, ezen az állomáson. Nem mindennapi foglalkozása van, és mindenki másnál „magasabb“ állást tölt be. Érdekelne, milyenek itt az időjárás végletei. Két éve mérték fenn — ahogy megtudom — hosszú idő óta a leghidegebbet. Mínusz 36 C°-ot mutatott a hőmérő. A szél pedig néha óránként a 190 km sebességet is meghaladva süvít az ormok között. A kis állomás pedig, mint a Tátra deres fejére húzott acélsisak, ilyenkor is biztonságot nyújtva vészel át minden viszontagságot. A Tátrai Nemzeti Park Lefelé siklunk a drótkötélpályán, a kopár szirtek eltűnnek a felhőben, s a havas hegyoldalon lassan előtűnik a növényi élet első követe, a bozót, a törpefenyő. Ahogy szállunk lefelé, úgy nőnek, emelkednek a fenyők szálas, hatalmas óriásokká. Feltűnik a veszett száguldású bob-szánok siklópályája, sllécek kusza nyomai és különböző, nem embertől származó lábnyomokat láthatunk a hóban. Gazdag a Tátra állatvilága Is. És nemcsak olyan kedves apróvadakban, mint a kézből evő szürke mókus. Mivel csaknem az egész Magas- Tátra a Nemzeti Park határai közé tartozik, természetes, hogy a védett terület vadállománya Is védett. S ebben a rezervátumban néha mégis felhalllk a puskaropogás. Nem, nem valutával fizető külföldi vendégek hódolnak vadásszenvedélyüknek. Szelektálás folyik. Sajnos, a betegségektől még a vadak sem mentesek s ilyenkor a vadőrök jelentése nyomán a beteg állatokat Irtják. Egészséges állatok szelektálására akkor van szükség, ha egyes fajták más fajták kárára túlságosan elszaporodnak. Csupán egy vadat nem illet kímélet: a farkast. Azaz, a számon tartott öt-hat főt nem éri bántódás, hiszen ezek egyben a természetes szelekció eszközei Is, s ezt a feladatukat teljesítve nem tekinthetők kártékonynak, csupán, ha a kellőnél nagyobb számra szaporodnak fel. A rezerváció nem csupán az állatok számára jelent védettséget, hanem — a természet számára is. Az ember ellen védi, mégis az ember érdekében. Tilos például az egész Nemzeti Park területén belül a magánépltkezés. Hej, pedig nem egy villa emelkedne itt, ha lenne rá mód. Az eddigi, a természetbe harmónlku-Síparadicsom Pillantás a betyár-csárdába Prandl S. felvételei Csorbatón már készül az 1970. évi sívilágbajnokságra az egyik ugrósánc san beleilleszkedő épületek nem hatnak zavarólag, csupán szelídítik, kulturáltabbá teszik a tájat, amit az összevissza épült, stílustalan, különböző elgondolású és kivitelezésű épületek, amatőr módra összeeszkábált vlkendházak, vltyillók, túlzsúfolttá és disszonánssá tennének. A zsúfoltság ellen még azzal is védekeznek, hogy a tátrai alkalmazottaknak (HNB üzletek, hotelek stb.) túlnyomó része a Nemzeti Park területén kívül lakik, s a munkahelyük és otthonuk közötti napi néhány kilométert a tátrai villamosokon teszik meg. Mert az elv: a Tátra legyen csupán az üdülőké. A felüdülést, kikapcsolódást keresők, a sportolni, a szórakozni vágyó dolgozók tízezreinek legyen Igazi paradicsoma. Mert hiszen nemcsak a sportolásra, vagy az Idősebbeknek sétálgatva, az ózonos levegő élvezésére van alkalom, nem hiányzik a mozi sem, a nagy és kis hotelekben, a bárokban, pedig zene, tánc, színes műsor szórakoztat. Akinek pedig ez sem elég, akad folklórizü romantika is, az ótátrafüredl Grand Hotel depandence-a a Zbojnícka koliba, azaz a betyárcsárda Vadregényes helyen, szálfákból épült egyszerű ház, akár pajtának is nézhetnék. Előtte, mint jelzőtüz, hatalmas fahasábok lángolnak, állandóan utat mutatva a csárdát keresőknek. A Jól kiszámított primitívség azonban ezer látnivalót takar. Cigányzene hangjai szűrődnek kifelé s ahogy a nehéz ajtót üggyei-bajjal kinyitod, belecsöppensz a jánosik-korabeli idők közepébe. Hatalmas, nyílt parázson sül a zslványpecsenye, ingerlő illatot árasztva. A vendégszerető betyárok nem törnek az idegen életére, a fokosok vad villogása nem jelent veszélyt, sőt ellátnak minden jóval, étellel-ltallal. A cserépkorsókban olyan kitűnő bort szolgáltak fel, hogy egy liter után ugyancsak ügyelned kell, hogy beleszédülve a parázshalomba, magad is pecsenyévé ne sülj. Csak a végén, mikor fizetésre kerül a sor, ébredsz rá, hogy mégiscsak „zsiványoknál“ jártál. A gyertyafényes helyiségben táncol a falon a különböző betyárrekvlzltumok árnyéka. Legnagyobb becsben talán az akasztott ember kötelét tartják, mely tudvalévőleg szerencsét hoz. Viszik is a vendégek, centiméterenként jő pénzért. És a legcsodálatosab, hogy sohasem fogy el. Az egyik betyár ennek is elárulja titkát: ha elfogy, lenn, a falubeli üzletben, a részletekben történő kiárusítást árnál jóval olcsóbban beszereznek egy másikat. Hiába, csak kiapadhatatlan a betyárfortély. A korhíjséget az zavarja némileg, hogy az egyik rejtett zúgban telefont fedezek fel. A betyárok is haladnak a korral, Grand Hotel-beit cinkosaik ez úton hozzák tudomásukra, hogy készüljenek, új áldozat közeleg. Meglepett az is, hogy az egyik Jénosik-jelmezes deli zsiványfi száját ízes magyar szavak hagyják el, de aztán arra gondoltam, hogy modern betyárhoz illően Jó munkájáért bizonyára tapasztalatcserére küldték néhány hónapra a Bakonyba. Bár az is könnyen lehet, hogy gútai születésű. Sok minden megfordult még a fejemben, bizonyára a tüzes bor hatása alatt, dehát betyárokkal és betyárokról ajánlatos csínján tréfálkozni. Ezer arca van hát a Tátrának, a Kárpátok egyik legszebb gyöngyszemének. Valamennyiről igyekeztem röviden szólni, csak egyről nem írtam: a betegek Tátrájáról. A lázak, a szenvedések, a remények, az orvosi erőfeszítések, az életbe való boldog visszatérések Tátrájáról. De ez a téma egy külön, önálló írást igényel. Ezzel majd a közeljövőben jelentkezem. hét
