A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-25 / 52. szám
alvakba a friss kenyeret. Egy műszakban 30 lázsa kenyér kerül ki a kemencékből. A hosszú asztalok mellett fürgekezű pékek onják a karácsonyi kalácsokat, Bokor Miklös sztalán paplrhalmaz. Mákot, cukrot tesz a nérlegre. Tojást ad ki. Mindent pontosan beegyez. A somorjai üzem csak részben gépesített, van lagasztó és klflikészitő gépük, a többi munkát :ézzel végzik. Ügyességet, tapasztalatot s nem ttolsó sorban erőkifejtést kívánó munka ez és :zerintük a fizetés nem áll arányban a telje- Itménnyel. Még egyszer visszatekintünk a kemencékre, nely előtt derékig meztelen, fénylöhátü pékek emelik a hosszú lapátot és József Attila örökké p sorai jutnak eszünkbe: ,... ha kenyeret dagaszt, hajnalban kell föl mint a lékek, akik a jólsütő kemencék rokonai, iosszú lapáttal őrködnek fölöttünk, ölverődik a liszt és odaszáll a szép, szabad nellükre, ahol meg nyugodtan elalszik ...“ Ozsvald Árpád1 Bokor Miklós üzemvezető PrandJ Sándor felvételei Készül a karácsonyi fonott kalács Kinikészítő-gép ne törfenék valahová. A Pozsony környéki szövetkezeti vendéglők voltak a legkiftzetőbbek, ahol Italon, ételen kívül pénzre Is szert tettek, de nem vetették meg a magánlakásokat sem. Különösen S. magányos kalandozásainál választott olyan házat, ahol a különböző rlngyrongyon kívül tyúkhúsra ts szert tehetett. Viszont a rendőrség sem nézte tétlenül S-ék garázdálkodását. Az egyik faluban már majdnem el ts csípték a két mákvirágot. Tűvé tették utánuk az egész falut, de a tolvafok úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. A házaspár menedékhelyként a nemzett bizottság épületét választotta ahol azután igazán senki sem kereste őket. Amtnt aztán mégts horogra kerültek, megszűnt a házaspár szolidaritása. Irma sírva vetette párja szemére, hogy az kényszerítette őt a betörésre, Gyula viszont esküdözött, hogy neje magas igényei juttatták immár harmadszor a rács mögé. Még szerencséjük is volt. A vádirat három pontját amely további betöréseket rótt a vádlottak terhére, a bíróság nem találta beblzonyttottnak, s ezért nemcsak a kirótt büntetés, — S. Gyulát hároméves, feleségét tizennégy hónapos feltétlen szabadságvesztésre ítélték —, hanem az eltulajdonított tárgyak értéke ts alacsonyabb. Csupán négyezer korona körül mozog, amelyet a két jómadárnák közösen kell majd megtérítenie a károsultaknak. Hogy miből? Hát ez blzo-ny kérdéses. Nem sok remény van ugyanis arra, hogy valamikor is megváltoznának és munkával igyekeznének eltartani magukat, és négy gyermeküket. Az embernek akaratlanul is eszébe jutnak azok a középkort s a Közel-Keleten néhol még ma is alkalmazott büntetési módszerek, ahol a tolvajnak levágják a kezét... dr. Startk László indulzuhaa lát-Uányás/nkrol írtam, természetesen munkahelyükkel, munkakörülményeikkel is meg kellett ismerkednem. Tüsarkú cipőben nem stílusos alászállni, különösen ott, ahol alá szállásról szú sincs, mert gyalog kell meg lenni a meredek, hosszú és méghozzá síkos utat, le a föld gyomrába. Vezetőin rendelkezésemre bocsátott egy komplett öltözéket. A csizma kissé lötyögött a lábamon, de a nagyobbik baj az volt, liugy a nadrágból, zubonyhól álló bányászruhát vékonyabb és alacsonyabb termetre szabták. Egyedül a sisak méretni feleltek meg. Bepréseltem magam a nadrágba, és be is gomboltam ahol gombolni kellett, majd jött a szíik zuhany, azzal is boldogultam valahogy, csak lélegzeni alig tudtam benne. Civilruhámat, cipőmet a vezető szobájában hagyva kiléptem a folyosóra s jelentettem, hogy hatunk. Nem tudtam, hogy a lejárathoz a uyozón át vezet az út. Váratlanul ért vány, szememet vezetőm hátára szegezve mentem utána. Nem láttam, nem hallottam, azaz hallani hallottam a hangos derültséget, mert a sisak alól kilátszó szóke haj és a különböző domborúságokon feszülő bányászruha elárulta nekik, ki az aki üveges tekintettel előre nézve botorkál a szemben lévő kijárat felé. Ezt az apró közjátékot el is felejtettem volna, hu nem történik lent egy kis baleset. Vándoroltunk u háuyatolyosőkon, néhol bizony négykézlábra kellett ereszkedni a vájatokbán. Kapkodva szedtem a lélegzetet, a ruha majd szétpattant rajtam. Egyik tágasabb folyosón végre megpihentünk kissé és elbeszélgettem a bányászokkal. Igen vidám emberek voltak mind, kissé különösnek is találtam, hogy olyan nevetősek. A távolabb lévők kiabáltak, hahotáztnk. Rossz volt az akusztika, nem hallottam mit mondtak, csak vezetőm mentegetőzése ébresztett bennem kellemetlen gyanút: ne tessék figyelembe venni őket, a bányász már ilyen fajta, nem tesz lakatot a szájára. Egy másik folyosón megint megálltam, figyeltem, hogyan hatol be a villanyfúró a kőzetbe, s milyen ügyesen dulgozik vele a vájár. Kisértést éreztem, hogy én is kipróbáljam. A többiek jóakurntiilog nézték nekibuzdulásomat. Hanem ahogy a gépet viszszahúztam magam felé, elhíilt bennem a vér. Kezem, a bányásznadrág ama bizonyos elülső gombolása táján fura, puha, selymes holmit tapintott. Rémülten néztem meg magain, és látom, hogy a nyitáson a nadrágba tűrt kombiném bugyrosodik elő. Azonnal tisztába jöttem az előző nagy vidámság okával. Arcomat elöntötte a vér. Azóta mászkálhatok így, mióta az egyik folyosón négykézlábra kellett ereszkednem. A gombok nem bírták ki a feszülést, lepattantak. f)e vezetőin mindjárt figyelmeztethetett volna! Rettenetes zavarban topogtam, végre lekaptam sisakomat, és természetes mozdulattal tartottam a kényes hely elé. A helyzetet csak humorral lehetett megmenteni. — Nem történt semmi — mondtam. — Mielőtt lejöttem a hányába, a zuhanyozóba maguk annyi mindent mutatlak nekem, hogy igazán illett viszonoznom valami csekélységgel. A feszültség feloldódott, elfogulatlanul és nagyokat nevettünk. He azért a sisakot gondosan magam elé tartva igyekeztem mielőbb kifelé. ORDŐDY KATALIN- •! rrmr
