A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-25 / 52. szám
Tápéi Miklós a népművészek, az ún. „őstehet ségek“ Igen Ügyes fajtájához tartozott. A népművészet egyik leggazdagabb ágát, az ősi emlékeket őrző fafaragás művészetét ápolta. Sok müvészkedő pásztprról tudunk, akiknek nevét Is megörökítette a néprajztudomány, annál ritkább a fúró-faragó halász. A finnugor halászó kultúra Idejéből híresek a monumentális fejfák, de a későbbi Időben a halász — bár általában mind hajlott a művészkedésre — kevés Időt szentelhetett ilyen Irányú hajlamainak. Sokkal kevesebb pihenője volt, mint rokonának, a pásztornak, aki munka közben Is áldozhatott fúró-faragó szenvedélyének. A halász viszont szabad Idejében szerszámjavltással, szerszámkészítéssel foglalkozott, ezért művészi érzéke sem tudott úgy kifejlődni, mint a pásztornak. Tápéi Miklós faragó művészete vetekedik a pásztorművészek legszebb darabjaival. Nemcsak azért, mert a maguk nemében szinte egyedülállóak ezek a figurák, hanem a téma sokoldalúsága miatt Is. A Csallóközi Múzeum birtokában ötven darab Ilyen fafigura van. A doborgazi halász a legérdekesebb népi alakokat, pásztorokat, tanyai asszonyt, a csallóközi népszokások szereplőit, mulató alföldi betyárt faragott, de elkészítette Munkácsy Mihály Slra-i -lm-1 Szegénylegény Egy fúró-faragó csallóközi halász lomházát, a doborgazi vízimalmok egyikét, és az alföldi betyárkergető pandúrt is. A zenéhez is értett, s a saját maga készítette clterán sokszor játszott hol vidám, hol kesergő dalokat. Ez a 60 cm hosszú, 13 húros hangszer érdekes darabja művészi alkotástalnak. Felső lapjára falusi kocsmai jeleneteket festett, a falurosszát mulatozás közben, amint éppen a fülébe húzza a cigány, s a kedvesével enyelgő legényt. Figyelemre méltó az (Éjféli halász nevű figura, amely a hajdani csallóközi halászok hiedelemvilágát Idézi. A csallóközi halász valami ösztönös ősi törvénynek engedelmeskedve, pontban éjfélkor — annak ellenére, hogy nem volt babonás — nem ment a vízre, nem vetette ki a hálóját. Az a hit járta, hogy éjfélkor az ördög jár a Dunán, s jaj annak, akit megfog. Nemcsak a halász hálóját tépi össze, hanem maga a halász is veszedelembe kerül, mert szigonyával agyonüti. Egy ilyen halászatra induló ördögöt faragott művészünk, amint kóborlás közben szerelmeskedő papra lelt, aki éppen ölelgette a szégyenlős menyecskét. Mindkettőt a hóna alá csapta, és ügy vitte őket a pokolba, Jobb kezében diadalmasan tartva háromágú szigonyát. Tipikusan csallóközi alak, ahogyan azt a csallóközi halász és a bakter elképzelték. De a Csallóközből való a Falusi gazdaasszony Is, aki a hóna alatt tálat szorongat. Ügy látszik, kölcsönkérte valahol, s most viszi vissza. Öltözete a szokásos falusi viselet, — fején fehérpettyes piros kendő, ruházata rövid virágos ködmön és érdekes, elöl szinte a derékig feltúrt piros szoknya. Hűvös Idő lévén, a lábán fekete csizmát visel. Csikós A Csallóközből Ismert a „Leányhívó hadnagy“ Is, a szokásos magyaros ruhában, arcán a vendéghlvó kifejezéssel. De nem hiányoznak a Háromkirályok, a népdal „Kerekes kútja“, valamint a hóna alatt lopott libát szorongató Cigány sem. Csavargásai közben Tápéi sokáig tartózkodott az Alföldön, Szegedet különösen szerette, itt figyelte meg az alföldi típusokat. A régi alföldi betyárromantikát Idézi a Múlató betyár. A borjúszájú fehér gyolcslngbe öltöztetett figura karján megfeszülnek az Izmok. A piros színű, ezüstgombos mellény felett a jobb vállán hanyagul odavetve lóg a kék kabát. Arca szomorkásán komoly, mintha éppen a bánatáról dalolna a neki muzsikáló cigánynak. Alföldi élmények alapján születtek a Pusztai találkozás alakjai: a földig érő subába burkolt számadó és a gazdái. Igen kifejező a lovát kantárszáron tartó hetyke Csikós és a csárda asztalánál könyöklő Szegénylegény. A terített asztalon boros kancsó, alföldi cipó, a legény lábánál pedig egy búsuló kutya. Alkotásai között találunk népszerű regényalakokat, mint pl. Gárdonyi Göre Gábor-át, és a Kátsa cigány-t. Életre kelt faragó bicskája nyomán a budapesti Petőfi szobor és a Dorozsmai szélmalom Is. A kóborló, ezermester halász alkotásainak minden egyes darabja megérdemli a figyelmet. A bemutatott néhány példányból is láthatjuk, hogy alkotójuk nem merev, élettelen alakot mintázott, hanem az emberi érzésvllág hű ábrázolására törekedett. MARCZELL BÉLA, Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely Mulató betyár Éjféli halász Leányhfvó hadnagy Pusztai találkozás Sidó Ferenc felvételei
