A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-25 / 52. szám

■»ÜLJ

KJLI

%S%

l/l

uu

ULi

'<S

1^4

txi

NÁDAS Gábor és EÜLÖP Kálmán szerzeménye

Copyright 1308 by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest

P. Havran felvétele

Kerekes kút

sallóköz gazdag volt a halászati hagyományokban. A méltóságosan hömpölygő | Duna, a szigetet elborító vizek, a Dunaágak öntötték az ízletes halféléket, s a természet adta gazdag lehetőségek Csallóköz népét Is kitűnő halászokká avatták. Az aranymosás mellett hosszú ideig ez volt a fő foglalkozási ág, s még ma is találunk néhány Duna-melléki faluban ilyen emlékeket. A hajdani híres halászok két központja Komárom városa és Somorja volt. Számtalan oklevél, írás bizonyítja azokat a privilégiumokat, amelyekkel csallóközi halászaink rendelkeztek. Egész halászdinasztiák alakultak ki, amelyek nemzedékről nemzedékre örökítették ezt a mesterséget.

Csallóközben azt tartották, hogy „a halászélet a gyöngyélet.“ Nem kellett ahhoz tudomány, csak jő víz és sok dohány. Ha ez megvolt, mindene volt a halásznak, aki többnyire csendes, elhagyott helyeken, ligetekben, füzesek alatt ütötte fel tanyáját, s ott egyedüli mulatsága az volt, hogy gyönyörködött a csallóközi táj természeti szépségeiben. E magány, csend és fenséges nyugalom formálta a magyar halász jellemét is. Nagyszerű megfigyelővé fejlődött, s mert sokat volt egyedül, ritkán hallott emberi szót, keveset is beszélt, inkább csak az eszét használta.

Ilyen halászemberek éltek a Csallóközben is. A dunavajkai és doborgazi Khín család századok óta űzte a halászmesterséget, s őrizte a halászati hagyományokat. Ök voltak Csallóközben az ősi forma utolsó mohikánjai. De még a század elején is, csaknem minden Duna-melléki falunak voltak ilyen halászai, ma már azonban kipusztult, eltűnt ez a jellegzetes dunai alak.

A Khín család egyik tagja, a Jókai születésű Tápéi Miklós is ilyen utolsó mohikánja volt a csallóközi halászatnak. Igen érdekes egyéniség, olyan ezermester-féle volt, aki kertészkedéssel, halászattal, vadászattal foglalkozott; de molnár is volt. Nem tudott egy helyen sokáig megmaradni. Becsavarogta az akkori Magyarországot széltében-hosszában. Vándorútján éles szemmel figyelte az embereket, a tájat, s az így szerzett tapasztalatokat később művészi munkájában érvényesítette. Szívesen festegetett, rajzolt. Amikor megunta a kóborló életet, hazatért a Csallóközbe, és Doborgazon telepedett le. Még néhány évvel ezelőtt állt a Nagy Péter tulajdonában lévő ház, amelynek egyik szobájában álmodozott Tápéi. Szobája falát „telepingálta“ különböző figurákkal, de minták után is festett. Ilyen minta után készült a két tigrist ábrázoló falrészlet, amely sajnos a ház átalakításával megsemmisült. Művészi hajlamait autodidaktikus módon fejlesztette. Sokszor hónapokig bújta a különböző múzeumokat, s éles észjárásával, gyors felfogó képességével hamar elraktározta a látottakat. Ahogy beszélik, igen különcködő ember volt. Soha, még télvíz idején sem viselt felsókabátot, s februárban megfürdött a jeges Dunában, mondván, hogy a reumáját gyógyítja. A 30-as évek köze pén halt meg a régi csallóközi halászmesterség érdekes képviselője.